2023. június 8. csütörtök

jún. 8
12:27
Visszavonul Tom Holland, a Marvel-filmek üdvöskéje, sajnos nagyon jó oka van rá (Glamour)
Tom Holland napjaink egyik legünnepeltebb filmszínésze, aki már jóideje a pályán van, azonban az utóbbi években karrierje égi magaslatokba emelkedett. Ahogy mondani szokták, a csúcson kell abbahagyni, és a világsztár most így is tesz, de szerencsére nem végleg vonul vissza.
jún. 8
12:27
Kutya támadt rá a 3 éves gyermekre Lupényban, kórházba kellett szállítani (BorsOnline)
A kutya valahogy elszabadult a gazdájától.
jún. 8
12:27
Hétköznapok katarzisa (Demokrata)
Vásári komédiások, csepűrágók, vándorszínészek kései leszármazottai; ők a színházművészet barikádharcosai: az utcaszínészek.
jún. 8
12:27
Forgalomkorlátozás lesz az M7-esen és az M1-esen szombaton (Magyar Nemzet)
Hézagkiöntési munkálatokat végeznek a Budapest felé tartó oldalon.
jún. 8
12:27
Rengeteg fabútor végzi égetőkben van lerakókban (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarországon évente mintegy 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik, amelyből 3-5 ezer tonnát helyeznek lerakóba, és 14-19 ezer tonna kerül égetőkbe az Ikea friss tanulmánya szerint, amelyet a vállalat kedden juttatott el az MTI-hez.
jún. 8
12:29
Tovább csökkent a munkanélküliség Csehországban (TőzsdeFórum)
Májusban 3,5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban az áprilisi 3,6 százalékról - közölte a cseh Munkaügyi Hivatal csütörtökön Prágában.
jún. 8
12:29
Több gyermekeket is meg akartak késelni Franciaországban, hárman életveszélyes állapotban vannak (Magyar Nemzet)
Szemtanúk szerint a támadó szándékosan vette célba a kisgyermekeket egy parkban.
jún. 8
12:33
Ismét példát mutattak a románok nekünk egy fontos ügyben (Privátbankár)
A román kormány a pedagógusok társadalmi megbecsülésének javításáról fogadott el szándéknyilatkozatot.
jún. 8
12:33
Tudatosabb vállalatvezetés és személyes fejlődés – A business mentor segít! (Menedzsment Fórum)
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A
jún. 8
12:33
Átadták az ország legnagyobb egybefüggő napelemparkját Mezőcsátnál (Alternatív Energia)
A mezőcsáti erőmű évente összesen 372 GWh villamos energiát képes termelni.
jún. 8
12:33
Nem szívesen dolgoznak már együtt a magyar kutatókkal az európai programokban (444.hu)
Számkivetetté váltak, a partnerek attól félnek, a magyar fél bevonása hátrányt jelent számukra.
jún. 8
12:33
A félelmetes erdei csuda volt az igazi magyar jeti (Promotions)
Korábban a fanyűvőt hittük a hazai nagylábnak.
jún. 8
12:33
Szappanos Péter: Szenzációs a hangulat a válogatottnál (Magyar Hírlap)
A G csoportban szereplő magyar válogatott jövő szombaton Montenegróban lép pályára.
jún. 8
12:33
Amerikai költészeti díjat kapott Pál Dániel Levente (Magyar Nemzet)
Pál Dániel Levente megkapta az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő Musepaper című irodalmi lap költészeti díját.
jún. 8
12:33
1000 helyre települ ki a DK, hogy elmagyarázza az embereknek: Orbán okozza az inflációt (Nyugati Fény)
Hatalmas utcai felvilágosító kampányt indítanak, aláírásgyűjtéssel.
jún. 8
12:33
Konstruktív volt a WRC jövőjéről szóló megbeszélés (Racing)
Az autóversenyzők és a csapatok képviselői részt vettek egy online megbeszélésen szerdán, melyet a bajnokság promótere kezdeményezett, hogy megosszanak ötleteket a bajnokság javítására.
jún. 8
12:33
A metaverzum-felhasználók 80%-a kriptót használ (BitcoinBázis)
Ráadásul a nagy részük kriptopénzben szeretné megkapni a fizetését is. Többek között erre derült fény a PayPal metaverzummal kapcsolatos felméréséből.
jún. 8
12:33
54 tonnányi hulladékot vittek le a hegymászók után a Mount Everestről (Telex)
Ebből 19 tonnát tett ki az otthagyott papír és a műanyag.
