Több hónapi csökkenés után júniusban ismét emelkedett az infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki adatai szerint.
Az előzetes adatok szerint májusban 7014 gyermek született, és 9970-en haltak meg. 2022 májusához képest a születések száma 7,9, a halálozásoké 2,4, a házasságkötéseké pedig 25 százalékkal csökkent – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Teherbe esés előtt sokan kivizsgáltatják magukat, hogy a baba a legideálisabb körülmények közt foganjon meg, ugyanis így nem csak maga a megtermékenyülés és a beágyazódás megy könnyebben, de megfelelő értékek mellett csökken a vetélés és a koraszülés kockázata is.
A kormány július elsejétől érvényes intézkedése összesen 40 milliárd forinttal csökkenti a korábban magas szinten rögzített árú szerződéseik miatt hátrányt szenvedő vállalkozások rezsiterheit.
Harry herceg és Meghan Markle hivatalosan is elhagyták a windsori Frogmore Cottage-t, ahol eddig laktak, amikor Nagy-Britanniában tartózkodtak - írta az Origo.
A magyar kormányfő úgy látja, hogy a csőd szélére sodorták az uniót az elmúlt években, és már nincs pénzünk Ukrajna támogatására. A migrációs kvórarendszerről szóló döntést pedig szerinte „puccsszerűen” erőltették át.
Mindenben megegyezett jelöltjével, így hamarosan bejelenti új vezetőedzője érkezését a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata. Luis Enrique kétéves szerződést ír alá – számolt be róla a megbízható Fabrizio Romano.
Már 2008-ban jelentkezett a brit rendőrségnél egy férfi azzal, hogy érdemes lenne Christian Brückner esetleges szerepét vizsgálni, de nem foglalkoztak a tippel.
Valóban sikerült előre lépnie a Ferrarinak a versenytempót tekintve, Charles Leclerc viszont egyelőre még óvatosságra int – a monacói versenyző azt reméli, az Ausztriában bevetésre kerülő további újításokkal még erősebbek lehetnek majd.
A National Geographicnak a nyolcvanas években még 12 millió előfizetője volt az Egyesült Államokban és több millió világszerte, de 2022 végére számuk kevesebb mint 2 millióra olvadt.
Július elsejétől, szombattól a kelenföldi P+R parkolók őrzött, fizetős várakozóhelyként működnek a továbbiakban a Fővárosi Közgyűlés korábbi döntése értelmében.
Hétvégén forgalomba állnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére érkező 150 darabos MAN Lion's autóbuszflotta utolsó példányai is: szombattól újabb 25 szóló és 25 csuklós busz közlekedik a fővárosban - közölte a társaság.
Az Egyesült Államok minden nagybankja jól vizsgázott a szövetségi központi bank éves stressztesztjén - derül ki a Federal Reserve csütörtökön nyilvánosságra hozott részletes jelentéséből.
Nyolc új elektromos autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden, a járművek egy töltéssel akár 300 kilométert is képesek megtenni - közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.
Látványosan felpörgött a napelem gyártás Európában, miután intenzíven növekedtek a kontinensről származó megrendelések: 2022-ben a Német Gépgyártási Mérnöki Szövetség kutatása szerint az év második negyedévében 62%-kal nőtt a forgalom az év első három hónapjához képest, a tavalyi első két negyedév összforgalma pedig a teljes 2021-es évit meghalad
Ha a török gazdaságról van szó manapság, mindenkinek a magas infláció és a folyamatosan új mélypontra gyengülő líra jut eszébe. Mindezek fényében meglepő lehet, hogy a regnáló elnök, Recep Tayyip Erdoğan hogyan volt képes a várakozásokra rácáfolva sima győzelmet aratni az elnökválasztáson. Pedig a török gazdaságban nem kizárólag a magas infláció és