2023. június 3. szombat

jún. 3
8:21
Ígéretesnek mutatkozik egy új, több mint ötven ráktípust kimutató vérvizsgálat (Márkamonitor)
Az új vértvizsgálatot ötezer olyan emberen próbálták ki, aki daganatos betegségre utaló tünetekkel kereste fel háziorvosát Angliában vagy Walesben. A vizsgálat a ténylegesen rákos esetek 75 százalékában helyes diagnózist adott a vérminta alapján. A pozitív esetek 85 százalékában pedig a teszt felfedte a daganatos elváltozás kiinduló pontját is, ami
jún. 3
8:21
Külföldön kezdett új életet a Sztárban sztár leszek! felfedezettje (BorsOnline)
Krizsán Lili úgy döntött, hogy felhagy a zenéléssel.
jún. 3
8:21
Putyin zsoldosa kitálalt: Merényletet tervezett az orosz hadsereg a Wagner-csoport ellen (Nyugati Fény)
Felbőszült Prigozsin.
jún. 3
8:21
Új tolvajmódszer: így rabolják ki mostanában az autósokat (Autószektor)
Az Il Messaggero című lapnak egy olasz nő számolt be arról, hogyan rabolták ki a minap. Az áldozat május 19-én este egy pékségben vásárolt, majd beült az autójába. Táskáját az utasoldali ülésre tette és indított. Aztán kopogást hallott az ablakon, egy fickó jelezte, hogy nézzen a földre. A nő látott ott pár eurót, azt hitte, kiszóródott a visszajár
jún. 3
8:21
A Polygon újabb partnerséget kötött, most a Deutsche Telekommal (BitcoinBázis)
Ezzel a stratégiai szövetséggel a Deutsche Telekom is belépett a Polygon validátorainak táborába, és befektetési szolgáltatásaiért cserébe az Ethereum ökoszisztéma
jún. 3
8:21
Tűzveszély miatt visszahívják a valaha gyártott összes elektromos Jaguárt (Villanyautósok)
Nem lennénk az LG helyében.
jún. 3
8:27
Időjárás: ragyogó napsütés és nyári meleg lesz szombaton (Blikk)
Ha van lehetőségünk rá, ma érdemes a szabadban tölteni időnket.
jún. 3
8:27
Ezzel kezdődik a Jaguar és a Land Rover átalakulása (Autónavigátor)
Elég ellentmondásos véleményeket szült a korábbi döntés, amely szerint a brit gyártó dobja a Land Rover márkajelzést, helyette Range Rover,
jún. 3
8:27
Államcsőd fenyegeti Belaruszt a hitelminősítő szerint (vg.hu)
Leminősítette az országot a Moody's.
jún. 3
8:27
Átvette autóját Az álommeló győztese (Igényesférfi.hu)
Nemrégiben ért véget az RTL nagysikerű Az álommeló című üzleti reality műsora, amelyben a Cápák között című műsorból is ismert Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa keresett maga mellé elnöki asszisztenst.
jún. 3
8:27
A világ egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosa, mégis kevesen ismerik: így ölt a Sakktáblás gyilkos (Promotions)
Brutális tettei miatt rengeteg vér tapadt a kezéhez, azonban mégis sokaknak ismeretlenül cseng a neve.
jún. 3
8:27
Több százan haltak meg egy indiai vonatbalesetben (Demokrata)
Az indiai miniszterelnök Twitter-bejegyzésében fejezte ki együttérzését az áldozatokkal.
jún. 3
8:27
Többszörösére nőtt az Eu gabonaimportja (Mezőhír)
A megnövekedett ukrán behozatal vastag nyomot hagy az Eu gabonakereskedelmén.
jún. 3
8:27
Merre tovább? – segítség a versenyben maradáshoz (Agrárágazat)
A következő években is rengeteg munka áll még a kamara és az agrártermelők előtt, hogy versenyképes maradjon az ágazat.
jún. 3
8:27
Orosz háborús logisztika: a ló (Transpack)
Nem vicc: a Tuvai Köztársaság 3 ezer lovat küld az orosz hadsereg számára, hogy segítse az orosz hadsereg logisztikáját…
jún. 3
8:27
Streumaster Fw – A két legnagyobb modell akár meg is rakodja magát (GépMax)
Az Fw szórógépek Isobus-szal vannak felszerelve, a vezérlőrendszere a gép hidraulikus és elektromos funkcióját egyesíti.
