2023. június 5. hétfő

jún. 5
18:51
Máig nem tudjuk, pontosan miről tárgyalt Bush és Gorbacsov – Tilo Schabert a Mandinernek (Mandiner)
Megismerhető-e a történelem, vagy mindannyian a jegyzőkönyvkészítő titkárok rabjai vagyunk? Ezt a kérdést pedzegeti Tilo Schabert német kutató új könyvében.
jún. 5
18:57
Kiszámolták, mennyivel járnak rosszabbul a bolthálózatok – az inflációnak sem tesz jót (Infostart)
A négy nagy kiskereskedelmi cégnek a különadó emelése várhatóan 14 milliárd forintjába kerül, de az igazi nagy ugrás 2024-ben lesz.
jún. 5
18:57
Indulhat a pénzváltóhoz: jól indult a forint hete! (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jún. 5
18:57
Árnyékkormány: Orbánék soha nem látott tragédiába sodorják az országot (Nyugati Fény)
Ráadásul az állatvédelemre sem fordítanak kellő figyelmet Dobrevék szerint.
jún. 5
19:03
68 milliós támogatást kapott a Budapesti Szent Ferenc Kórház a kormánytól: erre költötték a pénzt (Blikk)
A Budapesti Szent Ferenc Kórházban átadátak három, elektromos meghajtású járművet, amely beteg- és vérszállításra egyaránt alkalmas. A beszerzésükhez a kormány 68 millió forintos vissza nem térítendő támogatást adott.
jún. 5
19:03
Claas újdonságok az Axiál nyári gépbemutatóin (Agroinform)
Gazdag felszereltség, jelentős technológiai fejlesztések, megnövelt hatékonyság várja az érdeklődőket.
jún. 5
19:03
Harry herceg nem jelent meg az általa indított sajtóper tárgyalásán (ATV)
Harry herceg még hónapokkal ezelőtt indított pert egy brit lapkiadó ellen, amelyik felbérelt egy magánnyomozót, hogy így gyűjtsön információt a hercegről – írja a Reuters.
jún. 5
19:03
Nincs válasz a baloldali polgármestertől, pedig több mint érdekesre sikerült a közpénzt látott cégek beszámolóinak elfogadása (Mandiner)
Horváth Csabáéknál előbb fizetésemelés jött, majd átláthatatlanság. Mutatjuk, mi történt pontosan Zuglóban!
jún. 5
19:03
A Raspberry Pi 4-eknek kihívója akadt, itt az Umbrel Home (BitcoinBázis)
A Bitcoin – és az arra épülő Lightning Network – blokkláncon saját csomópont futtatását lehetővé tevő umbrelOS gyártója, az Umbrel
jún. 5
19:09
Nem panaszkodhat, aki ma váltott eurót (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jún. 5
19:09
Július 1-től élelmiszerár-emelkedés várható - figyelmeztet a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (Infostart)
Jelentősen növelheti az élelmiszerárakat a hulladékgazdálkodási rendszer júliusi átalakítása - állítja a szervezet.
jún. 5
19:09
EU: jelölni kell a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalmakat (Adózóna)
Az álhírek elleni küzdelem részeként meg kell jelölni a mesterséges intelligencia (MI) által létrehozott, dezinformáció terjesztésére alkalmas tartalmakat – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja hétfőn.
jún. 5
19:09
Olasz belügyminiszter: A migránsok áthelyezése nem működő eszköz (Demokrata)
Matteo Piantedosi lépésváltást sürgetett az Európai Unió migrációs politikájában.
jún. 5
19:15
Egyre aggasztóbb Joe Biden állapota – „Nem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen” (Blikk)
Ronny Jackson, a Fehér Ház korábbi vezető orvosa véleménye szerint Joe Biden, sem fizikailag, sem pedig mentálisan nem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Sőt, egyenesen úgy fogalmaz, hogy nemzetbiztonsági kérdés az elnök egészségügyi állapota.
