Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az édesítőszerek használata hosszú távon nem segít a testsúlykontrollban, sőt káros hatásai is lehetnek. Ezek helyett a természetben előforduló cukrokat tartalmazó élelmiszerek, például a gyümölcsök fogyasztása javasolt.
A következő időszak feladata lesz kidolgozni a MÁV-nál a három szereplő - a tulajdonos, a menedzsment és az igazgatóság - közötti feladat- és felelősségmegosztást annak érdekében, hogy a vállalat sokkal inkább hasonlítson piaci működéshez, mint állami struktúrához - hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn a MÁV Zrt. igazgat
A vlagyivosztoki konzulátus volt munkatársát ugyanabban a börtönben hallgatták ki, ahol a szintén kémkedéssel vádolt Evan Gershkovichot is fogva tartják.
Darlingtonban folytatódott az idény eddigi sormintája: Ross Chastain újabb balesetet okozott, és az elmúlt négy versenyből immár harmadjára Kyle Larsont találta meg.
Mint ismert, az elmúlt időszakban a honvédelmi miniszter rendeletére azonnali hatállyal elbocsátották azokat a katonákat, akik elmúltak 45 évesek és túl voltak a 25 éves szolgálati időn.
Egy évtizede nem fordult elő, hogy éves összevetésben csökkent volna a forgalomban lévő forintkészpénz mennyisége Magyarországon, de áprilisban fordult a kocka. 2022 végéhez képest 2,7 százalékos csökkenés tapasztalható a forgalomban lévő készpénz terén. A jelenség magas inflációval, a devizakereslet erősödésével és a pénzforgalom hosszú távú válto
Újabb körrel folytatódhat a közszféra béremelése a központi és területi kormányzati szerveknél, de nem jár majd mindenkinek automatikusan, közben pedig módosul a kormánytisztviselői bértábla is - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfő késő este megjelent közleményében, amelyből az is kiderül, hogy a béremelés fedezete nem más, mi
Ellenszavazat nélkül elfogadta a bukaresti képviselőház hétfőn azt a törvényjavaslatot, amely kötelezővé teszi a romániai közutakon a gépjármű-vezetők számára a nappali menetfény vagy - amennyiben a jármű nincs ilyennel felszerelve - a tompított menetfény használatát.
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (ANY) első negyedéves konszolidált adózás utáni eredménye 474 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 1,086 milliárd forintról, miközben árbevétele 4 százalékkal, 11,2 milliárd forintra esett - közölte a vállalat a tőzsde honlapján hétfőn.
KiberPajzs néven közös oktatási és kommunikációs együttműködést indított a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség, az Nmhh, az Nbsz-Nki, illetve az Orfk, melyhez az Igazságügyi Minisztérium korábbi bekapcsolódását követően ma a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága is csatlakozott. A digitális pénzügyi bűnözők elleni közös aktív fell
Puskás-Dallos Peti hosszú ideig udvarolt Boginak, mire sikerült meghódítania őt. Az énekes mindent elkövetett a siker érdekében, pénzt és fáradságot nem kímélve próbálta lenyűgözni a szerelmét.
Továbbra sem tartogat semmi jót az időjárás: újabb mediterrán ciklon érkezik, heves esőzéssel kísérve. Szerencsére már látszik, mikor érhet végét a nagy esőzés, de ez még messze van...
14 rendkívül olcsó belépő autó a klasszikusok világába: mindössze pár százezer forinttól kezdődően ezek a „youngtimerek” különleges vezetési élményt kínálnak. Autóipari időutazás, pénztárcabarát módon.
Szakadást okozhat a felvidéki Szövetség pártban, hogy a párt MKP-platformja felvette a választási jelöltlistájára a szlovák kormánykoalícióból kilépett Gyimesi Györgyöt. A döntés akár a szlovákiai magyar politika mérföldköve is lehet. A lépés ellen ugyanis a párt Híd-platformja tiltakozott, és Szövetségből való kilépésüket helyezték kilátásba. A Sz
Karbantartás miatt a belvárosi szakaszon nem közlekednek a 2-es, a 2B és 23-as villamosok kedd este 20 órától – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő este az MTI-vel.
A balatoni jéghez és a viharokhoz évszázados talány kapcsolódik, amelyek megfejtésére éveken keresztül nem derült fény. A Balaton két legizgalmasabb rejtélye az időjáráshoz kapcsolódik. Messzire kell visszautazni az időben, hogy elsőként találkozzunk a heves kifejezéssel, amely a Balaton vonatkozásában egy különleges jelenséget takar. Az 1800-as év
Marozsán Fábián újabb szenzációs győzelemmel, a volt és egyben leendő világelső Carlos Alcarazt felülmúlva bejutott a legjobb 16 közé a római salakpályás tenisztornán.
Az indonéz elnök korábban sürgette a regionális hatóságokat, hogy szokjanak le a külföldi fizetési rendszerekről, és kezdjék el használni a helyi bankok által kibocsátott kártyákat.
A világ legismertebb stílusmagazinja, az InStyle magyar kiadásának produkciója a brit királyi család ügyeivel foglalkozik. A közönség pozitív visszajelzéseinek köszönhetően a podcast egy újabb szezon kapott - ebben Fülöp herceg játssza a főszerepet.A Teadélután II. Erzsébet királynő halála után indult, és az első évad a néhai uralkodó életét helyez
Egy új hírszerzési értékelés szerint Oroszország ukrajnai szárazföldi erői többnyire "rosszul kiképzett, mozgósított tartalékosokból" állnak, akik "egyre inkább elavult felszerelésre támaszkodnak".
Több helyen csúnyán fest egy évvel az átadása után a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a felújítási projekt vezető tervezője szerint azonban nincs mitől félni, mindent javítanak – újra.
Kezdjük látni, mire képes az MI egy háborúban. Az ukrajnai harcokban ellenséges egységek megtalálására, konkrét likvidálási javaslatokra és az ellenség félrevezetésére is használják, de sok más rendkívüli képessége is van. Ez nem a jövő, ez már a jelen.
A Szerepjátékos gyilkosság friss részében sorra vesszük az ügy furcsaságait. Hogyhogy nem volt tanúja a gyilkosságnak egy forgalmas napon a Pilisben? Mi állhat az áldozat furcsa híváslistája mögött?
Szabó Tímea országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy fotót a békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumról. A politikus azt állítja, az esőzések következtében leszakadt az intézmény egyik tantermében a plafon.