2023. május 14. vasárnap

máj. 14
22:12
Több ukrán várost ért rakétatámadás, Kijev felett drónokat semmisítettek meg (ATV)
Orosz drónokat semmisített meg az ukrajnai légvédelem Kijev fölött - közölte Szerhij Popko, a kijevi városi katonai adminisztráció vezetője vasárnap. Légitámadásokról adtak hírt a kelet-ukrajnai Harkiv és a nyugat-ukrajnai Ternopil megyékből is.
máj. 14
22:12
Pakisztánban támadás érte egy félkatonai alakulat bázisát (ATV)
Ismeretlen fegyveresek ütöttek rajta egy félkatonai alakulat bázisán a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban, a tűzharcban 13-an meghaltak – jelentette be vasárnap az ország hadserege.
máj. 14
22:14
Továbbra sincs túl az életveszélyen, változatlan Gálvölgyi János állapota (ATV)
Továbbra sincs túl az életveszélyen Gálvölgyi János. Híradónk megkeresésére a színész veje megerősítette, Gálvölgyi János állapota napok óta változatlan. Az Országos Mentőszolgálat már korábban elismerte, hogy rosszul mérlegelt a mentésirányító a segélyhívás fogadásakor. A híradónknak nyilatkozó egészségügyi szakember arra hívta fel a figyelmet, ho
máj. 14
22:14
Váratlan lépésre szánta el magát Novák Katalin - megjelent a tiltakozók között (ATV)
A köztársasági elnök hivatalában, a nyílt napon akartak tiltakozni tanárok és diákok a státusztörvény ellen, de miközben sorban álltak, Novák Katalin odament hozzájuk, és hosszan vitáztak az oktatás helyzetéről - írja a Telex.hu.
máj. 14
22:14
Cápa támadt egy szörfösre az ausztrál partoknál (ATV)
Cápa támadt egy szörfösre Ausztrália déli részén, a férfit a vízi mentők keresik – adta hírül az ausztrál sajtó vasárnap.
máj. 14
22:14
Washington Post: Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság kőolajvezetéket, hogy tönkretegye Magyarország iparát (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arról beszélt, hogy fel kellene robbantani a Barátság kőolajvezetéket – idézi a Washington Post által megszerzett titkos amerikai hírszerzési jelentéseket a Világgazdaság.
máj. 14
22:16
Ne ijedjen meg, sok helyen igen hangos lesz a hétfő (ATV)
A lakossági riasztó rendszer (Monitoring és Lakossági Riasztó - MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett morgatópróbájára kerül sor hétfő délelőtt 11 órától; ebben az időpontban az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák - közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap közleményben a közösségi oldalán.
máj. 14
22:16
Levélben kért elnézést az uniós biztos Navracsics Tibortól - elismerte a tévedést (ATV)
Levélben kért elnézést Johannes Hahn költségvetési biztos az EU-s források felhasználásáért felelős minisztertől, amiért Brüsszel egy újabb programból akart kizárni magyar egyetemeket - írja a Mandiner.
máj. 14
22:16
Pakisztánban támadás érte egy félkatonai alakulat bázisát (ATV)
Ismeretlen fegyveresek ütöttek rajta egy félkatonai alakulat bázisán a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban, a tűzharcban 13-an meghaltak – jelentette be vasárnap az ország hadserege.
máj. 14
22:16
A G7 és az EU megtiltja a gázszállítás újraindítását az oroszok által elzárt vezetéken keresztül (ATV)
A G7 és az Európai Unió országai megtiltják a gázszállítás újraindítását azokon a vezetékeken keresztül, amelyeket Oroszország tavaly zárt el, hogy így provokáljon energiaválságot – írja a Financial Times.
