2023. június 30. péntek

jún. 30
10:51
Kiengedték Madonnát a kórházból, de ez mégsem bíztató (AC News)
Madonna végre hazamehetett, és sokkal jobban érzi magát az intenzív osztályon töltött idő után.
jún. 30
10:51
Így búcsúzott a Szeged elnöke az edzői stábtól (Sportal)
A szegedi kézilabdacsapat elnöke, Szűcs Ernő Péter búcsúzott levélben az együttes edzőjétől Juan Carlos Pastortól és segítőjétől Marko Krivokapicstól. Mint ismert, a 2022–2023-as idény végeztével távoznak mindketten.
jún. 30
10:51
Hány fideszes politikus kell egy Nagy Grófo-szobor felavatásához? Tippeljen! (Telex)
Spoiler: ott volt valaki, aki Nagy Grófo fiának a születésnapján is feltűnt.
jún. 30
10:53
A nyugdíjrendszer társadalmi kára (Portfolio)
Egy EU kezdeményezés miatt a magyar kormányzatnak szoros ütemterv szerint ki kell dolgoznia egy cselekvési tervet, amelynek része egy nyugdíjreform is. A tervet nyilvánosan meg kell vitatni, majd törvénybe iktatni. Az utolsó nyilvános nyugdíjtanulmány MNB műhelytanulmányként 2016-ban jelent meg, amely az azóta bekövetkezett változások miatt szükség
jún. 30
10:57
Megint csökken a gázár Európában (Menedzsment Fórum)
Most épp az időjárás segít abban, hogy kevesebb áramot fogyasszunk - így a gázért sincs tolongás.
jún. 30
10:57
Pár száz forintos, megbízható vérnyomásmérőt fejlesztett ki egy kutatócsoport (Blikk)
Egy apró, 3D-nyomtatással készült, okostelefonhoz csatlakoztatható eszközzel mindenki számára megfizethetővé válhat a vérnyomásmérés.
jún. 30
10:57
Jól teszi Orbán Viktor, hogy nem akar 50 milliárd eurót adni az ukránoknak? (Blikk)
Nagy csata várható ma az Európai Unióban, ahol arról megy a vita, hogy adjanak-e újabb, 50 milliárd eurós támogatást Ukrajnának.
jún. 30
10:57
Hivatalos: távozik a köznevelésért felelős helyettes államtitkár (Infostart)
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően lemondott Kisfaludy László András.
jún. 30
10:57
120 ezres nyugdíjából nyomorog a legendás magyar színész: kutyasétáltatást is vállalna (Pénzcentrum)
Galkó Balázs megszámlálhatatlan társulat tagjaként alkotott maradandót. Mint nyilatkozta, a politika elhallgattatta, 120 ezer forint a nyugdíja, ezért néhány hónappal ezelőtt a közösségi oldalán különleges felhívást tett közzé, melyben leírta, bármit elvállal, amiből megélhet.
jún. 30
10:57
A szava is elakadt attól, ami drónreptetés közben a szeme elé tárult (hirado.hu)
A felvételen látottak alapján azonnal értesítette tűzoltó ismerősét.
jún. 30
10:57
A sötét energia megértéséhez 40 millió galaxist térképeznek fel a csillagászok (Tiszta Jövő)
Az univerzum 70 százalékát alkotó titokzatos sötét energia megértéséhez 40 millió galaxist térképeznek fel a csillagászok egy nemzetközi együttműködésben végzett kutatás során, amelyben részt vesz az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének (CSFK CSI) munkatársa is - közölte az ELKH kedden az
jún. 30
10:57
Szombattól indul az online árfigyelő rendszer (Demokrata)
Pillanatok alatt megtalálhatják a legjobb ajánlatokat a vásárlók.
jún. 30
10:57
A Pentagon szerint a lelőtt kínai ballon mégsem kémkedett (Mandiner)
Sok hűhó semmiért.
jún. 30
10:59
Földi László: Puccsisták a XXI. században (Mandiner)
A hatalom közvetetten felelős a modern katonai puccsok esetleges kialakulásáért.
jún. 30
11:03
Még a gázszámla is kevesebb lesz, ha nem pörgetjük annyit a légkondit? (Privátbankár)
Ahogy enyhül a hőség, úgy csökken a gázár Európában.
jún. 30
11:03
Láncdohányost fogtak Ferihegyen (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy külföldi állampolgárnál 97 000 szál cigarettát találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
jún. 30
11:03
Rendeletben rögzítette a kormány, hogy július végén vége az árstopoknak (Adózóna)
A kötelező akciózás részleteit is közzétették – írja a hvg.hu.
