2023. július 12. szerda

júl. 12
8:18
Vettel is Silverstone-ban gyakorolt, majd megnézte a visszatérő Ricciardót (Racing)
Sebastian Vettel is Silverstone-ban tartózkodott tegnap, ugyanis a hétvégén ismét Forma-1-es autót fog vezetni. A négyszeres világbajnok egy éve jelentette be, hogy visszavonul a száguldó cirkuszból. Így a 2022-es év utolsó versenyén elköszönt a sportág a német versenyzőtől. A 36 éves pilóta helyét Fernando Alonso vette át az Aston Martinnál, és a
júl. 12
8:18
Borzalmas, ami a szomszédban történik, a magyar határon is baj van (naphire.hu)
Több mint tizenháromezren érkeztek Ukrajnából kedden.
júl. 12
8:20
Egyenlők és egyenlőbbek (Demokrata)
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság történelmi jelentőségű döntést hozott. Mostantól nem lesz elég a Harvardra a bőrszín.
júl. 12
8:21
Hajdú Péter elárulta, miért csúszik az esküvője (Blikk)
Hajdú Péter elárulta, hogy fontos dolgot kell tennie az esküvője előtt: szeretné, ha formába lendülne. A tévés és menyasszonya, Láng Eszter az elmúlt időszakban már többször is elhalasztották az esküvőjüket.
júl. 12
8:21
Erre a csillagjegyre most egy kis kaland vár (Metropol)
A Vízöntő kérjen segítséget, a Szűz hallgasson a szívére is.
júl. 12
8:21
Drámai hír érkezett a határról (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6554-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6522-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
júl. 12
8:21
FruitVeB: A kajszitermés jelentős részét elvitte a tavaszi fagy (hirado.hu)
A klímaváltozás hatásaként egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt elengedhetetlen a hazai gyümölcstermesztés – és kiemelten a korai virágzású gyümölcsfajok termesztésének – átfogó újjászervezése.
júl. 12
8:24
Feszült a gabonapiac, már nem csak az ukránok támadják az olasz importőröket (vg.hu)
Közben kiderült: a májusi eső néha csak ezüstöt ér.
júl. 12
8:24
5 meglepő jel, hogy nem eszel elég fehérjét (Glamour)
A fehérje az étrendünk egyik legfontosabb összetevője, a kellő mennyiségű bevitele pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesen és kiegyensúlyozottan éljünk. Hiszen energiát ad, segíti a testünk regenerálódási folyamatait, és számos más módon is támogatja a szervezetünket. Így ha nem fogyasztasz belőle annyit, amennyit kellene, a szervezeted bizt
júl. 12
8:24
Szakmai szervezetek szerint letöri a magyar dinnye árát a Penny (Márkamonitor)
Termelői jelzések alapján a Penny már ezen a héten olyan alacsony áron kínálná a magyar dinnyét, ami a termelési költségeket sem fedezi, a diszkontlánc lépése elfogadhatatlan a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete, valamint a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint. Az áruházlánc tá
júl. 12
8:24
Veszélyes játékok – kihívások, amelyekbe akár bele is halhat a gyerekünk (Life)
Ma már szinte megszokottnak számítanak azok a hírek, amelyek arról számolnak be, hogy egy gyerek súlyosan megsérült vagy akár meg is halt valamilyen őrült kihívás miatt. A jelenség sajnos egyre gyakoribb, de miféle kihívásokról is van szó és egyáltalán miért vállalkoznak ezekre a gyerekek?
júl. 12
8:24
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki (Magyar Nemzet)
A rakéta 1000 kilométert tett meg, mielőtt a Japán-tengerbe zuhant volna.
júl. 12
8:24
Képmutatás: magángéppel repült a klímakonferenciára a környezetvédelmi miniszter, de a kamerák előtt azért biciklire pattant (Mandiner)
Teresa Ribera spanyol tárcavezető klímaharca. Első fejezet.
júl. 12
8:24
Miért fontos, hogy megfelelően rögzítsük rakományt az autón? Mutatjuk! (Autószektor)
Egy-egy járműről lehulló tárgy nemcsak akkor okozhat balesetet, amikor az éppen lerepül, hanem utána is, hiszen, ha valaki áthajt rajta vagy hirtelen megpróbálja kikerülni, az éppen olyan bajos lehet. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor egy autópályán, autóúton a gyors beavatkozás sem veszélytelen.         A bejegyzés megtekintése az Instag
júl. 12
8:24
Egy népszerű YouTuber lépett be a kriptocsalások világába (BitcoinBázis)
Nemrégiben izgalmas felfedezést tett a blokkláncokat vizsgáló ZachXBT. Nem másról tweetelt július 10-én, mint arról, hogy a közel 24 millió
júl. 12
8:26
Sokkal többre vagy képes, mint hiszed: 5+1 módszer, hogy felturbózd az önbizalmadat (Life)
Az önbizalom azon belső megélésünk, hogy mennyire bízunk a képességeinkben, mennyire hisszük el, hogy szerethetőek vagyunk, és képesek vagyunk elérni azt, amire vágyunk. A csalódások és kudarcok meg tudják tépázni az ember önbizalmát, viszont tudatos munkával ez újra visszaépíthető.
