De úgy, hogy igazából senki nem vette észre, miközben Európában több helyen választási kampányok zajlottak. Nálunk csak egy év múlva lesz szavazás, de a Fidesz már elkezdte beadni a drága emlékeztető oltást a rajongótábornak; az ellenzéki oldalon közben csak a DK és a Momentum mutat életjeleket. Újra beindul a politikai hirdetések szezonja Facebook
Bár a befektetők bíztak benne, hogy a vezető magyar tőzsdecégek extraprofitadó terhei megszűnnek a 2024-es üzleti évre, ez nem következik be, könnyítések, módosítások viszont jönnek.
Ha középkori kódexekre vagy kéziratokra gondolunk, legtöbbször az emelkedett hangvétel jut eszünkbe, pedig a humor is ott rejtőzhet ezekben a korai szövegekben. A Heege-kézirat vizsgálatakor most olyan szövegekre bukkantak, melyekből egyrészt megismerhető a középkori vándordalnokok életformája, másrészt az angol humor gyökereit is jelenthetik.
Ha eltemetjük a múltat, ha nem tudunk emlékezni s emlékeztetni, akkor nem fogjuk tudni a jövőt sem alakítani. Mi magyarok vagyunk, mi magyarnak születtünk – ez a sorsunk.
A Sevilla a budapesti Európa-liga-döntőben aratott sikerrel története során hetedik alkalommal nyerte meg a kétezres években második európai kupának számító sorozatot, ezzel előkelő társaságba került. Az AS Roma éppen úgy szétlövésben veszítette el európai kupadöntőjét, mint 1984-ben. José Mourinho a közönség közé dobta ezüstérmét. Apróságok és érd
A lakosság állampapír-befektetés felé való terelése a célja egy új kormányintézkedésnek. A szerda este a Magyar Közlönyben megjelent döntés kötelezően előírja a pénzintézetek számára, hogy egy évben legalább egy alkalommal értesítést kell küldeniük arról az ügyfeleknek, hogy mekkora hozamot érhetettek volna el az állampapírral.
Az elmúlt negyedévekben érezhető volt a lassulás az ingatlanpiacon, főleg az emelkedő kamatkörnyezet miatt, ami a Duna House eredményeire is hatással volt. A menedzsment szerint azonban ez a jelen negyedév volt a mélypont a tavalyi év közepe óta tartó piaci csökkenésben, innentől a cég javuló tendenciát vár az eredményekben az idei év során - derül
A képviselőház elfogadta a Joe Biden elnök és Kevin McCarthy republikánus házelnök által javasolt adósságkorlátozási törvényt, amelynek célja a kormányzati kiadások ellenőrzése a 2024-es választásokig, és az USA esetleges fizetésképtelenségének elkerülése. Ezzel az USA hivatalosan is megúszta a fizetésképtelenséget.
A kamatadó után ahhoz hasonló mértékű újabb adót is kell fizetni a magánszemélyeknek a kamatnyereségük után. Ezzel további előnyt kapnak az állampapírok, amelyek hozama már eddig is adómentes volt. A bankoknak ráadásul még kötelezően reklámozni is kell az állampapírokon elérhető hozamokat - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Mit tehet a munkáltató, ha dolgozója külföldről szeretne dolgozni? Milyen adózási kérdésekkel szembesül a munkáltató és a munkavállaló ebben az esetben? Megváltozik-e a magánszemély adóilletősége, ha tartósan külföldön dolgozik? Horváthné Szabó Beáta adószakértőt hallhatják.
Az első negyedéves GDP-adatok részletes adatiat közli csütörtökön a KSH, ami a leginkább meghatározó lehet a forint szempontjából, de ismertetik a turizmus és a külkereskedelmi forgalom alakulását is. Emellett kérdés, hogy a befektetők hogyan reagálnak majd a kormány éjszaka kihirdetett, lakossági megtakarításokat adóztató lépését. A nemzetközi hír
A főpolgármester szerint a kormány 2024-ben is elő akarja állítani „azt a tarthatatlan, igazságtalan és törvénytelen helyzetet, hogy Budapest támogatja a kormányt, és nem fordítva”.
Első századi, kiváló állapotú orvosi sír került elő Jánoshidán, az egykori Pannonia tartománytól keletre. A teljes orvosi szett hiánytalanul megőrződött, az akkori csúcstechnológiát tükrözve.
Az első negyedévben a bruttó hazai termék volumene Magyarországon a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékkal visszaesett - erősítette meg máso
Zöldségeink fejlődéséhez, virágzásához elengedhetetlen tényező az öntözés, főleg a forró nyári napokon. Rendkívül fontos megtanulni mikor, hol és mennyit öntözzük veteményeskertünket?
Eljött a pillanat, amire mindenki várt! Egy egész világ siratta az egyetlen és utánozhatatlan Samantha Jonest, akit utoljára a Szex és New York - A Mozifilm 2. részében láthattunk. Bár Kim Cattrall határozottan leszögezte, hogy nem tér vissza a sorozatba, úgy tűnik, meggondolta magát, amivel az összes Szex és New York-rajongó álmát valóra váltotta.
Junior nemrég arról beszélt Hajdú Péter műsorában, hogy egy komoly probléma miatt mosolyszünet van közte és Dárdai Blanka között, ami vagy a teljes véget jelenti, vagy nem, akkor még ő sem tudta megmondani.
„Ha Meloni európai vezető politikus kíván lenni, akkor az olasz kormánynak meg kell szabadulnia kényelmetlen szövetségeseitől, például Orbán Viktor, magyar kormányfőtől” – fogalmaz Luciano Violante.
Ingyenes, mindenki számára hozzáférhető pályaorientációs digitális felülettel segíti a továbbtanulás előtt álló fiatalokat a kormány - hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
Az Európai Unió további 9 orosz személyt venne szankciós listára, köztük azt a Oleg Szviridenkót is, aki részt vett Szergej Magnickij meggyilkolásában is. A magyar kormány vétóval fenyegetett korábban, de állítólag most kész engedni.
Veled előfordult már, hogy megkérdőjelezted a “saját valóságodat?” És nem, sajnos nem arról van szó, hogy elfelejtettél valamit, vagy máshogy emlékeztél egy múltbéli eseményre, esetleg túlreagáltál egy szituációt, hanem a kapcsolatodban azt vetted észre, hogy mintha “hisztisebb” lennél, mint korábban. Leszögezzük: nem veled van a baj, hanem a gázlá