2023. július 12. szerda

júl. 12
9:39
Nagyot lép előre az önvezetés felé a VW (autopro)
A Volkswagen újabb városban tesztel autonóm járműveket.
júl. 12
9:42
Szijjártó Péter: Győzött a felelősségtudat, sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét (HírTV)
Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a Nato csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra, erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vilniusban.
júl. 12
9:42
Eladott OTP-részvényeiből az amerikai befektetési alap (vg.hu)
.
júl. 12
9:42
„Régebben előfordult, hogy a betegeim temetésére is elmentem – na, ilyet nem szabad csinálni, mert előbb-utóbb felemészti az embert” (SzMo)
Dr. Bánhegyi Róbert az elsők között kezdte el kutatni itthon a rák és a cukorbetegség összefüggéseit. Komoly áldozatokat is hoznia kellett érte, de úgy tűnik, jó úton jár: munkásságát nemrég rangos díjjal ismerték el.
júl. 12
9:42
Elütötte a gyalogost, aki kutyát sétáltatott, majd elhajtott a helyszínről (Magyar Nemzet)
A pápai rendőrök szemtanúk jelentkezését várják.
júl. 12
9:42
Kiborult a Fővárosra az OMSZ: nem tudják szabályosan megközelíteni a mentőállomást (Mandiner)
Csak a forgalommal szembe hajthatnak be a Markó utcába az életmentők.
júl. 12
9:42
Így változik jövőre a Babaváró támogatás (Üzletem)
Nem csak az igénylők életkorán és a felvehető összegen, de a kamattámogatás mértékén is módosított a kormány. A bankok kevesebb pénzt kapnak az államtól, és a nem teljesítők számára pedig kiszámíthatatlanná válik a visszafizetendő büntetés – írja a Bank360.hu.
júl. 12
9:42
Újabb részleteket kotyogtak ki a politikusok, az olcsó kis-Teslával kapcsolatban (Villanyautósok)
Mindenki szivárogtat.
júl. 12
9:42
Ön tudja követni, mi történik Opitz Barbi körül? (naphire.hu)
Követhetetlen, ami az énekesnő körül történik.
júl. 12
9:48
Lavrov: a háború akkor ér véget, ha a Nyugat már nem törekszik Moszkva leigázására (vg.hu)
Az orosz külügyminiszter a NATO-t és Kijevet is bírálta.
júl. 12
9:48
Megszólalt a szakértő: komoly veszélyben van Marics Peti egészsége (BorsOnline)
Kiderült: a sikernek van árnyoldala is.
júl. 12
9:48
Babos szabadkártyával főtáblás a budapesti tenisztornán (Magyar Hírlap)
A Hungarian GP selejtezője szombaton kezdődik a Római Teniszakadémián, a WTA 250-es verseny főtáblás mérkőzéseit hétfőtől rendezik.
júl. 12
9:48
Továbbra is támogatják a háborút − videóval (Magyar Nemzet)
11 ország száll be az ukrán vadászpilóták képzésébe.
júl. 12
9:48
Rákóczi Feri különleges módon demonstrálja, hogyan forrósodik fel a napon hagyott autó (Autószektor)
Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a kánikulai forróság milyen rendkívüli módon megviseli az emberi szervezetet. Vezetés közben lankadhat a figyelem, türelmetlenebbek vagyunk, lassabbak a reflexek. Azt is sokszor elmondtuk már, hogy hosszabb útnál mindenki tartson több pihenőt, igyon sok folyadékot, és a szokottnál óvatosabban vezessen. A műso
júl. 12
9:48
Új európai adó a legnagyobb vagyonokra? – Indulhat az aláírásgyűjtés (Üzletem)
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a „A jelentős vagyonok megadóztatása az ökológiai és társadalmi átállás finanszírozása céljából” elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
júl. 12
9:48
Megjelentek a csok és a babaváró támogatás új szabályai (Telex)
A változásokat három hete jelentették be egy kormányinfón.
júl. 12
9:51
Siessen tankolni, akinek kedves a pénztárcája! (Privátbankár)
Péntektől jelentősebb áremelkedés jön a kutakon.
júl. 12
9:51
Óriásira duzzadt a cégek adóssága (Piac és Profit)
A vállalati adósságok jelentősen, nettó 456 milliárd dollárral, rekordszintre emelkedtek a világon a 2022-2023-as pénzügyi évben - áll a Janus Henderson brit alapkezelő szerdán ismertetett jelentésében, amely szerint a hitelfelvételi kedv alább hagy a közeljövőben várható kamatemelések hatására.
