De semmi gond, a családi Meta-fiók mindent megold, hogy akár a 10 éves gyerekek is élvezhessék a Quest VR-headsetek szó szoros értemében fantasztikus világát.
Öt országra dolgozott ki bevezető kampányt a Republic Group a Saic Motor MG divíziója részére. Az ügynökség által tervezett kulcsvizuálok, POS anyagok és autómatricák, valamint a kampány ékköve, a 30 másodperces TVC júniustól látható Magyarországon, Horvátországban, Szlovéniában, Csehországban és Szlovákiában.A közép-európai fogyasztók korábban még
A Microsoft szoftverfejlesztő szolgáltatása, a GitHub elvégzett egy felmérést, hogy kiderítse, hány programozó használ mesterséges intelligencia eszközöket. Az eredmények meglepőek: a megkérdezett fejlesztők 92 százaléka mondta, hogy már integrálta az AI-t a munkafolyamataiba - írja a Futurism.
A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján hétvégén épp egy kutya vizsgálatát filmezték le, amikor sűrű füstfelhő kezdett gomolyogni a 3T MR gépből – írja az Index.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, 45 perccel a merülés után nyoma veszett egy tengeralattjárónak, amelyik turistákat szokott szállítani a Titanic roncsához. A hajó fedélzetén öt ember utazhat, köztük Hamish Harding brit milliárdos is – írja a BBC.
Megnőtt a mentőknél a sürgősnek minősített esetek száma Gálvölgyi János kálváriája után. A szakértő szerint "nincs tudomásunk arról, hogy több ezer főt érintő tömeges baleset, vagy megbetegedés történt volna májusban", úgyhogy a növekedés okát máshol kell keresni.
Az elmúlt napokban trópusi ciklon csapott le Brazília déli részére. A heves esőzések következtében a Rio Grande és mellékágai kiléptek medrükből, és 30-nál is több települést árasztottak el.
Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a MOHU MOL Zrt. – mondta el Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy a kormány társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az egyes termékáramo
Az amerikai hosszú hétvége után keddtől ismét teljes aktivitással folytatódhat a kereskedés. A bitcoin a BlackRock pénteki bejelentése óta emelkedni kezdett, ám egyelőre még továbbra is az elmúlt 3 hónapban rá jellemző süllyedő pálya keretein belül mozog. Rövid távon a múlt heti kereskedési hét csúcspontjára érdemes odafigyelni, amit június 17-én,
Évekkel ezelőtt, a koronavírus-járvány közepén néhány zeneiskolai tanítvány arról álmodott, ha egyszer vége a bezártságnak, 24 órán át együtt lesznek, és közben a zenéről tanulnak. Mindez tanáruk, Osztermayerné Bóta Enikő segítségével valóra is vált. Az egész napos szolfézsnak azóta évről évre több résztvevője van.
Kedden tart tanácskozást a Ferrari a Charles Leclerc-t dühítő időmérős stratégia és az esetlegesen elkövetett hibák kapcsán. A csapatfőnök szerint versenyzője nem látta át a teljes helyzetet.
Az Európai Bizottság szerint Budapest magyarázattal tartozik a Magyarországra szállított ukrán hadifoglyok ügyében, valamint azt is tisztáznia kell, hogy ebben a kérdésben milyen csatornákon akar kommunikálni Kijevvel – jelentette ki Peter Stano uniós szóvivő. Az ügyben egyébként már az ukrán külügy is felhívást intézett a magyar vezetéshez.
A Goldman Sachs után az HSBC és a Citi is csökkentette a Kínára vonatkozó idei növekedési várakozásait. Az elemzők az előrejelzések csökkentésének fő okaként az ingatlanpiaci visszaesést és annak a gazdaságra gyakorolt hatásait említették - derül ki a Reuters több beszámolójából.
Mindenki tudja, hogy a víz az elektromos szerkezetek halála. A szabadon áramló elektronok a víz vezetőképességének köszönhetően könnyedén rövidzárlatot okozhatnak. Mégis, az egyik leggyakoribb telefonos probléma a beázás, és a nyári szezonban sokakkal megtörténik ez a szerencsétlenség. A probléma orvosolásával kapcsolatban rengeteg home made-módsze
Szardínia szigetén 43 Celsius fokot várnak, és a kánikula egészen a hétvégéig eltart az egész országban az olasz polgári védelem keddi figyelmeztetése szerint.
A Stellantis autógyártó csoport és az iPhone-összeszerelő Foxconn bejelentette, hogy 50-50 százalékos vegyesvállalatot alapít SiliconAuto néven, hogy 2026-tól félvezetőket tervezzenek és értékesítsenek az autóipar számára, írja a Reuters.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója Mark Fridman podcastjában számtalan dolgot elárult arról, hogy milyen újdonságokra számíthatunk a közeljövőben – írja a Promotions.hu.
A Calzedonia idei fürdőruha-kollekcióját a stílus és a kényelem tökéletes kombinációja hívta életre. Új színek és fazonok jellemzik a kínálatot, és az eddigi legszélesebb méretskála!