júl. 12
8:26
Míg a helyiek a közbiztonság miatt aggódnak, New York polgármestere migránsokra költi a pénzt (Magyar Nemzet)
A menedékhelyeken fegyveres biztonsági őrök alkalmazását fontolgatják, az illegális bevándorlók közt bandatagok is lehetnek.
júl. 12
8:26
Épp akkor lőtt ki ballisztikus rakétát Észak-Korea, amikor magas rangú amerikai, japán és dél-koreai katonatisztek egyeztettek (Mandiner)
Szöul leszögezte: Phenjan „súlyos árat” fizet a rakétafellövésért.
júl. 12
8:27
Megfagyott a levegő Árpa Attila kirohanásától: kőkeményen és azonnal kimondta (Blikk)
Hoppá.
júl. 12
8:27
Tragikus a helyzet az iskolákban: elfogytak a fiatal tanárok (Portfolio)
Kevesebb mint kétezer friss diplomás, fiatal pedagógus állt munkába az elmúlt tanévben, miközben a nyugdíjba menők száma az ötezret is meghaladhatja idén – tudta meg a Népszava.
júl. 12
8:28
Messi megérkezett Miamiba – de mi történt a térdével? (Magyar Nemzet)
Ma délután nagyszabású eseményen mutatják be a világbajnok sztárt az Inter Miami stadionjában.
júl. 12
8:30
Itt a lista, hol marad meg a Csok - közzétették a településneveket (SzMo)
Ha valaki arra számított, hogy a preferált kistelepülések esetén ugyanolyan feltételekkel marad meg a CSOK, csak megemelt összeggel, annak csalódnia kell. Mutatjuk, miért.
júl. 12
8:30
Leleplezték az olcsó, saját márkás termékeket – most kiderült a szupermarketek titka (Promotions)
Ezeket a Tesco kínálja a legrégebben, de például az Aldinál a termékek 80 százaléka saját márkás.
júl. 12
8:30
Csütörtökön kezdődik a Bánkitó Fesztivál (Magyar Hírlap)
Mások mellett a 30Y, Beton.Hofi, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, a Galaxisok, a 6363, Barkóczi Noémi, Dé:Nash, Damara és az Elefánt is fellép.
júl. 12
8:30
A csomagolástervezés hét alapelve (Transpack)
A hatékony csomagolás közli, hogy miért érdemes megvenni a terméket.
júl. 12
8:30
A lengyelek megint leköröznek minket a kukoricatermelésben (Mezőhír)
Lengyelország 2021-ben és 2022-ben is több tengerit aratott, mint mi, a szerbek másodszor előzhetnek meg minket.
júl. 12
8:30
Rakodógépek a mezőgazdaság szolgálatában (Agrárágazat)
A minirakodók szűk helyeken is használhatóak, így a mezőgazdasági telepeken is könnyen manőverezhetünk velük.
júl. 12
8:30
Több lakóház is kigyulladt Moszkva közelében, az ukránok is lehetnek a háttérben (Mandiner)
A helyi hatóságok szerint viszont az sem zárható ki, hogy baleset történt.
júl. 12
8:33
Most szaladjon váltani, akinek euró vagy dollár kéne? (Menedzsment Fórum)
Szerda reggel mindenesetre erősödni tudott a forint.
júl. 12
8:33
Fickósan ébredt a forint, meddig tart ki a lendület? (Privátbankár)
A svájci frank még kitart, de az euró és a dollár is meghajolt a forint előtt ma reggel.
júl. 12
8:33
„Mindig azt várom, hogy hazajön, és bejön az ajtón” – megszólalt a Füzesabonynál szörnyethalt fiatal lány édesanyja (BorsOnline)
Még senki sem fogta fel, hogy mi történt.
júl. 12
8:33
Egyre több tanítót és óvodapedagógust keresnek az álláshirdetésekben (HR Portál)
Van olyan iskola, ami legalább tíz tanárt keres a következő tanévre.
júl. 12
8:33
Tényleg igaz: sajtos-tejfölös lángos ízű fagylalt hódít a Balatonon (ATV)
Idén is megrendezték a Balaton Fagylaltja névre keresztelt vetélkedőt, melynek különdíjasa a balatonmáriai Vitorlás Fagyizó sajtos-tejfölös lángos ízesítésű fagyija lett – adta hírül a 444.
