Mentőakciót szerveztek a Titan nevű merülőhajó utasainak kimenekítése céljából. A jármű vasárnap kezdte meg merülését a több mint száz évvel ezelőtt elsüllyedt Titanic roncsaihoz, de nem sokkal később megszakadt vele az összeköttetés.
Franciaország azt tervezi, hogy az influenszeri segítségével ösztönzi majd a turistákat, hogy maradjanak távol az ország legnépszerűbb úti céljaitól, írja az Express. A francia kezdeményezés célja, hogy a kevésbé ismert úti célokat népszerűsítse, hogy a fokozódó túlturizmus enyhüljön az országban. 2019-ben, a világjárvány előtt több mint 9
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a bajnokság megnyerése és a jó Magyar Kupa-szereplés mellett a Bajnokok Ligájában a csoportkörbe jutás a cél a zöld–fehér együttes számára.
Olaszországban riasztóberendezés beszerelése kötelező az autóba 4 éven aluli gyermek szállítása esetén. Olaszország a világon egyedülálló módon határozta ezt meg azon járműveknél, melyekben ilyen korúakat szállítanak. A 4 éven aluliak ezen felül csak gyermekülésben utazhatnak – írja a police.hu.
Az autósok Bana-Bábolna érintésével vagy az 1-es számú főúton kerülhetik el a lezárt szakaszt, és a bábolnai lehajtónál térhetnek vissza az autópályára. Az utinform.hu háromnegyed 6 előtt azt írta, hogy a főváros irányába a Nagyszentjános/ Bőny csomópontnál, a 97-es km-nél több motoros ütközött össze. A torlódás meghaladta a 10 kilométert. Hosszabb
A horvát honvédelmi miniszter is válaszolt az újságírók kérdéseire a szerdai balesettel kapcsolatban, amelyben két magyar katona vesztette életét, amikor lezuhant a honvédség Airbus helikoptere.
A Brand Licensing Europe (BLE) június 21-én megnyitotta a kapuit a látogatói regisztrációk előtt. A licenszekkel és a márkabővítéssel foglalkozó vezető páneurópai szakkiállítás október 4. szerda és 6. péntek között zajlik majd a londoni ExCeL-ben több mint 150 kiállítóval és látogatók ezreivel.
Oroszország számára a legfontosabb feladat a nukleáris triád fejlesztése, amely katonai biztonságának és globális stabilitásának egyik legfontosabb garanciája - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a Kremlben a katonai felsőoktatási intézmények végzőseihez szólva.
Jelentősen csökkent azoknak a munkavállalóknak az aránya, akiknek a hó végén marad pénzük. A globális 42 százalékkal szemben Magyarországon – derült ki a PwC munkaerőpiaci kutatásából – közel 60 százaléknak keresetéből nem telik a megélhetési költségeken felül szinte semmire.
A hallgatók 91 százaléka ismeri, bár ötödük nem használja a mesterséges intelligenciát tanulmányaihoz. A diákok között a három legelterjedtebb, mesterséges intelligenciával működő platform a ChatGpt csevegőalkalmazás, a Grammarly angol nyelvhelyesség-ellenőrző és a DeepL fordító – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem Könyvtára által készített
Az amerikai kukorica, szójabab és búza határidős jegyzései több hónapos csúcsokat értek el hétfőn a kulcsfontosságú termőterületeken a kedvezőtlen időjárás okozta globális terméskiesés miatti aggodalmak miatt. Emellett egyre nagyobb az aggodalom az európai terményekkel kapcsolatban: Németország 2023-as búzatermése várhatóan 2,9%-kal csökken a szára
A mostani helyzet megoldására a koszovói miniszterelnök új választások kiírását javasolta, amelyeket véleménye szerint nyílt és szabad választási kampánynak kell megelőznie.
Oké, a szomszéd kertje mindig zöldebb, de miért muszáj, hogy még a nyara is izgalmasabb legyen, mint a miénk? Nyáry Luca bemutatja nektek a vakációirigység jelenségét, és azt is, hogyan küzd ellene.
A színésznek nem csak Hollywood fordított hátat, olyan megdöbbentő vádak láttak napvilágot a színésszel kapcsolatban, amelyre az egész világ felkapta a fejét.
Bódi Guszti és családja nem először kerül kellemetlen helyzetbe a csalók miatt. Korábban is hirdettek nyereményjátékot a nevükben, a csalók akkor is rengeteg pénzt szereztek ezen az úton, a károsultak pedig a családot zaklatták a pénzüket követelve.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A terjedelmes fürtöktől a rövidebb fazonig, görgess tovább, hogy megnézd Reese Witherspoon legemlékezetesebb frizuráit az évek során.1999Nem feledkezhetünk meg Annette Hargrove ikonikus szőke frizurájáról a Kegyetlen játékok című filmből!2001Habár a színésznőt leginkább hosszabb hajkoronával szokhattuk meg, 2001-ben volt egy időszak, amikor a rövid
Egy idős házaspárhoz hasonlította a Spanyol Nagydíjon összekülönböző Max Verstappent és versenymérnökét a Red Bull főnöke. A holland szerint volt már ennél keményebb vitájuk is.
Vissza lehet térni a legjobbak közé egy néhány hónapos kihagyás ellenére is - hangsúlyozta az InfoRádiónak Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, miután az olimpiai bajnok Milák Kristóf bejelentette, hogy pihenésre van szükséges, és nem vesz részt júliusban a fukuokai világbajnokságon.
Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.
A Mindenki Magyarországa Néppárt alapító közgyűlését szeptemberben fogják megtartani. Önállóan indulnak az önkormányzati voksolással egy napon tartandó európai parlamenti választáson.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a délutáni sajtótéjékoztatón közölte, hogy a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium saját halottjának tekinti az elhunyt katonákat. Elmondta: a 86. Kiss József Helikopter Dandár Különleges Légi Műveleti Osztag egy Airbus H145-ös helikoptere szerdán Horvátország területén lezuhant, három magyar