jún. 30
11:03
Holnaptól lép érvénybe az áramárplafon (Portfolio)
A kormány július elsejétől érvényes intézkedése összesen 40 milliárd forinttal csökkenti majd a korábban magas szinten rögzített árú szerződéseik miatt hátrányt szenvedő vállalkozások rezsiterheit. A feldolgozóiparban működő, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással foglalkozó mintegy ötezer cég 2023 második felében így olcsóbban juthat villa
jún. 30
11:03
200 körbála kapott lángra Gyula külterületén (Agroinform)
Az esethez a gyulai és a békéscsabai hivatásos tűzoltókat riasztották.
jún. 30
11:03
Több mint 100 ember halt meg a 49 fokos hőség miatt Mexikóban (444.hu)
Hőgutát kaptak vagy kiszáradtak.
jún. 30
11:03
Pogacar szerint még nem tökéletes a csuklója, ettől függetlenül éhes a sikerre (m4sport.hu)
A kétszeres győztes Tadej Pogacar saját bevallása szerint még nincs tökéletes állapotban a Tour de France országúti kerékpáros körverseny szombati rajtja előtt.
jún. 30
11:03
Ötven új busz áll forgalomba a fővárosban szombattól (vg.hu)
A vadonatúj MAN Lion’s autóbuszok a korábbi Mercedes Citaro járműveket váltják.
jún. 30
11:03
Ilyen meglepetéssel várták otthon a szülinapos Rubint Rékát a gyerekei (SzMo)
A fitneszedző szerdán lett 45 éves. Schobert Norbi utazással lepte meg, a gyerekek otthon várták meglepetéssel a hazaérkező anyukájukat.
jún. 30
11:03
Újabb lakógyűlést tervez Karácsony Gergely (Magyar Nemzet)
Bár a szavazásra jogosult lakosságnak mindössze csak a kilenc százaléka adott választ, a főpolgármester elégedett az eredménnyel.
jún. 30
11:03
„A lényeg, hogy játsszunk három jó mérkőzést” – férfi pólósaink címvédőként hangolnak a világkupán a fukuokai vb-re (Sportal)
A nők után a férfiak is a görögök elleni negyeddöntővel kezdik meg szereplésüket a vízilabda világkupa negyeddöntőjében, és bár nem várható a hölgyekéhez hasonló elsöprő siker, címvédőként a győzelem a cél.
jún. 30
11:03
Várhatóan megkerülik a lengyel-magyar blokkolást az EU-csúcson (Telex)
Több uniós kollégája szerint Orbán nem is törekedett megegyezésre.
jún. 30
11:05
Albon: Az én jövőm a Williams, nem a Red Bull (m4sport.hu)
Arra koncentrál, hogy megalapozza helyét csapatánál, és nem arra, hogy kiharcolja a visszatérést az előzőhöz.
jún. 30
11:05
Szűkül az igazán jó állampapír-kínálat, a végén tényleg csak a PMÁP marad (vg.hu)
Rossz idők járnak a diszkontkincstárjegyekre és a változó kamatozású állampapírokra.
jún. 30
11:05
Verstappen beszólt Hamiltonnak: Korábban ez bezzeg nem zavart (Magyar Nemzet)
A hétszeres világbajnok friss javaslatát holland riválisa nem nézte jó szemmel.
jún. 30
11:07
A rendszerváltás óta nem volt ilyen kevés álláskereső hazánkban (Magyar Nemzet)
Az év hatodik hónapjában mindösszesen 224 169 fő szerepelt a nyilvántartásban.
jún. 30
11:09
Margaret Thatcher gutaütést kapna: államosításra készül a tory kormány (Infostart)
Csillagászati adóssága miatt újraállamosítás fenyegeti az egyik legnagyobb brit vízszolgáltatót. Az ágazatot a tavalyi aszály és locsolási tilalmak idején azzal vádolták, hogy „profitéhes”, miközben lyukas csöveken folyik el a víz. Most szakadhat el a cérna.
jún. 30
11:09
MaSzSz: Elkerülhetetlen az évközi minimálbér-emelés! (HR Portál)
Elkerülhetetlennek tartja az évközi minimálbér-emelést a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), mert a jelenleg ismert és az év hátralévő részére prognosztizált inflációs mérték olyan reálbércsökkenéshez vezet, ami főként a legkevesebbet keresőket érinti rendkívül hátrányosan.
jún. 30
11:09
A Belügyminiszrtérium nem aggódik az inzulinhiány miatt, az orvosok annál inkább - Több ezer cukorbeteg lehet érintett (Portfolio)
A Belügyminisztérium tegnap délután közölte azt, hogy a Sanofi inzulingyártás beszűntetéséről szóló bejelentésétől függetlenül nem szükséges hiányra számítani Magyarországon. A magyar orvosok kevésbé derűlátóak, a terápiaváltás több ezer beteget érinthet - Írja a Népszava.
