Az amerikai szabályozók által kezdeményezett peres eljárásra válaszul, a Coinbase igyekszik megerősíteni nemzetközi jelenlétét. Ezúttal a kriptotőzsde üzemeltetője, a Coinbase Global, többek közt Szingapúrban bővíti szolgáltatásainak körét ázsiai ügyfelei számára. “Az üzenet az, hogy a világ az Egyesült Államokkal vagy anélkül is halad előre, és m
Az EMIH elnöke szerint nem igaz, hogy kiemelt státuszú egyház lenne az övék. Arról is beszélt, számára érthetetlen gyűlölettel és dühkitöréssel vannak zsidó szervezetek egymással szemben.
Noha a takarékoskodás általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik az OTP Bank kutatása szerint.
A szellemi tulajdon védelme elengedhetetlen a vállalatoknak a versenyelőny megőrzéséhez és a növekedés ösztönzéséhez. 2001 óta április 26-a a szellemi tulajdon világnapja, amelynek apropóján cégvezetőként érdemes elgondolkodni az innovatív ötletek és a kreatív eszközök megőrzésének fontosságán.
Frontálisan ütközött két mozgásban lévő mozdony Románia déli részén, a Giurgiu megyei Toporu és Chiriacu közötti vasútvonalon szerda hajnalban, mindkét mozdonyvezető megsérült, egyikük alkohol befolyása alatt állt - közölte az Agerpres hírügynökség.
Moszkvában korábban arról beszéltek, hogy hiperszonikus rakétával sikerült megsemmisíteni egy amerikai MIM-104 Patriot üteget az ukrán fővárosnál, Ukrajna pedig azt állította, ők szedtek le 6 Kinzsalt. Az amerikaiak most arról szóltak: van sérülés a Patriot rendszeren.
Egyelőre nincs sok esély a V4 feltámadására, a migráció továbbra is veszély, Orbán pedig a legtapasztaltabb politikus Európában Andrej Babiš szerint. Interjúnk a volt cseh miniszterelnökkel, aki a CPAC Hungary vendége volt, melyet az Alapjogokért Központ szervezett.
Blake Lively dús, szőke tincseit a Gossip Girl sorozat óta nem tudjuk kiverni a fejünkből, a színésznő azonban most olyan lépésre szánta el magát, amire nem számítottunk. Nézd meg, milyen lett Blake Lively új hajszíne!
Az ehető virágok térnyerésével és a tavasz berobbanásával sokakban felmerül a kérdés: honnan szerezzek be ehető virágot? Vehetek-e a virágboltban? Mikor és hol szabad gyűjteni? Van a nagyi kertjében, de vajon az ehető-e? Ehhez nyújtunk most egy kis segítséget.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyeztetést tartott hét élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezet, illetve az Agrárminisztérium képviselőivel a múlt héten közzétett, infláció csökkentését célzó javaslatairól - tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t kedden.
A területfejlesztési miniszter szerint tárgyszerű volt a megbeszélése az EP költségvetési ellenőrző bizottságával, de nem hiszi, hogy túl jó lenne majd a küldöttség véleménye.
Kivárás, enyhe pesszimizmus jellemzi szerdán a részvénypiacokat. A befektetők továbbra is aggódnak az amerikai adósságplafon körüli huzavona miatt. A forint és a magyar tőzsde is kisebb gyengülést mutat.
Tárgyszerű és a kölcsönös megértésre törekvő beszélgetésnek nevezte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációjával folytatott tárgyalását újságíróknak nyilatkozva. A miniszter bízik abban, hogy egyes kérdésekben meg tudták győzni a bizottság tagjait, így hosszú távon egy támog
Ott Tanak a Horvát Rally után elmondta, hogy az M-Sport egy évnyi fejlesztéssel van lemaradva riválisaitól, ezt pedig a Portugál Rally után meg is erősítette. Az észt világbajnok szerint ezt a lemaradást nehéz, de nem lehetetlen behozni.
“Tárgyszerű és a kölcsönös megegyezésre törekvő“ megbeszélésen vannak túl a brüsszeli EP-delegációval. “De sajnálatos módon nem olvasták el a nekik előre kiküldött kormányzati háttéranyagokat” - ezt mondta a területfejlesztési miniszter a Budapesten ma délelőtt folytatott megbeszélésük után.
Klímaváltozás, környezetszennyezés, növekvő egyenlőtlenségek, kizsákmányolás, természeti és társadalmi katasztrófák, amerre csak nézünk. A szerzőpáros könyvében arra tesz javaslatot, hogy az „eldobható társadalom” helyett inkább kezdjük el a rendbe hozás társadalmát építeni. Ha a dolgok megjavítására az erőforrás-gazdálkodás általános stratégiájaké
A Mandiner információi szerint Ukrajna a mezőgazdasági termékek importkorlátozása miatt dönthet úgy, hogy leállítja a magyar gazdaság számára nélkülözhetetlen vezetéket.
Ajánlások útján nagyon sok embert ismertem meg, az ajánlásokat pedig a munkám minősége után kaptam. Szeretek szakmai „rapid-randikat” kezdeményezni, akár online módszerrel is – mondta az Üzletemnek Szopkó Beatrix, az [eureka] Consulting üzletágvezetője.
Több mint 7 órán keresztül zajló előadások, 4 kiemelt előadó a Budapesti Kongresszusi Központ 6 termében – ezek várják mindazokat, akik jegyet váltanak dr. Máté Gábor első, egész napos hazai rendezvényére, amelyen az előadásai mellett workshopok, könyvvásár és filmvetítés is segít abban, hogy lépjünk egyet a testi-lelki egészség felé.Miért diagnosz
A sokszor tünetmentes magas vérnyomás akár életveszélyes állapotot is előidézhet – erről a hipertónia világnapján beszélt az InfoRádióban a Doktor24 belgyógyász-szakorvosa.
Ukrajna támogatása a fő napirendi téma az Európa Tanács Reykjavikban zajó csúcstalálkozóján. Egybehangzó értesülések szerint késő este a találkozón a brit és a holland miniszterelnök azzal a tervvel állt elő, hogy nemzetközi összefogás keretében biztosítsák a háború sújtotta ország vadászgépekkel történő ellátását.