2023. július 10. hétfő

júl. 10
6:30
Még a kínai vegyi szállítmányokra is vonatkoznak a nemzetközi biztonsági előírások (vg.hu)
A katasztrófavédelemnek rajta van a szeme minden „méregvagonon”.
júl. 10
6:30
Párizsra vessétek? (Magyar Hírlap)
Az élet nem olyan étterem, ahonnan fizetés nélkül lehet távozni, eljött a számla rendezésének ideje, és kiderülni látszik, hogy ebül szerzett jószág ebül vész.
júl. 10
6:30
Nagy-Britanniába érkezett az amerikai elnök (Magyar Nemzet)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn fogadja Rishi Sunak brit miniszterelnök és III. Károly király.
júl. 10
6:30
Jelentősen nőtt a Finn Rallyra nevezők száma (Racing)
Megjelent a Finn Rally nevezési listája, melyen sokkal több versenyző szerepel, mint az elmúlt években, a versenyen 9-en indulnak Rally1-es autóval.
júl. 10
6:30
Fókuszban a választékbővítés (Magyar Mezőgazdaság)
Idén is gazdag kínálat és nagy érdeklődés jellemezte a dísznövényes cégek hagyományos nyári szaporítóanyag-kiállítását. Az immár 12. alkalommal megrendezett találkozón a hazai forgalmazók a fajtaújdonságok bemutatása mellett technológiai információkkal, a legfrissebb nemzetközi piaci tapasztalatokkal és ötletekkel is ellátták, segítették már meglév
júl. 10
6:33
Özvegyi nyugdíj: ezek a jogosultsági feltételek (Adózóna)
A hozzátartozói nyugellátások a kereső, illetve az egyik kereső családtag elvesztése miatt csökkent családi bevételre tekintettel megállapítható keresetkiegészítő ellátások. A személyes veszteségen kívül anyagi értelemben is megroppanthatja a családot az egyik kereső halála, hiszen a kiadási szerkezetet a rendszeresen befolyó bevételekhez igazított
júl. 10
6:33
Durva baleset történt az éjjel: felüljáróról zuhant le egy autó Püspökladánynál (Metropol)
Az autóban ketten utaztak.
júl. 10
6:36
Életbe lépett a másodfokú hőségriasztás (Infostart)
Másodfokú hőségriasztás lépett életbe hétfőn 0 órakor, az egész ország területére érvényes figyelmeztetés szerda éjfélig lesz érvényben.
júl. 10
6:36
A csok elvesztése több tízmillióval növeli a lakásszerzés árát (Bank360 blog)
A csok és a vele járó összes kedvezmény elvesztése jövőre egy 60 milliós lakás megvásárlásánál akár 30 millió forintnál is nagyobb hitelterhet jelenthet egy háromgyerekes családnak húsz év alatt, mintha még az idén a csokot teljesen kihasználva venne ingatlant.
júl. 10
6:36
A Nyugat számára ez nem egzisztenciális háború (Mandiner)
Nemhogy fenyegetésérzetet, de még a különösebb sürgősség jeleit sem látjuk.
júl. 10
6:36
Tombol a nyár, másodfokú hőségriasztás lépett érvénybe (Magyar Nemzet)
Gyermeket, állatot, semmiképp ne hagyjanak autóban, még lehúzott ablaknál se, mert hetven fok is lehet a járműben.
júl. 10
6:36
Két balesettel, három halálos áldozattal zárult a vasárnap (Autószektor)
A Füzesabony és Pusztaszikszó közötti bekötőúton vasárnap este 20 óra 50 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó letért az útról és az árokba borult. A baleset következtében a járműben utazó 20 éves nő és 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette.   Az érintett útszakaszon a rendőrség tájékoztatása szerint csak hétfőre virr
júl. 10
6:39
Érzékeny vereséget szenvedett el a Fidesz (Menedzsment Fórum)
A vasárnapi nagykőrösi időközi választáson egy független képviselő legyőzte a kormánypárt jelöltjét.
júl. 10
6:39
Kánikula lesz ma az egész országban, életbe lépett a másodfokú hőségriasztás (Blikk)
Nem csak ma, de nagyjából egész héten forróságra számíthatunk.
júl. 10
6:39
Jönnek izgalmas adatok a héten, de a forint sorsa miatt jobban aggódhatunk (Portfolio)
Nem lesz üres a naptár a héten, de igazán sorsfordító adatokra még várni kell. Magyar szempontból az lehet a legfontosabb kérdés a következő napokban, merre megy tovább a forint a múlt heti meredek gyengülést követően.
júl. 10
6:39
Joe Biden Rishi Sunakkal és III. Károllyal találkozik (444.hu)
Az elnök megérkezett Nagy-Britanniába.