jún. 30
11:09
Szombattól életbe lép a kormány intézkedése: erről érdemes tudni (ATV)
A kormány július elsejétől érvényes intézkedése összesen 40 milliárd forinttal csökkenti a korábban magas szinten rögzített árú szerződéseik miatt hátrányt szenvedő vállalkozások rezsiterheit. A feldolgozóiparban működő, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással foglalkozó mintegy ötezer cég 2023 második felében így sokkal olcsóbban juthat vil
jún. 30
11:09
Kivégezte barátnőjét, órákig ült mellette, majd leszúrta magát (hirado.hu)
Egy ohiói tinédzser, akit azzal vádolnak, hogy múlt hónapban megfojtotta volt barátnőjét egy kiránduláson, állítólag órákig ült a szobában a holttesttel, mielőtt mellkason szúrta magát.
jún. 30
11:09
„Már bő egy éve kérem ezt” – Hamilton végre kezdi igazi versenyautónak érezni a Mercedest (m4sport.hu)
Régóta próbálta erre terelgetni a Mercedest Lewis Hamilton, és úgy érzi, végre a helyes irányba is haladnak. Sokat vár a következő fejlesztési csomagjuktól.
jún. 30
11:09
IMF: Szerbia jó úton halad (vg.hu)
.
jún. 30
11:09
Addig taposta felesége nyakát, amíg meg nem fulladt (Magyar Nemzet)
Hat évet kapott a férfi, akire először felesége támadt rá.
jún. 30
11:09
„Irtózatosan nagy tévhit az MCC janicsárképzőzése” – Szalai Zoltán MCC-főigazgató a Telexnek (Mandiner)
„Szerintem az egy teljes félreértése a dolognak, hogy úgy lehet egy oktatási intézményt működtetni, hogy tessék, itt van tíz könyv Orbán Viktorról. Mintha ezzel bárkit meg lehetne győzni” – nyilatkozta az MCC főigazgatója a Telexnek.
jún. 30
11:09
Brüsszelig értek Párizs lángjai (AC News)
Zavargások törtek ki Brüsszelben a Franciaországban, a rendőrök által kedden lelőtt tinédzser halála miatt. A belga fővárosban tíz embert előállítottak.
jún. 30
11:09
Küszöbön a katasztrófa Európa legnagyobb atomerőművében (naphire.hu)
Az ukránok a legrosszabbra készülnek.
jún. 30
11:15
Zöld projekteken dolgozol? Érdekel a fenntarthatóság? - Legyen tiéd a Zöld Díjaink egyike (Portfolio)
Második alkalommal rajtolt el a Green Awards pályázat: 2023. szeptember 12-én az ország legjobb „zöld” projektjeit díjazzuk a Sustainable World konferencián összesen 5 kategóriában. A Green Awards különböző kategóriáit tavaly indítottuk elsőként útnak, a remek pályázatok beérkezését látva pedig 2023-ban ismét keressük a leginnovatívabb cégeket, pro
jún. 30
11:15
Britney Spearstől egy kiskapuval akar pénzt kicsalni volt férje (hirado.hu)
A popsztár exét, Kevin Federline-t, aki egyedül neveli Britney-vel közös fiait, azzal vádolják, hogy pénzt akar kicsalni volt feleségétől.
jún. 30
11:15
Szijjártó Péter: Már az idei első hat hónapban több beruházás érkezett, mint a tavalyi rekordév egészében (hirado.hu)
Már az idei első hat hónapban több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében, így jó esély van a 2022-es adatok duplázására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyírbátorban.
jún. 30
11:15
Stroll: Alonso a valaha volt legjobb csapattársam. Jobbnak kell lennem (m4sport.hu)
Tisztában van vele Lance Stroll, hogy össze kell szednie magát Fernando Alonso ellen. A kanadai reagált a kritikákra és az eddigi legjobb csapattársának nevezte a spanyolt.
jún. 30
11:15
Jelentős céláremelés érkezett a Waberer’s részvényeire (vg.hu)
Az optimista részvénypiaci helyezkedés mögött a kimagasló első negyedéves adatok állnak.
jún. 30
11:15
Fény derült rá, mit tett Madonna egy nappal azelőtt, hogy súlyos állapotban kórházba került (Joy)
Madonnáért a fél világ szorít, mindenki várja a jó híreket róla.
jún. 30
11:15
Tényleg ilyennek hallják a magyar nyelvet a külföldiek? Megpróbáltak leutánozni minket, a végeredmény döbbenetes (Promotions)
Egészen elképesztő hallani, ahogy egy külföldi megpróbál nyelvtudás nélkül magyarul beszélni.
jún. 30
11:15
Már a baloldali sajtó is válaszokat vár Karácsonytól mozgalmának pénzügyei miatt (Magyar Nemzet)
Megnémult a főpolgármester, már a 24.hu-nak sem válaszolnak a 99 Mozgalommal kapcsolatos kérdésekre.
jún. 30
11:15
Drámai adatokat közölt az állami hivatal: Rohamosan fogy a magyar lakosság (Nyugati Fény)
Egyre kevesebb gyermek születik.

Keresés