jún. 5
19:15
Negyedével esett vissza a használt autók importja (Azenpenzem)
Májusban 25 százalékkal kevesebb használt autót importáltunk, mint egy évvel korábban. Mindez azonban nem fogja vissza a teljes hazai használtautó-kereskedelmet, mivel nyolcból hét használtautó-vásárló belföldi járművek közül választ – adta hírül a Jóautók.hu.
jún. 5
19:15
Hogy maradj biztonságban a szállodai szobádban? − egy légiutas-kísérő profi tippjei (Hamu és Gyémánt)
Az európai utazások általában biztonságosak, de a tolvajok néha célba veszik a nyaralók szállodai szobáit.
jún. 5
19:15
Nem megfelelő az ukrajnai óvóhelyek csaknem egyharmada (Demokrata)
Több mint ötvenezer óvóhelyet ellenőriztek a hatóságok hétfőig.
jún. 5
19:15
Káosz az osztrák SPÖ kongresszusán: óriásit hibáztak a szavazatszámláláskor (Mandiner)
Bár az első hírek szerint Hans Peter Doskozilt választották elnöknek, végül mégis Andreas Babler lett az SPÖ új vezetője.
jún. 5
19:15
A Hungarian Motorsport Academy versenyzője, Benyó Máté hetedik lett a ralikrossz Eb-futamon (Autószektor)
A gokartosok a Champions of Future harmadik fordulójában versenyeztek egy új helyszínen, a dániai Rodbyban, a két hét múlva sorra kerülő Európa-bajnoki futam felkészülésének jegyében. Közülük Molnár Martin érte el a legjobb eredményt, aki ismét a döntő 36 legjobb versenyzője közé kvalifikálta magát az OK kategóriában, és ott a huszonhetedik helyen
jún. 5
19:17
Meztelen turisták miatt vezet be korlátozásokat Bali (Blikk)
Kitiltják a turistákat az indonéziai Bali szigetének szent hegyeiről, miután megelégelték a turisták viselkedését. Ugyanis rendszeresen előfordult, hogy ezeken a szent, szakrális helyeken illetlen viselkedést tanúsítottak, továbbá meztelenkedtek.
jún. 5
19:17
Gyógyszerek tűnhetnek el a patikákból a kormány miatt (Azenpenzem)
Drasztikusan megemeli a kormány a gyógyszeradót, emiatt egyes készítmények el is tűnhetnek a patikákból. A gyártók még a cégközpontok döntésére várnak.
jún. 5
19:21
Már a menekültek kezeléséről sincs egyezség Berlinben (Infostart)
A menekültpolitika szigorításáról tárgyalnak a hét közepétől Luxemburgban az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei. A napirenden szereplő reform központi eleme, hogy a befogadás elbírálása az unió külső hatáiainál történjen. A német kormánykoalíció pártjait azonban megosztja a tervezett szigorítás, míg a Zöldek Pártja kivételeket sürget, a s
jún. 5
19:21
Az Usa aggódik El Salvador bitcoinbarát politikája miatt (Kripto Akadémia)
Az amerikai szenátorok aggódnak El Salvador bitcoinbarát politikája miatt. Egyes honatyák ugyanis egy kockázati jelentés elkészítését szorgalmazzák annak érdekében, hogy felmérjék El Salvador bitcoinbarát politikája potenciális fenyegetést jelent-e az Egyesült Államokra nézve. A törvényhozók érvelése szerint El Salvador bitcoin politikája olyan koc
jún. 5
19:21
Videón, ahogy a Gangesz folyóba omlik egy hatalmas híd (ATV)
Az Aguwani-Sultanganj nevű híd korábban már összeomlott egyszer, a történelem pedig megismételte önmagát: a híd ismét a Gangeszba rogyott – írja az RTL.
jún. 5
19:21
Ha ezt teszed a telefonoddal, életed legjobb alvása vár rád (Glamour)
Nem titok, hogy sokan küzdünk azért, hogy minden éjszaka rendesen kialudjuk magunkat. A szakértők szerint az optimális alvási óraszám 7-9 óra, de túlhajszolt világunkban ezt csak keveseknek sikerül kivitelezni. Viszont most találtunk egy olyan trükköt, ami által elősegíthető, hogy minimum 8 óra alvást be tudj iktatni az életedbe.
