2023. május 4. csütörtök

máj. 4
12:44
Krisán László: a bizonytalanság ott van a vállalkozók fejében, iszonyú a forráséhség (Portfolio)
A bizonytalanság ott van a vállalkozók fejében, sokan most kivárnak, próbálnak adaptálódni a gazdasági helyzethez – mondja előadásában Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója Hitelezés 2023 konferenciánkon.
máj. 4
12:45
Itt a visszaesés: rossz idők járnak a magyar turizmusra, pedig a külföldiek nagyon jönnek (Infostart)
Márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken 667 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 5,8, a vendégéjszakáké 9,0 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 4
12:48
Magyar fejlesztésű komposztáló robot (ProfitLine)
A fenntartható megoldások iránt elkötelezett vállalatok eszköztárát bővíti a többszörös díjnyertes, hazai fejlesztésű CompoBot, amely az irodaházakban keletkező biológiailag lebomló hulladékok, ételmaradékok komposztálását és újrahasznosítását végzi ökoetikus módon. A számos ‘A’ kategóriás irodaházat üzemeltető Icon Real Estate Management azért tám
máj. 4
12:48
Lassult a vállalati hitelezés Magyarországon, de van még lehetőség a növekedésre (Portfolio)
A vállalati hitelezés növekedésének a kamattámogatott, valamint a devizahitelek lehetnek az alapjai, a bankok és a vállalatok is készen állnak a hitelezésre - mondta Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese a Portfolio Hitelezés 2023 konferenciáján.
máj. 4
12:48
Lehull a lepel: egészen elképesztő, mi folyik a hazai autószervizekben (Pénzcentrum)
2023-ban első alkalommal végeztek felmérést a magyarországi független autószervizek körében, mely során arra voltak kíváncsiak, hogy milyen aktuális kihívásokkal néznek szembe és hogyan látják a magyar gépjárműpiac jelenét és jövőjét.
máj. 4
12:48
Figyelmeztet az Aldi: nehogy megegye ezt a terméket! (ATV)
Szalmonella lehetséges jelenléte miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívta a forgalomból a ,,Csemege páros kolbász, 250 g és Paprikás, csípős páros kolbász, 250 g" termékeket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel csütörtökön.
máj. 4
12:48
A Tasz jogásza: Nem volt elegendő indok, hogy ilyen erőszakosan lépjen fel a rendőrség (444.hu)
A szerda esti tüntetésen könnygázzal fújtak le diákokat, és egy országgyűlési képviselőt is kiemeltek. A TASZ szakértője szerint bizonyos esetben volt indok a rendőrségi fellépésre, arra nem, hogy ilyen erőszakos legyen.
máj. 4
12:48
Zelenszkij a hágai bíróságon: Mind egy másik Vlagyimirt szeretnénk itt látni (444.hu)
Akit úgy hívnak, Putyin.
máj. 4
12:48
Szomráky Béla: Ferenc pápa olyan volt, mint aki hazatért (Magyar Hírlap)
Az egyházfőt a magyar állami vezetőkkel való találkozása arra késztette, hogy állást foglaljon a béke mellett.
máj. 4
12:48
„Orbán Viktor karhatalmistákkal verette a 16-17 éves diákokat” – a Momentum panaszt tesz a rendőri intézkedés ellen (Telex)
Tompos Márton elmesélte, hogyan bilincselték meg szerda este a rendőrök a Karmelitánál szerinte mondvacsinált indokokkal. A Momentum elnöke szerint a hatalom megmutatta a valódi arcát.
máj. 4
12:48
Demjén Ferenc megrendítő vallomása: "Ez számomra feldolgozhatatlan" (naphire.hu)
A legendás zenészt nagyon megviselte Török Ádám halála.
máj. 4
12:50
Felbontották Vardanjan Gurgen műkorcsolya ágazati sportigazgatói megbízását (Magyar Hírlap)
A vezető személyéről az elnökség a közeljövőben dönt.
máj. 4
12:51
Befolyásos orosz személyiség véleménye: "az amerikaiak Szibériába fognak menekülni" (Infostart)
Az USA valójában el akarja foglalni Oroszországot, mert Szibériába akarja menekíteni polgárait, ha kitör a Yellowstone szupervulkán - állította az orosz biztonsági tanács titkára.
máj. 4
12:51
Kreml: Vlagyimir Putyint akarták megölni az ukránok (HírTV)
Vlagyimir Putyint akarták megölni az ukránok, mikor drónokkal a Kremlre támadtak - állítják az oroszok.
máj. 4
12:51
Bejelentett adatvédelmi incidensek 2022-ben: vonjuk le a tanulságokat! (Adózóna)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) nyilvánosságra hozta a 2022. évre szóló beszámolóját, melyben külön fejezetet szentel az adatvédelmi incidensek tanulságainak. Tekintettel arra, hogy az incidensek kiemelt szerepet töltenek be az adatvédelmi szabályozásban, így a hatósági tapasztalatokat az alábbiakban bemutatjuk.