júl. 10
6:39
Lehangoló eredményt közölt a Fisker (autopro)
Ellátási problémák miatt messze elmaradt termelési céljától a vállalat.
júl. 10
6:41
Idei legrosszabb hetét zárta a forint - Hogyan tovább? (Portfolio)
Nehéz napokon van túl a forint, hiszen egy hét alatt több mint 4 százalékot veszített az euróval szemben. Sőt, a napi egy százalék körüli gyengülés is ijesztő volt, ekkora kilengések azért ritkák a magyar deviza piacán. A heves esés azt is jelenti, hogy tavaly október elején volt utoljára rosszabb hete a forintnak, akkor emlékezhetünk rá, hogy a je
júl. 10
6:42
Te mennyit ismertél? 8 szórakoztató tény a kutyákról (Hamu és Gyémánt)
A kutyák alapvetően nagyszerűek: szeretetet és társaságot nyújtanak, és mindig ott vannak, amikor szükségünk van rájuk. De vajon mindent tudunk rólunk? Összegyűjtöttük néhány érdekes tényt a kutyákról, amely még a rutinos kutyatartóknak is új információ lehet – ha nem is az összes, de legalább egy biztosan akad. A kutyák nem teljesen színvako
júl. 10
6:42
Megnyílhat a svéd alkoholpiac (Magyar Hírlap)
Az ítélettel egy hosszú jogi eljárás ért véget Európa egyik leggazdagabb országában.
júl. 10
6:42
Biden megérkezett Angliába (Mandiner)
Az amerikai elnök Rishi Sunak brit miniszterelnökkel és III. Károly királlyal találkozik.
júl. 10
6:42
Hollandiában politikai „forró téma” a bevándorlás, bele is bukott a kormánykoalíció (Magyar Nemzet)
A jelenlegi migrációs politika komoly gazdasági és szociális terhet jelent a holland állampolgároknak.
júl. 10
6:42
Tragikus a helyzet a szomszédban, folyamatosan intézkednek a rendőrök a magyar határon (naphire.hu)
A hatóság közleményt adott ki, számokat közöltek.
júl. 10
6:45
Hétfőtől berobban a kánikula, akár 36 fok is lehet (hirado.hu)
Amire ma szükség lesz: víz, kalap, naptej.
júl. 10
6:45
Kisiklott egy tehervonat Kétpónál: ma is korlátozások lesznek a békéscsabai vonalon (Metropol)
A kisiklott négy vagonból egy megsérült.
júl. 10
6:48
Ki fogsz akadni, ez a szörnyűség jön még a hőség mellé (BorsOnline)
Drasztikus hőség és sok zápor, mintha Afrikában lennél...
júl. 10
6:48
Elkeserítő adatok a hazai kiskereskedelemről (MMonline)
Az ipari termelés volumene éves szinten 4,6 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint, ami valamivel kedvezőbb, mint az általunk várt érték – derül ki a KSH adataiból. Havi szinten szemben az általános európai trendekkel 1,6 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanaptényezővel igazított adat szerint. Ezze
júl. 10
6:51
Háborús feszültség közepette kerül sor a világ egyik legjelentősebb csúcstalálkozójára (Privátbankár)
Nagy-Britanniába érkezett az amerikai elnök.
júl. 10
6:51
Festékháború Ferencvárosban: újrafestették a szivárványos padot (Blikk)
Betartotta ígéretét az Amnesty International, újra lefestették a hétvégén átmázolt szivárványos padot Ferencvárosban.
júl. 10
6:51
A tengerimalac fajtái (Háziállat)
A tengerimalacnak igen sok változata létezik. Az alábbi áttekintésben szőrtípusok szerint csoportosítottuk a ezeket a kedves és méltán közkedvelt állatokat.
júl. 10
6:51
Erre figyeljünk, ha a Dunán strandolunk (AQUA)
Nyáron nagyon sokan látogatnak el a Duna partjára, a vízi sportok mellett időnként fürdenek is a folyóban. Azonban kevesen tudják, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak. Kevesen tudják, hogy a Dunában fürödni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősül
júl. 10
6:51
Kiszámoltuk, mekkora nyugdíjemelés jöhet novemberben (Azenpenzem)
Az már kiderült, hogy a nyugdíjasok jövőre az év elején 6 százalékos emelésre számíthatnak. Arról azonban egyelőre csak az előrejelzések alapján tippelhetünk, hogy novemberben jön-e és ha igen, akkor pontosan mekkora nyugdíjemelés. A döntés – a 2024. januárival megegyezően – a kormány kezében van.
