2023. június 5. hétfő

jún. 5
19:53
Most a lengyeleken a sor?  – az Európai Bíróság szerint uniós jogot sért a lengyel igazságügyi reform (Mandiner)
Ugyanakkor az uniós ügyekért felelős lengyel miniszter szerint „az ítélet nagyrészt egy nem létező jogi helyzetre hivatkozik”.
jún. 5
19:57
Márton Gréta: ez az ezüstérem már most szépen csillog (Infostart)
Mostantól az a cél, hogy még sok ilyen jó döntőt játszhassunk – mondta az FTC női kézilabdacsapatának balszélsője a Vipers Kristiansand ellen elveszített budapesti Bajnokok Ligája-döntő után.
jún. 5
19:57
Őszintén vallott a magyar gyermeksebész: nem fogják sokáig bírni az új rendszert az orvosok (Pénzcentrum)
Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a Facebook oldalán fakadt ki az új ügyeleti rendszer miatt. Elmondása szerint egyedül voltak ügyeletesek a gyermeksebészeten és a traumatológián. 163 beteget kellett ellátniuk 24 óra leforgása alatt szúrta ki az RTL.
jún. 5
19:57
Martin Ethelwolf: A Rammstein énekese visszaélt a népszerűség adta hatalommal (Mandiner)
A Közvádló a Birodalmi Törvények és a Nép természetes igazságérzete alapján hozza meg példás ítéletét.
jún. 5
20:03
Erdő Péter: Isten Ferenc pápa látogatásával bátorítani akarta a magyarokat (Demokrata)
A hálaadás a keresztény ember egzisztenciájának lényegét fejezi ki.
jún. 5
20:03
Döbbenetes tényt közöltek Zelenszkijék: az ukrajnai óvóhelyek közel egyharmada rossz állapotban van, némelyik használhatatlan (Mandiner)
Az ukrán elnök még pénteken rendelte el az összes ukrajnai óvóhely ellenőrzését.
jún. 5
20:09
A magas EPR-díjak további drágulást hozhatnak: egyeztetést kezdeményez a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (Adózóna)
A július 1-jétől érvénybe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi díj és annak magas tételei miatt sürgős egyeztetést javasol a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) – közölte a FÉSZ hétfőn az MTI-vel.
jún. 5
20:09
Több mint tíz tonna orosz lőszerre és fegyverre bukkantak egy Harkiv megyei raktárban (ATV)
Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai újabb, több mint tíz tonna lőszert és légvédelmi fegyvereket tartalmazó rejtett orosz lerakatot fedeztek fel a kelet-ukrajnai Harkiv megye ukrán ellenőrzés alá visszavett részében, amelyet az orosz katonáknak nem volt idejük magukkal vinni visszavonulásuk során – hozta nyilvánosságra a nyomozóiroda hé
jún. 5
20:09
Több ízben támadták az orosz erők a Donyeck megyei Marjinkát (Demokrata)
Az ukrán erők a nap folyamán nyolc orosz támadást vertek vissza a Donyeck megyei Marjinka településnél.
jún. 5
20:09
Stumpf István: Úgy döntöttem, hogy távozom az Alapítvány kuratóriumának elnöki székéből (Mandiner)
A Tokaj-Hegyalja Egyetem megalapítására és elindítására jó szívvel, büszkén tekintek vissza.
jún. 5
20:15
„A mennyországban nincsenek falak, melyek elválasztanak minket” – idén is lesz Ez az a nap! (Mandiner)
„Ugyan a történelmünk és a teológiai nézeteink falakat húznak még közénk, de egy ilyen délutánon ez fel tud oldódni, meg tudjuk tapasztalni a testvéri közösség erényét, az összetartozást, a Krisztushoz tartozást” – vallja László Viktor, az ökumenikus dicsőítő alkalmak főszervezője.
jún. 5
20:15
Nascar: Pride-dizájnt kap Alex Bowman autója Sonomán (Racing)
A Nascar Cup soron következő, sonomai versenyhétvégéjén szivárványos ruhát ölt magára a Hendrick Motorsports 48-as...