jún. 3
8:27
Elrontotta Bölöni László ünnepét egy őrült szurkoló és egy szimuláló játékos (Magyar Nemzet)
A magyar edző vezette Metz még aggódhat, hogy valóban feljut-e a francia bajnokság első osztályába.
jún. 3
8:27
Már kóstolható az Ország Söre! (Magyar Mezőgazdaság)
A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit mostantól dobozban, a Placc Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.
jún. 3
8:27
Rettenetes dolog közelít, kiadták a figyelmeztetést (naphire.hu)
Már csak kis ideig élvezhetjük a nyári meleget, utána viszont bekeményít az időjárás.
jún. 3
8:33
„Elfogadhatatlan” kísérletezésbe kezdett a Meta (Infostart)
Elkezdik tesztelni Kanadában a híranyagokhoz való hozzáférés korlátozását a Facebookon és az Instagramon – közölte a Meta Platforms Inc. pénteken.
jún. 3
8:33
Megvan az azeri gázszerződésünk (Portfolio)
A magyar MVM CEEnergy és az azeri SOCAR képviselője (címlapképünkön) pénteken aláírt megállapodása alapján „100 millió köbméternyi földgáz érkezik Magyarországra Azerbajdzsánból, amelyet az azeri fél még az év végéig leszállít a részünkre” - jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
jún. 3
8:33
Korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást Makón és Hódmezővásárhelyen (ATV)
Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.
jún. 3
8:33
Öt hetes csúcson zárt Chicagóban a kukorica (Agrofórum)
Emelkedtek az árak a terménypiacokon pénteken. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab 1,7 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ellenben a kukorica ára júniusra csökkent, de augusztusra drágult.
jún. 3
8:33
Több mint száz táncos lép fel a Petőfiről szóló előadásban a Margitszigeten (Magyar Hírlap)
A táncegyüttes a néptánc és népzene nyelvén mutatja be a 200 évvel ezelőtt született költő életének vidám epizódjait.
jún. 3
8:39
Alekszej Navalnij egy üveg holdfényt kért a börtönben (Menedzsment Fórum)
Vitalij Klicskó minden óvóhelyre odafigyel ezentúl, a csecsen uralkodó Jevgenyij Prigozsint bloggernek minősítette. Háborús összefoglaló.
jún. 3
8:39
Gyász: elhunyt az Életrevalók című filmet ihlető francia arisztokrata (Blikk)
A különleges sorsú Philippe Pozzo di Borgo korzikai nemesi családból származott.
jún. 3
8:39
Büntető per indulhat a Renault ellen (autopro)
Vásárlók szerint életveszélyesek a vissza nem hívott hibás motorok.
jún. 3
8:39
Négyből három csapat edzője búcsúzik, korszakok zárulnak le a budapesti négyes döntőben (m4sport.hu)
Először játszhat két magyar csapat a női klubkézilabda csúcseseményén, az MVM Dome-ban.
jún. 3
8:39
Federico García Lorca 125 éve született (Magyar Hírlap)
A holttestét rejtő tömegsír egyes feltételezések szerint Granada közelében található.
jún. 3
8:39
Zelenszkij: Ukrajna készen áll az ellentámadásra (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
jún. 3
8:45
A csecsenek szerint Prigozsin csak egy blogger (Privátbankár)
Vitalij Klicskó minden óvóhelyre odafigyel ezentúl, a csecsen uralkodó Jevgenyij Prigozsint bloggernek minősítette. Háborús összefoglaló.
jún. 3
8:45
„Ez Európa megalázása és Oroszország terrorista akcióinak elnézése” – Az ukránok megint kíméletlenül beleszálltak Orbán Viktorba! Üzentek a magyar kormányfőnek (Blikk)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteki rádióinterjújában a küszöbönálló, nagy ukrán ellentámadásról is beszélt, vérfürdőt emlegetett. Erre reagált Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó, aki szerint a magyar kormányfő elnézi Oroszország terrorista akcióit, ezért hamis a békeszándéka.
jún. 3
8:45
A török elnökkel találkozik ma Orbán Viktor (Infostart)
Ankarába utazott a magyar miniszterelnök, hogy szombaton személyesen vegyen részt Recep Tayyip Erdogan, az újraválasztott török elnök beiktatási ünnepségén, amelyre a világ minden tájáról érkeznek elnökök, miniszterelnökök és miniszterek.
jún. 3
8:45
Kiderült: aki ilyen autót vezet, azzal vigyázni kell (ATV)
Nagy-Britanniában elvégeztek egy országos felmérést azzal kapcsolatban, hogy mely autót vezető sofőrök viselkednek a legagresszívabban az utakon – írja az Infostart.