júl. 10
6:54
Így eresztik ki a gőzt sporttal a világ legbefolyásosabb tech-vezérei (Igényesférfi.hu)
A legnagyobb tech vállalatok vezetői is emberek, akik szeretnek szabadidejükben sportolással kikapcsolódni.
júl. 10
6:54
Agysejterősítő kvíz: 10-ből 6 válasszal rettenetesen jó vagy már (Promotions)
Igazán nehéz játék következik most az állatokkal kapcsolatban.
júl. 10
6:54
A QNAP megszünteti a Photo Station, a Qphoto és a Qvideo alkalmazásokat (Mínuszos)
A QNAP Systems, Inc. bejelentette, hogy 2023. október 1-jétől a Photo Station fotókezelő alkalmazás és a Qphoto, valamint Qvideo mobilalkalmazások többé nem lesznek elérhetők az App Centerben és a mobilalkalmazások letöltőoldalán. Ezen dátumtól a Photo Station, a Qphoto és a Qvideo összes szoftverfrissítése és technikai támogatása is megszűnik. Eze
júl. 10
6:54
Életbe lépett a másodfokú hőségriadó (Magyar Hírlap)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az idei nyár második hőhulláma alatt a hét elején már a 36-37 Celsius-fokot is elérheti a hőmérséklet.
júl. 10
6:54
Kínában is felgyorsul a zöld átállás (newtechnology.hu)
Hongkong egyike az első ázsiai városoknak, amelyek aktív fellépést mutatnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A 2023-24-es költségvetés számos szén-dioxid-semleges intézkedést javasolt a kínai kettős szén-dioxid-stratégia keretében – írja a China Today. Az éghajlatvédelmi terv alapján Hongkong már korábban leállította a széntüzelésű erőművek
júl. 10
6:54
Lezuhant egy autó a felüljáróról, láncfűrész kellett a mentéshez (Magyar Nemzet)
A gépkocsiban ketten utaztak, mindkettőjüket átadták a mentőknek.
júl. 10
6:54
Így szorulnak ki a külföldi autógyártók Kínából (Villanyautósok)
Átlépték az 50 százalékot.
júl. 10
6:57
Így védhetjük meg magunkat a hőhullámtól (Infostart)
Az InfoRádió orvosmeteorológusa az egészségünk megóvása érdekében több praktikus óvintézkedést is javasol a 35 fok fölötti hőmérséklettel ismét beköszöntő kánikula idejére.
júl. 10
6:57
Ne csak szagold, edd és idd is meg! (Agroinform)
A levendula nem csak szagolni, de inni és enni is kiváló. És még a szúnyogokat is távol tartja!
júl. 10
7:00
Pimasz madarak uralmuk alá vonták a várost (Magyar Hírlap)
Felugrálnak az autókra máskor lustán heverésznek az út közepén.
júl. 10
7:00
Elköszönt a közönségtől Sir Elton John (Magyar Nemzet)
Stockholmban tartotta meg utolsó koncertjét a zenész-legenda.
júl. 10
7:00
Liverpoolban tudják, Szoboszlai milyen jó; Mbappé kiemelt védelmet kap – reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
Összegyűjtöttük a vasárnap este legfontosabb sporthíreit.
júl. 10
7:03
Vajon mi lehet az állami hivatal tarsolyában? (Menedzsment Fórum)
A külkereskedelmi áruforgalom májusi, előzetes adatait közli a KSH.
júl. 10
7:03
Módosult a hőségriasztás: ebben a 7 megyében kell ma pokoli melegre számítani (Pénzcentrum)
Másodfokú hőségriasztás lépett életbe hétfőn 0 órakor, az egész ország területére érvényes figyelmeztetés szerda éjfélig lesz érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzése szerint az idei nyár második hőhulláma alatt a hét elején már a 36-37 Celsius-fokot is elérheti a hőmérséklet. Egy mediterrán ciklon határozza meg Európa nagy
júl. 10
7:06
Ez pokoli lesz: életbe lepett Müller Cecília riasztása (Ripost)
A figyelmeztetés az egész országra érvényben van.
júl. 10
7:06
Felüljáróról zuhant le egy autó Püspökladánynál (Magyar Hírlap)
A baleset kevéssel vasárnap éjfél után történt – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
júl. 10
7:06
Mutatjuk, mikor és mekkora nyugdíjemelés várható idén és 2024-ben (Mandiner)
Nyugdíjkorrekció, nyugdíjprémium, nyugdíjemelés, 13. havi nyugdíj – szakértő segítségével szedtük össze, mikor melyikre számíthatnak a nyugdíjasok idén és jövőre.
júl. 10
7:06
Áramütés ért egy kétéves kisfiút a falunapon, a kezelő részeg lehetett (Magyar Nemzet)
Egy 14 éves lányra bízta az üzemeltetést.

Keresés