2023. június 17. szombat

jún. 17
9:36
Ez lehet az ötödik főbűn – ha már egyszer az életünkbe kerül (vg.hu)
Bűncselekménnyé minősíthetik át a környezetkárosítást.
jún. 17
9:36
Segítik a magyar szurkolókat Montenegróban (Magyar Hírlap)
Félezer jegy jut a kiutazóknak.
jún. 17
9:36
Megerősített konzuli szolgálat segíti a magyar szurkolókat Montenegróban (Demokrata)
Megerősített konzuli szolgálat segíti a Montenegró-Magyarország Eb-selejtezőre utazó magyar szurkolókat.
jún. 17
9:39
Juhász Dorkáék ismét legyőzték a Los Angelest a WNBA-ben (Sportal)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx pénteken 77–72-re győzött a Los Angeles Sparks vendégeként, így a harmadik sikerét aratta az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) idei szezonjában.
jún. 17
9:39
Giorgio a Carson Comából: Nagy szívfájdalmam, hogy a legtöbb haverom külföldre költözik (Telex)
Megkérdezték tőle azt is, mikorra teszi „az első carsoncómázós Deák Dániel-kampányt”.
jún. 17
9:42
A diplomáciai és a védelmi stratégiáról tanácskozik az észak-koreai állampárt (hirado.hu)
A várhatóan több napig tartó tanácskozáson szó van az idei első félévi gazdasági tervek felülvizsgálatáról is.
jún. 17
9:42
Kémfőnök, túszul ejtett túszmentő és ukrajnai menekülteket segítők a brit uralkodó születésnapi kitüntetési listáján (SzMo)
III. Károly most első ízben a hivatalos születésnapja alkalmából kitüntetettek listáját hirdette ki.
jún. 17
9:42
Áremelés mentes időszakot ígér Ódor Lajos (Magyar Hírlap)
Maradnak a célzott támogatások.
jún. 17
9:42
Óriási vastaps fogadta a színapdra visszatérő Gálvölgyi Jánost (Nyugati Fény)
A közönség meghatódott.
jún. 17
9:48
Hunyadi Donatella már rég nem „csak” Kiszel Tünde lánya (Metropol)
Donatella mindent és még annál is többet tett az utóbbi években annak érdekében, hogy énekesnő legyen. Nos, mára papírja van róla, de neki még ez sem elég...
jún. 17
9:48
Russell elmondta, miért végeztek az élen a Mercedes Kanadában (F1világ)
George Russell szerint nem sok jelentősége van annak, hogy a Mercedes csapata az élen zárta a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napját – a brit ugyanakkor azt reméli, a folytatásban harcban lesznek majd a Ferrarival és az Aston Martinnal.
jún. 17
9:48
Petőfi 200 – A forradalmár költőt ünneplik az idei Petőfi Zenei Díjátadón (hirado.hu)
A magyar költészet meghatározó alakjának, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója határozza meg az idei, 7. Petőfi Zenei Díjátadó tematikáját.
jún. 17
9:48
Megerősített konzuli szolgálat segíti a magyar szurkolókat Montenegróban (m4sport.hu)
Megerősített konzuli szolgálat segíti a Montenegró-Magyarország Eb-selejtezőre utazó magyar szurkolókat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
jún. 17
9:48
Ismét barna medvét láttak Aggteleken, erre figyelmeztet a nemzeti park (BorsOnline)
Ne hagyjuk el a kijelölt turistautakat.
jún. 17
9:48
Meghalt egy motoros az M86-os autóúton (Magyar Nemzet)
Egy motoros vesztette életét Szilsárkány térségében.
jún. 17
9:48
Annyi volt a késelés, hogy betiltanák a késeket a németországi tömegközlekedési eszközökön (Mandiner)
A német belügyminiszter így előzné meg az ilyen jellegű támadásokat.
jún. 17
9:51
Vaddisznók garázdálkodnak a Balatonnál: sírhelyeket túrtak fel (Blikk)
Az alsóörsi temetőben vaddisznók garázdálkodtak, ugyanis a temető sírjait, néhol akár 50 centi mélyen is feltúrták. Az önkormányzat a probléma megoldása érdekében, vadbefogó szerkezetet állított fel.
jún. 17
9:51
Most érkezett: felhasználóneveket és jelszavakat szereztek meg hackerek, Ön is veszélyben lehet! (naphire.hu)
Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
jún. 17
9:54
Hamilton nyerte a második szabadedzést (Infostart)
Szokatlan módon másfél órás volt a második kör.
jún. 17
9:54
Csonka András az életmódváltásról vallott: „Fagyit azért majdnem mindennap eszem...” (Blikk)
Csonka András elárulta, milyen diétát követ, illetve hogyan sikerült lefogynia az elmúlt hónapokban.