máj. 4
12:52
Kálomista Gábor jogerősen nyert a Fővárosi Ítélőtáblán Hann Endre ellen (Magyar Hírlap)
A producer szerint a szólásszabadság volt a tét.
máj. 4
12:54
Nem történt meg a generációváltás Magyarországon, a cégvezetők többsége még mindig 60 év feletti (Portfolio)
Folyamatos bizonytalanság van jelen a gazdaságban, a kényszertörlések és felszámolások mellett a generációváltás hiánya is nagy probléma a magyar kkv szektorban - mondta Dr. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója a Portfolio csütörtöki Hitelezés 2023 konferenciáján.
máj. 4
12:54
A világ legjobban hasonlító ikerpárja hármasban ünnepelte közös barátjuk születésnapját (SzMo)
Az ikerpárnak nemcsak a barátja közös, hanem a diétája és az edzésterve is, sőt zuhanyozni is együtt szoktak menni.
máj. 4
13:00
Jól indult az év a gabonatermesztőknek! (Agroinform)
Bíznak a jó termésben a magyar gabonatermesztők.
máj. 4
13:00
A magyar mezőgazdaság 5300 milliárd forintból fejlődhet 2027-ig (Agrofórum)
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar az új Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv elfogadásával több mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet 2027-ig - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán az Otp Bank vállalati és agrár igazgatóságának sajtórendezvényén.
máj. 4
13:00
Medvetámadás Erdélyben (Magyar Hírlap)
Nem nagyon izgatták a kutyák az éhes vadat.
máj. 4
13:00
Trükkös kínai fokhagyma: fagyasztottként érkezik a friss áru (Mezőhír)
A fagyasztott fokhagyma importja miatt fagyos lett a hangulat a termelők körében is.
máj. 4
13:00
Baromfi: sok kárt okoz az orosz háború, de jöhet a fordulat (Agrárágazat)
A madárinfluenza, az oroszok háborúja, a brazil mennyiségi dömping nagy nyomás alatt tartja az európai baromfiágazatot. Mégis várható a fellendülés.
máj. 4
13:00
Krisán László: iszonyú forráséhség van a vállalatoknál (Üzletem)
A vállalkozások próbálnak adaptálódni a gazdasági helyzethez, sokan jelezték, hogy likviditásra van szükségük – mondta előadásában Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a „Portfolio Hitelezés 2023” konferencián.
máj. 4
13:00
Dél-Afrika visszaköveteli III. Károlytól a világ legnagyobb gyémántját (AC News)
A dél-afrikaiak arra szólítják fel az Egyesült Királyságot, hogy adja vissza a koronaékszerbe helyezett gyémántokat, köztük a világ legnagyobb gyémántját, az Afrika Csillagát.
máj. 4
13:02
Titokban akarják eltemetni Vágó Istvánt (Magyar Hírlap)
A népszerű műsorvezető tragikus hirtelenséggel hunyt el az otthonában.
máj. 4
13:03
Nagy Márton: recesszió lenne az állami hitelprogramok nélkül (Infostart)
Az év elején leálltak a piaci hitelek, a hitelpiac összeomlása következett volna be. A gazdaságfejlesztési miniszter elmondta: a fő cél változatlanul a recesszió elkerülése és az infláció egy számjegyűre csökkentése az év végére.
máj. 4
13:03
Majd' két évig folyamatosan átverték a vásárlókat (Menedzsment Fórum)
Egy vállalkozás 21 hónapig – szinte teljes fennállása során – folyamatosan végkiárusítással hitegette a vevőket, így a fogyasztókat számos szempontból megtévesztve reklámozta keleti szőnyegeit. A Szőnyeg galéria Kft. barbatrükkje 25 milliós bírságot ért a Gazdasági Versenyhivatalnál.
máj. 4
13:03
Pofátlan hirdetés miatt kapott bírságot egy kereskedő (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forint bírságot szabott ki a keleti szőnyegeket árusító Szőnyeg galéria Kft.-re, mert megtévesztette a fogyasztókat a csaknem 2 évig tartó végkiárusítás hirdetésével - közölte a versenyhivatal.
máj. 4
13:03
A Virtuózok ifjú zongoristája is életét veszítette a belgrádi iskolai lövöldözésben (Blikk)
Andrija Čikić zongoristaként jelentkezett a szerb tehetségkutatóba. A Virtuózok című műsor saját közösségi oldalán jelentette be, hogy a fiatalember is az áldozatok között van.
máj. 4
13:06
Szudánban ismét megszűnt a tűzszünet (ATV)
Életbe lépése után nem sokkal csütörtökön máris megtört a tűzszünet Szudánban – számolt be az al-Jazeera pánarab hírcsatorna reggel, légicsapásokról és heves ágyúzásról érkeztek jelentések a fővárosban, Kartúmban lévő elnöki palota közelében.
