Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak el a csapatok vasárnap a IV. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredről. Mintegy kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a tóról és az ártéri erdőkből három napon át.
A címvédő és kétszeres világbajnok holland Max Verstappen vág neki az élről a futamnak, ám mellőle nem Hülkenberg - aki hét év után indulhatott volna az első sorból -, hanem a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) rajtolhat. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az ellenfelek akadályozása miatt a spanyol Carlos Sainzot (Ferra
Halott lehet a hírszerzés vezetője. Ezt állítja egy volt ukrán parlamenti képviselő. Az állításait Kijev cáfolja. A harcok közben folytatódtak Bahmut közelében.
Új kockázatokat jelent az uránnal ellátott fegyverek bevetése az ukrajnai háborúban, és erre Magyarországnak is fel kell készülnie – mondta az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Képtelenek vagyunk betelni Kulcsár Edina lélegzetelállító képeivel, amikkel nap mint nap megörvendeztet minket. Az élete most különösen izgalmas: szerelembe esett, férjhez ment és a közelmúltban megszületett kislánya. Az örömteli pillanatokba mi is betekintést nyerhetünk.
A Las Vegas-i apja és két fia a nagy hátsó udvarukban szerelték a teherautójukat, amikor hangos becsapódást hallottak, mintha valami karambolozott volna, és ezzel egyidőben és hatalmas lökést is érzékeltek.
Martins Sesks a Liepaja Rally utolsó előtti szakaszán tovább növelte előnyét, annak ellenére, hogy a mély nyomok miatt óvatosabban kellett vezetnie, de így is gyorsabb volt, mint a második helyen álló Hayden Paddon.
Piros zászló alatti gyorshajtásért háromhelyes rajtbüntetést kapott Nico Hülkenberg, a Haas német pilótja, aki így a második helyett az ötödik rácsról indul vasárnap (ma) a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon Montréalban.
A gyümölcsfajta-használat és a nemesítés trendjeiről, illetve a szaporítóanyag-termesztés újdonságairól esett szó a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesülete szakmai napján, Cegléden. Számos érdekes új fajtát is említettek, hiszen a faiskolásoknak gyorsan kell követniük a fajtahasználat változásait.
Néhány hete jelent meg az a törvénytervezet, amely újra bevezetné a polgári jogba az építményi jog intézményét. Ez a lehetőség némileg felpezsdítette az ingatlanpiacot, tekintettel arra, hogy ennek alapján egy jogi személy legfeljebb 50 évre építési jogot szerezhet olyan ingatlanon, amelynek nem a tulajdonosa és nincs a birtokában. A KCG Partners Ü
A szellentés még mindig tabu témának számít, és nem véletlenül. Minden ember életében egyszer előfordul, hogy kicsúszik az a bizonyos „hangos fajta”, ami egyszerre kínos és a világ legtermészetesebb testi működése. De miért jár egyáltalán hanggal?
We have to be prepared that Alexander Soros will step up interference in political processes on this side and the other side of the Atlantic, the political scientist pointed out.
Nincs jobb egy klasszikus nokedlis borsólevesnél, most mégis inkább fűszeres-csípős currybe tettük, összetörtük, majdnem nyersen ettük túróval és egy csodás olasz tésztaételben.
Nemzetközi kezdeményezésre június 23-án a megrendezik az Olimpia Napját. Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára elmondta: a program célja a mozgás népszerűsítése.
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Gáyor Tibor építész, festő, grafikus, érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja – közölte a testület az MTI-vel.
Több tanár is távozik a budapesti Eötvös József gimnáziumból, jelezve, hogy az oktatás rendszerszintű reformjára nem látnak valódi szándékot a kormánytól.
A "Hol vagy, Kajla?" program célja, hogy kisiskolások megismerjék és a családjukkal közösen beutazzák Magyarországot. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt idézték, aki azt mondta, az idei nyár is a családokról szól: számtalan táborozási lehetőség, program, különleges esemény vár kicsikre és nagyokra szerte az országban. A Kajla-program ötödik éve