2023. június 21. szerda

jún. 21
19:39
Egy mélytengeri kutatórobot készen állna keresni a Titanicnál eltűnt tengeralattjárót, de a parti őrség még nem engedélyezte (Telex)
A tengeralattjáróban még 20 órányi oxigén lehet.
jún. 21
19:39
Négymeccses eltiltást kapott Mourinho, amiért kibaszott szégyennek nevezte az El-döntő bíróját (Telex)
Az AS Roma portugál edzője már a meccs alatt szidalmazta Anthony Taylor játékvezetőt, akit később a reptéren is megtámadott egy csalódott szurkoló.
jún. 21
19:45
Varga Judit sem tudja, mikor nyitják meg az uniós pénzcsapot (Menedzsment Fórum)
A miniszter szerint az Európai Bizottság nem akarja lezárni a magyar ügyet.
jún. 21
19:45
„Képtelen vagyok felfogni, hogy elvesztettem a fiam” – Összetört a gyásztól a Svédországban lezuhant magyar Wizz Air-pilóta édesapja (Blikk)
Úgy halt meg, ahogy élt – ezekkel a szavakkal próbálta feldolgozni fia halálát annak a magyar Wizz Air-pilótának az édesapja, aki a társával együtt vasárnap zuhant a tengerbe Svédország partjainál.
jún. 21
19:45
Ha ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket vett, ne fogyassza! (hirado.hu)
Határérték feletti aflatoxin-tartalom fordulhat elő benne.
jún. 21
19:45
A Fed döntéshozója szerint a jegyank most várakozó állásponton van (Portfolio)
A chicagói jegybank elnöke hangsúlyozta, hogy a Fed jelenleg vár és vizsgálódik, azaz azt követi figyelemmel, hogy az eddigi kamatemeléseinek milyen hatása volt az inflációra - írja a Reuters.
jún. 21
19:45
Mezítláb sétáltak a parázson a XIX. Magyar fényünnepen (Ripost)
Máglyát raktak és parázson jártak a XIX. Magyar Fényünnepen.
jún. 21
19:45
Videó: Sallai Roland litvánok elleni bombáját is jelölték a forduló góljára (m4sport.hu)
Mutatjuk, hol lehet szavazni.
jún. 21
19:51
Mourinhót eltiltották a budapesti ügy miatt (Infostart)
Négy Európa-liga-mérkőzésre eltiltotta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága José Mourinhót, az AS Roma vezetőedzőjét, mivel sértő módon beszélt a május 31-i budapesti Európa-liga döntő játékvezetőjével, Anthony Taylorral.
jún. 21
19:51
„Ennél jobb belépő a Fradiba sem kell” – Dibusz új csapattársát méltatta (Metropol)
Az új nyári érkezőt méltatta a válogatott kapus.
jún. 21
19:51
Kétmilliárd eurós fejlesztést jelentett be a Siemens (ProfitLine)
Kétmilliárd eurós beruházást jelentett be a Siemens; az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint a vállalat bővíti a csehországi Trutnovban és a németországi Ambergben lévő gyárát, új üzemet épít Szingapúrban, és fejlesztéseket végez Kínában is.
jún. 21
19:51
Rendkívüli bejelentés jött az ügyeleti rendszer átalakításáról, több vármegyét is érint (ATV)
Takács Péter egy konferencián jelentette be, hogy nem nyáron, hanem szeptembertől csatlakozik újabb három megye – Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém – az új alapellátási ügyeleti rendszerhez, amelyet az Országos Mentőszolgálat szervez - írja a 24.hu.
jún. 21
19:51
Kitálalt Dárdai fia, apja háta mögött ez folyik a Hertha öltözőjében (Ripost)
Dárdai Márton az U21-es Eb-re készülve mesélt edző-apjáról.
jún. 21
19:51
Videó: az Európa Játékok második napján is remekül teljesítettek a magyar atléták, továbbra is vezetik a csapatversenyt (m4sport.hu)
Kozák Luca és a női 4x100-as váltó első helye mellett három második helyezés a szerdai termés.
jún. 21
19:51
Drága és bizonytalan földgázra áll át Európa – elemzés (vg.hu)
Nehéz jól belőni a majdani európai LNG-kapacitások optimális méretét.
jún. 21
19:51
Bajban vannak a magyar nyaralók: ennyit drágult az egyik kedvenc tengerparti üdülőhelyünk (BorsOnline)
Nem kevés összeget kell kifizetni.
jún. 21
19:57
Húsz tagállam méhészei hiába sürgetik a mézjelölési rendelet megalkotását (Agroinform)
Két hete közölték a magyar érdekképviselet vezetőjével és a többi ország szakemberével Brüsszelben, hogy – bár elvileg támogatják – nem tudják, mikor születhet meg a mézjelölési rendelet.
