2023. június 1. csütörtök

jún. 1
9:57
Lékai-Kiss Ramóna bevállalta: smink nélkül mutatta meg az arcát (Promotions)
Lékai-Kiss Ramónát kevesen látták eddig smink nélkül.
jún. 1
9:57
Jön a hidegzuhany: Brutális gazdasági visszaesést mért az állami hivatal (Nyugati Fény)
Megdöbbentő számokat közöltek.
jún. 1
9:57
Volodimir Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján (Magyar Nemzet)
A találkozón egyebek mellett az ukrajnai háború fejleményeit is megvitatják.
jún. 1
9:57
Ezekből a tokenekből érdemes vásárolni júniusban (BitcoinBázis)
A kriptoszektor egyik szépsége, hogy állandó jelleggel jelennek meg új és izgalmas projektek. Ezért azonban könnyen előfordulhat, hogy elveszettnek érzed
jún. 1
9:57
Falusi Mariann szívszorító döntést hozott: nem tér vissza (naphire.hu)
Az énekesnő úgy döntött, nem folytatja Lang Györgyi nélkül a közös műsorukat.
jún. 1
9:57
Hajkefe vagy a paplan? Ide érdemes eldugnod a hotelben az értéktárgyaidat! (in.hu)
A szakemberek nemrégiben megosztották a nagyközönséggel, hogy hova érdemes eldugni az értéktárgyakat a hotelszobákban.A Hotels & Discounts utazási szakértői elmondták, hogy a szállodai szobában hova érdemes, és hova nem szabad rejteni az értéktárgyakat.Az oldalsó asztalok, a fiókok és a szekrény a legrosszabb helyek a dolgok elrejtésére – mondták a
jún. 1
9:59
Egyre népszerűbb a generatív AI, de nem teljesen veszélytelen a használata (Portfolio)
Ma már egymilliárd felhasználóval rendelkeznek a mesterséges intelligenciával működő szolgáltatók, a cégek több mint fele pedig igénybe veszi a generatív AI-t a munkafolyamatok megkönnyítésére. A használat közben azonban érdemes odafigyelni a kockázatokra is, ugyanis a lehetőségek mellett számos veszélyt is rejt magában.
jún. 1
9:59
Sallói Dániel szép gólt szerzett az MLS-ben (Magyar Nemzet)
A magyar támadó csapata, a Sporting Kansas City hazai pályán 2-1-re múlta felül a Dallast.
jún. 1
10:03
Oroszország megint nekiment Kijevnek (Infostart)
Ismét légitámadás érte az ukrán fővárost, Kijevet csütörtökön kora reggel, három ember, köztük két gyermek meghalt - jelentette be Vitalij Klicsko kijevi polgármester és a katonai hatóságok.
jún. 1
10:03
Hibák, amelyeket ne kövess el, ha örökzöldet tartasz a kertedben! (Édenkert)
Tuja témában sokan sokfélét mondtak már, ezért szeretnék most néhány tévhitet eloszlatni és egyszerű, de nagyszerű tippekkel segíteni neked abban, hogy a tujá sokáig a kerted éke maradjon!
jún. 1
10:03
Váratlan reakciók látszanak a forintnál az adóbejelentésekre (Portfolio)
Az első negyedéves GDP-adatok részletes adatiat közli csütörtökön a KSH, ami a leginkább meghatározó lehet a forint szempontjából, de ismertetik a turizmus és a külkereskedelmi forgalom alakulását is. Emellett kérdés, hogy a befektetők hogyan reagálnak majd a kormány éjszaka kihirdetett, lakossági megtakarításokat adóztató lépését. A nemzetközi hír
jún. 1
10:03
Háborús logika a lelátón: miért fordulnak ki magukból a szurkolók? (vg.hu)
Egy elkötelezett drukker számára napjainkban is élet-halál kérdéssé válhat a csapata győzelme. Mutatjuk, miért!
jún. 1
10:03
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága is tárgyalta a földadóval kapcsolatos törvénymódosító javaslatot (Magyar Hírlap)
A kormány a gazdák oldalán áll.
jún. 1
10:03
Már kapható az Ország Söre (MMonline)
A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit már dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.New England IPA típusú – vagyis világos, szűretlen, komlókban gazdag, keserűkben nagyon visszafogott
jún. 1
10:03
Zelenszkij Moldovába látogat (Demokrata)
Az ukrán elnök 46 másik ország vezetőjével egyebek között az Oroszország indította háború fejleményeit vitatja meg.
jún. 1
10:03
Mourinho a Puskás mélygarázsában osztotta ki a játékvezetőt (Mandiner)
A portugál edző „kib*szott szégyennek” nevezte a bírót.
jún. 1
10:03
Így toboroz a Wagner-csoport az interneten? (Helló Magyar)
A Logically által közzétett kutatás szerint a Wagner 16 nyelven, köztük vietnámiul és lengyelül tette közzé a toborzási információkat.
