Az amerikai tőzsdéket hosszú időn keresztül sújtó aggályok fokozatosan oszlanak el, ami arra késztet egyes Wall Street-i intézményeket, hogy felülvizsgálják a részvénypiacokkal kapcsolatos kilátásaikat, miközben a lakossági befektetők is egyre inkább felbátorodnak - írja a Reuters. Ezek a tényezők tovább fűthetik az elmúlt hónapokban látott ralit,
Edward Snowden, az Egyesült államok titkosszolgálatának egykori alkalmazottja tíz évvel ezelőtt, 2013-ban tett szert világhírnévre azzal, hogy titkos iratokat szivárogtatott ki a sajtónak az amerikai állampolgárok megfigyeléséről. Snowden, aki azóta Oroszországban él, elmondása szerint azóta sem bánt meg semmit.
Katalin ikonikus eljegyzési gyűrűje mindig ott díszeleg a hercegné ujján, azonban nem ez az egyetlen olyan ékszer, amely közel áll a leendő királyné szívéhez.
Ördög Nóra már több alkalommal is megmutatta sminktelen arcát, de valami miatt ez a közelmúltban sokkal jobban kiborította az embereket, mint korábban. Legutóbb Nóra több natúr képet is posztolt Instagram oldalára, ami egy egész gyűlöletcunamit indított el. Szerencsére a műsorvezetőnő egy pillanatra sem engedi, hogy bárki megingassa az önmagába vet
Nemcsak a virágok, a fák és az állatok motívumai jelenhetnek meg használati tárgyainkon, hanem akár a gyümölcsök is. A most következő gyűjtemény darabjai biztosan meghozzák a kedvünket pár szem eper vagy egy pohár frissen facsart narancslé elfogyasztásához.
Néhányan átestek a mozgólépcső korlátjain, mások összeszorultak az alján. Tizennégy ember sérült meg könnyebben, az elsősegélynyújtás után hazaküldték őket.
A köztársasági elnök egy svájci lapnak adott interjút, melyben arra is utalt, nem nézi jó szemmel, ha Ukrajna támadó fegyvereket kap, de „ha a lakosság védelméről van szó, az más tészta”.
Váratlanul érte az alapkezelőket is a kormány múlt héten bejelentett rendeletcsomagja: augusztus 1-től az értékpapíralapok eszközeinek legfeljebb 5 százalékát lehet befektetni forintban denominált állampapírtól eltérő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba (néhány kivétellel), valamint a likvid befektetések egyötödét diszkont kincstárjegybe kell e
A farm-to-table egy társadalmi mozgalom, amely a helyi ételek fogyasztását népszerűsíti – a termelőktől való közvetlen beszerzés és a helyi éttermekben, iskolai ebédlőkben való felszolgálás egészséges és környezetbarát. De vajon igaznak bizonyult idővel ez a dogma?
A termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és a hatékonyabb újrahasznosítás érdekében, uniós irányelv alapján, az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezették az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, röviden EPR-t.
Mennyire káros a túlzott szénsav fogyasztás az egészségre? És milyen tünetek léphetnek fel, ha picit túltoltuk? Íme!PuffadásA szénsavtartalom értelemszerűen a szén-dioxidból származik. Amikor szénsavas vizet iszunk, a buborékok, amelyeket lenyelünk, gázok. Egy része böfögés útján távozik, de a felesleges gáz a gyomrunkban maradhat, ami puffadáshoz
„Vári gyerek vagyok, a Mátyás-templom tövében nőttem fel, ezért duplán örülök, hogy a Várkert Bazárban ünnepelhetjük a Kelemen Kabátban tizedik születésnapját” – mondja a zenekar frontembere, Horváth Boldi. A június 10-ei koncert a Nyári élményeid a Várkert Bazárban című, szeptemberig tartó nagyszabású programsorozat része. A Budavári Palonegyedet
Távozik július 31-ével a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozíciójából Takáts Előd - olvasható az egyetem honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatásban.
Geszti Péter és Váczi Eszter koncertje zárja a 10 millió Fa ingyenes hétvégi eseményét A Grundban, de nem csak a zene szerelmesei találják meg számításukat. Az érdeklődők találkozhatnak Boldizsár Ildikóval, Szabó Simonnal, Döbrösi Laurával, Pokorni Liával és Pumped Gabóval is, míg a gyerekeket a többi között Aszalós Rita szórakoztatja.Június 10-én,
Világszerte pesszimisták az emberek az energiaellátás jövőjét illetően, ami veszélyeztetheti a klímavédelmi célok elérését is mutat rá az EY 36 000 energiafogyasztó bevonásával készült nemzetközi tanulmánya. A 18 országot átfogó elemzés szerint Európában különösen borúlátóak a megkérdezettek. Az energiaszolgáltatók és a törvényalkotók összefogva ké
A spanyolországi Valencia tartományban épülhet meg az amerikai elektromosautó-gyártó második európai gyártóbázisa, a beruházás értéke spanyol médiaforrások szerint elérheti a 4,5 milliárd eurót.
A spanyolországi Valencia tartományban épülhet meg a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó második európai gyártóbázisa, a beruházás értéke spanyol médiaforrások szerint elérheti a 4,5 milliárd eurót.
Sok esetben hangoztatjuk, hogy a fenntartható közlekedés irányvonulatát sokkal inkább a kisebb, hatékony modellek tudják képviselni, mintsem a méretes és veszett nehéz hobbiterepjárók. A Volvo ezúttal a kedvezőbbik úton indul el az EX30 bemutatásával, hiszen a prémium modell végre kompakt keretek között hozza el hozzá illő teljesítménnyel az elektr
„Gyurcsányék megint álságosak. Ők is tudják, hogy ha nem lenne háború és nem lennének a brüsszeli szankciók, az infláció gyorsabban csökkenne” – írta a Fidesz.
Magyarország legkomplexebb szolgáltatást nyújtó, integrált magánegészségügyi ellátórendszerét indítja el a TritonLife Csoport, a kizárólag magyar tulajdonosi hátterű magánegészségügyi szolgáltató Miskolcon.
Ezernégyszáz többlettámogatási pályázatból közel ezerre egy forintot sem adott az állam, harmincegy független társulat most nyílt levélben kérdezi: kik döntöttek így? A miniszter szerint a túl sok állami pénz infantilizálja a színházakat, amelyekből amúgy is túl sok van. Eközben ismeretlen szervezetek mégis kaptak támogatást.
A kanadai erdőtüzek és a szokatlan időjárás együtt teremtettek rendkívüli helyzetet Észak-Amerika keleti partvidékén. Olyan ez, mintha pireneusi erdőtüzek füstjétől fuldokolnánk Budapesten.
Országszerte alkalmasak lesznek a légköri feltételek zivatarok kialakulásához, egy adott pont felett akár több alkalommal is előfordulhatnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga figyelmeztetést adott ki több megyére is.
Merészebbnél merészebb teóriákra, mi több, akár gazdasági összeesküvés feltételezésére is okot adhat a hét elején történt hadi esemény, a világ legnagyobb ammóniavezetékének tartott, a Togliatti–Odessza között húzódó közel 2500 kilométeres csőkígyó felrobbantása.