Az eredetileg szerb nemzetiségű Marina Abramovic 1946. november 30-án látta meg a napvilágot Belgrádban. Abramovic azon kortárs képzőművészek közé tartozik, akire mindenki felkapja a fejét: a hátborzongató performanszairól készült felvételek ma is lenyűgözik a közönséget. A legendásan provokatív alkotó, aki már több mint négy évtizede tevékenykedik
A jelentést a kormányzó Konzervatív Párt képviselői közül is 118-an megszavazták, köztük Theresa May korábbi miniszterelnök, Boris Johnson közvetlen hivatali elődje.
A romló állami rendszer miatt már a magyarok 83 százaléka vett igénybe tavaly magánegészségügyi szolgáltatást és közülük a fiatalok élnek leggyakrabban ezzel a lehetőséggel. Megnéztük a legnagyobb klinikák tavalyi számait, mennyit hoztak a konyhára az egészségre áhítozó magyar emberek.
Ritkán engedi meg Amerika, hogy valamilyen fegyverből ne a legjobbja legyen. Egy fontos területen mostanra mégis nagyon lemaradtak a fejlesztésben. Milyen stratégiai és egyéb hibák vezettek idáig, és hogyan akarják lemosni a gyalázatot a következő években? Cikkünkből kiderül.
De a teljes listát is uralják az európai országok, az első helyezettet viszont messzebb kell keresni. A biztonságérzet mindig az egyik legfontosabb dolog, amikor egy idegen országba látogatunk, de az erre való igény csak nagyobb lesz, ha szólóban utazunk.Emiatt Bounce vállalat utazási és poggyászszakértői készítettek egy tanulmányt, amelyb
Megváltoztatják októbertől Prága egyik legnagyobb utcája, a Konyev marsall utca nevét - döntött hétfőn a prágai városi tanács az érintett Zizkov kerület önkormányzatának javaslatára.
Július kezdetével bevezetik Bolognában a 30 km/órás általános sebességkorlátozást. Ez lesz az első olyan olasz nagyváros, ahol bevezetik ezt az intézkedést – írja az Infostart.
Rövid, ám annál zavaróbb, 4-5 másodperces áramkimaradásokkal élnek együtt több balatoni településen. Egy helyi lakos szerint van, hogy naponta nyolcszor fordul elő a kellemetlenség Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonszárszó és Szórád térségében.
A nyári turisztikai szezon megvédése érdekében az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség levélben fordult az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz, azt kérve, hogy a Balaton vízszintjének csökkentését halasszák őszre. A levélben arra hivatkoznak, hogy a médiából származó értesülésük szerint a Sió-zsilip június 13-i megnyitása kapcsán elkezdték a
Az elemzők sorra csökkentik előrejelzéseiket a kínai gazdaság idei és jövő évi növekedésére. Kifulladóban a Covid utáni fellendülés, hosszú távú gondok a termelésben, politikai feszültségek az USA-val. Merre tart a világ második legnagyobb gazdasága?
Miközben lezárult a parlamenti elfogadás előtt álló 2024-es költségvetés általános vitája, egyre világosabb, hogy a tervezettel van egy óriási gond. Nem számol ugyanis továbbra sem a jegybank veszteségtérítésével és legutóbb ennek a hiányosságnak a súlyos következményeire hívta fel a figyelmet elemzésében az Állami Számvevőszék is -írja összefoglal
Alapvetően jó hangulatban indult a kereskedés a héten a terménypiacokon kontinensünkön, zömmel a vevők határozták meg a piaci hangulatot. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent. Nem volt kereskedés az Egyesült Államokban, ahol a rabszolgaság eltörlésének emléknapja miatt tartottak
Idén nyáron is több ezer iskoláskorú fiatal keresi az alkalmi vagy hosszú távú diákmunkák lehetőségét. Az egyik fontos kérdés, amit a legtöbben feltesznek maguknak, az az, hogy vajon milyen átlagbérrel számolhatnak egy nyári diákmunka során. Sokan még mindig fagyipénzként vagy aprópénzként gondolnak a diákmunkával megkeresett fizetésekre, ugyanakko
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik csapata bejutott a Project Rosalind Techsprint elnevezésű technológiai verseny döntőjébe. Az MNB közleménye szerint a verseny célja, hogy olyan lakossági digitális jegybankpénz felhasználási eseteket keressen, amelyek a magánszektor és jegybank együttműködés
Magyarországon is elkezdte a jövőről szóló diskurzusát a Bosch Rexroth, s kijelölte három „Mover” fiatal szakemberét, akik fontos kiemelt témákban osztják meg tapasztalataikat. Fuchs Ádám a digitális transzformációról, Heszegi-Bogár Mariann a menedzsmentről, marketingről, kommunikációról és fenntarthatóságról, illetve Rózner Lajos az értékesítésről
Amikor látszott, hogy Truss széke inog, egy bulvárlap élő streamet indított, amiben azt lehetett követni, hogy egy saláta vagy Liz Truss miniszterelnöki karrierje tart tovább. Végül simán nyert a saláta.
Heti 3 – 3.5 milliárd forintra rúgnak a tavaly bedőlő FTX kripto tőzsde jogi és tanácsadói költségei. Mindez egy június 15-én közzétett dokumentumból derült ki, ami az ügyben eljáró felek február, március és április hónapokra vonatkozó kiadásait tartalmazza. A csődeljárás alatt álló FTX-nek 3 hónap alatt 121.8 millió dollárt, vagyis heti átlag 10 m
A hétfői Kormányinfón beharangozottak közül a SZÉP-kártyára és a fix vagy fixált áras áramszerződésekre vonatkozó kormányzati rendelkezések részletszabályai már meg is jelentek.
Alaposan átbeszéli majd a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérőjén történteket a Ferrari Forma-1-es csapata, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló problémák. Fred Vasseur csapatfőnök ugyanakkor védelmébe vette az istállót.
Franciaország, Észtország, Magyarország, Belgium és Ciprus közösen vásárol Mistral rövid hatótávolságú föld-levegő légvédelmi rakétákat – jelentette be hétfőn Emmanuel Macron francia államfő, aki az európai védelem alapjainak megerősítését szorgalmazza.