jún. 1
10:03
Egy új-zélandi légitársaság leméri az utasokat, mielőtt felszállnak a gépre (Telex)
Tízezer utast szeretnének lemérni, az adatok névtelenek.
jún. 1
10:05
Mi jön a Vodafone felvásárlása után? - Megszólalt a 4iG (Portfolio)
Az organikus növekedés mellett a Vodafone felvásárlása dobta meg az első negyedévben a 4iG számait - mondta el a társaság a tegnap esti negyedéves gyorsjelentést követő tájékoztatón.
jún. 1
10:05
Erősödik a belföldi turizmus (Magyar Hírlap)
Visszatértek a külföldi vendégek.
jún. 1
10:09
Ez a helyzet koronavírusfronton: ennyien fertőződtek és haltak meg az elmúlt héten Magyarországon (Blikk)
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 422 413, közülük 6 210 980-an a második, 3 905 405-en a harmadik, 425 897-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták – közölte a Koronavírus Sajtóközpont az összesített adatokat ismertetve csütörtökön az MTI-vel.
jún. 1
10:09
Jön a diákmunkaszezon: óradíjak, munkák és amit a fiatalok szeretnének (HR Portál)
Egy év alatt 15-20 százalékkal nőttek a diákmunkások óradíjai. Az idei első negyedévben pedig körülbelül 20 százalékkal több nappali tagozatos tanuló vállalt munkát iskolaszövetkezeten keresztül mint egy évvel korábban - számoltak be az általunk megkérdezett diákmunka-közvetítők. A középiskolások zöme csak nyáron dolgozik és könnyű fizikai munkát k
jún. 1
10:09
Megkerülheti a magyar kormányt az EU, ratifikálják a korholt egyezményt (Portfolio)
A nők és a családon belüli erőszak elleni küzdelmet célzó Isztambuli Egyezményt az EU több tagállam, köztük Magyarország ellenállása ellenére hivatalosan is ratifikálni fogja. Az egyezmény intézkedéseket hoz az erőszak megelőzésére, az áldozatok védelmére és az elkövetők felelősségre vonására, de az egyes tagállamoknak is ratifikálniuk kell azt ahh
jún. 1
10:09
Elszámolták az adóbevételeket? Csúnya meglepetés érheti a magyar kormányt (Pénzcentrum)
Jön az Egyesült Államok által kezdeményezett minimumadó. A 750 millió eurós globális árbevételű társaságok esetében 15 százalékos effektív társasági adó kulcsot kell majd alkalmazni a bevételekre.
jún. 1
10:09
Az RTL Magyarország* 113 millió eurós árbevétellel zárta 2022-t (Márkamonitor)
Az Rtl 2022-ben is sikeres évet zárt pénzügyi eredményeit és elérését tekintve egyaránt.  A Rtl televíziós csatorna megőrizte vezető pozícióját a nézettségi piacon a fő kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben, miközben az Rtl Magyarország digitális felületei is tovább erősödtek és a médiavállalat végrehajtotta az elmúlt évtized legnagyobb termékf
jún. 1
10:09
A svéd külügy szerint Magyarországnak ideje végre lépnie (Demokrata)
Ideje, hogy Törökország és Magyarország is ratifikálja Svédország felvételét – mondta Tobias Billström.
jún. 1
10:09
Hiába lázadnak a németek, a Zöldek ragaszkodnak a gázkazánok tiltásához (Magyar Nemzet)
Nem lehet egyszerre lemondani az atomenergiáról, a szénerőművekről, az orosz gázról és a megújulókhoz szükséges kínai alapanyagokról is.
jún. 1
10:09
Nem volt jó ötlet az Indexnek adott interjú? – komoly pénzbüntetés várhat Szoboszlaira (Mandiner)
A lipcsei klub engedélye nélkül adott interjút a portálnak a magyar támadó.
jún. 1
10:09
Nagyot drágult mától az Ionity (Villanyautósok)
Az Ionity hálózat egyre népszerűbbé vált, gyakori lett a sorakozás. Mától ez megváltozhat.
jún. 1
10:11
Magyar ösztöndíjasok tanulhatnak Németország legjobb üzleti egyetemén (Magyar Nemzet)
Együttműködési megállapodás jött létre a Mathias Corvinus Collegium és az European School of Management and Technology Berlin között.
jún. 1
10:15
A külföldiek miatt hasít a turizmus, de a magyarok már behúzták a féket (Infostart)
2023 áprilisában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 6,7, a vendégéjszakáké 1,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,0
jún. 1
10:15
Leküzdötte a külkerdeficit rémét Magyarország (Privátbankár)
Márciusban 886 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet - az első becslésnél 13 millió euróval kevesebb, de sokkal jobb a helyzet, mint egy éve.
jún. 1
10:15
Ez a nap is eljött: összeült a NASA ufókat tanulmányozó testülete (Metropol)
A NASA tavaly indította el az azonosítatlan repülő objektumokkal kapcsolatos munkákat.
