A főleg akciófilmekben ismert északír színész 58 éves volt. Volt már Megtorló, muskétás és Thor cimborája is, illetve fontos szerepet kapott a következő Star Wars-sorozatban.
A WHO fiogyelmeztetése szerint az olyan édesítőszerek, mint az aszpartám, a sztívia vagy a szukralóz, hosszú távon fogyasztva sem járulnak hozzá a súlyvesztéshez.
Az Opel az egyik legmegbízhatóbb autónak számított régebben. A német márkalegendáról mit is szoktunk mondani? „Opel, sosem kop el”. Vajon ez a General Motors Opel Mokkájára is igaz? Igen, kivéve az olajszivárgást.
Tizedik alkalommal hirdették meg Balaton Fagyija versenyt, ennek nyertese lett idén a balatonalmádi Amaretto Fagyizó által készített balatoni tövises mangó sorbet. Nem kevésbé tűnik kuriózumnak a verseny különdíjasa, a sajtos tejfölös lángosból inspirálódó balatonmáriafürdői cukrászda fagylaltja sem.
Közepes, 4,9-es erősségű földrengés történt hétfőn este Románia nyugati részén, Arad megyében, a magyar határ közelében – írta a román Országos Földtani Intézetre (INFP) hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy, a Facebook-oldalán közzétett videóban mutatta meg a pénteki diáktüntetést követő események nem éppen békés jellegének bizonyítékait.
A bank adózás utáni eredménye 12,8 milliárd forintot ért el, 23 százalékkal emelkedve 2023 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakának 10,5 milliárd forintos értékéhez képest. A K&H Biztosító 2023 első negyedévében 0,8 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a teljes évre vonatkozó extraprofit-adó miatt. 2022 azonos időszakában nettó eredmé
Magyarország nagyszerűen játszott az elején, és 3–1-re vezetett, Ausztria azonban egyenlített, utána a hosszabbítás sem döntött. Az osztrákok belőttek két büntetőt, a magyarok egyet sem.
A film már a megjelenése előtt nagy port kavart azzal, hogy Arielt fekete színésznő játssza. Megnéztük, milyen a 2023-as verziója a jól ismert történetnek, és annyit már most elspoilerezünk, hogy a woke apokalipszist nem hozta el.
Vastag Csaba és Domján Evelin megadta a módját szerelmük ünneplésének. Az ifjú pár egy csodálatos álomesküvőn kelt egybe, amelyet alapos szervezés előzött meg. Az énekes és menyasszonya az ország egyik legprofibb esküvőszervezőjét kérte fel, aki 70 fős stábbal felelt azért, hogy a nagy napon minden tökéletes legyen az egy impozáns fővárosi múzeumba
A török elnökválasztás május 14-i, első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Ogan hétfőn Ankarában arra szólította fel híveit, hogy az elnökválasztás május 28-i, második fordulójában Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfőt támogassák.
Két góllal is vezetett utolsó mérkőzésén a magyar férfi jégkorong-válogatott a finnországi A-csoportos világbajnokságon az utolsó fordulóban Ausztria ellen, de a 3–3-as döntetlen után hosszabbítás, majd a szétlövés következett, ahol csak osztrák gól született.
Pesti István séf az elmúlt években bizonyította: nem feltétlenül kell ahhoz jelentős turistadesztináció, hogy egy gourmet felfogású étterem megtalálja a közönségét.
Kétszáz milliárd összekapcsolt eszköz éves szinten világszerte több mint 1 yottabájt (1 billió terabájtnak megfelelő) adatot fog generálni 2030-ra, ami még több lehetőséget nyújt a felhasználók igényeinek megértéséhez – jelentették ki a Huawei szakértői a legújabb hirdetési trendekről és stratégiákról tartott mesterkurzuson a hamburgi OMR Fesztivál
Mi a probléma az egyik legfontosabb közvetett bizonyítékkal, az áldozat farmerdzsekijével? Miért volt kifogásolható a bűnjelkezelés, hogy történhetett fiaskó egy ujjlenyomattal, és hogy jön a képbe egy rémisztő vers? Nyomozó, 8. rész.
Közel kétszáz ember holttestét exhumálták egy tömegsírból Kenyában. Az áldozatok mind egy azóta elfogott kenyai szektavezér hívei voltak, akik azt hitték, hogy a halálig tartó böjtöléssel „találkozhatnak Jézussal”. Először a gyerekeket kényszerítették éhezésre, aztán a felnőttek jöttek. Szervkereskedelem is közrejátszhatott a tragédiában. Több száz
Támadást hajtottak végre Oroszországnak az Ukrajnával határos belgorodi területén. A műveletet egy orosz állampolgárokból álló önkéntes csoport hajtotta végre hétfőn.
Mindenki azt kívánja, hogy az ukrajnai háború minél előbb véget érjen, az egyedüli, aki ezt nem akarja, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Ukrajnánál senki sem akarja jobban a békét, ezért támogatnunk kell Volodimir Zelenszkij elnök igazságos békére vonatkozó formuláját – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképvi
Féltik a szülők a gyerekeiket a gyömrői Fekete István Általános Ikolában, ezért reggel a Monori Tankerületi Központ elé vonultak reggel tiltakozni. Az iskolában sok helyen potyog a vakolat, emellett beázik a tető: a több mint 100 éves épületet legalább 20 éve nem újították fel.
A vegyi anyag eltűnését még április végén észlelték, két héttel azután, hogy elhagyta a robbanószer-gyártó üzemet Wyoming államban, és május 10-én jelentették be a környezeti veszélyhelyzetek kezelésével foglalkozó szövetségi központnál.
Az Allianz közzétette legfrissebb „globális biztosítási jelentését”, amely a globális biztosítási piac fejleményeinek elemzését tartalmazza.A jelentés szerint a teljes globális biztosítási díjbevétel összege 2022-ben közel 5,6 billió euró volt. Továbbra is az életbiztosítás a legnagyobb szegmens (2,6 billió euró), megelőzve a vagyon- és felelősségb
A 3-as metró felújítása 2017 novemberében kezdődött, és egészen 2023 májusáig, mostanáig tartott. Közel 23 millió kilométert futó pótlóbuszok, 225 milliárd forint és rengeteg türelem. Képes cikkünkben mutatjuk be, hogy milyen lett a metró hétfőn átadott két állomása.
Az elmúlt időszakban tovább erősítette régiós jelenlétét a Prohuman. A 7 országban jelen lévő vállalat a múlt héten jelentette be, hogy megvásárolta az egyik vezető szerbiai HR-szolgáltatót, most pedig a szlovén leányvállalatot is erősebb növekedési pályára állítja. A változások egyik jeleként tovább bővíti szolgáltatási portfólióját a szlovén piac