Az élő adásoknak több előnyük is van. Elsősorban nyilván a gyors és tömör tájékoztatás, azonban nem lehet elmenni a tény mellett, hogy ami élő adásban történik, azt nem lehet utólag kivágni. Így történik a legtöbb televíziós baki, melyek mémként élnek tovább a köztudatban. Ezen híres bakik közül gyűjtöttük össze a legjobbakat.
Csalódottan értékelte a Mercedes teljesítményét a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon Toto Wolff, miután a csapat csak az ötödik és tizenegyedik rajthelyet szerezte meg az időmérő edzésen.
Horvátországban életbe lép a részleges boltzár július 1-jével, a legtöbb üzlet - néhány kivételtől eltekintve - évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet nyitva.
A Soros György által alapított Open Society Foundations nonprofit szervezet azt tervezi, hogy az elkövetkező hónapokban legalább 40 százalékos létszámleépítést hajt végre, írja a Bloomberg.
Az amerikai legfelsőbb bíróság törvényellenesnek találta pénteken a kormányzat által tavaly bejelentett diákhitel-elengedési programot, egy másik ügyben pedig Arizona állam ellen döntött a szólásszabadság védelmére hivatkozva.
Kulcsár Edina rajong a gyönyörű hajfonatokért, és kislánykori álmát váltotta valóra, amikor létrehozta Braidme & More nevű saját vállalkozását. Amellett, hogy szépségszalonjában a hölgyvendégek hajkoronájából igazi mesterművek készülnek, Edina saját magán is megmutatja, milyen izgalmas tud lenni egy fonott frizura.
Egyre forróbbak és szárazabbak a nyarak, nincs az a vízmennyiség, mely elég lenne a növényeinknek. Ha pedig olyan a terasz fekvése, hogy a nap nagy részében süti a nap, duplán meg kell gondolnunk, milyen virágokat válasszunk a díszítésére.
Ma este, július 1-én 6 órától Rizlingország Ünnepére hívnak a Rezi Szőlőhegy szőlősgazdái, ahol a borkóstolók mellett kulináris és kulturális programokkal várnak mindenkit. Ízleld meg a helyi termelők méltán híres fajtáját, de a többi különleges nedűt se hagyd ki!
Az univerzum 70 százalékát alkotó titokzatos sötét energia megértéséhez 40 millió galaxist térképeznek fel a csillagászok egy nemzetközi együttműködésben végzett kutatás során, amelyben részt vesz az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének (CSFK CSI) munkatársa is - közölte az ELKH kedden az
Bankszámla-, illetve a bankkártyaadatok megszerzésére specializálódott, magukat rendőrnek kiadó csalókat fogtak el Tiszavasváriban – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) szombat délelőtt a Facebook-oldalán.
Július 15-én a BKV a Zugligeti Libegővel ismét csatlakozik az ország hat pontján megrendezett Libegők Éjszakája rendezvényhez. Az eseményre korlátozott számban árusított belépők már megvásárolhatók a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban.
A miniszterelnök szerint olyan időket élünk, amikor a világ alapjaiban reng, ezért mindennap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket.
Moszkvában mutatták be május elején az Atom elnevezésű orosz elektromos autót, amely – legalábbis a beharangozó szerint – 500 kilométert lesz képes megtenni feltöltött akkumulátorokkal. Eddig csak egyetlen prototípussal álltak a nyilvánosság elé. Ebből az alkalomból közölték: a tömeggyártás 2024 végén indulhat, az értékesítés pedig 2025-ben kezdőd
Évekig tartó kutatás, fejlesztés és tesztelés után a Houweling Horticulture vállalat olyan folyékony bevonatot fejlesztett ki az üvegházak árnyékolására, amely biológiailag lebomló, és egyáltalán nem marad utána mikroműanyag. A Bright Eco-Coating névre keresztelt újdonságot a GreenTech technológiai kiállításon is bemutatták.
A Villanyóra 183. adásában Szabolcs, Szöcske és Balázs beszélgettek az aktuális hírekről, történésekről és kipróbált autókról. 0:00:00 – Intro. 0:01:38 –
Reggel 6 és este 10 óra között alkalmanként 350 forintért lehet igénybe venni a P+R parkolókat, éjszaka - azaz 22 órától reggel 6 óráig - 105 forint/óra ellenében lehet parkolni - tudatta az üzemeltető Budapest Közút az MTI-vel. Mint írták, a díjfizetés bevezetésével ezen parkolók teljes egészében P+R funkciót tudnak majd betölteni, megszűnhet a ho
"Még több figyelmet szentelünk azoknak a döntéseknek, amelyeket Magyarország meghoz". - jelentette ki David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete a függetlenség napja alkalmából tartott fogadáson.
Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért mindennap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén.
A Kiss Gergely, Bragmayer Zsanett, Dobi Gergő, Kropkó Márta összeállítású magyar csapat bronzérmet szerzett a triatlonosok vegyesváltó számában a krakkói központú Európa Játékok szombati versenynapján.
Az ukrajnai háború lezárását illetően nagyon sok múlik a következő heteken és hónapokon – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora Washingtonban.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat speciális kiberfelderítési egységének közreműködésével a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói péntek hajnalban két helyszínen hajtottak végre rajtaütést, és fogtak el magukat rendőrnek kiadó csalókat.
„Olyan emberek, akik már fiatalon is képesek komoly döntéseket hozni: erős, eltökélt, és hazájukat szerető fiatalok állnak. A mai világban ezt meg kell becsülni,” mondta Orbán Viktor szombat délelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatóján – számolt be róla a Telex.
A fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.