máj. 14
22:18
Továbbra sincs túl az életveszélyen, változatlan Gálvölgyi János állapota (ATV)
Továbbra sincs túl az életveszélyen Gálvölgyi János. Híradónk megkeresésére a színész veje megerősítette, Gálvölgyi János állapota napok óta változatlan. Az Országos Mentőszolgálat már korábban elismerte, hogy rosszul mérlegelt a mentésirányító a segélyhívás fogadásakor. A híradónknak nyilatkozó egészségügyi szakember arra hívta fel a figyelmet, ho
máj. 14
22:18
Washington Post: Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság kőolajvezetéket, hogy tönkretegye Magyarország iparát (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arról beszélt, hogy fel kellene robbantani a Barátság kőolajvezetéket – idézi a Washington Post által megszerzett titkos amerikai hírszerzési jelentéseket a Világgazdaság.
máj. 14
22:18
Fotópályázatot hirdet a Tisza-tavi Ökocentrum – 50 ezer forint a fődíj (AQUA)
Június elején Természetfotós hétvégét rendez a Tisza-tavi Ökocentrum a Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódóan. A pályázaton csak a június 3-án és 4-én készített képekkel lehet részt venni, ezenkívül csak olyanokkal, amelyek a Tisza-tó környékén, esetleg a Tisza-tavi Ökocentrumban készültek. Nevezési díj nincs, amatőr és profi fotósokat egyaránt
máj. 14
22:18
Olaf Scholz: Ukrajna készen áll a békére (ATV)
Ukrajna készen áll a békére – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben Volodomir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott megbeszélése után.
máj. 14
22:18
Videón egy tinilány kiborulása, amiért nem Mercedest, hanem Teslát kapott szülinapjára (SzMo)
Egyeseknek semmi sem jó. A TikTok népe mindenesetre egy emberként háborodott fel az elkényeztetett lányon.
máj. 14
22:18
Pankotai Lili nem csak verset nem tud írni (Demokrata)
A baloldal aktuális ifjú forradalmára a Sándor-palotában tartott nyílt napot tervezte megzavarni.
máj. 14
22:18
Macron: Oroszország elvesztette a háborút, és Kína vazallusa kezd lenni (Növekedés)
Emmanuel Macron szerint Oroszország "geopolitikailag már elvesztette" a háborút Ukrajnában és "egyfajta vazallusi viszonyba" kezdett Kínával szemben. A francia államfő ezt a L'Opinion című francia liberális lap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban mondta néhány órával azelőtt, hogy hivatalában munkavacsorán fogadja a Párizsba érkez
máj. 14
22:20
Ne ijedjen meg, sok helyen igen hangos lesz a hétfő (ATV)
A lakossági riasztó rendszer (Monitoring és Lakossági Riasztó - MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett morgatópróbájára kerül sor hétfő délelőtt 11 órától; ebben az időpontban az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák - közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap közleményben a közösségi oldalán.
máj. 14
22:20
A G7 és az EU megtiltja a gázszállítás újraindítását az oroszok által elzárt vezetéken keresztül (ATV)
A G7 és az Európai Unió országai megtiltják a gázszállítás újraindítását azokon a vezetékeken keresztül, amelyeket Oroszország tavaly zárt el, hogy így provokáljon energiaválságot – írja a Financial Times.
máj. 14
22:20
Ferenc pápa: a fegyvereknek el kell hallgatniuk (ATV)
A mártír Ukrajna és a háború és erőszak sebezte összes nemzet szenvedésének enyhítéséért imádkozott Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
máj. 14
22:22
Olaf Scholz: Ukrajna készen áll a békére (ATV)
Ukrajna készen áll a békére – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben Volodomir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott megbeszélése után.
máj. 14
22:22
Zelenszkij: nem támadjuk meg Oroszországot, csak Ukrajna legitim határai között védekezünk (ATV)
Az ukrán elnök szerint az Oroszország elleni támadásra pedig "nincs időnk, elég katonánk és fegyverünk sem".