jún. 5
20:21
Gálvölgyi János esete nem egyedülálló: rengeteg esetben nem ér ki időben a mentő a betegekhez (ATV)
Csak a segélyhívások negyedében ér ki a mentő 15 percen belül a Gálvölgyi Jánoséhoz hasonló esetekben – derül ki az Országos Mentőszolgálat jelentéséből, amit a Népszava hozott nyilvánosságra. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke szerint: ezzel az a legnagyobb probléma, hogy nem a hívás fogadásától számítják a 15 percet. A DK a ment
jún. 5
20:21
Nascar: Pride-dizájnt kap Alex Bowman autója Sonomán (USAracing)
A Nascar Cup soron következő, sonomai versenyhétvégéjén szivárványos ruhát ölt magára a Hendrick Motorsports 48-as...
jún. 5
20:21
Szabó Zsófi: „Sokáig életem kudarcának tartottam, hogy nem sikerült egyben tartani a családunkat” (Glamour)
Egy időben nyitott könyv volt Szabó Zsófi élete. Magánélete, szakmai karrierje, kisfia születése mellett őszintén beszélt követőinek az egészségügyi problémáiról, fogyásáról vagy éppen a futás iránti elköteleződéséről. Az utóbbi években viszont ritkán szólal meg, tudatosan kerüli a nyilvánosságot, velünk most mégis kivételt tett.
jún. 5
20:21
Mike Pence is beszáll a republikánus elnökjelöltségért zajló versenybe (Demokrata)
Hivatalosan jelezte indulási szándékát a republikánusok színeiben a volt alelnök.
jún. 5
20:21
Tevéből dodzsem (Autószektor)
A világ legönállóbb, legszellemesebb autómárkája kétségtelenül a Citroen – elég csak a 2CV Kacsára, és a DS19 Cápára gondolni, mindkettő zseniálisan fejezte ki a korszellemet, egyik egyszerűségével, praktikumával, másik avantgárd technikájával és dizájnjával. Méltán sorolható melléjük az éppen 55 évvel ezelőtt bemutatott Mehari, a szinte beskatulyá
jún. 5
20:27
Fiúgyermekkel bővült a brit királyi család (HírTV)
Fiúgyermeknek adott életet Eugénia hercegnő, a brit uralkodó, III. Károly király 33 esztendős unokahúga, a néhai II. Erzsébet királynő unokája. Az újszülött a 13. helyre került a brit trónutódlási sorban.
jún. 5
20:27
Július 1-től újabb drágulási hullám jöhet a boltokban (Portfolio)
A július 1-jétől érvénybe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi díj és annak magas tételei miatt sürgős egyeztetést javasol a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) - közölte a szervezet.
jún. 5
20:27
Nem várt elnökjelöltje lesz az Egyesült Államoknak (Mandiner)
Donald Trump volt alelnöke is elindul a megmérettetésen.
jún. 5
20:33
Saját gyereke molesztálásával gyanúsítanak egy pécsi vízilabda edzőt, az elsődleges vizsgálatok szerint azonban ártatlan (ATV)
Saját gyereke molesztálásával gyanúsítanak egy pécsi vízilabda edzőt. A rendőrség őrizetbe vette a férfit, a bíróság pedig döntött a letartóztatásáról. Az apát a gyerek osztályfőnöke jelentette fel, az elsődleges szakértői vizsgálatok azonban azt állapították meg, hogy nem követte el a bűncselekményt.
jún. 5
20:33
Mike Pence is elindul a republikánus elnökjelöltségért (444.hu)
Donald Trump egykori alelnöke sokáig lojális volt az elnökhöz, aztán a Capitolium ostroma után kihátrált mögüle.
jún. 5
20:39
Ebbe a Beverly Hills-i villába költözött Jennifer Lopez és Ben Affleck (Femcafe)
Közel két évnyi házkeresés és legalább öt meghiúsult ingatlanügylet kellett hozzá, de Jennifer Lopez és Ben Affleck végre rátalált az igazira.