jún. 1
10:15
Elkezdték ledolgozni óriási veszteségüket a nyugdíjpénztárak (ProfitLine)
A tavalyi gigantikus veszteség csaknem harmadát ledolgozták a nyugdíjpénztárak az első negyedév végére, azóta pedig még tovább javult a helyzet. A pénztárak működése is stabilizálódhat, a taglétszám viszont csökkent - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
jún. 1
10:15
2009 óta először zárt egymás után három negyedévet recesszióban a magyar gazdaság (444.hu)
A tavalyi első negyedévhez képest 1,1 százalékot esett a magyar GDP.
jún. 1
10:15
Újabb eszközzel tereli az állampapírok felé a megtakarítókat a kormány (vg.hu)
Kiterjesztik a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót a legtöbb befektetési termékre.
jún. 1
10:15
Szerelem 8000 méter felett: egy házaspár története, akiknek a Mount Everest lett a végzete (Life)
Francys Arsentiev volt az első amerikai nő, aki elérte a Mount Everest csúcsát 1998. május 22-én, oxigénpalack nélkül. Az expedícióban férjével együtt vett részt, örömük azonban nem tartott sokáig: az ereszkedés során ugyanis elszakadtak egymástól, és ez megpecsételte sorsukat.
jún. 1
10:15
Orosz kémdelfin vagy egy szerelmes beluga járja a svéd partokat? (Hamu és Gyémánt)
Ha az állat a társait keresi, még jóval messzebbre kellene mennie. Ezúttal Svédország partjainál bukkant fel az a beluga, amelyet először 2019-ben Norvégia partjainál láttak, és többen azt feltételezték az állatról, hogy az orosz haditengerészet által kiképzett kém, mivel egy „Szentpétervári felszerelés” feliratú hámot viselt. A
jún. 1
10:15
Pincébe menekültek az ukrán képviselők Kijev rakétázásakor (Magyar Hírlap)
Az oroszok taktikája megváltozott: nem csak éjszaka, hanem nappal is támadnak.
jún. 1
10:15
A pillanat, amikor megszavazták az amerikai adósságplafon emelését (Magyar Nemzet)
A törvény 2025-ig függeszti fel az államadósság-plafont, amely már elérte a 31,4 ezer milliárd dollárt.
jún. 1
10:15
Nincs vita: a Visegrádi Négyek nem fogadják el a migránsok kötelező átvételét (Mandiner)
Brüsszel pedig azt szeretné, ha minden ország átvenné a migránsokat, vagy 22 ezer eurós büntetést fizessenek.
jún. 1
10:15
Villeneuve kifakadt, majd otthagyta a csapatát, miután az kitette a Le Mans-i 24 órásról (Racing)
Jacques Villeneuve nemcsak az idei Le Mans-i 24 óráson, hanem a WEC-szezon azt követő futamain sem indul, mert távozott a Vanwall-istállótól.
jún. 1
10:15
Egyre több dúsított uránt táraz magának Irán (Telex)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint egyre több uránja van Iránnak, de a párbeszéd is egyre sikeresebb az országgal.
jún. 1
10:15
Közleményt adott ki az NNK a koronavírusról: ez a helyzet most Magyarországon (naphire.hu)
Enyhén csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügy Központ (NNK) a honlapján csütörtökön.
jún. 1
10:17
"Úgy nézek ki, mint aki cápával harcolt" - Többször műteni kellett az Exatlon daganatos betegséggel küzdő sztárját (Life)
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Krizsa Timi rákkal küzd. Az egykori exatlonost többször is műteni kellett, áttétet találtak nála.
jún. 1
10:17
KSH: márciusban 886 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet (Magyar Hírlap)
Márciusban a kivitel volumene 10, a behozatalé 1,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.
jún. 1
10:21
Legalább emiatt nem kell aggódnia Magyarországnak (Menedzsment Fórum)
Minimálisan rontott az első becslésen a KSH, a tavalyi külkerdeficit viszont így is a múlté.
jún. 1
10:21
Lefeleződhet a banki extraprofitadó - Mi lesz az OTP-vel? (Portfolio)
A tegnap esti Magyar Közlönyből kiderült, hogy hogyan feleződhet le a bankok extraprofitadója 2024-ben. A lényeg: ez nem egy automatizmus, a pénzintézetek akkor tudják érdemben csökkenteni az extra terhelésüket, hogy ha cserébe nagy mennyiségben vásárolnak magyar állampapírokat. Az OTP árfolyama mérsékelten esett a hírre.
jún. 1
10:21
Brutális mínuszt produkált a Matolcsy vezette jegybank: mi lesz így a magyar gazdasággal? (Pénzcentrum)
Történelmi veszteséggel zárta a tavalyi évet a Magyar Nemzeti Bank, a kormánynak pedig a jegybanktörvény értelmében fizetnie kellene, de nem valószínű, hogy fog.
jún. 1
10:21
Felvételen Mourinho látványos kiakadása, kemény szavakkal illette a játékvezetőt a Puskás Aréna garázsában (ATV)
A spanyolok tizenegyesekkel nyerték meg a szerda esti mérkőzést Budapesten.

Keresés