júl. 12
9:51
Szijjártó Péter: sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációját (Infostart)
A külügyminiszter szerint azzal, hogy Ukrajna nem kapott meghívást a NATO-ba elhárult a háború tovább terjedésének veszélye is.
júl. 12
9:51
Dróntámadás érte Kijevet és környékét (HírTV)
Oroszország immár második éjszaka indított dróntámadást Kijev és környéke ellen szerdára virradóra - közölte az ukrán hadsereg.
júl. 12
9:51
A Silicon Valley Bank összeomlásából profitálna a JPMorgan (Portfolio)
A JPMorgan megpróbálja kihasználni a Silicon Valley Bank márciusi összeomlását: több olyan bankárt is felvesz a pénzintézet, akik előtte startupokkal és kockázati tőke által támogatott cégekkel foglalkoztak – írja a Financial Times.
júl. 12
9:51
Szijjártó Péter: Sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét (ATV)
Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a NATO csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra, erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vilniusban az MTI
júl. 12
9:53
Elvitte a tavaszi fagy a magyarok egyik kedvenc gyümölcsének javát (Piac és Profit)
A tavaszi fagyok, a virágzáskori lehűlés, illetve a nagy hőingadozás miatt a magyar kajszi megszokott termésmennyiségének csupán negyede kerülhet idén piacra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint.
júl. 12
9:54
Gillian Anderson lánya az édesanyja fiatalkori tükörképe - ráadásul tehetséges is (Femcafe)
Le sem tagadhatná egymást Gillian Anderson és lánya. Nemcsak gyönyörűek, de tehetségesek is, habár Piper Maru annyira nem rajong a reflektorfényért, és a háttérből próbál meg művészként berobbanni.
júl. 12
9:54
Szoboszlai első edzése Liverpoolban (Igényesférfi.hu)
Szoboszlai Dominik a Liverpool első felkészülési mérkőzésén debütálhat, amelyet július 19-én játszanak a német másodosztályban szereplő Karslruhe ellen.
júl. 12
9:54
Klíma az irodákban: kiderült, hogy a nők vagy a férfiak igényeihez kell-e igazítani a hőfokot (Life)
Tudományos válasz született arra, hogy milyen hőmérsékletűre kell állítani az irodai klímát nyáron. Az ideális a 27 fok - a tudomány szerint jobb, ha a nők kezelik a klíma távirányítóját. A szakértő elmagyarázza, miért.
júl. 12
9:54
Embercsempészek ellen emeltek vádat Kiskunhalason (Magyar Hírlap)
Az ügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja a férfiakat.
júl. 12
9:54
Egyre inkább stratégiai funkcióvá válik a marketing (MMonline)
Számunkra a legfontosabb jelenleg az, hogy az erőforrásainkat az eddigieknél is hatékonyabban és láthatóbban használjuk fel – persze nyitott szemmel járva – hangsúlyozta Metykó Tibor. Az Euronics marketing és kommunikációs igazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy melyek szerinte a legfontosabb marketingtrendek, milyen kihí
júl. 12
9:54
Mégiscsak lendületbe jön a génmódosítás Európában (Agrárágazat)
Három döntő fontosságú ok, amiért Európa nem maradhat le a lágy, új géntechnológiai eljárások alkalmazásáról a mezőgazdaságban.
júl. 12
9:54
A Yokohama eddigi legnagyobb traktorgumiabroncsa (GépMax)
Traktor és pótkocsi kombináción tesztelték a mezőgazdaságban; bizonyított a nyereségnövekedés.
júl. 12
9:54
Ha eddig nem kapta el, jó eséllyel megúszta ezt a súlyos betegséget (Magyar Nemzet)
A nyári szünet kezdete óta folyamatosan csökken a skarlátosok száma.
júl. 12
9:54
A mesterséges intelligencia szerint sokkal jobban irányítaná a világot, mint az emberek (Helló Magyar)
"A humanoid robotok képesek nagyobb hatékonysággal és eredményességgel vezetni, mint az emberi vezetők" - mondta a Hanson Robotics által kifejlesztett Sophia.
júl. 12
9:54
Olyan technológia jön, ami befagyasztja a pénzed (BitcoinBázis)
Július 6-án a brazil központi bank a GitHub portálon közzétette a CBDC projektjének a forráskódját. Akkor kifejtették, hogy a pilot
júl. 12
9:54
Új adó a legnagyobb vagyonokra? – Indulhat az aláírásgyűjtés (Üzletem)
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a „A jelentős vagyonok megadóztatása az ökológiai és társadalmi átállás finanszírozása céljából” elnevezésű európai polgári kezdeményezést.