júl. 12
8:36
Gyümölcskárok: A kajszitermés jelentős részét elvitte a tavaszi fagy (Biztosító Magazin)
A tavaszi fagyok, a virágzáskori lehűlés, illetve a nagy hőingadozás miatt a magyar kajszi megszokott termésmennyiségének csupán negyede kerülhet idén piacra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint.
júl. 12
8:36
Lengyelországban azt vizsgálták, hány menekült tervez visszatérni Ukrajnába (Magyar Hírlap)
Vannak, akik sosem terveznek visszatérni.
júl. 12
8:36
Kite Napok a haladás tükrében (GépMax)
A fejlődés és digitalizáció útján évről évre újabb technológiával felruházott mezőgazdasági gépek kerülnek a kiállítás repertoárjába.
júl. 12
8:39
Ez a legújabb fagyi, bár nem biztos, hogy megkóstolnánk (Infostart)
Eléggé bizarr fagylaltot kapni egy balatonparti cukrászdában.
júl. 12
8:39
Kevés szülő ismeri az igazi előnyöket: ilyen táborokba is járhatnak a magyar gyerekek (Pénzcentrum)
A nyári táborok a szórakozás mellett fejleszthetik is gyerekeinket. Utóbbi funkciót pedig leginkább a természetközeli táborok látják el. A HelloVidék most három ilyen tábort szervező táboroztatót kérdezett arról, miket tanulhatnak ezekben a geyerekek.
júl. 12
8:39
Selmeczi Gabriella törvénymódosítást ígért amiatt, hogy egy bírósági ítélet szerint a transzneműek is elmehetnek 40 év után nyugdíjba (444.hu)
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az ítélet provokáció, ezt pedig nőként is kikéri magának.
júl. 12
8:39
Közel tizedével növelte eladásait a Daimler Truck (autopro)
A vállalat idei előrejelzésein is javított a jó eredmények után.
júl. 12
8:39
Felesége nagy bejelentést tett az intenzíven fekvő Van der Sar kapcsán (Ripost)
Múlt heti agyvérzése óta az intenzív osztályon kezelik az egykori holland futballkapust, Edwin van der Sart.
júl. 12
8:42
Tíz éven belül megduplázódhat a magyar multik száma (vg.hu)
Szabados Richárdot június elején nevezték ki a hazai kkv-knak szakmai támogatást nyújtó IFKA élére.
júl. 12
8:42
Kiengedték a börtönből a gyilkos Manson-szekta egyik tagját - A nő 53 évet ült (Life)
Ötvenhárom börtönben töltött év után kiengedték kaliforniai börtönéből Leslie Van Houtent, akit a hírhedt Charles Manson szektájának tagjaként egy véres kettős gyilkosság miatt ítéltek el 1971. januárjában. Van Houtent kegyelemmel, feltételesen helyezték szabadlábra, miután Kalifornia kormányzója közölte, hogy nem ellenzi a 73 éves nő kiengedését.
júl. 12
8:42
Ebben a 13 idegtépő horrorban a gonosz győzött (Mafab)
Az az egyik legnagyobb baj a filmekkel, hogy általában feleslegesen izgulunk bennük. Az akciófilmekben a főhős mindig legyőzi az ügyeletes gonoszt, a legrosszabb esetben is legfeljebb elveszít egy-két társat közben. A romantikus mozik végén a két szerelmes úgyis egymásra talál.
júl. 12
8:42
Több mint ötezer pedagógus megy idén nyugdíjba – de mennyi pályakezdő jön helyettük? (Forbes)
Kevesebb mint kétezer friss diplomás, fiatal pedagógus állt munkába az elmúlt tanévben, miközben a nyugdíjba menők száma az ötezret is meghaladhatja idén. Az oktatáskutató szerint tragikus a helyzet.
júl. 12
8:42
2023. július 12. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
júl. 12
8:42
Fantasztikus hír jött a cukorbetegeknek, és ezt magyar orvosoknak köszönhetjük (naphire.hu)
A békéscsabai kutatócsoport forradalmasította a cukorbetegség kezelését.
júl. 12
8:48
A tengertől a Balatonig - 10 vizes gyerekkönyv a legforróbb nyári napokra (Könyves Magazin)
A tengertől a Balatonig - 10 vizes gyerekkönyv a legforróbb nyári napokra
júl. 12
8:48
Bodrogi Gyula: Az unokák tartanak fiatalon (BorsOnline)
Bodrogi Gyula és az unokája között különleges és felhőtlen a kapcsolat.
júl. 12
8:48
FruitVeB: a kajszitermés jelentős részét elvitte a tavaszi fagy (Magyar Hírlap)
A klímaváltozás hatásaként egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt elengedhetetlen a hazai gyümölcstermesztés - és kiemelten a korai virágzású gyümölcsfajok termesztésének - átfogó újjászervezése.

Keresés