2023. július 11. kedd

júl. 11
7:39
ORFK: több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6185-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5221-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
júl. 11
7:39
Első teljesen elektromos rakodógépét dobta piacra az olasz gyártó (Agroinform)
A teleszkópos gém maximális vízszintes kinyúlása 2,53 méter, 893 kg teherbírással.
júl. 11
7:39
Küszöbön az újabb háború? Kim Dzsong Un súlyos fenyegetést küldött Amerikának (ATV)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jo Dzsong kedden megerősítette Phenjan bejelentését, mely szerint amerikai megfigyelőgépek repültek Észak-Korea gazdasági övezetébe, egyúttal súlyos következményekkel fenyegetőzött.
júl. 11
7:39
Folyamatok elsajátítása a mestertől - Technológiai Napok a Hornnál (autopro)
Idén nyolcadik alkalommal várta tárt kapukkal az érdeklődőket a Paul Horn GmbH tübingeni üzeme. A 2023. június 14-16. között megrendezett Horn Technológiai Napokra 37 országból több mint 3000 látogató érkezett.
júl. 11
7:42
Parancsnok nélkül maradt az amerikai tengerészgyalogság (vg.hu)
A politikai csatározások miatt a hadsereg több pillére is bajba kerülhet.
júl. 11
7:42
„Börtönt kaptam, pedig csak az apámat akartam ápolni” – húsz napot kellett a rács mögött töltenie Cecíliának (SzMo)
Közérdekű munkára ítélték, de nem tudta teljesen ledolgozni, mert az apját ápolta, miután a férfi sztrókot kapott. A bíróságot azonban ez nem hatotta meg.
júl. 11
7:42
2023-ban is elárasztanak a sorozatok, de ez az 5 eddig mindent vitt (Hamu és Gyémánt)
Szinte napi rendszerességgel frissülnek a streamingszolgáltatók sorozatkínálatai, ez pedig már-már disszonáns érzést kelthet bennünk. A bőség zavara miatt leszűkölt az a tartomány, amiben egy-egy szériát jóként, nézhetőként definiálunk. Persze továbbra is vannak olyan sikersorozatot, amelyek a világ minden tájáról képesek a tévé képernyője elé ülte
júl. 11
7:42
Biden Erdogannal és Zelenszkijjel is tárgyal a héten (Mandiner)
Zelenszkij nem fog örülni annak, amit az amerikai elnök mondani készül.
júl. 11
7:42
Életveszélyes meglepetés a magyar úton: valaki olajat locsolt szét a kanyarokba (naphire.hu)
Voltak, akik meg is csúsztak az olajtócsákon.
júl. 11
7:48
"Szépen becsaptak minket" - nem erre számított Feröeren a Ferencváros játékosa (Ripost)
Kedden este már tétmérkőzés vár a Ferencvárosra, amely labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn Feröer-szigeteken lép pályára.
júl. 11
7:48
Kötelező házi feladat a nyitányon – az FTC újra célba veszi a BL-csoportkört (m4sport.hu)
A magyar bajnok sorozatban ötödik európai csoportkörös szereplésére hajt.
júl. 11
7:48
Tizenegyezernél is többen érkeztek hétfőn Ukrajnából hazánkba (vg.hu)
.
júl. 11
7:48
Így fogadják Szoboszlait a liverpooli focisták (BorsOnline)
Fabinho ezért örül Szoboszlainak és Mac Allisternek.
júl. 11
7:48
Netflix: Érkezik Jackie Chan és John Cena régóta várt akciófilmje (Mafab)
A kimenekítési projekt az elmúlt évek folyamán több munkacímen is futott már, a Jackie Chan és John Cena főszereplésével készült akciófilm megjelenése azonban mostanáig váratott magára.
júl. 11
7:48
Mark Rutte a politikának is búcsút int, miután összeomlott a holland kormány (Magyar Hírlap)
Európa második leghosszabb ideje hivatalban lévő vezetője volt.
júl. 11
7:48
Bident megbabonázta a díszőrség, nem foglalkozott III. Károllyal (Magyar Nemzet)
Az amerikai elnök nagy-britanniai látogatásakor teljesen megfeledkezett a protokollról.
júl. 11
7:51
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat (Blikk)
Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun húga azt állította, hogy Phenjan harci gépei hétfőn a vizei felett átrepülő amerikai kémrepülőgépeket vertek vissza. A vezető nővére arra figyelmeztetett, hogy „megdöbbentő” következményei lehetnek, ha az Egyesült Államok folytatja a kémkedést.