jún. 17
9:54
Elképesztő helyen járt a Sztárban Sztár győztese (Metropol)
Amióta megnyerte a Sztárban Sztárt, Gubik Petra szinte meg sem állt. A gyönyörű színésznő több színházban is játszik, mellette saját dalokkal rukkol elő és sokat szinkronizál is. Ezért nagyon örült, hogy pár napra ki tudott szakadni a mókuskerékből, meg sem állt Törökországig.
jún. 17
9:54
Szijjártó Péter: Megerősített konzuli szolgálat segíti a magyar szurkolókat Montenegróban (hirado.hu)
A montenegrói szövetség 500 jegyet biztosított a magyar szurkolóknak a szombat délutáni meccsre, az összes elkelt.
jún. 17
9:54
Leállt a Facebook: nem működött az Instagram és a Messenger sem (Pénzcentrum)
Magyar idő szerint este 8 után nemcsak Magyarországon, hanem globálisan elérhetetlenné vált a Facebook és a hozzá tartozó szolgáltatások, valamint a Messenger és az Instagram is.
jún. 17
9:54
Harry és Meghan podcastja nem hozott eleget a konyhára – megvált tőlük a Spotify (ATV)
Közös megegyezéssel megszüntették a Harry és Meghan illetve a Spotify streaming-szolgáltató között kötött több millió dolláros szerződést – írja a Guardian a két fél bejelentése alapján.
jún. 17
9:54
Össztűz alá került Jennifer Aniston, csúnya botrányba keveredett (Ripost)
Olyasmihez adta a nevét, amihez igazán nem kellett volna.
jún. 17
9:54
Ecclestone: Egy sikertelen csapatvezető miatt tört meg Schumacher pályafutása (m4sport.hu)
Odaszúrt Steinernek a korábbi F1-es nagyfőnök, és nemcsak Schumacher miatt.
jún. 17
9:54
Szijjártó tárgyal a Világélelmezési Program budapesti épületéről (vg.hu)
Februárban Rómában született erről megállapodás.
jún. 17
9:54
Ők a Visa She’s Next program magyarországi nyertesei (Márkamonitor)
Saját innováció alapján trendet teremtő, bátorságból, pályaelhagyás után indított vagy éppen saját élethelyzet alapján megoldást kínáló vállalkozások a globális Visa She’s Next program első magyarországi nyertesei. A díjazott női vállalkozók egyenként kétmillió forintos támogatást és egyéves, vállalkozásra szabott mentorálást kapnak.   A Visa She’s
jún. 17
9:54
Magyar áttörés a férfi meddőség kezelésben (Life)
Magyar kutatók innovatív módszert fejlesztettek ki a spermiumokat károsító és csökkent termékenyítő képességhez vezető oxidatív stressz forrásának a kimutatására.
jún. 17
9:54
Dugába dőlhet az EU kötelező migránskvóta terve (Magyar Hírlap)
Brüsszel a nagy sietségben a számára lehető legrosszabb időpontban nyomta keresztül a belügyminiszterek tanácsában a kötelező migránskvóta bevezetésének tervét.
jún. 17
9:54
A 7 legöregebb fa a világon (Helló Magyar)
A világ legöregebb fái végigkísérték az emberiséget. Egyes fák már bőven életük teljében voltak, amikor még jártak mamutok a Földön.
jún. 17
9:56
Nyitrai Zsolt: A kormány kiáll a szépkorúak érdekeiért (hirado.hu)
A kormány kiáll a szépkorúak érdekeiért és megvédi a juttatásaikat – jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán.
jún. 17
9:57
Drew Barrymore csicseriborsós tészta receptjét muszáj kipróbálnod! (in.hu)
Drew Barrymore egyszerű, egészséges, fehérjedús csicseriborsós tészta receptjét könnyedén elkészítheted te is otthon!Hozzávalók:olívaolaj4 gerezd fokhagyma1 babérlevél1 csomag spagettiKosher sócseresznyeparadicsom1 konzerv csicseriborsó, lecsepegtetve és leöblítve2 evőkanál harissaElkészítése:Keverjünk össze 4 evőkanál olívaolajat, fokhagymát és ba
jún. 17
10:00
4 nap múlva mind meghalunk Greta Thunberg szerint? - A fél világ a svéd klímaaktivistán röhög (Promotions)
Greta Thunberg időben próbálta figyelmeztetni az emberiséget, de végül felsült.
jún. 17
10:00
A 7000 éves portugál Stonehenge (Magyar Hírlap)
A napkelte és napnyugta jelentősége itt is megmutatkozik.