jún. 3
8:45
F1-es El Classico: Barcelona vagy Madrid? Versenyzők a lehetséges költözésről (m4sport.hu)
A hírek szerint fennáll annak lehetősége, hogy Barcelonából Madridba költözzön az F1-es Spanyol Nagydíj. Feladni egy vegyes megítélésű hagyományos pályát egy újabb utcai helyszínért? Így vélekednek a versenyzők!
jún. 3
8:45
37 évvel fiatalabb diáklányba szerelmes a Scooter frontembere (Life)
37 évvel fiatalabb lányba szerelmes a Scooter 59 éves frontembere, H.P. Baxxter. A zenész elmondása szerint ugyan még csak három hónapja vannak együtt, komolyan terveznek egymással.
jún. 3
8:45
Rengeteg halott az indiai vonatbalesetben (Magyar Hírlap)
Az egyre öregedő infrastruktúra és a túlterhelt vasúti hálózatok miatt Indiában nem ritkák a vonatbalesetek.
jún. 3
8:45
Megszólalt a Honvédelmi Minisztérium Böröndi Gábor feljelentésének ügyében – újabb részletek derültek ki (Nyugati Fény)
Közölték, fel kell készülni a háborúra.
jún. 3
8:51
Gömöri András Máté a hegymászás szerelmese lett: Ez egy elég merész vállalkozás volt (Metropol)
Amióta a színész felfedezte a hegymászás szépségeit, pontosan tudja, mit élnek át a mászók.
jún. 3
8:51
Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer - Újabb részleteket közölt az államtitkár (Portfolio)
Ahogy korábban írtuk, júliustól átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer, melynek kapcsán a Magyar Közlönyben megjelent a környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjat megállapító rendelet. Ennek értelmében a szennyező többet fog fizetni a hulladéka elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért - mondta el Rais
jún. 3
8:51
"Krisztiánnak igent mondanék" – jövőbeli terveikről meséltek a Párharc győztesei (Ripost)
Somhegyi Krisztián és Viczián VIktória nyerték a Párharcot.
jún. 3
8:51
„Megszabadultam a gépektől és a testemből kilógó csövecskéktől” - ismét üzent a kórházból a hős magyar lány (BorsOnline)
Cserepes Erika egy remek hírrel jelentkezett a kórházból.
jún. 3
8:51
Varga Zsolt: fantasztikus tíz év van mögöttem a Ferencvárosnál (Magyar Hírlap)
A játékosként olimpiai bajnok szakember az elmúlt évtizedet is összegezte.
jún. 3
8:51
A gyors kiszállítást keresik az online vásárlók (MMonline)
A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai vállalat, a DODO legfrissebb, reprezentatív magyarországi kutatásából. A hazai online áruhá
jún. 3
8:51
Nagy Ervin: Párizsban már égne az egész város (Mandiner)
„Olyan zsákutcában vagyunk, ami Európából kifelé vezet” – hangoztatta a színész.
jún. 3
8:51
Rendkívüli hír érkezett Lagzi Lajcsiról, szomorú hírt közölt az ügyvédje (naphire.hu)
A mulatóssztár kicsivel több, mint egy hónapja van börtönben, ám egyre rosszabb állapotba kerül: már szinte semmit nem eszik.
jún. 3
8:57
Ezeknek a magyaroknak nem kell rettegniük, hogy nem lesz nyugdíjuk: mit csinálnak ilyen jól? (Pénzcentrum)
Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai, legalábbis friss adatok erre utalnak. Az idei első negyedévben ugyanis a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma az egyik hazai szolgáltatónál. A magyarok egyre korábban döntenek az öngondoskodásról,
jún. 3
8:57
Rákaptak a nyugdíjbiztosításokra a magyarok (vg.hu)
Megugrott a szerződések száma a K&H-nál.
jún. 3
8:57
Elmondta Gálvölgyi János felesége, hogy van most a színész (SzMo)
Gálvölgyi május közepén került kórházba, ahol tüdő- és szívproblémák miatt kezelték. Már hetek óta otthon lábadozik.
jún. 3
8:57
Létezik ideális korkülönbség a testvérek között? (WMN)
„Összenőtt”, egyként kezelt tesók vs. funkcionális egykék és minden, ami a kettő között van. Kutatások és praktikus szempontok a testvérek közötti korkülönbség témájában:

Keresés