júl. 11
7:51
Nem találták meg a Dunában elmerült fiatalt (Infostart)
Egy 19 éves férfi merült el a folyóban Szentendrénél.
júl. 11
7:51
Nem indult könnyen az apaság: Feng Ya Ou élő adásban kért segítséget (Metropol)
A sztárpár túlesett már az első necces estéken.
júl. 11
7:51
Fejlesztette ipari parkját a Miskolc Holding Zrt. (ProfitLine)
Kétmilliárd forint értékben fejlesztette ipari parkjának infrastruktúráját a Miskolc Holding Zrt. annak érdekében, hogy a vármegyeszékhely továbbra is vonzó célpontja legyen a beruházásoknak - közölte a megyei jogú város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
júl. 11
7:51
Csak jönnek és jönnek: egyre nagyobb a baj a magyar határnál (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6185-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5221-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
júl. 11
7:54
Elindult a NATO-csúcsra Orbán Viktor (vg.hu)
.
júl. 11
7:54
Új generációval érkezik a Toyota Land Cruiser (Márkamonitor)
Az igazi terepjáró-legenda sokak számára az elnyűhetetlenség, megbízhatóság, a legkeményebb, kompromisszumok nélküli terepképességek és páratlan minőség szimbóluma, ezek az értékek pedig a 2020-ban bemutatott jelenlegi generáció estén kiegészültek a high-tech vezetéstámogató és aktív biztonsági rendszerekkel, valamint a kategóriában egyedülálló uta
júl. 11
7:54
Miért és hogyan hónaljazzuk a paradicsomot? (Agrofórum)
Paradicsom gondozásával kapcsolatban van kérdésem Önökhöz. Miért kell hónaljazni a paradicsomot? Hogyan kell ezt a munkát elvégezni?
júl. 11
7:54
Egyre kevesebb szülő vár el házimunkát a gyerekeitől, és ez baj (WMN)
A nyári szünetben fokozottan előkerülő téma a gyerekek és a házimunka kérdése: milyen kortól és milyen mértékben kell(ene) kivenniük a részüket az otthoni feladatokból a gyerekeknek? Ti mit gondoltok?
júl. 11
7:54
Nagyvállalati szintű It-ra válthatnak a közepes cégek is (KKV Magazin)
Forradalmi változásokat hozott az elmúlt évtizedben az informatikai megoldásokhoz való hozzáférésben a felhőalapú alkalmazások elterjedése, amelynek köszönhetően például a korábban a nagyvállalatok privilégiumának számító, összetett vállalatirányítási rendszer is elérhetővé vált a kis- és közepes vállalkozások (Kkv) számára. Az Sap felmérése szerin
júl. 11
7:54
K+F+I projekt indul a hazai félvezetőgyártási kapacitások kiépítésére (Mínuszos)
A kormány elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) chiphordozó kerámialapka K+F+I projekt indítására irányuló javaslatát, így Magyarország is megkezdi belépését a félvezetőgyártás piacára. A kapacitások kiépítésének kialakítását a kormány -szűkös- egymilliárd forinttal támogatja. A közlemény szerint Fábián Gergely iparpolitikáért és techn
júl. 11
7:54
Hiába a gyenge hidegfront, hőség lesz ma is (Magyar Hírlap)
A napi középhőmérséklet kedden az ország nagy részén 25 fok felett, főként a Dél-Alföldön 27 fok körül várható, itt a legmelegebb órákban akár 38 fok is lehet.
júl. 11
7:54
Gonosz kérdést kapott Varga Judit Brüsszelben (Mandiner)
Korrekt választ adott.
júl. 11
7:54
Jobboldali alternatíva Európának (3. rész) (Magyar Nemzet)
Nem a népakarat szerint kormányoznak a megválasztott vezetők Nyugaton.
júl. 11
7:54
Lecserélték a pázsitot (Magyar Mezőgazdaság)
A King’s College Cambridge területének egyik részén a jellegzetes angol pázsitot vadvirágos rét váltotta fel. A vadon burjánzó növények három éve növekednek a területen, és a kutatók rendkívül kedvező következtetésre jutottak: mind a növény-, mind az állatfajok diverzitása hatalmas mértékben nőtt. Ráadásul ezzel párhuzamosan csökkent az üvegházhatá
júl. 11
7:56
Hét golyó – Szarajevótól Benešovon át a Király utcáig (Magyar Nemzet)
A Ferdinandban ízes nyúllal és enyhén megpirított zsemleknédlivel készül a vadas.
júl. 11
7:57
Így teljesítettek a magánnyugdíjpénztárak az év első felében (Menedzsment Fórum)
A magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés volt június végéig. A nyugdíjpénzek lassan már a magas inflációval is felveszik a versenyt.
