Hodász András idén februárban először azt jelentette be, hogy kamaszkorában egy pap molesztálta, majd pedig azt, hogy elhagyja a papi pályát. Most pedig azt hozta nyilvánosságra közösségi oldalán, hogy saját neméhez vonzódik.
Az EU soros elnökségét betöltő Spanyolország azt szeretné, ha az európai tagországok a következő hetekben megállapodásra jutnának a közös villamosenergia-piac reformjáról.
Minden nyugdíjba vonuló számára alapvető és meghatározó tényező a nyugdíj összegének nagysága, amely különbséget mutathat abból a szempontból, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás. Hogy is van ez? Megválaszthatjuk az időpontot, hogy több legyen a nyugdíjunk? Igen! Hogy mindez hogyan is működik, az kiderül írásunkból, mely az ado.hu szakma
Korábbi kvízünk a csodaszarvas legendájáról szólt, arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek a mondát. A mai Hun mondák kvíz ennek a folytatása, amikor Hunor és Magyar gyermekei már túl sokan lettek, és a hunok elindultak új hazát keresni. A hunok legendás harcosok voltak, az ő történetükről teszünk ma fel kérdéseket. Tudod-e, hogy ki volt a
A Volumetrics diétát a Penn State Egyetem táplálkozástudományi professzora, dr. Barbara Rolls alkotta meg. Ez nem gyors, szigorú diéta, mint inkább egy hosszú távú életmódváltás – írja a realsimple.com. Akár heti 1 kilót is fogyhatunk vele.
Már azelőtt, hogy beléptem volna a wattensi Swarovski Kristály világába, elkápráztatott a kiállítás bejárata és a környék szépsége is. Az az érzés volt bennem, mintha egy egészen másik dimenzióba léptem volna, ahol a művészet, a történelem és a kristályok ragyogása egyetlen csodálatos egységet alkotnak.
Bár a galériatulajdonos Polgár Árpád már nem tini, mindez nem tartja vissza attól, hogy feltűnjön egy-egy zenei fesztiválon. A feleségével, Tündével nagy rajongói például a Szigetnek.
Fábián Bettina 9., Olasz Anna pedig a 12. helyen végzett a nyílt vízi úszók női 10 kilométeres versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Felajánlottam a Wagner-csoporthoz tartozó zsoldosoknak, hogy lázadásuk után továbbra is együtt szolgáljanak Oroszországban - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtökön késő este megjelent interjúban, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy a Wagner jogilag nem létezik.
Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása, mert az elmúlt 30 évben nem nagyon van példa arra, hogy felszámolás alatt álló termelő cég megmenekült volna - mondta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.
Szabó Gyula emlékezetes színpadi alakításai mellett filmekben és tévésorozatokban is játszott, ő volt A Tenkes kapitánya Buga Jakabja, a Robog az úthenger Józsija. Hangját is jól ismerhette a közönség: szinkronszerepei mellett az ő hangján szólalt meg számos rajzfilmfigura, köztük Dr. Bubó (Kérem a következőt), Pumukli, Kag (Vuk) és Frakk, a macská
„Ott állt a lány az út jobb oldalán/Egy sárga rózsa hervadt homlokán” – nemzedékek dúdolták együtt Bródy Jánossal a Földvár felé félúton című slágerének örökbecsű sorait és álmodoztak egy sosemvolt szerelem ígéretéről.
A finanszírozás komoly kihívást jelent a korai szakaszban lévő startupok számára. Különösen igaz ez a közép-, kelet- és dél-európai vállalkozásokra. Az Európai Unió és a tagállamok intézményei által az elmúlt években elősegített fontos változásoknak köszönhetően ma már számos program foglalkozik ezekkel a kihívásokkal, és a startupok számára sokkal
Az elmúlt hónapokban Kína főbb kereskedelmi csomópontjainál nyitott új irodákat és raktárakat a cargo-partner. Kiemelendő a sanghaji „Pharma Competence” központ (a gyógyszeriparban tevékenykedő ügyfelek logisztikai folyamatainak támogatása miatt), a kantoni raktár, valamint a nankingi és csungkingi új irodák. Egy hónapja a cargo-partner saját stand
Kutatások bebizonyították, hogy a memóriafunkciók maximalizálásának képessége összefügghet azzal, hogy milyen ételeket fogyasztunk. Ha olyan étkezési tervet követük, amely egészségesebb étrendi zsírokat és fitonutriensekben gazdag növényi élelmiszerek sokaságát biztosítja, az pozitívan befolyásolhatja az egészséget.
Nehéz felülmúlni a légi utazás gyorsaságát, ennek ellenére nem mindig a legkényelmesebb élmény. Meg kell küzdeni a szűk ülésekkel, a keringési problémákkal, a baktériumokkal és más, kevésbé ideális tényezőkkel.És persze ott van a rettegett hatás a fülre: az a kellemetlen és fájdalmas nyomás. Orvosok osztották meg a HuffPosttal, hogy mit kell tudni
Állandó fáradtság, aluszékonyság, energiahiány- ezeket a legtöbb kismama megtapasztalja. A tüneteket azonban vashiány, vashiányos vérszegénység is okozhatja, illetve tovább ronthatja. Dr. Fehér Ágnest, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológia irányú belgyógyászát a szükséges vizsgálatokról és a (vashiányos) vérszegénységről kérdeztük.