máj. 14
22:24
Ferenc pápa: a fegyvereknek el kell hallgatniuk (ATV)
A mártír Ukrajna és a háború és erőszak sebezte összes nemzet szenvedésének enyhítéséért imádkozott Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
máj. 14
22:24
Nem csitul Szudán: kiújultak a harcok (ATV)
Ismét ágyúzást és légitámadásokat jelentettek Szudán több nagy városából, köztük a fővárosból, Kartúmból vasárnap.
máj. 14
22:26
Zelenszkij: nem támadjuk meg Oroszországot, csak Ukrajna legitim határai között védekezünk (ATV)
Az ukrán elnök szerint az Oroszország elleni támadásra pedig "nincs időnk, elég katonánk és fegyverünk sem".
máj. 14
22:26
Nem orvvadászok, hanem a feldühödött helyiek mészároltak le hat oroszlánt (ATV)
Megöltek hat oroszlánt Kenya déli részén, komoly csapást mérve ezzel az állomány megóvására irányuló erőfeszítésekre és az afrikai ország egyik fő bevételi forrását jelentő turizmusra.
máj. 14
22:28
Nem csitul Szudán: kiújultak a harcok (ATV)
Ismét ágyúzást és légitámadásokat jelentettek Szudán több nagy városából, köztük a fővárosból, Kartúmból vasárnap.
máj. 14
22:28
Egyre szorosabb a küzdelem Erdogan és a kihívója között (ATV)
A Reuters információi szerint az első részeredmények szerint vezet Recep Tayyip Erdogan fő riválisa, Kemal Kilicdaroglu előtt a vasárnapi köztársaságielnök- és parlamenti választásokon - írja a BBC.
máj. 14
22:30
Tovább muzsikálnak a német szociáldemokraták a brémai fellegvárukban (Portfolio)
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a Brémában vasárnap rendezett tartományi választáson az urnazárás után közölt eredménybecslés szerint.
máj. 14
22:30
A hadijelentések frontján már teljes az orosz győzelem (ATV)
Az orosz hadsereg visszaverte a Bahmut környékén indított összes ukrán ellentámadást, emellett nagy hatótávolságú, légi és tengeri indítású, precíziós fegyverekkel mért csapást az ukrán élőerőre és hadfelszerelésre a Dnyipropetrovszk megyei Ternopil és Petropavlivka közelében - jelentette vasárnap Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minis
máj. 14
22:30
Sokat sejtető nyilatkozatot tettek az ukránok (ATV)
Az orosz légvédelem a felelős az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszki területen szombaton történt légi szerencsétlenségekért - jelentette ki Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy vasárnapi tévéműsorban a TSZN ukrán hírtelevízió internetes kiadványa szerint.
máj. 14
22:32
Nem orvvadászok, hanem a feldühödött helyiek mészároltak le hat oroszlánt (ATV)
Megöltek hat oroszlánt Kenya déli részén, komoly csapást mérve ezzel az állomány megóvására irányuló erőfeszítésekre és az afrikai ország egyik fő bevételi forrását jelentő turizmusra.
máj. 14
22:32
Súlyos beteg Lukasenka? (ATV)
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök 29 év óta először maradt távol a vasárnapi zászlóavatási ünnepségtől.
máj. 14
22:34
Egyre szorosabb a küzdelem Erdogan és a kihívója között (ATV)
A Reuters információi szerint az első részeredmények szerint vezet Recep Tayyip Erdogan fő riválisa, Kemal Kilicdaroglu előtt a vasárnapi köztársaságielnök- és parlamenti választásokon - írja a BBC.
máj. 14
22:34
Hoppá: igen szoros lehet a török elnökválasztás (ATV)
Egyre kisebb Erdogan előnye, egy ellenzéki hírügynökség szerint pedig már az ellenzék jelöltje vezet.
máj. 14
22:36
Sokat sejtető nyilatkozatot tettek az ukránok (ATV)
Az orosz légvédelem a felelős az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszki területen szombaton történt légi szerencsétlenségekért - jelentette ki Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy vasárnapi tévéműsorban a TSZN ukrán hírtelevízió internetes kiadványa szerint.
