A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit mostantól dobozban, a Placc Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.
A magyar MVM CEEnergy és az azeri SOCAR képviselője (címlapképünkön) pénteken aláírt megállapodása alapján „100 millió köbméternyi földgáz érkezik Magyarországra Azerbajdzsánból, amelyet az azeri fél még az év végéig leszállít a részünkre” - jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.
Emelkedtek az árak a terménypiacokon pénteken. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab 1,7 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ellenben a kukorica ára júniusra csökkent, de augusztusra drágult.
A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadalt tegnap műtötték meg. A spanyol teniszező bal csípőcsont-problémái miatt artroszkópián esett át. A beavatkozást Barcelonában hajtották végre.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteki rádióinterjújában a küszöbönálló, nagy ukrán ellentámadásról is beszélt, vérfürdőt emlegetett. Erre reagált Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó, aki szerint a magyar kormányfő elnézi Oroszország terrorista akcióit, ezért hamis a békeszándéka.
Ankarába utazott a magyar miniszterelnök, hogy szombaton személyesen vegyen részt Recep Tayyip Erdogan, az újraválasztott török elnök beiktatási ünnepségén, amelyre a világ minden tájáról érkeznek elnökök, miniszterelnökök és miniszterek.
Nagy-Britanniában elvégeztek egy országos felmérést azzal kapcsolatban, hogy mely autót vezető sofőrök viselkednek a legagresszívabban az utakon – írja az Infostart.
A hírek szerint fennáll annak lehetősége, hogy Barcelonából Madridba költözzön az F1-es Spanyol Nagydíj. Feladni egy vegyes megítélésű hagyományos pályát egy újabb utcai helyszínért? Így vélekednek a versenyzők!
37 évvel fiatalabb lányba szerelmes a Scooter 59 éves frontembere, H.P. Baxxter. A zenész elmondása szerint ugyan még csak három hónapja vannak együtt, komolyan terveznek egymással.
Ahogy korábban írtuk, júliustól átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer, melynek kapcsán a Magyar Közlönyben megjelent a környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjat megállapító rendelet. Ennek értelmében a szennyező többet fog fizetni a hulladéka elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért - mondta el Rais
A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai vállalat, a DODO legfrissebb, reprezentatív magyarországi kutatásából. A hazai online áruhá
A Telekom Veszprémet irányító Momir Ilics szerint a bajnoki döntőn sokkal jobb kapusteljesítményre lenne szükség, míg Rasmus Lauge szerint Mikler Roland jelentette a különbséget a Szeged elleni vereségnél. A Sportál Tv kamerája előtt Ligetvári Patrik a sérüléséről és az apaságról beszélt.
Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai, legalábbis friss adatok erre utalnak. Az idei első negyedévben ugyanis a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma az egyik hazai szolgáltatónál. A magyarok egyre korábban döntenek az öngondoskodásról,
„Összenőtt”, egyként kezelt tesók vs. funkcionális egykék és minden, ami a kettő között van. Kutatások és praktikus szempontok a testvérek közötti korkülönbség témájában:
Megint ott tartunk, hogy bizonyos külhatalmak saját belügyeinkbe avatkoznak. Megbélyegeznek, ha nem azt tesszük, amit előírnak. Fenyegetnek. Megfojtanak. Kitaszítanának. Megvonnák jogainkat.
Egyre rosszabb állapotban van a börtönben Galambos Lajos: már alig eszik és egyre kevesebbet beszél – írta meg a Blikk. A trombitás már csak folyékony halmazállapotú ételt képes elfogyasztani.
Még nem dőlt el, hogy a gyártóknak ki kell-e vonniuk az érintett készítményeket magyar piacról, vagy sem, de ha igen, az több ponton is érzékenyen érintheti a betegek ellátását.