a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport legfontosabb partnereivel közösen, vakkóstolás keretében választotta ki azt a négy bort, amely a jövőben méltó képviselője lesz Magyarország kapujának.
Jóval nagyobb mértékben nőttek a bevételeknél a havi megélhetési kiadások – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely a 30-59 éves korosztály helyzetét vizsgálta. A válaszadók 92 százaléka havonta átlagosan 64 ezer forinttal költ többet a mindennapi életre, mint egy évvel korábban.
Egyre több kutatás szerint a pénzügyi influenszerek térnyerésének köszönhető az, hogy sok befektető saját kezűleg próbál pénzt keresni, és nem bízza azt pénzügyi szakemberekre. A gond csak az, hogy a többség nem tudja eldönteni, jó vagy rossz befektetési tanácsot kapnak-e az influenszerektől, miután azok pénzügyi képzettségével is sokszor gondok va
A tradicionális mintákat, hímzéseket és kézműves technikákat már a tavaly nyári kollekciókban is bátran használták a tervezők. A nosztalgikus lendület pedig idén is kitart: a klasszikus szabásvonalak egy kis modernséggel ötvözve adják vissza a hagyományokat és a modern idők szellemiségét, megfűszerezve ruhatárunkat egy kis varázslattal. Lássuk, mié
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) üzleti felmérése során a 2019 és 2022 között megkérdezett cégek döntéshozói évente átlagosan 3 százalékos kiadáscsökkenésről számoltak be. A legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások távközlési igényeit kiszolgáló piac becsült mérete a 2019. évi 104 milliárd forintról 2022-re 95 milliárdra csökkent. E
Az új hitelfolyósítások volumene és a hitelállomány is jelentősen növekedett tavaly a CIB Bank KKV üzletágában, és az idei év első negyedében is folytatódott a bővülés. Az új kis- és középvállalkozói ügyfelek száma is gyors ütemben nőtt a pénzintézetnél.
A Pentagon megerősítette, hogy megérkeztek Németországba az Ukrajnának ígért M1 Abrams páncélosok, így rövidesen megkezdődik az ukrán katonák kiképzése.
Hagyományt teremtve immár harmadik alkalommal indította el a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal közösen a „Mancs a bajban!” elnevezésű nagyszabású, kétnapos állateledel-gyűjtő kampányát. A gyűjtés harmincöt helyszínén, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában 2023. május 13-án és 14-én kutya száraz tápból több mint 9 ezer, m
A szobanövények aranykorukat élik. Ez nem meglepő, hiszen lehetőséget teremtenek egyéniségünk kifejezésére, valamint bármely teret képesek harmonikussá, idillivé varázsolni.
Blake Lively három hónapja adott életet negyedik kisbabájának, ám ő úgy döntött, mégis van az a szerep, amelynek a kedvéért pár órára igenis a munkájának él.
A fideszes exállamtitkár védője azt mondta, nem gondolta, hogy védencének itt kellene lennie. Kedden a végrehajtói kar mostanra lemondott elnökét hallgatják meg a korrupciós vádakról, Völnert jövő kedden.
Munkaügyi eljárás indult egy cég ellen, mert nem kötött megállapodást azon dolgozóival, akik bérét készpénzben fizeti ki, és a munka törvénykönyvének év eleji módosítása előtt is a alkalmazásban álltak. Valóban helytelenül járt el a cég? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Az orosz ural olajkeverék rubelben kifejezett ára május elején 14%-kal az idei szövetségi költségvetésben feltételezett nullszaldós szint alá esett, mutatták a Reuters számításai, ami tovább súlyosbította az államkassza már így is hatalmas hiányát.
Katalin hercegné egy nem akármilyen ruhában jelent meg a Buckingham-palota kerti partiján. A királyné a családtagjaival és meghívott vendégekkel ünnepelte III. Károly király és Kamilla királyné koronázását. A hercegné erre az alkalomra egy púderkék hosszú ujjú Elie Saab-ruhát vett fel, amely tele van pöttyökkel, és amelyet a nyakrészen masnival dís
Beleegyezett a Wells Fargo, hogy egymilliárd dollárt fizet annak a pernek a rendezésére, amelyben azzal vádolták meg, hogy becsapta a részvényeseket a botrányokból való kilábalás előrehaladásával kapcsolatban - írja a Reuters.
A Real Madrid és a Manchester City döntetlenre végzett, az Internazionale viszont legyőzte az AC Milant a Bajnokok Ligája elődöntőiben. De vajon kik jutnak tovább, és melyik csapat esélyes a végső győzelemre?
A Mercedesnél neki nem sikerült tartósan hoznia világklasszis csapattársa szintjét, és arról kérdezték, mit tanácsolna a bajnoki címről álmodozó riválisának. Ritka a Forma-1-ben, hogy egy élcsapat két közel azonos képességű versenyzővel támad a bajnoki címért, általában kialakul egy természetes hierarchia az istállón belül. Kevesen gondolják, hogy
Török riválist kaphat a Tesla és a Volkswagen Magyarországon. A külgazdasági és külügyminiszter a gyártó figyelmébe ajánlotta a magyar piacot – számolt be róla a vg.hu.
Áprilisban 1,9 százalékkal, 188 milliárd forinttal 10 245 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) az MTI-vel hétfőn.
A lábszárgörcs, vagy lábizomgörcs többnyire a sportolók, a nők, a kismamák és az idősek problémája. Sokszor éjszaka alakul ki, és megzavarja a nyugodt alvást. Mi a teendő lábszárgörcs esetén, és hogyan előzzük meg?
Egymilliárd dollárt fizetne a Wells Fargo annak a pernek a rendezésére, amelyben azzal vádolták meg, hogy becsapta a részvényeseket a botrányokból való kilábalás előrehaladásával kapcsolatban - írja a Reuters.
Súlyos létszámhiány van a mentőszolgálatnál, ezért is fordulhat elő, hogy valakihez nem tudnak azonnal rohanni, ha baj van - mondták az állapotokról a Pénzcentrumnak megszólaló egészségügyi szakértők. Gálvölgyi János esete sem egyedi, de rávilágít a rendszer súlyos problémáira. A statisztikákból kiderült, hogy Magyarországon egyre kevesebb mentőorv
Ismét csökkent a GDP Magyarországon, ezzel ez már a harmadik egymást követő negyedév, amikor zsugorodik a gazdaság. Ilyen utoljára a gazdasági válság idején, 2008-2009 fordulóján fordult elő.
A 20 perc őszintén című sorozatunk harmadik részében hazánk egyik legsikeresebb influenszere vállalta, hogy hazugságvizsgálóra kössük. A teljes epizódot május 18-án láthatjátok a Youtube-csatornánkon!
Az EU némi huzakodás után áldását adta az Activision Blizzard játékkiadó bekebelezésére. A brit és amerikai szabályozói pecsét azonban még nagyon hiányzik a kollekcióból.