máj. 14
22:38
Súlyos beteg Lukasenka? (ATV)
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök 29 év óta először maradt távol a vasárnapi zászlóavatási ünnepségtől.
máj. 14
22:40
Hoppá: igen szoros lehet a török elnökválasztás (ATV)
Egyre kisebb Erdogan előnye, egy ellenzéki hírügynökség szerint pedig már az ellenzék jelöltje vezet.
máj. 14
22:42
Lehet, hogy már az első fordulóban megnyeri az elnökválasztást Erdogan (Növekedés)
A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan és a kormányoldali pártszövetség vezet Törökországban a vasárnapi elnök- és parlamenti választáson az Anadolu török állami hírügynökség által közölt részeredmények szerint.
máj. 14
22:48
Nyomulnak előre az ukránok Bahmutnál (Növekedés)
Az ukrán erők több mint tíz orosz állást foglaltak el vasárnap a Donyeck megyei Bahmutnál - közölte Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes a Telegramon.

2023. május 15. hétfő

máj. 15
0:00
Kammerer Zoltánt választották Göd polgármesterévé (Demokrata)
A kormánypártok által is támogatott háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok korábbi kajakozó magabiztosan győzött.
máj. 15
0:15
Bankkártya vagy készpénz? Jegybanki tanácsok és tippek utazóknak (Infostart)
Kommunikációs kampányt indít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nyári utazások alatti pénzügyi döntések támogatására. Ennek keretében gyakorlati tanácsokkal és hasznos tippekkel segítik a körültekintő utazástervezést.
máj. 15
0:15
Rekord szinten az óceánok vízhőmérséklete: ebből még baj lesz (Infostart)
Áprilisban rekordmagasra emelkedett a tengerfelszínek hőmérséklete, sosem melegedtek még fel ennyire és ilyen gyorsan nyílt vizeink.
máj. 15
0:15
Itt még tuti nem látta Szabó Győzőt: pláne ilyen öltözékben (Blikk)
Szabó Győzőt a zord időjárás sem tántorítja el egy kis dunai fürdőzéstől.
máj. 15
0:15
A függetlenként induló Abdai Róbert lett Dör polgármestere (Blikk)
A függetlenként induló Abdai Róbert lett a Győr-Moson-Sopron vármegyei Dör község polgármestere a vasárnap tartott időközi választás eredményeként - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője vasárnap este az MTI-t.
máj. 15
0:15
Szója, rizs és Pet-palack: több közük van a „zöld” gumiabroncshoz, mint gondolná (Blikk)
Egy híres amerikai gumiabroncsmárka nemrég mutatta be új modelljét, amely 90 százalékban fenntartható anyagokból készült. Nemsokára azonban 100 százalékos lesz a siker.
máj. 15
0:15
A depresszió társadalmi költségei hatalmasak – mondja a szakértő (Infostart)
Miközben a fejlett világban a lakosság 30 százaléka életében legalább egyszer átesik depresszión, nagyon sokan nem jutnak el szakemberhez, vagy nem jól azonosítják be a tüneteiket. Brüsszelben a közösségi beavatkozás volt a fő témája az Európai Szövetség a Depresszió Ellen nemzetközi találkozóján.
máj. 15
0:15
Átadták a Páger Antal-színészdíjat (Infostart)
Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat, a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
máj. 15
0:15
Kammerer Zoltánt választották Göd polgármesterévé (Infostart)
A vasárnapi időközi képviselő- és polgármester-választáson Kammerer Zoltán független jelöltet választották Göd új polgármesterévé - írta internetes oldalán a Nemzeti Választási Iroda.
máj. 15
0:15
Kórházba került Putyin nagy szövetségese, Aljakszandr Lukasenka (Blikk)
Kórházba szállították Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, Vlagyimir Putyin egyik legnagyobb szövetségét.

Keresés