2023. május 8. hétfő

máj. 8
18:06
Igazságügyi ajánlást küld az OLAF – Mit jelent ez? (Üzletem)
Az OLAF-al történő ügyészségi együttműködést dr. Schmidt Gábor, az OLAF szóvivői hálózatának magyar tagja mutatja be.
máj. 8
18:12
Az ukrajnai menekültek ellátására kérnek többletforrást a német tartományok (Portfolio)
Több pénzt követelnek Németországban a tartományi kormányok a szövetségi kormánytól az egyre több menekült ellátásával járó kiadások fedezésére. Az elmúlt egy évben az Ukrajnából menekülők ellátása növelte a kiadásokat.
máj. 8
18:12
Németország a 2. legnépszerűbb úti cél az európaiak körében, Spanyolország az élen (Spabook)
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) mai napon tartott éves sajtókonferenciájának a Kempinski Hotel adott otthont. A rendezvény középpontjában a 2023-as év kiemelt témái álltak, mint az „UNESCO”, a „Feel Good –…
máj. 8
18:12
Amerika megkérte a törököket, hogy adjanak fegyvereket Ukrajnának – nos, nem adtak (Mandiner)
A legérdekesebb azonban Törökország indoklása.
máj. 8
18:12
Giro: Fetter Erik a legrosszabb pillanatban kapott defektet, csapattársa negyedik lett a 3. szakaszon (Telex)
A magyar bringás az etap végén, a döntő emelkedő lábánál maradt le az élmezőnytől. Az ausztrál Michael Matthews nyerte a sprintbefutót.
máj. 8
18:15
Nagy hírt jelentett be Novák Katalin (Blikk)
A hét végén ismét megnyílik a köztársasági elnök hivatalának otthont adó budavári Sándor-palota a nagyközönség előtt, Novák Katalin köztársasági elnök beiktatásának első évfordulóján.
máj. 8
18:18
Fiatalok fizuja: 13 %-nak nincs jövedelme, 11 % 400 ezer forintnál is többet kap (ProfitLine)
Negyvenezer forinttal, több mint 28 százalékkal közel 182 ezer forintra nőtt a 19-29 évesek átlagos személyes jövedelme a K&H ifjúsági index felmérés friss adatai szerint. A fiatalok jelentős része továbbra is kénytelen megelégedni kisebb összeggel: 10-ből 4-en kevesebb, mint 100 ezer forint jövedelemre tesznek szert egy hónap során, miközben 11 sz
máj. 8
18:18
Veszélyben a magyar netezők adatai: nagy bajod lehet, ha fittyet hánysz erre (Pénzcentrum)
Az elmúlt egy évben legalább 100150 ezer internetező adott információkat e-mailben személyes adatairól. Bár sokan biztosak abban, hogy legális szolgáltatói kapcsolatfelvétel történt, mintegy 2050 ezer fő között lehet azok száma, akik illegális adathalászat áldozataivá váltak, tehát akár minden harmadik-ötödik internetező érintett lehetett derült ki
máj. 8
18:18
Irgalmatlan állapotok uralkodnak a pásztói romhotelnél: a tulajdonos 600 millió forintért adná tovább a szemétlerakatot (ATV)
Düledező rom lett Pásztó korábban kedvelt étterméből és szállodájából, amelyet ma főként illegális hulladéklerakóként használnak. A főépületből és a körülötte levő faházakból minden mozdíthatót elvittek. Az épület vasbetonból van, a korabeli technológia miatt veszélyes hulladékot, azbesztet is tartalmaz, ezért a bontása több száz millió forintba ke
máj. 8
18:18
Schiffer András szerint a diáktüntetés a Karmelitánál csak arról szólt, hogy kurva jó képek készüljenek a gyerekeket verő rendőrökről (444.hu)
A képviselőknek a kordonbontás helyett inkább Budaházy György útját ajánlja.
