Az igazságügyi törvény módosításával néhány héten belül mindenben megfelel a kormány az uniós kohéziós pénzek folyósításához támasztott feltételeknek - mondta el a csütörtök délelőtti Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank összeolvadásával létrejött MBH Bank több területen is piacvezető; a bank vezére növelné piaci részesedését és külföldön is terjeszkedne.
Két KUB légelhárító rendszert szállítanak Csehországból Ukrajnába a rendszerhez tartozó rakétákkal együtt. Egy nemrég megjelent közvéleménykutatás eredménye arra mutat rá, hogy a cseh lakosság több mint fele nem ért egyet az Ukrajnának nyújtott támogatással, azt ugyanis túlzónak tartja.
A málna egy 1-2 méter magas cserje. Gyökérrendszerét egy fő gyökér alkotja, ez csakis a magvakból kifejlődött növény esetében. A gyökér idővel elhal, és ezt járulékos gyökerek helyettesítik. A gyökerekből júniusban vagy júliusban rügyek fejlődnek ki, melyek kezdetben fehér színűek és ragacsosak, majd hirtelen nőni kezdenek, alakjuk hosszúkás lesz,
Czöndör Szabolcs a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kockázatkezelési és Információtechnológiai Támogató Főosztályának korábbi vezetője május elején csatlakozott a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágához. A szakember több mint 20 év tapasztalattal rendelkezik az e-kereskedelem, az e-számlázás, illetve az adózás digitalizációjának terül
A Greengage 2023-as pályázaton a környezetterhelést csökkentő beruházásokkal, az Év Gyára Projektverseny 2023 versenyen pedig hatékonyságnövelő, versenyképességet megőrző projektekkel lehetett pályázni, mindkét megmérettetést a Professional Publishing Hungary Media írta ki. A Knorr-Bremse Budapest a felületkezelő részlegén olyan beruházást valósít
Egyszer csak elhangzott az a mondat, hogy a jelenkori magyar ellenzék sem intellektuálisan, sem szervezetileg nem alkalmas arra, hogy leváltsa a kormányt.
Angliai abszurd: a gyermekmolesztálás miatt elítélt transznemű bűnöző néhány hétre rá, hogy kiengedték a börtönből, megerőszakolta egy netes ismerősét.
Magyarországon 2024. január 1-től kötelezően visszaválthatóak lesznek az eldobható italcsomagolások. A határidő nagyon rövid, így nagy nyomás alá kerültek a magyar sörgyárak. Az idő szűkössége miatt az is probléma, hogy nincs végleges szabályozás.
A sarcoidosis (szarkoidózis) egy jóindulatú betegség, amely a szövetek között hoz létre elváltozást. A sarcoidosist gyakran véletlenül fedezik fel. A betegség spontán meggyógyulhat, de felléphet több szervi elégtelenség és akár halál is.
Lövöldözés tört ki a Németország délnyugati részén lévő Mercedes gyárban csütörtökön, ketten meghaltak - közölték a német hatóságok, hozzátéve, hogy egy gyanúsítottat is őrizetbe vettek.
Elmondása szerint nem állíthat ki vezető, állami tulajdonú kiállítóhelyeken drMáriás képzőművész, akivel a Deutsche Welle forgatócsoportja beszélgetett.
Az adatalapú Hr a nagy adatmennyiséggel dolgozó és kellően nyitott cégek számára tartogat hatalmas lehetőségeket és érdekes technológiai megoldásokat villant fel. Az adatközpontúvá válás pedig nagyban segíti az emberközpontúságot – fejtették ki véleményüket a szakértők a Kpmg 2023 tavaszi, sorrendben 11. sajtóbeszélgetésén.
A rendőrség közlése szerint huszonnégy ember, köztük sok gyerek megsérült Finnországban azt követően, hogy beszakadt egy gyalogoshíd a főváros szomszédságában lévő Espoo városban. A sérültek közül többen vannak súlyos állapotban.
Ördög Nóra újra elhagyta az országot: Dubajba utazott, hogy ott pihenje ki az Ázsia Expressz forgatását barátnőivel közösen, ezúttal férje és gyerekei nélkül.
Egy magyar-amerikai férfi ellenállhatatlanul poénos videójából derül ki, melyik komoly hagyománnyal bíró hazai szokáson akadnak fenn leginkább a tengerentúlon.
Egy Bartók Béla úti étterem előtt jelent meg nemrég nagy hanggal és füsttel, nem is örültek neki a szomszédok. A kerület, a városrész önkormányzati képviselője és a lakók végül együtt léptek fel ellene.
Magyarország kulcsfontosságúnak tekinti a délkelet-európai energetikai infrastruktúra fejlesztését, és ebben megbízható partnernek tekinti Bulgáriát - mondta a bolgár energetikai miniszterrel tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
Magyarországon is elérhető mostantól a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó, a YOYO - mondta a magyarországi forgalmazó cég tulajdonos-ügyvezetője a zsámbéki Drivingcamp tesztpályán tartott sajtótájékoztatón szerdán.
A nicaraguai parlament egyhangúlag megszavazta szerdán azt a javaslatot, amely visszavonja a helyi vöröskereszt alapításáról szóló, 1958-ban született rendeletet, megszüntetve ezzel a segélyszervezetet, amelyet egy állami intézmény vált fel.
Könyvújdonságokkal, zenei-irodalmi programokkal és fővárosi történetekkel is várja a közönséget a ma kezdődő tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál a Margitszigeten.
Idén újra meghirdetik a Revitalizátor versenyt, amely a diákok rozsdaövezeti területek újrahasznosítására vonatkozó ötleteit díjazza. A pályázatokat június 4-ig várják.
A világ egyik legmodernebb, kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre tervezett elektromos buszát, a Mercedes-Benz eCitaro legújabb generációs, akkumulátoros hajtású járművét tesztelik csütörtöktől a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az utóbbi hetekben már szinte az egész ország azt találgatta, mikor jöhet világra a kis Amara, most azonban úgy tűnik, eljött az idő. Úgy tudni, az anya és a baba is jól vannak.
Több mint 460 milliárd forinttal nőtt a magyarok külföldi bankokban tartott betétjeinek összege tavaly. A mélyponton lévő forintárfolyam és a kamatot nem fizető magyarországi bankok miatt választhatták sokan a határon túli pénzintézeteket. A magyarok banki megtakarításainak csaknem egynyolcada van már külföldön - derül ki a Bank360.hu összeállításá