A kosaras csodagyerek a júniusi draft előtt a francia bajnokság rájátszásában szerepelt a Metropolitansszel, ezért csak most van ideje pihenésre, ezért döntöttek úgy Popovichék, hogy elengedik őt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A nemzetközi átigazolási piac eddigi legnagyobb szenzációja Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása mellett a Kylian Mbappé történet, amely úgy tűnik sohasem ér véget, ez pedig a PSG mellett a top5-ből lassan kiszoruló francia bajnokságnak sem tesz túl jót.
Az amerikai pénzügyi fogyasztóvédelem 250 millió dollár (mintegy 85 milliárd forint) bírságra és kártérítésre kötelezte a Bank of America-t, az Egyesült Államok egyik legnagyobb kereskedelmi bankját kedden.
Növelte eladásait a Mercedes-Benz autógyár: a második negyedévben 6 százalékkal, az év első felében 5 százalékkal éves bázison - jelentette be kedden az autógyártó vállalat Stuttgartban.
A magyar családok hagyományosan halmozzák az ingatlanokat, de úgy tűnik, ez is változóban van. A Duna House (DH) Barométer májusi adatai szerint az örökölt ingatlan értékesítése vidéken vezető motiváció volt az eladásokban, a fővárosban pedig nagyot ugorva az előző évhez képest a harmadik legfőbb eladási ok volt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Böngészés, válogatás, megrendelés – csupán néhány kattintás, és hamarosan egy futár már meg is jelenik az online kiválasztott termékünkkel az ajtóban. A hazai webes kereskedelem forgalma folyamatosan bővül – 2022-ben például 8 százalékkal 1,378 milliárdra nőtt 2021-hez képest a Reacty Digital éves felmérése alapján. Tavaly összesen 79 millió megren
Nem csődöl be az EU, nem adta Ukrajnának a pénzünket, nem migránsok áttelepítésére kér pénzt, és nem a rezsicsökkentés eltörlésével (amit nem is kért) szeretne ehhez forrást a magyar kormánytól. Orbán Viktor viszont egy jó vétólehetőséghez jutott az uniós költségvetés felülvizsgálatával.
Berki Krisztián több mint egy évvel a halála után is elképesztő népszerűségnek örvend a közösségi médiában. Az izomcelebnek máig is közel 330 ezer követője van az Instagramon, sőt, kommentek is érkeznek a képei alá.
Észak-Korea szerdán hosszú hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt fel az ország keleti partjairól a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának bejelentése szerint, a hírt a japán hadsereg is megerősítette.
Július első dekádja végén hőségnapokkal köszöntött be a nyár. A hőmérséklet éjszakánként sem csökken 20 Celsius-fok alá, nappal pedig a hőmérő rendszeresen 30 fok fölé kúszik. A perzselő napsütés felgyorsította a kalászos gabonák érését, az árpa után már a búza és az őszi káposztarepce betakarítása folyik. A napraforgó virágzása és a kukorica címe
Az eset a kínai Szecsuán tartománybeli, húszmiliós Csengtu város egyik körgyűrűjén történt egy Cao Cao 60 típusú, tisztán elektromos hajtású, cserélhető akkumulátorral ellátott gépkocsival. A kínai videomegosztó felületekre felkerült felvételen látható a forgalmas körgyűrűn álló fehér elektromos autó, mögötte pedig körülbelül húsz méterrel a földön
A levendulatermesztés virágkora nagyjából öt évvel ezelőtt volt hazánkban, akkoriban igazi divattá vált a „levendulázás”. Továbbra is sokan szeretik a színe és az illata miatt, vagy a hozzá társított „vintage” vagy provance-i hangulata miatt – mondja Sabján-Ozsváth Emese, aki a Zala megyei Csömödéren közel egy évtizede foglalkozik levendulatermeszt
A Ferencváros 0-0-s döntetlent játszott kedden a feröeri KÍ Klaksvík vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankjának a döntés nyomán 100 millió dollárnyi összeget kell ügyfeleinek visszautalnia, és 150 milliót bírságként befizetnie a pénzügyi fogyasztóvédelmi irodának és a bankfelügyeleti szervnek.
Százhatvan oldalas Magyar Közlöny jelent meg kedd késő este, amelyben részletesen kifejti a kormány, hogyan írják át a család- és lakástámogatási szabályokat. Az új rendelet szerint teljesen átszabták a csokot. Mutatjuk!
A rendőrség hat gyilkosságot kötött egyetlen személyhez, akinek a DNS-ét több mint 40 tetthelyen is megtalálták; végül 16 év kellett, hogy eljussanak a kínos felismerésig. 1993-ban egy 62 éves nőt holtan találtak az otthonában a német Idar-Oberstein városában, a holttest mellett egy virágcsokor is feküdt, és mind kiderült, a nő a csokorban