2023. május 2. kedd

máj. 2
7:36
Márquez utolsó, befejezetlen regénye jövőre jelenik meg (Könyves Magazin)
A kolumbiai író En Agosto Nos Vemos (Augusztusban találkozunk) című, befejezetlen regényéről eddig csak pletykák léteztek, most viszont biztos, hogy jövőre már olvashatják a rajongók - egyelőre spanyolul.
máj. 2
7:36
Uralkodott Egyiptomban, és elcsábította a rómaiakat (Magyar Hírlap)
De ki volt Kleopátra?.
máj. 2
7:36
Szerves trágyaszerek, szerves talajjavító anyagok és humuszhiányos talajok (Magyar Mezőgazdaság)
A hazai talajok javításával és szervesanyag-visszapótlásával foglalkozó három részes cikksorozat befejező része a humuszhiány kérdésével foglalkozik. Vendégszerzőnk a bevezetőben ismerteti a szerves anyagok biológiai körforgásának helyzetét az ókortól napjainkig, feltárja a talajban levő víz, humusz és talajélet nélkülözhetetlen kapcsolatrendszerét
máj. 2
7:36
Halálos porvihar csapott le egy amerikai autópályára (Telex)
Borzalom – mondta az állam kormányzója, amikor meglátta a helyszínt.
máj. 2
7:39
Bényi Ildikó lánya is a tévés szakmát választotta: „Nagyon féltettem az én erős, de érzékeny lányomat a képernyős világtól” (Blikk)
Bényi Ildikó számára hatalmas örömöt jelent, hogy a lánya, Fanni követi őt a pályáján. Az Önök kérték! című műsor házigazdája anyák napja alkalmából mesélt a lányával való kapcsolatáról.
máj. 2
7:42
Bajban az amerikai filmipar, sztrájkba léptek a forgatókönyvírók (Portfolio)
Több ezer televíziós és filmes forgatókönyvíró lép sztrájkba keddtől Hollywoodban, mert érdekképviseleti szervezeteiknek nem sikerült dűlőre jutnia a filmstúdiókkal és streamingszolgáltatókkal - jelentette be az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA) hétfőn este Los Angelesben. A vezetőség egyhangúan döntött a sztrájk mellett.
máj. 2
7:42
Izrael váratlanul lecsapott Szíriára (ATV)
Izraeli légicsapások érték kedden kora reggel az észak-szíriai nemzetközi repülőteret, egy szíriai katona meghalt, a repülőtér működése leállt - közölte a szíriai állami média.
máj. 2
7:42
Már készül a terep a győri Cuprák számára – ez történt a 17. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
máj. 2
7:42
Rég nem volt ilyen jó formában a forint (Forbes)
A munka ünnepén is megtartotta az előző heti formáját a magyar deviza.
máj. 2
7:42
Vallott Varga Judit válófélben lévő férje: Kiderült, mi a legnagyobb fájdalma (Nyugati Fény)
Teljesen összetört.
máj. 2
7:45
Komoly korlátozás a vasúti közlekedésben, Budapestet és a bécsi járatokat is érinti (Infostart)
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) hálózatán, valamint Budapesten, az Összekötő vasúti hídon végzett karbantartási munkálatok miatt május 2-től 22-ig a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon jelentősen módosul a nemzetközi és a belföldi távolsági vonatok menetrendje.
máj. 2
7:48
Erdő Péter: a pápa mindvégig az optimizmust, az élet értékébe vetett hitét, bizalmát sugározta (Magyar Hírlap)
A bíboros szerint nagyszerű élmény volt Ferenc pápa magyarországi látogatása.
máj. 2
7:48
Így lopják az adatainkat - Lehet védekezni ellene? (Növekedés)
Folyamatosan és egyre nagyobb mértékben lopják a személyes adatokat a kiberbűnözők, 2022-ben csak az Egyesült Államokban több mint 1800 adatvédelmi incidenst jelentettek, amelyek 422 millió fogyasztót érintettek, az incidensek száma egy év alatt 40 százalékkal nőtt.
máj. 2
7:48
Mit keresett Schadl György Varga Judit minisztériumában órákkal a letartóztatása előtt? (naphire.hu)
A nyomozati iratokból kiderült, hogy Schadl György, a végrehajtói kar elnöke két alkalommal is az Igazságügyi Minisztériumban tárgyalt a letartóztatási előtti napon.
máj. 2
7:51
Adózási határidők 2023. május 8-14. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
máj. 2
7:54
Többen meghaltak Illinois-ban az autópályán egy porvihar miatt (444.hu)
Több mint hetven autó ütközött össze.
máj. 2
7:54
Horváth Gréta az Ázsia Expresszről: „Az, hogy játszottam a hülyét, még nem jelenti azt, hogy az is vagyok!” (SzMo)
A híresség őszintén mesélt a vetélkedőben történtekről. Gréta akkori szerelmével, Meggyes Dáviddal szerepelt a műsor második évadában, amit meg is nyertek.