júl. 11
7:57
Balesetet szenvedett Szandi (BorsOnline)
Megrázó részleteket tudtunk meg.
júl. 11
7:57
Száz év után először nincs kinevezett parancsnoka az amerikai tengerészgyalogságnak (HírTV)
Alabama republikánus szenátora akadályozza a kinevezést az érvényben lévő abortusztámogatás miatt.
júl. 11
7:57
Az Instagramon gyűjti követőit Magyarország előkelő kerti bútor áruháza (Spa Trend Online)
Az Instagramon gyűjti követőit Magyarország előkelő kerti bútor áruháza, a GardenTrend. A berobbanó sikerrel piacra lépett kerti bútor kollekció tulajdonosa soha nem látott, gyönyörű inspirációs képeket mutatott be közönségének az egyik legnagyobb közösségi médiafelületen.
júl. 11
7:57
Erősödött a forint kedden reggel (hirado.hu)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
júl. 11
7:57
Orbán Viktor elindult a NATO-csúcsra (hirado.hu)
A litván fővárosban megrendezett NATO-csúcson részt vevő magyar delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.
júl. 11
7:57
Most, hogy Törökország már nem blokkolja tovább a svédek csatlakozását, Ukrajna lesz a vita legfőbb tárgya a vilniusi NATO-csúcson (444.hu)
A keleti tagállamok - kivéve a Moszkva érdekeit nyíltan képviselő Magyarországot - világos döntést akarnak Ukrajna jövőbeni csatlakozásáról, de vannak, akik szerint ez csak a háború elhúzására késztetné az oroszokat.
júl. 11
7:59
Eloltották a tüzet a nyíregyházi hulladéktelepen (hirado.hu)
A tűz egy több méter magas szemétrakatban, kétezer négyzetméternél is nagyobb területre terjedt ki; kommunális és szelektív hulladék, elsősorban papír és műanyag égett.
júl. 11
8:00
Frissen ébredt kedden a forint (vg.hu)
A főbb devizákkal szemben erősödött a magyar fizetőeszköz.
júl. 11
8:00
Deadpool 3: Hugh Jackman újra Rozsomák szerepében! (Igényesférfi.hu)
2017-ben úgy volt, hogy Hugh Jackman utoljára alakítja Rozsomákot, azonban a Deadpool 3 kedvéért visszatért ikonikus szuperhős szerepéhez az ausztrál színész.
júl. 11
8:00
Csökkentették az EU gabonatermés-előrejelzéseit az időjárási problémák miatt (Agrofórum)
A Strategie Grains csökkentette előrejelzését az Európai Unió idei búza-, árpa- és kukoricatermésére vonatkozóan a kedvezőtlen időjárás miatt, beleértve a szárazságot Spanyolországban és Észak-Európában – közölte a francia tanácsadó cég.
júl. 11
8:00
Figyelmeztetnek a meteorológusok, erre mindenkinek fel kell készülnie (Promotions)
Nem mindenki fog örülni ennek, az biztos.
júl. 11
8:00
Katona vallomása: az ukránok pajzsként hajtják maguk előtt az orosz hadifoglyokat az aknamezőn (Mandiner)
Egy orosz önkéntes borzalmas dolgokat állít.
júl. 11
8:00
Folytatódik a ferencvárosi „padháború”, most egy üzenetet is hagytak a Fradi-ultrák (Magyar Nemzet)
Nem sokáig maradt szívárványszínű a pad.
júl. 11
8:00
Leosztott piac: innen gazdagodhat majd tovább Habony Árpád (Forbes)
A sportfogadás bizniszbe is beszáll Habony Árpád. A Vegas Sports állami engedélyt kapott, így hivatalosan az állami Szerencsejáték Zrt. riválisa lett az online sportfogadási piacon.
júl. 11
8:00
Ismét érthetetlen taktikai döntést hozott a Ferrari, de nem ez volt az egyetlen gond (Racing)
Carlos Sainz megvédte, Charles Leclerc nem értette a Ferrari döntését, de mindketten elmondták, az autó nem működött jól Silverstone-ban.
júl. 11
8:00
Két fontos újítást jelentett be a világ legnagyobb akkugyártója (Villanyautósok)
Továbbra is szkeptikusak a szilárdtestakkut illetően.
júl. 11
8:00
Lyukakat fúrtak és gázolajat locsoltak fák törzsébe a Balaton partján (Telex)
A siófoki polgármester szerint főleg az épülőben lévő nyaralók előtti fák vannak veszélyben.

Keresés