jún. 5
19:21
Megtalálhatták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését (Mandiner)
A hírek szerint serpák bukkantak rá.
jún. 5
19:27
A vártnál kevésbé nőtt az amerikai szolgáltatóipar teljesítménye májusban (ProfitLine)
Az amerikai szolgáltatóipar teljesítménye a vártnál kevésbé nőtt májusban az ISM gazdaságkutató intézet szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szerint.
jún. 5
19:27
Májfunkció - Milyen laborértékek informálnak a májműködésről? (WebBeteg)
A máj működéséről a laborértékek közül bizonyos enzimek, illetve a bilirubin vérben mért koncentrációja szolgáltat információkat. Sokan azt gondolják, hogy ezek eltérései a normál tartománytól kizárólag az alkoholfogyasztással állhatnak összefüggésben, valójában azonban számos olyan betegség is okozhat emelkedett értékeket, amelyek nem állnak össze
jún. 5
19:27
Kongatják a vészharangot a gázfűtés miatt (Portfolio)
Bár a gázellátás bizonytalanságát alapvetően téli problémának tartjuk, az aszályos nyár is okozhat problémákat - hívja fel a figyelmet Patrice Geoffron, a párizsi Geopolitikai és Energia-, illetve Nyersanyaggazdálkodási Központ igazgatója.
jún. 5
19:27
Nyílt lapokkal: Lehet erőszakmentesen is színházat csinálni. Itt az élő példa! (WMN)
Eljött a pillanat, itt a Nyílt lapokkal évadzáró adása! A nézői kérdésekre ezúttal Tenki Réka, Takács Nóra Dia, Máthé Zsolt és Friedenthal Zoltán válaszoltak.
jún. 5
19:27
A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt (MMonline)
Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak az RTL és a TV2 közötti erőviszonyok, azaz továbbra is az utóbbi számít piacvezetőnek. Az esti sáv
jún. 5
19:27
Az Európai Parlament fizetett hirdetésben szorgalmaz további fegyverszállításokat Ukrajnának (Mandiner)
Az EP segítene felgyorsítani a lőszerszállítást Ukrajnába.
jún. 5
19:27
Megtalálták Suhajda Szilárd kabátját és sátrát a Himaláján (Nyugati Fény)
Az arra járó serpák vették észre a hegymászó holmiját.
jún. 5
19:27
Újabb balhé Harryéknél? Nem köszöntötte fel unokáit Károly király (in.hu)
Harry és Meghan gyermekei nem rég ünnepelték születésnapjaikat, ám a brit királyi család nyilvánosan nem köszöntette fel őket.A kis hercegnő tavaly, néhai dédnagymamája platina jubileuma idején, 2022. június 4-én lett egyéves. Ekkor mindenki összegyűlt, hogy tisztelegjen Erzsébet királynő előtt, aki 2022 szeptemberében, alig néhány hónappal később
jún. 5
19:33
Sarccal a megtakarítások felé, avagy tényleg ennyire kell minden fillér a kormánynak? (Privátbankár)
Túlzás nélkül lehet állítani, hogy a múlt héten derült égből villámcsapásként jött a hír, miszerint a jövőben a 15 százalékon felül 13 százalékos szociális hozzájárulási adót is kell fizetni a nem-állampapír típusú megtakarítások után, nevezetesen a lektötött betétek és egyéb banki konstrukciók után. Ez a bejelentés csaknem egybeesett azzal, hogy a
jún. 5
19:33
Görögtűz miatt van bajban a magyar focisztár (Infostart)
A Német Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított Szoboszlai Dominik ellen, aki pirotechnikai eszközzel a kezében ünnepelte szombaton az RB Leipzig címvédését a Német Kupa berlini döntője után
jún. 5
19:33
Elkaszálták a Guardiannél szexuális visszaéléseket feltáró Financial Times cikket (ATV)
A Financial Times oknyomozó riportere, Madison Marriage egy korábbi cikkében feltárta, hogy Nick Cohen, a Guardian és az Observer brit újságírója hogyan zaklatta éveken át női kollégáit. Az elkészült cikket azonban soha nem publikálhatta – írja a 444.hu.