máj. 2
7:54
A terméskilátások javulásával csökkent a búza ára (Agrofórum)
Hétfőn Európában nem volt kereskedés az ünnepnap miatt, de az Egyesült Államokban kinyitottak a piacok. A búza 2,4 százalékkal, a repce pedig 2,5 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab pedig 0,6 százalékkal került többe, mint pénteken.
máj. 2
7:54
Bajban az okostelefon-gyártók (Mínuszos)
Az okostelefonok globális kiszállítása 14,6 százalékkal, 268,6 millióra csökkent az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentése szerint az eladások visszaesése meghaladta az elemzőcég korábbi, 12,7 százalékos várakozását. Az okostelefonok kiszállítása már a hetedik negyedévben c
máj. 2
7:54
Brutális: több ezer óriási csontot találtak a piramisoktól nem messze a sivatag mélyén, a szakértők is elhűltek a felfedezésen, amely 50 millió évvel ezelőttre… (Promotions)
Nem is gondolnánk, pedig elképesztő érdekességeket rejthet az evolúció.
máj. 2
7:54
„Két dolgot tudtam: hogy pokoli szegény vagyok, és hogy egy nap már nem leszek az” (WMN)
Amikor Dwayne Johnsontól egy interjúban a siker titkát kérdezték, azt mondta: nincs titok. „Légy alázatos, és mindig te legyél az, aki a legkeményebben dolgozik” – és ha valakinek, hát neki elhisszük.
máj. 2
7:54
Egy kísérlet szerint ettől függ, hogy milyen gyorsan tanulunk meg valamit (Hamu és Gyémánt)
Egy új tanulmány szerint azonos lehetőségek mellett valójában minden ember nagyon hasonló sebességgel képes megtanulni egy adott anyagot.
máj. 2
7:54
A Sors Kövének titokzatos múltja van a brit koronázásokon túl (Magyar Hírlap)
Európa egyik legrejtélyesebb műtárgya május 6-án tér vissza a világ szeme elé.
máj. 2
7:54
2023. május 2. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
máj. 2
8:00
Schadl György kétszer is járt az Igazságügyi Minisztériumban a letartóztatása előtti napon (ATV)
Két alkalommal is az Igazságügyi Minisztériumban tárgyalt a letartóztatása előtti napon Schadl György, a végrehajtói kar elnöke – írja Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt és Schadlt érintő büntetőügy nyomozati iratai alapján a 24.hu.
máj. 2
8:00
A legutóbbi csőddel betelt a pohár - elszámoltatnák az amerikai bankvezetőket (Növekedés)
A bankvezetők elszámoltathatóságát sürgette az amerikai elnök az újabb bankcsőd, a First Republic bedőlése nyomán. Joe Biden szerint az újabb amerikai bankcsőd nyomán a hatóságok megfelelően cselekedtek, a betéteseket sikerült megvédeni és nem az adófizetőknek kell fizetniük a beavatkozás árát.
máj. 2
8:00
Támogatásözön a fiatal gazdáknak – mindkét pillérben (Mezőhír)
Összegyűjtöttük az ifjabb generációnak szánt támogatási formákat és összegeket.
máj. 2
8:00
Lezuhant a repülőgépe, pár nap múlva már Schumacherrel csatázott a McLaren pilótája (Racing)
23 évvel ezelőtt ezen a napon szenvedett David Coulthard repülőgép-balesetet, amelyben ketten is életüket vesztették.
máj. 2
8:00
Sztrájkolnak a forgatókönyvírók Hollywoodban (Telex)
A forgatókönyvírók nem élnek meg a fizetésükből, nagyobb nyereséget szeretnének a stúdiók filmek után járó bevételeiből.
máj. 2
8:00
5 bőrápolási hiba, amit kerülj el, ha szép bőrt szeretnél (in.hu)
Barbara Sturm esztétikai orvos megosztja a 5 legnagyobb bőrápolási hibát.1. MozgáshiányA testmozgás endorfinokat szabadít fel, amelyek jó érzéssel töltenek el, és ennek eredményeképpen fokozódik a véráramlás, ami oxigént juttat a bőrödbe. „Szerintem mindannyiunknak minden nap mozognia kellene. A mozgás minden idők legfontosabb öregedésgátló megköze
máj. 2
8:03
Ez fájni fog, sztrájk kezdődött Hollywoodban (Privátbankár)
Több ezer televíziós és filmes forgatókönyvíró lép sztrájkba keddtől Hollywoodban, mert érdekképviseleti szervezeteiknek nem sikerült dűlőre jutnia a filmstúdiókkal és streamingszolgáltatókkal - jelentette be az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA) hétfőn este Los Angelesben.
máj. 2
8:06
Sorozatban tizenharmadszor győzte le a Ferencváros az Újpestet! (Igényesférfi.hu)
A listavezető Ferencváros a bosnyák Amer Gojak duplájának is köszönhetően 3-2-re nyert az ősi rivális Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén, ezzel nagy lépést tett az újabb címvédés felé.