jún. 8
12:35
Benzema érkezésére kitört az őrület, telt ház lesz a bemutatásán (Magyar Nemzet)
Az aranylabdás franciát több mint hatvanezren köszöntik ma az Abdullak király Sportközpontban.
jún. 8
12:37
Békemisszióról tárgyalt Putyinnal a dél-afrikai elnök (Magyar Nemzet)
A megbeszélés során szóba került az Oroszország–Afrika-csúcstalálkozó is.
jún. 8
12:39
Úgy lett New York a világ legszennyezettebb levegőjű városa, hogy alig tehet róla (Infostart)
A kanadai erdőtüzek füstje a város fölé sodródott, a narancs ködbe burkolózott városban sokan maszkban járnak.
jún. 8
12:39
Ráugrottak a befektetők a 10 éves magyar államkötvényre, 7% alá szakadt az aukciós átlaghozam (Portfolio)
Három papír kapcsán is tartott ma aukciókat az Államadósságkezelő Központ, amelyek közül a 12 havi diszkontkincstárjegy iránt visszafogott volt az érdeklődés, a 10 éves kötvény iránt viszont nagyon erőteljesn és ez, illetve az elmúlt napok meredek hozamesése oda vezetett, hogy az elfogadott ajánlatokból kialakuló átlaghozam 7% alá szakadt.
jún. 8
12:39
Milyen térképet nézegettek a kormánytagok a Védelmi Tanács ülésén? (444.hu)
Olyat, amit bárki más is megnézhet: online, ingyenes, közösségileg szerkesztik.
jún. 8
12:39
Új pozícióval erősödik az AutoWallis (autopro)
Csoport HR igazgatóval bővült az AutoWallis csapata.
jún. 8
12:39
Míg a riválisok a titkukat kutatják, a Red Bull a Williamsről másol! (m4sport.hu)
Miközben a Red Bullnak a sereghajtó autójáról sem derogál ötletet meríteni, szakemberük figyelmeztetett, a „leleplezett” padlólemezükkel egyhamar nem sokra fognak menni a riválisok. A „tudatlan másolók” meg aztán pláne
jún. 8
12:39
Hat hároméves kisgyermeket késelt meg egy szír migráns Franciaországban (Magyar Hírlap)
Késes támadó sebesített meg kisgyerekeket Annecy francia városban.
jún. 8
12:39
Bayer Zsolt: Igen, Pressman, bennünket tényleg világok választanak el (Mandiner)
Hála Istennek...
jún. 8
12:39
4+1 remek könyv, amit akár egy hétvége alatt is kiolvashatsz (in.hu)
Bár a legtöbben szeretünk olvasni, rohanó világunkban erre nem sokszor van lehetőségünk. Néha egy-egy szabadabb hétvége ugyan teretengedni ennek a hobbiknak, egy könyvet nagyon nehéz mindössze két nap alatt befejezni. Vagy mégsem? Cikkünkben 5 olyan kötetet ajánlunk, amik bizony beleférnek egy pihentetőbb szombat-vasárnapba. 1. Matt Haig – Éjféli k
jún. 8
12:41
„Azért dolgozunk, hogy fellocsolhassuk pezsgővel a Pick Arénát” – a Szeged 16 év után ünnepelne bajnoki címet hazai pályán (m4sport.hu)
Az első mérkőzésen a Szeged, a másodikon a Veszprém dominált hazai pályán a 2022/2023-as idény bajnoki döntőjében. Pénteken jön a mindent eldöntő harmadik összecsapás.
jún. 8
12:41
Afrikai vezetők békemissziójáról tárgyalt Vlagyimir Putyinnal a dél-afrikai elnök (Magyar Hírlap)
Cyril Ramaphosa korábban azt mondta, hogy országa „nem elkötelezett” az ukrajnai háború kérdésében.
jún. 8
12:45
Elégedettebben dörzsölhetik a tenyerüket a nyugdíjas éveik előtt állók (Menedzsment Fórum)
Javuló mutatókkal zárták ugyanis 2023 első negyedét az önkéntes pénztárak.
jún. 8
12:45
Így fogadták Novák Katalint a svájci parlamentnél (Privátbankár)
A köztársasági elnök kétnapos látogatáson jár Liechtensteinben és Svájcban.
jún. 8
12:45
Prigozsin: a veszteség akkora lesz, hogy tábornokokat fognak kivégezni érte (ATV)
A Wagner-vezér a legfrissebb videóüzenetében elég sötét képet fest az Oroszország előtt álló hónapokról - írja a Hvg.hu.
