A Revoluta 2,5 éve alapított helyi irodában már több mint 30-an dolgoznak, és az is kiderült, hogy már több mint 900 ezer felhasználóval rendelkezik itthon. A társaság már hat európai országban kínál fedezetlen hiteleket.
„Az Európai Bizottságtól tegnap megkaptuk a zöld lámpát, az Európai Bizottság tehát jóváhagyta az új paksi blokkok építéséről szóló szerződések módosítását mind a kivitelezési, mind pedig a pénzügyi szerződés módosítását, ezáltal lehetővé válik a paksi beruházás jelentős felgyorsítása” – jelentette be csütörtökön reggel Szijjártó Péter.
Egy hatalmas, 190 méter hosszú teherszállító hajó szorult a Szuezi-csatornába – írja a BBC. A hajót egyelőre nem sikerült megmozdítani, bár már négy másik is várakozik miatta.
A 12 millió forint nettó árbevételt el nem érő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára ne legyen kötelező az NTAK adatszolgáltatás – javasolja a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A szervezet azt is kéri a kormánytól, hogy júliustól csak a 100 millió forintot meghaladó nettó árbevétel felett induljon el a kötelezettség.
A személyautó nekicsapódott egy, Bátaszék irányából Baja felé haladó autóbusznak is, míg a vonat a vasúti átjárótól mintegy 300 méterre tudott megállni - áll a közleményben. A bajai hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-17
O'Hara - aki egyébként a Reszkessetek, betörők! mellett több más hollywoodi filmben is felbukkant - lassan betölti a hetvenet, s immáron egyáltalán nem emlékeztet korábbi önmagára.
A személyautó nekicsapódott egy, Bátaszék irányából Baja felé haladó autóbusznak is, míg a vonat a vasúti átjárótól mintegy 300 méterre tudott megállni - áll a közleményben. A bajai hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A napjainkban jellemző fluktuáció hatalmas kihívás a HR számára. A jó vezető ma már kulcsfontosságú a munkaerő-megtartás szempontjából. De milyen kihívásai vannak azoknak a középvezetőknek, akik folyamatosan présben vannak? Hogyan válhat egy jó szakember előléptetése után jó vezetővé? Erről beszélgettünk Győrfi Péterrel, a SKULL Tréning és Tanácsad
Az előzetes adatok szerint 2023 áprilisában 6352 gyermek született, és 10 096 fő halt meg. 2022 áprilisához képest a születések száma 2,7, a halálozásoké 10, a házasságkötéseké pedig 31 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Hárommillió magyar szenved allergiától, és sokan nem is tudják, hogy egyáltalán mi a bajuk olyankor, mikor szezonja van a parlagfűnek és más pázsitféléknek.
O'Hara - aki egyébként a Reszkessetek, betörők! mellett több más hollywoodi filmben is felbukkant - lassan betölti a hetvenet, s immáron egyáltalán nem emlékeztet korábbi önmagára.
Egymillió forint összegű adományt kapott az Életjel Mentőcsoport a Provident Pénzügyi Zrt.-től. A támogatást jelképező csekket egy kerekasztal-beszélgetéssel összekötött ünnepélyes rendezvényen adták át a vállalat Őrangyalai. Az eseményen részt vett az egyesület egyik keresőkutyája, Smile, a tacskó, aki számos életet mentett már meg eddigi bevetése
Mit ér az orosz vadászgépek ellen az amerikai légierő majd’ ötvenéves gépe, és mire lehet elég ez az újabb „csodafegyver” az ukránoknak? Somkuti Bálintot kérdeztük!
A Mercedes vállalta a kockázatot, és még a Monacói Nagydíjon prezentálja az átszabott autóját. Eredetileg az Emilia Romgana Nagydíjon mutatták volna be a csillagosok az első komolyabb újításaikat, ám a verseny törlése miatt ezt nem tudták abszolválni. A Ferrari hasonló cipőben járt, ám a vörösök úgy döntötte, hogy inkább a jövő heti Spanyol Nagydíj
A keddi időjárás nem sok jót tartogatott, amit a miskolci 35-ös buszjárat utasai igencsak megszenvedtek. Egy, az internetre felkerült videón jól látszik, hogy szó szerint bokáig merülnek a vízbe az utasok, menet közben hullámzik víz a lábuk alatt.
A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is csökkent Németország hazai összterméke, az Európai Unió legnagyobb gazdasága ezzel úgynevezett technikai recesszióba került.
Nyugdíjazás előtt milyen öngondoskodási lehetőségekkel és adókedvezményekkel élhet a tb-ellátásra jogosult a kötelező társadalombiztosítási rendszer keretein belül és azon kívül?
Okosraktár megoldás kifejlesztésén dolgozik konzorciumban a szállítmányozási- és logisztikai profilú győri Quehenberger Logistics HU Kft. és a logisztikai innovációval foglalkozó kecskeméti Evotrex Zrt.
Megvitatja az EU, hogy az általa befagyasztott 196,6 milliárd eurós orosz vagyonból származó bevételeket Ukrajna megsegítésére fordítsák – írja a Financial Times. Csak az idei első negyedévben 734 millió eurónyi kamatbevételt termelt a szóban forgó vagyon az Euroclear elszámolóháznál.
Az emberek egészségesebbek, ha tenger közelében élnek, vagy legalább egy kis időt a tenger mellett töltenek írja az MTI egy bécsi környezetpszichológusok által végzett nemzetközi felmérés alapján. A tenger kedvező egészségügyi hatása országtól és jövedelemtől függetlennek bizonyult.
Nepáli idő szerint 19:30 óta nem érkezett hír a Mount Everest meghódítására – oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül – vállalkozó magyar hegymászóról, Suhajda Szilárdról. A küldetés kommunikációját segítő Hóhatár – a Mozgásvilág tájékoztatása szerint a nyomkövető kihagyása nem szokatlan jelenség, ugyanakkor megjegyzik azt is, hogy a hegymász