máj. 2
8:06
Szakmai siker: miskolci mestercipész lett egy nemzetközi szakmai verseny legjobbja (Magyar Hírlap)
A cipészmester négy benevezett cipőjével négy aranyérmet, valamint férficipő kategóriában nagydíjat nyert a megmérettetésen.
máj. 2
8:06
Miskolci mestercipész lett egy nemzetközi szakmai verseny legeredményesebbje (Demokrata)
A cipészmester négy benevezett cipőjével négy aranyérmet, valamint férficipő kategóriában nagydíjat nyert.
máj. 2
8:06
Hivatalos ukrán álláspont: Oroszországnak a jelenlegi formájában teljesen meg kell szűnnie (Mandiner)
Ukrajna ezúttal sem a reálpolitika felől közelített.
máj. 2
8:06
Lassan beköszönt az igazi tavasz, érkezik a jó idő (Nyugati Fény)
Az esernyő még kelleni fog.
máj. 2
8:06
CNN: Ukrajnának nincs tudomása a Vatikán titkos békemissziójáról (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
máj. 2
8:06
Nagyon rossz hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, ebből baj lehet (naphire.hu)
Búcsút inthetnek a nyugdíjasok a jogosítványuknak?
máj. 2
8:08
Izraeli légicsapás érte az aleppói repülőteret, leállt a reptér működése (Mandiner)
A kulcsfontosságú reptér mostantól nem üzemel.
máj. 2
8:09
Fehér Ház: 20 ezer orosz katona halt meg öt hónap alatt (Menedzsment Fórum)
Az amerikaiak szerint öt hónap alatt 20 ezer orosz katona halt meg. Lőnek egy orosz falut. Háborús hírek.
máj. 2
8:09
Bármikor beüthet az új világjárvány, amire egyáltalán nem vagyunk felkészülve (Blikk)
Semmit sem tanultunk a koronavírus-járványból, és egyáltalán nem vagyunk felkészülve egy másik világjárványra – állítják tudósok, akik úgy vélik a következő járvány már a küszöbön van.
máj. 2
8:10
Der Spiegel: A német vezető politikusok már Trump visszatérésére készülnek (Mandiner)
A lap szerint a németek és Brüsszel aktívan építi a kapcsolatait Trump felé, miközben a volt elnök visszatérését „horrorforgatókönyvnek” nevezik.
máj. 2
8:12
Kulcsfontosságú adatok érkeznek - Mire számíthatunk ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Európában nem volt tegnap kereskedés, Amerikában azonban kisebb mínuszban zártak a vezető részvényindexek. Ezt követően ma reggel Ázsiában felemás volt a hangulat, Európában emelkedésben vannak a vezető börzék, Amerikában azonban az iránykeresésé lehet a főszerep. Gazdasági események szempontjából máris elérkeztünk a hét egyik legfontosabb napjáh
máj. 2
8:12
Semmi sem elég drága - őrületes orosz veszteségek a fronton (ATV)
Az amerikai hírszerzés becslése szerint öt hónap alatt a háborúban több mint 20 ezer orosz katona halt meg és több mint 80 ezer közülük sérült meg Ukrajnában, írja a Guardian alapján a 24.hu.
máj. 2
8:12
Közelebb kerültünk a transzplantációs listák eldobásához (Bitport)
Egy kaliforniai egyetemi csoport új módszerével a páciens saját sejtjei adhatják a 3D-s nyomtatással készült pótszerv alapját.
máj. 2
8:12
Ezért olyan tartós Mona Lisa mosolya (Magyar Hírlap)
Az általa festésre használt bizarr anyagok sorát még Leonardo da Vinci is tudta bővíteni.
máj. 2
8:12
Tavaly több szerzői jogdíjat fizettek (MMonline)
Az Artisjus 2022-ben 8,67 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek. Ez 29 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest, de még nem éri el a koronavírusjárvány előtti szintet. A nemzetközi zenei streaming elhangzásokra tavaly már 273 millió forintot fizetett az Artisjus a hazai szerzőknek, ez pedig igen jelentős, több mint
máj. 2
8:12
Finnországba máris amerikai katonai bázis költözhet (Mandiner)
Nincs kecmec.
máj. 2
8:12
Mintegy ötven jármű rohant egymásba egy amerikai autópályán homokvihar miatt (Demokrata)
Többen meghaltak egy illinois-i autópályára sújtó porvihar miatt.
máj. 2
8:15
Egedy Gergely: III. Károlynak visszafogottabbá kell válnia (Infostart)
Sokakat foglalkoztat, hogy milyen lesz az alkotmányos monarchia jövője III. Károllyal. A Nagy-Britannián belüli álláspontok ismertek – érdekesebb a brit koronához tartozó nagyobb és kisebb országok véleménye, valamint az új uralkodó "tekintélyszerzésének" várható sikere.

Keresés