máj. 8
18:18
Nascar: Ken Block ikonikus festése is pályára hajt a darlingtoni retróhétvégén (USAracing)
Az előttünk álló hétvégén kerül sor a Nascar hatalmas népszerűségnek örvendő retrófordulójára a Darlington Racewayen....
máj. 8
18:18
Kanász-Nagy a kormányfőnek: értem, hogy önök nem lópatkóban gondolkodnak (Demokrata)
Ön biztos tudja, mit kell csinálni, ha döglött lóval találkozik – mondta a kormányfőnek Kanász-Nagy Máté.
máj. 8
18:18
Nascar: Ken Block ikonikus festése is pályára hajt a darlingtoni retróhétvégén (Racing)
Az előttünk álló hétvégén kerül sor a Nascar hatalmas népszerűségnek örvendő retrófordulójára a Darlington Racewayen....
máj. 8
18:18
Európában sehol nem drágult annyira az olaj, mint Magyarországon (Telex)
2022 márciusa és 2023 márciusa között 33 százalékkal lett drágább az olaj és a zsír nálunk, miközben az uniós átlag 23 százalék.
máj. 8
18:24
Kína úgy halmoz fel aranykészleteket, mintha nem lenne holnap (Portfolio)
Kína a hatodik egymást követő hónapban növelte aranytartalékát. Áprilisban 8,09 tonnányi készletet vásároltak - közölte a kínai Állami Devizahivatal.
máj. 8
18:24
Virtuális hajózás Balatonbogláron (AQUA)
A május elsejei hosszú hétvégén megnyitott a Balaton Csavargőzös Műemlékhajó Balatonbogláron. A hajóval újra vízre lehet szállni – virtuálisan. A szárazföldön található egykori vízi jármű a 11. szezonját kezdi meg. A múzeum mellett kávézó is fogadja a vendégeket, egészen novemberig. Kopasz Árpád, a csavargőzös múzeum vezetője elmondta: idén is jubi
máj. 8
18:24
Végre kiderült, mit csinált Meghan Markle a koronázás alatt – és imádjuk érte! (Glamour)
Meghan Markle Kaliforniában túrázott a hétvége folyamán, miután kihagyta III. Károly király koronázási ünnepségsorozatát az Egyesült Királyságban. A 41 éves sussexi hercegné vasárnap reggel egy békés, 40 perces túrára indult a szabadba.
máj. 8
18:24
Mit tesz az anya, ha az igazságszolgáltatás nem védi meg a gyerekét a családon belüli erőszaktól? (WMN)
Az 1980-as években Faye Yager azzal került a címlapokra, hogy egy földalatti hálózatot hozott létre. A szervezet célja az volt, hogy megvédje a gyerekeket a családon belüli szexuális zaklatástól – tevékenységével azonban végül épp családja védelmében kellett felhagynia.
máj. 8
18:24
Feloszlik a Sum 41 (Telex)
De az idei turnét még végignyomják, és egy utolsó albumot is kiadnak.
máj. 8
18:24
Kulcskompetencia és érettségi – az anyanyelvi kommunikáció (Szakmát Szerzek)
Gyorsan változó világunk egyre több kihívást támaszt az emberek elé. Már nem elegendő megtanulnunk egy szakmát, hanem képesnek kell lennünk arra, hogy tudásunkat folyamatosan fejlesszük, pallérozzuk. 2000-ben az Európai Tanács elfogadta a Lisszaboni stratégiát, amelyben meghatározták az egész életen át tartó (lifelong learning) tanuláshoz szükséges
máj. 8
18:30
Állandóan viszket a torkod? Komoly problémát is jelezhet a kellemetlen tünet (Femcafe)
Viszket a torkod, a füled és majd megveszel, hogy nem tudod megvakarni rendesen? Cikkünkből kiderül, mi állhat a kínzó tünetegyüttes mögött!
