A szálláshelyek után most a vendéglátósok kötelező NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) adatszolgáltatására kerül sor, a határidő 2023 július elseje. Ez -meglátásunk szerint- közel 38,000 vendéglátóipari egységet érint. Azok a szolgáltatók, akik a működési feltételnek nem tudnak eleget tenni, nagy bajba kerülhetnek.
Májustól változott az Erste ATM automaták igénybevételének feltétele. A leglényegesebb pontja, hogy külföldi kártyák esetén (Revolut, Wise, Curve is ide tartozik) új díjat vezetnek be - írta meg a Napi.hu.
Áprilisban a várakozásoknál jobban, több mint két éves mélypontra lassult az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint.
A kormánypárti szimpatizánsok szerint jóval nagyobb felelőssége van az USA-nak a háború kitörésében, mint Oroszországnak, és a békekötés sem Putyinon múlik.
Új korszak kezdődik a magyar energia- és hidrogéngazdaság történetében és fejlesztésében, "új világot teremtettünk" - fogalmazott Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Békés vármegyei Kardoskúton, ahol átadták Magyarország első hidrogénelőállító üzemét.
Ismételten meghosszabbította a kormány a kamatstopot, amely mint egy 350 ezer családot véd meg a magas kamatokkal szemben - erről is beszélt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
A bild.de cikke. Képernyőfotó. A lap szerint az alkalmazottak elmondták, hogy a lövéseket a Factory 56-os gyárban adták le. Többek között az S-osztályt is ott gyártják. A rendőrség és a mentők nagy létszámmal vannak a helyszínen. A rendőrség különleges alakulata lezárta a területet. Ha új információkhoz jutunk, cikkünket frissítjük.
Eltűnt a május 19-i diáktüntetés eseménye a Facebookról. Az Egységes Diákfront most elmondta, mi történt. Kiderült, hogy a platform – gyűlöletbeszédre hivatkozva – törölte az eseményt.
Áprilisban a várakozásoknál jobban, több mint kétéves mélypontra lassult az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint.
Legyen részese exkluzív szakmai rendezvényeinknek, melyek kizárólag 50 fő részére elérhetők! – Kihagyhatatlan Early Bird ajánlat május 25-éig akár 32% kedvezménnyel!
Pénteken teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését a Richter, ehhez kapcsolódóan a Portfolio elkészítette elemzői konszenzusát. A várakozások szerint 2023 első három hónapjában folytatódhatott a bevételnövekedés az előző év azonos időszakához képest, és a negyedik negyedévi vesztség után, amit a gyógyszeripari különadó okozott, ismét pozitívba fo
Nem csak az autós újságírok kiváltsága, hogy új autókkal furikázzanak: az átlagembernek is lehetősége van új Teslát, BMW-t, Mercedest kipróbálni, viszonylag olcsón - sőt, még kabriózni is. Ugyanis a budapesti autómegosztós cégeknél ezeket mind ki lehet bérelni. A Pénzcentrum most megnézte, mi mennyibe kerül a cégek palettáján, ha valaki egy napra s
A dorombolás − az a lágy rezgés, amelyet a házimacskák belégzéskor és kilégzéskor produkálnak − kizárólag a macskákra és a macskaszerű állatokra jellemző. A pumák, a gepárdok és néhány más nagymacska is dorombolnak. De vajon mi áll e furcsa hang mögött?
Százezrekért ugyan, de személyesen is lehet találkozni Magyarország legnépszerűbb és legismertebb milliárdosaival, az RTL Cápák között című üzleti showműsorának befektetőivel.
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) évek óta több kategóriában is meghirdeti a magyar beszerzési és logisztikai szakma legnívósabb díjait. Az MLBKT kiválóság pályázatainak célja, hogy széles körben megismertesse és elismerje a tehetséget, a példaértékű szakmai tudást, valamint a lehető legnagyobb nyilvánosságot biztosí
Bennfentesek szerint az egykori hollywoodi színésznő minden kapcsolatát megszakította az amerikai filmiparral, és teljesen új életet kezdett - a jelek szerint Európában.
A népszerű színész szívesen játszana pszichopata sorozatgyilkost. A 20 perc őszintén legújabb részéből az is kiderült, már megismerkedésük előtt évekig rajongott feleségéért, Gryllus Dorkáért.
Ezzel újabb felületeket szerez arra, hogy terjessze a nyílt társadalomról szóló elképzeléseit – írja a nyomtatott lapban megjelent cikkében a Lidové noviny.
Az Egyesült Államok fizetésképtelenné válásának globális gazdasági és pénzügyi következményeire és a kínai "gazdasági kényszer" elleni fellépés fontosságára a hívta fel a figyelmet a világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-ek pénzügyminisztereinek háromnapos tanácskozása előtt a japáni Niigatában tartott sajtótájékoztatón Janet Yellen
Gyengült kissé csütörtök reggelre a forint a nemzetközi devizakereskedelemben miután szerdán idei legerősebb árfolyamát érte el az euró és a dollár ellenében.
Rekordprofitot ért el az OTP, amiben egy brutális méretű extra tétel is nagy szerepet játszott, ráadásul hamarosan érkezik egy hasonlóan nagy egyszeri tétel. De mi az a badwill? Miért jár jól vele az OTP, és miért örülhetnek ennek a részvényesek? Ennek jártunk utána.
A 20 perc őszintén 3.évadjának második adásában Simon Kornéllal beszélgetett Peller Mariann. Ahogyan azt már megszokhattátok, ebben az epizódban is egy hazugságvizsgálóra kötve faggatjuk a sztárvendégeket.
A Tesco közép-európai működését egy üzleti szolgáltatóközpont, a Tesco Business Solutions (TBS) támogatja Budapesten immár négy éve. A világon mindössze négy nagyvárosban található meg ez a vállalat, ahol a kollégák minden nap lehetőséget kapnak arra, hogy innovatív megoldásokon és kihívást jelentő feladatokon dolgozzanak. A közelmúltbeli névváltás