máj. 4
13:06
Ilyen van? Egy 30 éves, állítólagos tartozás miatt került végrehajtás alá egy egykori tévés vagyona (SzMo)
A 64 éves Sáringer Károly még 1993-ben a munkája miatt mobiltelefonokat vásárolt volna lízingszerződéssel, ám az üzlet önhibáján kívül befuccsolt. Most 509 ezer forintot akarnak behajtani rajta.
máj. 4
13:06
Josep Borrell felszólította Moszkvát (Demokrata)
Az uniós főképviselő felszólította Oroszországot, hogy az állítólagos dróntámadást ne használja fel ürügyként az agresszió kiterjesztésére.
máj. 4
13:06
Dávid Ferenc: Lakásügyek, 2023. I. negyedév (Nyugati Fény)
Vélemény.
máj. 4
13:06
Die Zeit: A magyar egyház maradi (Mandiner)
A lap tájékoztatott róla, hogy Ferenc pápa érkezésekor a Bazilikában csak az oldalhajóban kaptak helyet az apácák.
máj. 4
13:06
Vastag Tamás: Egyre jobban hasonlítok az anyámra (AC News)
Az énekes számára az anyák napja jelentősége magától értetődő
máj. 4
13:06
Zsarolta, fenyegette és többször is megverte anyját a gyilkosság előtt a budai emberölés elkövetője (Telex)
Újabb részletek derültek ki a budai emberölési ügy előzményeiről. A gyilkosságot beismerő nő ellen több büntetőeljárás is zajlik.
máj. 4
13:08
CPAC a Bálnában és a Mandinerben is! – megjelent e heti lapszámunk (Mandiner)
Minden konzervatív Budapestre jött: nem woke-nak való vidék a friss Mandiner sem. Lapajánlónk.
máj. 4
13:09
Jövő év végére jön a magyar euró? (Privátbankár)
2024 végére teljesülhetnek az euró magyarországi bevezetéséhez szükséges úgynevezett maastrichti kritériumok. Erről beszélt Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
máj. 4
13:12
Németország nagyvonalú klímavédelmi támogatást jelentett be (Portfolio)
Olaf Scholz német kancellár 2 milliárd eurót kíván biztosítani a fejlődő országok javát szolgáló Zöld Klíma Alap számára - számolt be a Reuters.
máj. 4
13:12
Kolbász miatt adott ki figyelmeztetést a Nébih, veszélyes lehet a magyarok kedvence (Promotions)
Az egyik legkedveltebb üzletlánc termékeit érinti a Nébih figyelmeztetése.
máj. 4
13:12
Bécsben már minden negyedik lakos külföldi (Magyar Hírlap)
Problémákat okozhat az együttélés.
máj. 4
13:12
Andrej Babiš: Brüsszel elefántcsonttoronnyá vált (Demokrata)
„Brüsszelben a bürokraták megmondják, hogy hogy éljünk, mit együnk és hogyan gondolkodjunk.”
máj. 4
13:12
Kapaszkodjon: transznemű Disney-hercegnőket várnak a filmvászonra (Mandiner)
Margaret Cho híres komikus szerint eljött az idő, hogy a Disney Lmbtq+ karaktereket és transz hercegnőket mutasson be filmjeiben.
máj. 4
13:12
Majdnem két évig tartott az úgynevezett végkiárusítás, repült is a 25 milliós büntetés (Forbes)
A kereskedő szinte teljes fennállása alatt végkiárusítással hitegette a fogyasztókat.
máj. 4
13:12
Magyarország 2024 végére teljesítheti az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat (Telex)
A Költségvetési Tanács elnöke szerint jövőre már sokkal jobb inflációs környezet várható.
máj. 4
13:12
Brutális villámárvíz mosta el Paksot (naphire.hu)
Lengyelen pedig durva jégeső volt.
máj. 4
13:14
Felszólítás Moszkvának: az állítólagos dróntámadást ne használja fel ürügyként az agresszió kiterjesztésére (Magyar Hírlap)
A háború meg csak akkor érhet véget, ha Oroszország leáll a további támadásokkal, és kivonja seregei Ukrajnából - szögezte le Josep Borrell.
máj. 4
13:15
Hamarosan mégis búcsút intünk a forintnak? (Menedzsment Fórum)
2024 végére teljesülhetnek az euró magyarországi bevezetéséhez szükséges úgynevezett maastrichti kritériumok. Erről beszélt Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
máj. 4
13:15
Megszólalt a diáktüntetés után börtönbe bevitt momentumos honatya (Infostart)
Órákig várakoztatták, pedig Tompos Márton szerint videofelvételek bizonyítják, hogy nem ért sem rendőrhöz, sem kordonhoz, csak egy olyan diákot próbált félrerángatni, akit hátulról ütöttek az egyenruhások. "Azt vegyétek ki" - ezzel a mondattal kezdődött az előállítása.

Keresés