jún. 21
19:57
Öngyilkos merénylet végzett többekkel Szomáliában egy katonai bázison (hirado.hu)
Az al-Shabaab terrorszervezet öngyilkos merénylői legalább tizenhat emberrel végeztek szerdán Szomáliában egy katonai bázison.
jún. 21
19:57
Üzenetrögzítőn tartanak közmeghallgatást Gödön az akkumulátorgyár bővítéséről (SzMo)
Létrehoztak egy telefonszámot, amelyen maximum 3 percben tudják a helyiek felmondani a véleményüket egy üzenetrögzítőre. Az így beérkezett kérdésekre megírt válaszokat egy Youtube-csatornán fogják beolvasni.
jún. 21
19:57
Röhejes bakit találtak a Karib-tenger kalózaiban, ekkora hibát még egyik filmben sem ejtettek (Promotions)
Nevetséges hibát találtak az idén 20 éves Karib-tenger kalózaiban.
jún. 21
19:57
Amikor Trabant helyett Golfot kapott a magyar: autóárak 4. rész (Autószektor)
Elvetélt hazai kísérletek és szerencsétlen külföldi társkeresések után maradt az import, ám a KGST szakosodás miatt Magyarországnak egykor a buszgyártás jutott, személykocsit külföldről kellett beszerezni, ami a szocialista országokból nehéz volt, hiszen saját piacuk igényeit sem tudták kielégíteni. A korlátozott konvertibilis valuta miatt pedig ig
jún. 21
19:57
Nagyon felkapott lett a Litecoin a befektetők körében (BitcoinBázis)
A Litecoin hálózati aktivitása jelentős emelkedést mutatott az elmúlt héten, a napi aktív címek és az új címek száma is
jún. 21
19:59
Az Egyesült Államok 1,31 milliárd dollár új segítséget jelentett be az ukrán gazdaság talpra állításához (hirado.hu)
A támogatás értéke mintegy fele az orosz támadások által a hálózatban okozott károknak.
jún. 21
20:03
A kötvénykereskedők életét is átalakítja a technológiai fejlődés (Portfolio)
Az amerikai kötvénybefektetők egyre nagyobb arányban alkalmaznak technológiát a fix kamatozású termékek kereskedelmében, hogy javítsák a hatékonyságot egy olyan piacon, ahol még mindig a manuális folyamatok dominálnak - derül ki a Coalition Greenwich pénzügyi elemző cég tanulmányából, amelyet a Reuters szemlézett. A jelentés szerint a fix kamatozás
jún. 21
20:03
Nascar: Gragson újra egészséges, versenyezhet Nashville-ben (USAracing)
A Legacy Motor Club hivatalosan megerősítette, hogy Noah Gragson részt vehet a Nascar Cup Series...
jún. 21
20:03
A NOB még nem döntött az oroszok olimpiai részvételéről (m4sport.hu)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) még nem döntött az orosz sportolók részvételéről a jövő nyári párizsi játékokon.
jún. 21
20:03
„Szülőként ez borzasztó, feldolgozhatatlan” – megszólalt a halálba zuhant magyar WizzAir-pilóta édesapja (Ripost)
A fia gyakorlott pilóta volt.
jún. 21
20:03
Aggódik a WHO: felerősítheti több járvány terjedését az El Nino (vg.hu)
Várhatóan 2023-ban és 2024-ben is jelentkezik az El Nino időjárási jelenség.
jún. 21
20:03
Nascar: Gragson újra egészséges, versenyezhet Nashville-ben (Racing)
A Legacy Motor Club hivatalosan megerősítette, hogy Noah Gragson részt vehet a Nascar Cup Series...
jún. 21
20:03
Gázrobbanás történt Párizs belvárosban, 25-re emelkedett a sérültek száma (Telex)
A robbanásban érintett épület összeomlott, a tűz pedig átterjedt a szomszédos házakra.
jún. 21
20:05
Drasztikus lépésre szánta el magát a Schobert-házaspár a cégükkel kapcsolatban (Portfolio)
Schobert Norbert cége, a Norbi Update Lowcarb Zrt. mostantól Free Group Kereskedelmi Zrt. néven működik - írja a Blikk.
jún. 21
20:09
Egy életminőségi adat, amelyben megelőzzük Bulgáriát (Infostart)
Az Európai Unió országai közül egyedül Bulgáriát előztük meg ebben a mérőszámban.
jún. 21
20:09
Holtan találták a népszerű énekest, akit Justin Bieber fantasztikusnak tartott (BorsOnline)
Az énekest még Justin Bieber is dicsérte.