júl. 12
9:56
A nyolcvannyolc éves kerékpáros a helyszínen meghalt az ütközés következtében (Magyar Nemzet)
A rendőrség keresi a medgyesegyházi férfit, aki a kistehergépkocsit vezette.
júl. 12
9:57
Ne várjon péntekig a tankolással, mert fájni fog (Menedzsment Fórum)
Minden drágább lesz - már megint.
júl. 12
9:57
Kigyulladt kombájn, pótkocsi, tarló, gabona – brutális a tegnapi nap egyenlege (Agroinform)
Egy magasfeszültségű vezeték is leszakadt, meggyújtotta a tarlót és a szalmát.
júl. 12
10:00
A hazai atlétikában is szükség lenne sztárokra – 0-s pálya (m4sport.hu)
A 0-s pálya podcast legújabb részében Vásárhelyi Tamás és Petrovics-Mérei Andrea ezúttal az atlétikai stadiont felavató országos bajnokságról beszélt, de a műsorvezetők kifejtették véleményüket a hazai atlétika aktuális helyzetéről is.
júl. 12
10:00
Meghátrált a koszovói kormány (vg.hu)
Jön az előrehozott önkormányzati választás, és a rendőri jelenlét is csökken.
júl. 12
10:00
Járai Máté rámászott Lakatos Márkra, Rekop György pedig már megízlelte a stylist kolbászát (Promotions)
Most is tartogatott meglepetéseket az RTL botrányműsora, ismét nem fogták vissza magukat az enyhén szólva is kanos szereplők.
júl. 12
10:00
Sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét (Demokrata)
Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét.
júl. 12
10:00
Szankciókat vezetett be az Egyesült Államok a szerb hírszerzés vezetője ellen (Telex)
Az amerikaiak szerint Aleksandar Vulin a pozíciójával visszaélve segítette az oroszokat és egy illegális fegyverkereskedőt is.
júl. 12
10:00
Brutális pofon Putyinnak, meghalt az eddigi legmagasabb rangú orosz tiszt Ukrajnában (naphire.hu)
A jelentések szerint egy Storm Shadow rakétával végrehajtott csapás végzett az orosz tiszttel.
júl. 12
10:00
Minden pénzed utazásra költöd? Már a tudomány szerint is megéri! (in.hu)
Tudományosan is alátámasztották, hogy nem az nyer, akinek a legtöbb megtakarítása van; hanem az, aki a legtöbb élménnyel büszkélkedhet.Nem azért kellene minden pénzünket megtakarítanunk, hogy lépést tarthassunk a legújabb telefonokkal, tévékkel és autókkal?Kiderült azonban, hogy míg korábban azt hittük, hogy az anyagiak jelentik a boldogsághoz veze
júl. 12
10:03
Budapesten újból kísért a II. világháború (Infostart)
Ismét világháborús lőszereket és kézigránátot találtak a főváros területén.
júl. 12
10:03
Soha nem voltak még ennyire eladósodva a világ nagyvállalatai (Portfolio)
A vállalati adósságok jelentősen, nettó 456 milliárd dollárral, rekordszintre emelkedtek a világon a 2022-2023-as pénzügyi évben - áll a Janus Henderson brit alapkezelő szerdán ismertetett jelentésében, amely szerint a hitelfelvételi kedv alább hagy a közeljövőben várható kamatemelések hatására.
júl. 12
10:03
Lavrov: Az ukrajnai konfliktus addig nem ér véget, amíg a Nyugat nem hagy fel a Moszkva legyőzésére irányuló tervekkel (ATV)
Az ukrajnai fegyveres összecsapás mindaddig folytatódik, amíg a Nyugat nem mond le arról, hogy hatalmat gyakoroljon Moszkva felett, és legyőzze - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy indonéz lapnak adott, szerdán megjelent interjúban.
júl. 12
10:06
Szijjártó Péter: Győzött a felelősségtudat, sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét (Magyar Hírlap)
Sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a NATO csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra.
júl. 12
10:06
Kézigránátra bukkantak Zuglóban (Mandiner)
A tűzszerész művelet idejére a rendőrség szerdán három társasházat kiürített.
júl. 12
10:06
„Győzött a felelősségtudat, sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét” (Magyar Nemzet)
Ukrajna a Nato csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra, erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer – közölte Szijjártó Péter.

Keresés