máj. 8
18:33
Jelentősen csökken szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára (Adózóna)
A héten szerdán jelentősen csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is. A benzin esetében bruttó 15 forint lesz a csökkenés mértéke, míg a gázolajért a kutaknak bruttó 10 forinttal kell kevesebbet fizetniük, írja a holtankoljak.hu
máj. 8
18:36
Gyászol a világ: meghalt a legendás operaénekesnő (ATV)
Elhunyt 86 éves korában Bécsben Grace Bumbry operaénekesnő, a 20. század egyik legendás szopránja és mezzoszopránja.
máj. 8
18:36
Végre kiderült! Ekkor kaphatják meg a nekik járó plusz pénz a nyugdíjasok (Femcafe)
Már sokakat érdekelt, hogy vajon mikorra lehet számítani az esedékes plusz pénzre.
máj. 8
18:36
Nyáron indul az online árfigyelő rendszer (Demokrata)
Az online adatbázis kezdetben több mint hatvan termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni.
máj. 8
18:36
„Igazi sikertörténet” – brit lap áradozik Lengyelországról (Mandiner)
Hamarosan a lengyeleknek lehet a legütőképesebb szárazföldi haderejük Európában a NATO-n belül, írja a Daily Telegraph.
máj. 8
18:36
18 karikás felelősség: ezek a helyes pénzügyi döntések, ha továbbtanul egy fiatal (egy.hu)
Nagykorúvá válva mind megérezzük: azzal, hogy teljes döntési jogot élvezünk a pénzügyek terén, felelősség is jár. Szülői oldalról is nagy váltás ez: a gyerekünk maga intézheti a pénzügyeit, nem árt azonban segíteni neki – legalább az indulásnál. Például azzal, hogy mind megismerjük, milyen lehetőségek állnak az életkezdők előtt.
máj. 8
18:42
Varga Mihályék a földadó eltörléséről tárgyaltak (444.hu)
A Gazdasági Kabinet ülésén volt téma a nagybirtokosok védelme.
máj. 8
18:42
Hihetetlenül olcsó SUV a Hyundai-tól (Autónavigátor)
A Hyundai újdonsága jól jelzi, hogy milyen öldöklő verseny megy az autógyártók között, főleg azokért a piacokért, ahol a régebbi,
máj. 8
18:42
Elhunyt Entz László (Demokrata)
Életének 72. évében, váratlanul és tragikus körülmények között elhunyt dr. Entz László érsebész professzor.
máj. 8
18:42
Növekvő árbevétel és nyereség a Waberer’s-nél az első negyedévben (Növekedés)
Erősen indította az évet a Waberer’s International, miután az első negyedévben EBIT eredménye közel két és félszeresére ugrott az árbevétel 11 százalékos növekedése mellett. A Csoport eredményének növekedéséhez legjobban a nemzetközi fuvarozási, valamint a biztosítási szegmens járult hozzá. A magyar tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a
máj. 8
18:44
Kövér László Szöulban megkezdte dél-koreai látogatását (Demokrata)
A házelnök I Csangjang kereskedelmi, ipari és energiaügyi miniszterrel tárgyalt dél-koreai hivatalos látogatásának első napján.
máj. 8
18:48
Szerdán jön az áprilisi amerikai infláció - mik a várakozások? (ProfitLine)
Az pedig fontos, s most talán még fontosabb, mint máskor. Ugyanis még mindig kissé vegyes a kép, annak ellenére is, hogy az amerikai beszerzési menedzser indexek az elmúlt időszakban javulást mutatnak. Sőt, a pénteki munkaerőpiaci adatok is gazdasági erősödést sugallnak. Míg ez a múltban rosszat jelentett, hiszen az infláció ellen dolgozó tényezőkr
máj. 8
18:48
Egy szürreális jogvita miatt 6000 ember maradt gyógyszertár nélkül Baranyában (ATV)
Nem zárt be véglegesen, de egy héten már csak két napot van nyitva a Pécs melletti Pellérd gyógyszertára. Ezzel a megoldással próbálja a tulajdonos a rezsiemelkedéssel járó költségeit csökkenteni. Baranyában más település is nehéz helyzetbe került a gyógyszertár miatt. Villányban hatezer embernek kell más településre járni gyógyszerért.