jún. 21
20:09
Perlik a Twittert a cég alkalmazottai az elmaradt prémiumok miatt (Adózóna)
Beperelte a Twittert a közösségimédia-vállalat több egykori és jelenlegi alkalmazottja a 2022-ben elmaradt pótlékok ügye miatt.
jún. 21
20:09
Te jó ég! Hatalmasat erősödött a forint estére (ATV)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 21
20:09
"Isten mindig tökéletesen időzít!" - Megszületett Marc Anthony hetedik gyermeke (Life)
Marc Anthony és negyedik felesége, a nála 30 évvel fiatalabb Nadia Ferreira első közös gyermeke. A 24 éves anya apák napján hozta világra az 54 éves énekes hetedik gyermekét.
jún. 21
20:15
Ez lesz a férfidivat jövő tavasszal és nyáron: különleges öltözetek a kifutón (Blikk)
A párizsi divathéten bemutatták az Egonlab 2024-es tavaszi és nyári kollekcióját, amely eseményen igencsak egyedi szettek kerültek a kifutóra.
jún. 21
20:15
Prés alatt a csomagszállítók: a FedExet a befektetők, a UPS-t saját futárjai szorongatják (vg.hu)
A megszorítások, leépítések és sztrájkok közepette még a befektetőknek is kedvére kell tenniük.
jún. 21
20:17
Megtalálták a legrégibb faragott péniszt Mongóliában (vg.hu)
Jó messzire kell visszamenni az időben: a felső paleolitikumig.
jún. 21
20:21
Vége a háborúnak? Váratlan fordulatot vett Opitz Barbi és apja kapcsolata (Metropol)
Az énekesnő kibékül az édesapjával?
jún. 21
20:21
Tőzsdére lépett a Budapesti Értéktőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. a mai nappal, újraalapításának 33. évfordulóján belépett a BÉT Standard kategóriájába. A bevezetést ünnepélyes ceremónia kísérte a BÉT székházában, amelyen Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Varga Mihály, pénzügyminiszter is beszédet mondott. A tőzsdei megjelenés, amellett, hogy jelentősen támogatja a tulaj
jún. 21
20:21
Koltai Róbert őszintén vallott betegségéről: végül már beszélni és járni is alig tudott (BorsOnline)
A színészlegenda rendkívül nehéz hónapokat tudhat maga mögött.
jún. 21
20:21
A mesés, a csúnya és az elherdált – A Red Bull 100 győzelmének nagy pillanatai (Racing)
Utálkozós kettős győzelemtől tündérmeséig, szabályértelmezési világbotránytól villámfelzárkózásig – összegyűjtöttük a tíz legemlékezetesebbet a Red Bull Racing 100 futamgyőzelme közül.
jún. 21
20:27
„Te tetted ezt, király!” – Rendhagyó (el)ballagási tablót készítettek a Karinthy Frigyes Gimnázium távozó tanárai (Blikk)
Szomorú aktualitást ad a pedagógusoknak a ballagás, igy több tanári kar is számba veszi az alma matert kényszerűen elhagyó, avagy a polgári engedetlenség miatt kirúgott kollégáit. A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium is elkészítette „elballagó” tanárainak tablóját.
jún. 21
20:27
Jerome Powell nem félti a dollár vezető státuszát (Portfolio)
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke bizakodását fejezte ki, hogy az amerikai dollár megtartja a világ tartalékvalutájának státuszát, feltéve, hogy az országban a demokratikus intézmények és a jogállamiság sértetlen marad - írja a Reuters. Annak ellenére, hogy a dollár részesedése a hivatalos devizatartalékokból 2022 negyedik negyedévében 20 éve
jún. 21
20:27
Tarlós István szerint nettó csalás a Lánchíd lezárása (ATV)
Budapest korábbi főpolgármestere szerint kudarcba fulladt a Budapesti lakógyűlés.
jún. 21
20:27
Budapesti produkciója miatt 4 meccsre eltiltották Mourinhót (444.hu)
Az UEFA nem értékelte, hogy a portugál a parkolóban gyalázta az Európa-liga döntője után a bírót.
jún. 21
20:27
Nagyon rossz helyen látszott át Sáfrány Emese bikinialsója, lefotózták (Ripost)
A csinos légtornász kissé sokat mutatott magából.
jún. 21
20:27
Az Audi és Magyarország együttműködése igazi sikertörténet (Demokrata)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi Hungaria Zrt. márkaestjén mondott beszédet.
jún. 21
20:33
A túlzott könnyítés okozta Lappi autójának kardántörését? (Racing)
Korábban is voltak problémák ezzel az alkatrésszel.

Keresés