jún. 5
20:39
Lengyelország nem kegyelmezne a kémeknek (Mandiner)
A Jog és Igazságosság legkevesebb öt év szabadságvesztéssel sújtaná a külföldi hírszerzési tevékenység támogatását.
jún. 5
20:39
Gálvölgyi János: Rá kellett jönnöm, nem olyan természetes, hogy az ember jól van (Telex)
Interjút adott felépülése után Gálvölgyi János, aki szeretne minél előbb színpadra állni, de ehhez még teljesen vissza kell nyernie a hangját.
jún. 5
20:45
Rosszul számolták ki, ki lett az osztrák szociáldemokraták új elnöke (444.hu)
Pedig nem is egy-két, hanem 37 szavazat volt a különbség, a vesztes egy teljes napig elnöknek hihette magát.
jún. 5
20:45
Keményen megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok (Növekedés)
.
jún. 5
20:45
Gyakorlati tippek, ha tenni szeretnél a környezetvédelemért (Transpack)
Környezetvédelem nemcsak házi használatra: globálisan, vállalkozásunkban, de magánemberként is tehetünk érte.
jún. 5
20:45
Féláron hirdet a NAV egy 600 lóerős Ferrarit, amit egy géppuskás, sok pénzt befalazó bűnözőtől foglaltak le (Telex)
A Ferrari Portofino becsült értéke 90 millió forint körül van. A korábbi tulajt, egy kidobócég vezetőjét az adóhatóság különleges egysége fogta el.
jún. 5
20:51
A Mol és az OTP részvényei húzták a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,32 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 48 117,93 ponton zárt hétfőn.
jún. 5
20:51
Friss toplistán Magyarország legimpozánsabb szállodái: ide már tényleg csak az elit jár (Pénzcentrum)
Az idei Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán nem csak a vendéglátóipari egységeknek és a tehetséges séfeknek osztottak ki elismeréseket, hanem díjazták Az Év Luxusszállodáját is, hiszen a Dining Guide 2023-as kiadványa idén külön fejezetben foglalkozik Magyarország ötcsillagos vendégélményt biztosító hoteljeivel. A tesztelések során 25 ötcsi
jún. 5
20:51
Irán újra megnyitja rijádi nagykövetségét (ATV)
Irán újra megnyitja rijádi nagykövetségét – jelentette be hétfőn a teheráni külügyminisztérium.
jún. 5
20:51
Június 12-14. – Energy Drone & Robotics Summit (go2fly)
Idén nyáron ismét összejönnek a globális energetikai vezetők. A világ minden tájáról származó ipari, energetikai és mérnöki szakemberek legbefolyásosabb csoportja találkozik a Texas állambeli Houstonban június 12-14. között. A konferencia
jún. 5
20:57
Navracsics: Magyarország kiemelkedően jól teljesít az EU-s források hasznosításában (444.hu)
Pedig májusban Budapesten vizsgálódott az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága, és lesújtó képpel szembesült.
jún. 5
20:57
Kovács Erik: Örüljünk-e Ódor Lajosnak? (Mandiner)
A helyzet itt sem fekete-fehér.
jún. 5
20:57
Kalle Rovanpera év végén csapatot vált? – Sajtóinformáció (Racing)
Kalle Rovanpera menedzsere, Timo Jouhki, állítólag megkezdte a tárgyalásokat a Hyundai Motorsporttal annak érdekében, hogy a Toyota csapatától a vb címvédő a Hyundaihoz igazoljon.
jún. 5
20:59
Új vezetők az ATV-nél! (Mandiner)
Házon belülről igazol új kreatív igazgatót és művészeti vezetőt a csatorna.
jún. 5
20:59
Alonso megsemmisítő vereséget ígér az ellenfeleknek Montrealra (Racing)
Fernando Alonso nem esik kétségbe az Aston Martin eddigi legrosszabb 2023-as versenyhétvégéje után, és visszavágást ígér a Kanadai Nagydíjra.
