2023. július 11. kedd

júl. 11
0:21
„Szívünkben örökre élsz, szeretünk!” - 17 éves mátramindszenti fiatal hunyt el a füzesabonyi balesetben (BorsOnline)
A Szakma Kiváló Tanulója Verseny első helyezettje volt idén mezőgazdasági gépész kategóriában az a fiú, aki vasárnap éjjel vesztette életét egy borzalmas balesetben.
júl. 11
0:21
A Bosch minden terméke mesterséges intelligencián fog alapulni (ProfitLine)
A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia (AI) alapú technológiát, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd - tudatta a vállalat az MTI-vel hétfőn.
júl. 11
0:22
A Fradi első BL-selejtezője kedden élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Kedden a Feröer-szigeteken megkezdi Bajnokok Ligája-selejtezőit a Ferencváros – a Klaksvík elleni idegenbeli találkozót élőben közvetítjük.
júl. 11
0:22
Recski sárcsuszamlás: a kormány 500 millió forintot szabadít fel a károsultaknak (vg.hu)
Varga Mihály azonnali határidővel kapta meg a feladatot. Azt is vizsgálják, hogy a rendkívüli időjárás okozta-e az ingatlanokban keletkező kárt.
júl. 11
0:22
Dua Lipa meztelenruhája igazi ékszerként ragyog a vörös szőnyegen (Glamour)
Dua Lipa jól tudja, hogyan kell emlékezetessé tenni egy vörös szőnyeges megjelenést. Az énekesnő áttetsző ruhában ragyogott a Barbie-film Los Angeles-i premierjén.
júl. 11
0:22
Ennyi idő után sem adja fel: még mindig próbál teherbe esni a Szomszédok sztárja (BorsOnline)
Nem adja fel az álmát, hogy édesanya legyen.
júl. 11
0:22
Nélküle ez a sportág nem lenne ilyen sikeres: 91 éves sportlegendától búcsúzunk (BorsOnline)
Nagyon sokat köszönhet neki a magyar sport.
júl. 11
0:22
Vihar után: Veszprém és Fejér vármegyében adott sok munkát a délutáni rossz időjárás a tűzoltóknak (Magyar Hírlap)
Több településen, így Borzaváron, Somlószőlősön is fákat csavart ki az erős szél.
júl. 11
0:22
Erre a helyre tilos belépned a Balatonnál – titokzatos területek, amiket a turisták alig ismernek (Promotions)
Ha azt mondjuk, hogy Balaton, akkor a legtöbb embernek az unalomig ismert klasszikus part menti látnivalók és a strandok jutnak eszébe.
júl. 11
0:22
Már megérkezett Európába a legújabb csúcsmobil (MMonline)
A HONOR Párizsban jelentette be, hogy megérkezett Európába a HONOR 90 széria. A HONOR 90 lenyűgöző, 200MP-es fő kamerája és szemkímélő technológiával felszerelt, csúcskategóriás, négyszeresen ívelt lebegő kijelzője úttörő hardverrel és szoftverrel ad lehetőséget a felhasználóknak arra, hogy páratlan részletességgel rögzítsék és osszák meg másokkal
júl. 11
0:22
1,1 millióra tehető a magyarok valós száma Romániában (Magyar Nemzet)
Kelemen Hunor: Azt javaslom magunknak, mindannyiunknak, hogy folytassuk az elkezdett munkát a szülőföldünkért.
júl. 11
0:22
Célegyenesben Kerkez Milos és Szalai Attila klubváltásai (Mandiner)
Szalai Attila a napokban aláírhatja szerződését az Union Berlinnel, ahol Schäfer András csapattársa lehet. Fabrizio romano szerint Kerkez Milos megegyezett a Lazioval, és a klub a közeljövőben ajánlatot tesz a magyar labdarúgóért. Átigazolási körkép.
júl. 11
0:22
Akarsz magadnak a Rolling Stones dobosának relikviáiból? Kalapács alá kerül Charlie Watts gyűjteménye (10perc.hu)
Az aukciót a Christie's londoni székházában két részletben tartják: szeptember 28-án rendezik az élő árverést, az online aukció pedig szeptember 15. és 29. között zajlik majd.
júl. 11
0:22
Zárt kapus lesz a Barca első bajnokija az új szezonban (Sportal)
A katalán együttes Madridban lép pályára a La Liga új idényének első fordulójában.
júl. 11
0:22
Nincs pénz már laborvizsgálatokra sem (AC News)
Levelet kaptak a Pest megyei háziorvosok, amelyből kiderült, hogy országos szinten korlátozhatják a betegek laborvizsgálatait.
júl. 11
0:22
Többször is megkéselték a sportolókat molesztáló orvost a börtönben (naphire.hu)
Larry Nassart, akit női tornászok, köztük olimpiai érmesek szexuális zaklatásáért ítéltek el, többször is megkéselték egy floridai szövetségi börtönben egy másik rabbal történt veszekedés során.