jún. 17
10:00
Többtucatnyi embert mészároltak le egy ugandai kollégiumban (Magyar Nemzet)
Dzsihadista lázadók 25 emberrel végeztek, majd felgyújtották az épületet, és elvitték az ott talált élelmet – közölte szombaton a helyi rendőrség.
jún. 17
10:00
„Néha törvényellenes Magyarországon a szabadságról beszélni” – az amerikai nagykövet Pride-megnyitóbeszéde (Mandiner)
David Pressman nyitotta meg az idei budapesti Pride-ot, a „szabadság, szerelem” jegyében.
jún. 17
10:00
A Bitcoin Layer 2-es megoldások hiánya valójában egy áldás? (BitcoinBázis)
A natív tokenekkel és blokklánc hidakkal ellátott Layer 2-es megoldások több új problémát hozhatnak be, mint amennyit megoldanak, mint blokklánc
jún. 17
10:02
A diplomáciai és a védelmi stratégiáról tanácskoznak Észak-Koreában (Magyar Nemzet)
A „megváltozott nemzetközi helyzet” miatt tanácskozik az észak-koreai állampárt.
jún. 17
10:03
Újabb veszély leselkedik az ukrán tankokra - a Leopardok vagy a Kinzsalok hullanak? (Menedzsment Fórum)
Aknák és rakáták is hullanak az égből, az ukrán légvédelmet lefoglalja Kijev védelme? Taktikai sikereket vagy kudarcot hozott az ukrán offenzíva? Háborús hírek.
jún. 17
10:03
Ellepték az utakat a rollerek (Piac és Profit)
Napjainkban az utakon 80-100 ezer roller közlekedik, ebből mintegy 25 ezer bérelhető vagy közösségi roller, a többi magántulajdonban van a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) adatai szerint. A JMSZ közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy nyáron sokkal több gyerek közlekedik rollerrel és kerékpárral, mint az év más hónapjaiban, ezért ebben az id
jún. 17
10:03
Megerősített konzuli szolgálat segíti a magyar szurkolókat Montenegróban (Sportal)
Megerősített konzuli szolgálat segíti a Montenegró–Magyarország Eb-selejtezőre utazó magyar szurkolókat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
jún. 17
10:06
Kanadai Nagydíj: izgalmas fordulatok voltak a 2. szabadedzésen (Metropol)
Hamilton nyerte a második szabadedzést.
jún. 17
10:06
Alonso: Nem tudtuk rendesen kiértékelni a fejlesztéseket (F1világ)
Nem tudta kellőképpen kiértékelni új fejlesztéseit az Aston Martin Forma-1-es csapata pénteken – ezt mondja Fernando Alonso, aki szerint kínos az is, hogy a száguldó cirkusznak nincs B-terve az olyan esetekre, mint amilyen miatt nem körözhettek a nyitóedzésen.
jún. 17
10:06
Kevesebb gázt szállítanak az oroszok Európába (Portfolio)
A Gazprom orosz energetikai óriásvállalat egy friss közleményében nyilvánosságra hozta, hogy ma csak 41,3 millió köbméter gázt tervez szállítani Európába Ukrajnán keresztül, ami cjóval kevesebb a tegnapi 41,8 millió köbméteres korábbi értékhez képest, írja a Reuters.
jún. 17
10:06
Farkas Flórián a kormányt bírálta egy Szolnokon tartott romaügyi konferencián (ATV)
A Népszava beszámolója szerint a nyilvánosságot egy ideje messziről kerülő Farkas Flórián kormánykritikus beszédet tartott egy szolnoki romaügyi konferencián.
jún. 17
10:06
Dézsi Csaba András lesz a Fidesz győri polgármesterjelöltje (Mandiner)
Lázár János szerint jó polgármestere lett Győr városának.
jún. 17
10:06
Nyitrai Zsolt: A kormány kiáll a szépkorúak érdekeiért (Magyar Nemzet)
Magyarország kormánya a nyugdíjasokkal kötött megállapodás értelmében háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak értékét – mondta a miniszterelnök főtanácsadója.
jún. 17
10:09
120 éve üzent hadat a luxusautózásnak Henry Ford (Blikk)
Már tizenhat évesen nagyjából tudta, hogyan lehetne forradalmasítani az ipari gyártást, mígnem 40 évesen saját autógyárat alapított. 120 éve írta bele magát az autógyártás történelmébe Henry Ford.
jún. 17
10:09
Izraeli csodatnak kerülhet az ukrán frontra (Infostart)
Jeruzsálemi kormányforrások szerint Izrael előrehaladott tárgyalásokat folytat egy meg nem nevezett európai országgal kétszáz Merkava harckocsi eladásáról.

Keresés