jún. 5
19:33
Reagált a Szent János kórház: informatikai hiba miatt kellett 163 gyereket ellátni 24 óra alatt (SzMo)
Az intézmény szerint a kollégák helytálltak, és a megnövekedett esetszámok ellenére az összes gyermeket ellátták.
jún. 5
19:33
Váratlanul Kijevbe utazott a brit külügyminiszter (Növekedés)
Előre nem bejelentett látogatást tett hétfőn Kijevben James Cleverly brit külügyminiszter, akit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadott.
jún. 5
19:33
Navracsics Tibor: Magyarország kiemelkedően jól teljesít az európai uniós források hasznosításában (Mandiner)
A 2014-2020-as időszakban a források 86 százalékát tudtuk lehívni és hasznosítani – hansúlyozta a területfejlesztési miniszter.
jún. 5
19:33
A június 10-től benyújtott egységes kérelmeket vizsgálat nélkül visszautasítják (Üzletem)
2023. június 4-ig 133 303 egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek több mint 72 százalékát, 95.987 darabot a kamarai falugazdászok segítségével. A kérelmek 2023. június 9-ig nyújthatók be.
jún. 5
19:39
Meghackelték az orosz elnököt (Infostart)
Hamisított elnöki beszédet sugárzott több orosz rádióadó és ezzel komoly zűrzavar keletkezett.
jún. 5
19:39
Több mint 35 tonna szemetet szedtek össze a nepáli hegyekről (HírTV)
A nepáli hadsereg vezette csapatok 35 708 kilogramm szemetet gyűjtöttek be az Everestről és a himalájai ország három másik hegycsúcsáról - közölte hétfőn Krisna Praszad Bandari katonai szóvivő.
jún. 5
19:39
Gyapottermesztők dróntechnológiával (go2fly)
Az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület hatalmas gyapottermő területein is egyre nagyobb szerepet kap a dróntechnológia. A régió mintegy 1167 négyzetkilométeres gyapottermelő területén ma már több helyen használnak drónokat traktorok helyett
jún. 5
19:45
Akadozik a propagandagépezet, de Oroszország még így is befelé megy az Ukrajna elleni háborúba (Telex)
Már Putyin leváltására utaló nyilatkozat is elhangzott az orosz tévében, ami egy éve még elképzelhetetlen volt. Jött már kritika putyinista rendezőtől, kénytelen volt váltani az állami propaganda nagyasszonya, a napokban pedig az állampárt egyik fontos képviselője jelentette ki nyíltan, hogy semmit nem értek el az orosz célok közül. Az Ukrajna elle
jún. 5
19:51
Idén sem nyúlt a profithoz a NER üdvöskéje (Menedzsment Fórum)
A rossz időkre készülve inkább tartalékolt a Bayer Construct cégcsoport.
jún. 5
19:51
Egyszerűbb üzletági struktúra és új vezetők a Glosternél (ProfitLine)
Három nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággá vonja össze az eddigi öt kisebb üzletágat a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A cégcsoport több személyi változásról is döntött: Murvai Attilát, a Gloster-Minero IT egyik vezetőjét nevezték ki a szoftveres üzletág élére, Oszlánszki Péter, a Gloster HR területért felelő
jún. 5
19:51
Több lőszert Ukrajnának – áll az Európai Parlament fizetett hirdetésében (Demokrata)
Brüsszeli pénzből terjesztik a háborús propagandát.
jún. 5
19:51
Rákay Philip: Hogy lehet valaki ennyire suttyó, de tényleg? (Mandiner)
Valaki szóljon már neki, hogy az egész lénye roppant kellemetlen.
jún. 5
19:51
A Rózsaszín Párduc (BitcoinBázis)
Pistike bemegy a játékboltba:  — Csókolom, Rózsaszín párducot lehet kapni? A mosolygós eladó néni kirak elé négy-öt rózsaszín párduc figurát, műanyagból,

Keresés