júl. 11
0:23
Húsz évig volt ipari kém az amerikai sorozatsztár (Blikk)
Mindenki színésznek tartja, aki sorozatok karakterszerepeinek megbízható megformálója. Robert Kerbecket láthattuk a Vészhelyzetben, a Melrose Place-ben, s olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint James Gandol­fini, Paul Newman és George Clooney. Valójában két évtizeden át kettős életet élt: miközben rendszeresen forgatott, ipari kémkedéssel keresett
júl. 11
0:23
Magyar vélemény szerint bűncselekmény történt az úzvölgyi katonatemetőben (Infostart)
Az úzvölgyi katonatemető június 30-i állapotának a helyreállítását szorgalmazza, és a szombati újabb keresztállítás elkövetőinek a felelősségre vonását kéri Hargita megye és Csíkszentmárton önkormányzata.
júl. 11
0:23
Dió nagyságú jég hullott Székesfehérváron: Dunaújváros és Paks sem ússza meg szárazon? (Blikk)
Székesfehérvárt már elkapta, Dunaújváros és Paks felkészül.
júl. 11
0:23
Kitört egy vulkán Izlandon, kétszáz méteres hasadásból ömlik a láva (Blikk)
Kitört egy vulkán hétfőn Reykjavík közelében. A kitörés következtében egy közel kétszáz méter hosszú hasadás keletkezett a talajon, amelyből lávaszökőkutak törtek elő.
júl. 11
0:23
A Mercedesnél kezdik belátni, át kell állniuk 2024-re (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff egyre inkább azt gondolja, nincs más választásuk, át kell állniuk teljes mértékben a 2024-es versenyautó fejlesztésére.
júl. 11
0:23
Ausztrália katonai repülőgépet és katonákat küld Németországba (hirado.hu)
Scholz jó és figyelemreméltó lépésnek nevezte Canberra döntését. Hozzátette, hogy ez a jelentős ausztrál támogatás nagyon fontos Ukrajnának.
júl. 11
0:23
1,1 millió magyar élhet Romániában (444.hu)
2021. december 1-én 1 002 151 ember vallotta magát magyarnak.
júl. 11
0:25
Egy fej bukkant fel a Balatonból: megtalálták az eltűnt 14 éves lányt (BorsOnline)
A kislányt még időben megtalálták.
júl. 11
0:26
Gól sehol – a norvégoknak egy iksz is elég volt a spanyolok ellen a továbbjutáshoz az U19-es Európa-bajnokságon (m4sport.hu)
Norvégia gól nélküli döntetlent játszott a spanyolokkal az U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
júl. 11
0:26
Erdogan meghozta a várva-várt döntést a svéd NATO-tagságról (vg.hu)
Erdogan felkéri a török parlamentet, szavazzon Svédország csatlakozásáról.
júl. 11
0:26
Brad Pitt autóversenyzőnek öltözött, és még semmi nem állt ennyire jól neki (Glamour)
Július 9-én került megrendezésre a 2023-as Brit Nagydíj, amelynek során Brad Pitt is csatlakozott a profi sofőrökhöz, ugyanis most zajlik Formula-1 filmjének forgatása.
júl. 11
0:26
"Nem mehettek haza" - szivárgott a rovarölőszer a Kétpónál kisiklott vonat vagonjaiból (BorsOnline)
A vonat Kétpónál siklott ki, két vagonból pedig környezetre veszélyes anyag szivárgott. 40 lakó órákig nem mehetett vissza az otthonába.
júl. 11
0:26
Fényvisszaverő fémfelhőkkel rendelkezik az eddig ismert legfényesebb exobolygó (Magyar Hírlap)
A fényvisszaverő fémfelhőkkel körülvett LTT9779b nevű exobolygó az eddig ismert legfényesebb bolygó a Naprendszerünkön kívül.
júl. 11
0:26
Kína brutális dolgot talált a Marson, négyszáz ezer éves (Promotions)
Hihetetlen felfedezés, sok mindent megmagyaráz.
júl. 11
0:26
Nehéz időszak vár a nagyvállalatokra (MMonline)
A multinacionális nagyvállalatok döntő többségére hatással lesz a globális minimumadó, mégis csak a töredékük van tisztába azzal, hogy valójában mivel jár, ha bevezetik jövőre – hívja fel a figyelmet az EY 1600 pénzügyi igazgatóval készült nemzetközi kutatása. Az egyre tornyosuló feladatok és a kollégák szakmai kiégésének veszélye arra készteti az
júl. 11
0:26
Kibertámadás érte Litvániát (Magyar Nemzet)
A balti államot egy nappal a vilniusi Nato-csúcs előtt érte a támadás.
júl. 11
0:26
Hihetetlen, de igaz: megjelent a Soros-szótár (Mandiner)
A szerzők, Varga Zoltán és Szemes Máté öt éven át gyűjtögették a médiában felbukkanó Soros-szavakat.
júl. 11
0:26
Kezd magára találni a használtautó-import – a Volkswagen a legnépszerűbb (10perc.hu)
A behozott használt személyautók több mint harminc százalékát három márka, a Volkswagen (12,6 százalék), az Opel (9,1 százalék) és a Ford (9 százalék) gyártmányai tették ki.
