Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja - közölte a testület az MTI-vel.
A fejlesztések működnek, Fernando Alonso a versenyeken végre elkezdene némi nyomást gyakorolni az eddig érinthetetlen Max Verstappenre, és a fejébe vette, hogy a gyengélkedő Sergio Pérez kihívója lesz a bajnokságban!
Eddig bírta a városvezetés. Idén nyáron már megfegyelmeznék a bulituristákat. A horvátországi Split egyre inkább a bulizni vágyó turisták helyszíne lett az elmúlt időszakban, de a helyiek eddig bírták elviselni a sokszor rendbondó, ittas vendégeket: ezentúl jókora bírsággal számolhatnak azok, akik nem tartják be a szigorú szabályokat.
Ha szegényített uránnal felszerelt lövedékkel kilőnek egy harckocsit, radioaktív anyagok is a levegőbe kerülhetnek – mondta az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője.
Egyre súlyosabb a helyzet a Európa déli partjainál. Pár hete mi is megírtuk, hogy három kardszárnyú delfin egy jachtra támadott, és eltörték annak kormánylapátját a Spanyolország partjainál lévő Gibraltári-szorosban. Az akkori beszámolók szerint két kisebb és egy nagyobb egyed támadott a hajóra, jól megfontolt szándékkal: az egyik kisebb k
Szívtrombózisnak nevezték akkoriban, de Bódi Margó szerint inkább valamilyen érprobléma miatt ment el hirtelen az édesanyja, amikor ő 9 éves volt. Ám akkor az énekesnő még nem érezte a hiányát.
Pierre Gasly első felindulásból eltiltást követelt Carlos Sainznak a Kanadai Nagydíj időmérőjén, a hátrasorolt spanyol szerint a kritikus hangok erősségétől függ, ki kap büntetést.
Az allergiával küzdőknek érdemes résen lenniük, hogy mit esznek vagy isznak, ugyanis a magas hisztamintartalmú gyümölcsök, zöldségek, és italok kellemetlen allergiás tüneteket produkálhatnak.
A svájci választók várhatóan megszavazzák a globális minimálisadóra és a 2050-ig zéró kibocsátást célzó klímatörvényre vonatkozó javaslatokat a vasárnapi népszavazáson – írja a Reuters.
Habár néhány évvel ez előtt még a csodájukra jártunk, 2023-ban már teljesen normális, hétköznapi jelenség az online bankok használata. Az olyan fintech cégek, mint a Wise népszerűsége folyamatosan növekszik, különösen azok köreiben, akik külföldről kapják a fizetésüket, vagy akik rendszeresen utaznak más valutákat használó országokba. Járjunk utána
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja - közölte a testület az MTI-vel.
Régóta nyilvánvaló, hogy az ellene felhozott vádak túlnyomó részét a bolsevik propaganda ihlette, ennek ellenére vannak, akik valamiféle zsigeri beidegződésből ma is szajkózzák a rágalmakat.
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja – közölte a testület az MTI-vel.
A budapestiek 25 százaléka, a megyei jogú városokban élők 24 százaléka lakik panellakásokban, amelyek az átlagosan több mint 20 százalékos árelőnyük miatt nagyon népszerűek a Budapesten egyedül élők körében. A panellakások között ma már színes a választék, ezt jelzi egyebek mellett az is, hogy a legkisebb budapesti panel 20, a legnagyobb - ké
AA Tokaji borvidék világörökségi értékeit bemutató turisztikai és kulturális látogatóközpont épült a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mádon. 1,493 milliárd forint európai uniós támogatásból – közölte a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. A Széchenyi 2020 programból támogatott projektet végrehajtó konzorciumot a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonp
Több százan vettek részt a németországi összecsapásokban, a rendőrök csak nehezen tudták megfékezni az indulatokat. Egy migráns és egy rendőr megsérült.
Idén hat nemesítőcég, a Brandkamp, a Dümmen Orange, a Florensis, az MNP/Suntory, a Prudac és a Selecta One fajtaújdonságai versenyeznek a nemzetközi dísznövényágazati szervezet, a Fleuroselect elismeréséért, a FleuroStar díjért.
A Tokaji borvidék világörökségi értékeit bemutató turisztikai és kulturális látogatóközpont épült a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mádon 1,493 milliárd forint európai uniós támogatásból.
A benzin árfolyama hétről hétre egyre közelebb kerül a 600 forinthoz, ezzel nagy aggodalmat okozva az autósok körében. Nem segít a helyzeten az olaj hirtelen ralija sem, amely a Fed döntés után teljes gőzzel megindult 80 dollár felé. A Fed azon döntése, hogy nem emel tovább az irányadó kamatlábakon ösztönzi a gazdasági növekedést és az
Évtizedek óta Svédországban élő magyar állampolgár hogyan látja ma Magyarországot? Olyan, aki naponta elolvassa a magyar lapokat is, tehát tisztában van nagyjából a hazai belpolitikai-gazdasági viszonyokkal. Meg olvassa a svéd napilapokat is természetesen, hogy mit is írnak szülőhazájáról…Tanulságos.