Trump az ellene folyó bírósági eljárások ellenére is magasan vezet riválisai előtt a Republikánus Párt 2024-es elnökjelöltségéért folyó versenyben. Bidennek hivatalban lévő elnökként csak két kihívója van, köztük egy konteóhívő Kennedy.
Az alig ötezer lakosú Dartmouthban régóta beszédtéma, hogy az angliai kikötőváros szívében egy tengeralattjáró van elföldelve. A külvilág sokáig szkeptikus volt a mendemondával kapcsolatban, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a történet igaz.
Egyenlő versenyfeltételeket szorgalmaz az Országos Taxis Szövetség, ezért beadványt küldtek Budapest Főváros Önkormányzatának a Bolt védjegyhasználati gyakorlatával kapcsolatban – tudta meg az Index. Bár a javaslat nem kizárólag az észt vállalat ellen irányul, egyértelműen a piacról való kiszorítását célozza meg.
Augusztus 10-12. között harmadik alkalommal várja a látogatókat a Margófeszt. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program legnyugatibb csatlakozott településén, Szentgyörgyváron, a Balatontól negyedórára változatos kulturális programokkal várják a látogatókat. Lesznek koncertek, irodalmi programok, slam poetry, kiállítás és filmvetít
Gáspár Laci saját bevallása szerint sem szent, de keresi a jó utat, ám úgy tűnik, néha mégis mintha picit lecsúszna arról. Az énekes bár feleségének örök hűséget fogadott, de ahogy mondani szokás, vakságot nem – erről pedig nemrégiben az Instagramon tett ékes tanúbizonyságot.
Az ukrán hadsereg és a védelmi minisztérium az ország keleti részén fekvő Bahmutnál és a frontvonal déli részén is előrelépésről számolt be, az orosz hadijelentésekben arról írtak, hogy az orosz erők keleten és délen is feltartóztattak vagy visszavertek támadásokat.
Pozitív eredményekkel zárultak az idei évben kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során elvégzett strandbüfé-ellenőrzések – állapította meg keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Eddig a vegyipar, a telekommunikációs és a bankszektor adta a kínai működőtőke-beruházások nagy részét, a közeljövőt az elektromobilitás fogja meghatározni.