júl. 11
0:26
Női kézilabda Európa-liga – Csoportkörös a magyar csapat (Sportal)
A Mosonmagyaróvár a csoportkörben kezdheti meg szereplését a női kézilabda Európa-ligában.
júl. 11
0:26
Malacuk volt a rendőröknek, elkapták a disznót (AC News)
Egy elszabadult csüngőhasú malac miatt riasztották a rendőröket. A kamera rögzítette a vígjátékba illő jelenetet.
júl. 11
0:26
Holtan találták a férfit, aki a fagyasztóba bújt a rendőrök elől (naphire.hu)
Beszorult a fagyasztóba egy férfi Minnesotában. Mint kiderült, az áldozat oda bújt el a rendőrök elől, de kijönni már nem tudott.
júl. 11
0:27
Kemény fizikai munkát vállalt Katus Attila (Blikk)
Katus Attila tavaly nyár végén mesélt először arról, hogy vidékre költözik, és házfelújításba fogott. A munkálatok még mindig tartanak, a fitneszedző ugyanis egy sereg dolgot maga csinál!
júl. 11
0:27
Bikini vagy egyrészes fürdőruha? Xantus Barbara erre szavaz (Blikk)
Xantus Barbara inkább a bikinit részesíti előnyben a strandon, mint az egyrészes fürdőruhát. A ma is gyönyörű színésznő szerint nem kell aggódnunk az esetleges apróbb hibáink miatt a vízparton, főleg, ha év közben minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy a legjobb formánkat hozzuk a strandszezonban.
júl. 11
0:27
Az oroszok is és az ukránok is győzelmi jelentéseket közölnek (Infostart)
Az ukránok előretörtek Bahmutnál, az oroszok pedig állítólag megsemmisítettek egy lőszerraktárat.
júl. 11
0:27
Rajzokkal és molinókkal küzdenek a csepeli diákok az igazgató leváltása ellen (Blikk)
Már közel kétezer ember írta alá azt a petíciót, amellyel a csepeli diákok szülei próbálják megakadályozni, hogy elküldjék két iskola vezetőjét. Bár mind a diákok, mind a szülők meg voltak elégedve az intézményvezetőkkel, azok pályázatát elutasították.
júl. 11
0:27
Joe Biden meglátogatta Iii. Károly királyt – Kis híján botrány kerekedett egy érintésből (Blikk)
A brit királyi családban a megszokotthoz képest túlságosan barátságosan köszöntötte Károly királyt Joe Biden; annak a gyanúja is felmerült, hogy az amerikai elnök megsértette a királyi protokollt.
júl. 11
0:27
Horner: Nincs veszélyben Perez helye, és nem tervezünk Ricciardóval (F1világ)
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner állítja, továbbra sincs veszélyben Sergio Perez helye az osztrák istállónál, Daniel Ricciardo versenyeztetése pedig nem szerepel a terveik között.
júl. 11
0:27
Kitört egy izlandi vulkán Reykjavík közelében (hirado.hu)
Két és fél éven belül ez már a harmadik vulkánkitörés a szigetországban.
júl. 11
0:27
Annyi magyar harcol Ukrajnáért az ukrán hadseregben, hogy elkezdtek magyar zászlós felvarrót hordani, hogy megismerjék egymást (444.hu)
A putyinista Orbán-kormány ukránellenes riogatásaihoz képest ezt simán megtehetik. Igen érdekes interjút adott Sándor Fegyir, Ukrajna leendő budapesti nagykövete.
júl. 11
0:29
„Ötéves kislányát hagyta magára” – a hetedikről zuhant a halálba az édesanya Káposztásmegyeren (BorsOnline)
Édesanya nélkül maradt a kislány.
júl. 11
0:30
Emelkedtek a vezető amerikai tőzsdeindexek (vg.hu)
.
júl. 11
0:30
„Hozzá vagyok szokva a káoszhoz, otthonosan érzem magam benne” – Margot Robbie, az ikon, aki takarított, mielőtt Hollywood kedvenc csillaga lett (Glamour)
A júliusban mozikba kerülő Barbie-film már az első színfalak mögötti képek kiszivárgása óta lázban tartja az internetet, és nem is kérdés miért. A niche és abszurd koncepcióba Greta Gerwig, a Kisasszonyok rendezője öntött lelket, a csupa rózsaszín Barbieland világának fő Barbie-ját pedig Margot Robbie keltette életre. Az első teaser videók óta az i
júl. 11
0:30
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat lát vendégül az EFOTT (BorsOnline)
Tizenöt, a törökországi földrengésben érintett hallgatót lát vendégül idén a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Efott fesztivál.
júl. 11
0:30
Ausztrál ex-miniszterelnök: a NATO rosszindulatú méreg (Magyar Hírlap)
Keating szerint a szövetségnek a hidegháború végét követő puszta létezése “már megtagadta a békés egységet a tágabb értelemben vett Európa számára”.

Keresés