jún. 8
12:45
Újabb kedvező adat érkezett: aranyat ért a május a kormánynak (vg.hu)
Az inflációs adat után a költségvetési hiány is szépen alakult.
jún. 8
12:45
Magyar Levente: Magyarország igyekszik megadni mindazt a segítséget, amelyre az ukrán népnek szüksége van (Magyar Hírlap)
A parlamenti államtitkár közölte, a háború napról napra újabb borzalmakat produkál.
jún. 8
12:45
Rossi pszichológus erényeket is csillogtat a válogatott összetartásán (Magyar Nemzet)
A futballválogatott szövetségi kapitánya felhívja a játékosai figyelmét, hogy mi vár rájuk június 17-én Montenegróban, az Eb-selejtezőn.
jún. 8
12:45
Bohár Dániel: Középső ujj (Mandiner)
A baloldali térfél két lábon járó zavarodottsága új mozgalmat indított.
jún. 8
12:45
Rendkívüli: nagy a készültség a Fehér-Körösön, szörnyű, ami Magyarország felé tart (naphire.hu)
Pontszerű harmadfokú készültséget rendeltek el, mert megrongálódott a román oldalon a gyulavarsándi híd, a gerendái a folyóba hullottak és elindultak Magyarország felé.
jún. 8
12:51
Afrikából hívták Putyint (Infostart)
Az afrikai országok vezetőinek közelgő oroszországi és ukrajnai békemissziójáról tárgyalt telefonon Cyril Ramaphosa, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a dél-afrikai elnöki hivatal.
jún. 8
12:51
Anyámmal folytatott viszonyt a vőlegényem: hihetetlen, mi történt kettejükkel (Metropol)
Komoly következményei lettek a viszonynak.
jún. 8
12:51
Reggeli hideg zuhany: meghalt a legendás testépítő színész (Metropol)
Mindenkit váratlanul ért.
jún. 8
12:51
Enyhe mínuszban kezdték a kereskedést a vezető nyugat-európai értéktőzsdék (ProfitLine)
Enyhe csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a vezető európai értékpapírpiacokon az előző napi mínuszos zárás után.
jún. 8
12:51
Erdogan fontos kéréssel fordult Putyinhoz és Zelenszkijhez (ATV)
Recep Tayyip Erdogan telefonon kereste meg az ukrán és az orosz elnököt szerdán.
jún. 8
12:51
Hatalmas befektetésre készülnek a kínaiak Vietnamban – akkumulátorgyárban gondolkodnak (vg.hu)
Vonzók az ország szabadkereskedelmi megállapodásai és az olcsó munkaerő.
jún. 8
12:51
Így néz ki Jennifer Lopez és Ben Affleck új luxusotthona (Life)
Inkább palota, mint egyszerű ház az a luxusingatlan, melyet Jennifer Lopez és Ben Affleck vásárolt meg a kaliforniai Beverly Hillsben. Az 52 ezer négyzetméteres birtokon elterülő palota értéke 60 millió dollár, azaz több mint 20 milliárd forint.
jún. 8
12:51
Lépésváltás (Magyar Hírlap)
Kétperces. J. Károly mindig bal lábbal kelt fel, és ennek tulajdonította reggeli mogorvaságát. Talán át kellene rendezni a szobát, fordult oda Karcsihoz, de a teknősnek könnyű, neki négy lába van.
jún. 8
12:51
Több mint 5 milliárd forinttal támogatja a piacorientált kutatói utánpótlást a Kooperatív Doktori Program (newtechnology.hu)
Új szintre emeli a kutatói karrierépítést a Kooperatív Doktori Program, amely több mint 5 milliárd forint keretösszegből jelentős ösztöndíjjal segíti a vállalati együttműködésben folytatott kutatásokat, elsősorban a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken. A program célja, hogy Magyarország versenyképességét növelve cél
jún. 8
12:51
Készültséget rendeltek el a Fehér-Körösön (Magyar Nemzet)
Magyarország felé sodródnak a Partiumból a gyulavarsándi híd darabjai.
jún. 8
12:51
Kipakolt Jakab Péter: Azért hagytam ott a Jobbikot, mert összejátszottak a Fidesszel (Nyugati Fény)
Kemény állítások.
jún. 8
12:51
Huszonhatszor bukott meg egy milliomos az egyetemi felvételin (AC News)
Sikeres karrierje ellenére az üzletember 40 év után sem mond le arról, hogy egy neves egyetemen tanulhasson tovább.

Keresés