jún. 5
21:01
Van új a nap alatt, avagy kellenek a mezőnybe a kakukktojások (Racing)
14 Peugeot között állt helyt egy Opellel Kerék Balázs.
jún. 5
21:03
Vizsgálatot indít a Nascar: Újabb Cup-pilótát fenyeget az eltiltás (USAracing)
A Nascar hivatalosan megerősítette, hogy vizsgálatot indít Austin Cindric gatewayi manővere kapcsán. A múlt vasárnapi...
jún. 5
21:03
Vizsgálatot indít a Nascar: Újabb Cup-pilótát fenyeget az eltiltás (Racing)
A Nascar hivatalosan megerősítette, hogy vizsgálatot indít Austin Cindric gatewayi manővere kapcsán. A múlt vasárnapi...
jún. 5
21:09
Brutális mennyiségű hamis mosószert foglalt le a NAV (Adózóna)
Egy nagyobbacska vármegyeszékhely teljes lakosságának éves mosószerfogyasztását is fedezné az a mennyiség, amelyre egy budapesti telephelyen akadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. A valóság viszont az, hogy pár százezer háztartás, Pécs, Miskolc vagy akár Szeged népessége is képtelen lenne egy éven keresztül mosni a pancsolt szerekk
jún. 5
21:09
Kiosztották a 2023-as Artisjus-díjakat: ők a zenei díjátadó nyertesei (Pénzcentrum)
Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei kategóriában Szendőfi Péter, Molnár Tamás, Takács Dorina (Deva),
jún. 5
21:09
Kiderült, hogy miért kellett 163 gyereket ellátni 24 óra alatt a János Kórházban (ATV)
Reagált az Észak-budai Szent János Centrumkórház dr. Kőnig Róbert gyermeksebész posztjára, amelyben azt írta, hogy gyermeksebészet és gyermektraumatológiai ügyeletesként vasárnap egyedül maradtak Észak- és Közép-Magyarország területére – írja az RTL.
jún. 5
21:09
Gyönyörű esküvői frizurák, amelyeket érdemes bevetned vendégként a nagy napon (Femcafe)
Már javában elstartolt az esküvői szezon, éppen emiatt érdemes felkészülni ezekre az eseményekre.
jún. 5
21:09
Extravagancia a tengerparton – íme, a 2023-as nyár legújabb körömtrendje (in.hu)
A „popsicle körmök" nagyon feltűnőek, nagyon divatosak, éppen ezért az idei nyár egyik kihagyhatatlan trendje.Élénk, vad színeivel ez a körömtrend tökéletes kiegészítője lesz napbarnított, nyári bőrnek. További bizonyítékként elég, ha megnézzük Selena Gomez vérnarancs színű és extra divatos mandulaformájú körmét.
jún. 5
21:15
Lassulhat a világgazdaság növekedési üteme (Portfolio)
A szigorodó finanszírozási kondíciók, köztük az emelkedő hitelköltségek miatt az idén várhatóan jelentősen lassul a világgazdaság növekedési üteme, és ennek elsődleges oka a fejlett ipari gazdaságok növekedési lendületének megtorpanása - áll a Moody's Investors Service előrejelzésében. A világgazdasági szinten megtermelt hazai össztermék (GDP) 80 s
jún. 5
21:15
Ha ezeket a furcsa tüneteket tapasztalod, magnéziumhiányban szenvedsz: íme az ételek, melyekkel azonnal pótolhatod! (Femcafe)
A magnézium a kalcium mellett részt vesz a csontok és a fogak felépítésében, de nem csupán ezeken a területeken jelent problémát az esetleges hiánya. A magnézium ugyanis elengedhetetlen az idegrendszerünk és a szívizom megfelelő működéséhez, ráadásul az energiatermelő folyamatokban is fontos feladata van.
jún. 5
21:15
20 év után nyitották ki a dédnagymama titkos szobáját, videón mutatták meg, mit találtak benne (SzMo)
A rejtélyes helyen rengeteg holmi volt felhalmozva, köztük furcsa dolgok is.
jún. 5
21:15
Így kirándul III.Károly király Székelyföldön (Növekedés)
III.Károly brit király Székelyföldön tartózkodik saját birtokán, Zalánpatakon.

Keresés