máj. 8
18:48
Nem találod ki, kivel látták Shakirát a hétvégi Forma-1-es versenyen (SzMo)
A tavaly szinglivé vált énekesnő mellett sok más híresség is ott volt a Miamiban megrendezett futamon, de egyikükkel többször is lefotózták.
máj. 8
18:48
Deákon meghalt őrök: gyanúsított a cégvezető (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 8
18:48
Nagyszabású dokumentumfilm készül a Parlamentről (Demokrata)
Az ország háza című alkotás többek közt az épület építészeti, történelmi és iparművészeti gazdagságát mutatja be.
máj. 8
18:48
Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer (Növekedés)
Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-t
máj. 8
18:48
Bár 74 évig várt arra, hogy király legyen, mégis öt perc várakozás akasztotta ki III. Károlyt (Mandiner)
„Mindig van valami, ez unalmas”, summázta a helyzetet az újdonsült uralkodó.
máj. 8
18:54
Kegyetlen nehéz volt az idei magyarérettségi? Itt a tanárok ítélete (Pénzcentrum)
Megoldható és diákbarát feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit a megkérdezett szaktanárok.
máj. 8
18:54
Ravasz cselt eszelt ki Oroszország a szankciók megkerülésére, keményen odacsapna az Európai Unió (Portfolio)
Az Európai Unió legújabb javaslata szerint megtiltanák a kikötőkbe való belépést azon hajók számára, amelyek megpróbálják kijátszani az orosz olajra vonatkozó szankciókat – számolt be róla a Bloomberg.
máj. 8
18:54
Elhunyt a Ferencváros örökös bajnoka (Demokrata)
Hetvenhét éves korában elhunyt Hajdú József, aki minden versenysorozatot figyelembe véve 155 alkalommal lépett pályára a Ferencvárosban.
máj. 8
18:54
Durva és gusztustalan beavatkozás egy színház magánéletébe – Kálomista Gábor reagált a blackface-botrányra (Mandiner)
„Nem fogunk meghátrálni, tovább játsszuk a darabot! És ha ők továbbra is kötik az ebet a karóhoz, akkor természetesen bármilyen per elé örömmel állunk. Nem ijedek meg a fenyegetésektől, ezt azért lehet tudni rólam!” – mondta lapunknak a Thália igazgatója, aki szerint egy olyan problémát akarnak ide importálni külföldről, amihez semmi közünk. „Mi ne
máj. 8
18:54
Kékfrankos-klónszelekció (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlőfajták és változataik közötti különbségek megfigyelése egyidős lehet magával a szőlőtermesztéssel. Az ember ösztönösen a küllemre szebb, édesebb, jobban beérő és finomabb bort adó fajtákat részesítette előnyben. A termesztésbe vont fajtákat – néhány kivételtől eltekintve – e szempontok alapján választották ki.
máj. 8
18:57
Meglenne a magyar euróbevezetés dátuma? (Privátbankár)
2027. január 1-jétől a forint helyett már az uniós pénz lehetne nálunk is a törvényes fizetőeszköz. Legalábbis ez következik Kovács Árpádnak, a Költségvetési Tanácsnak elnökének minapi nyilatkozatából, miszerint 2024 végére Magyarország is teljesítheti az eurózónához való csatlakozáshoz szükséges maastrichti kritériumokat. De, hogy ez meggyőzi
máj. 8
19:00
Kiderült, hogy mi lesz a magyar sztrádákkal a koncesszió átírása után (Portfolio)
A 2023-2024-es költségvetési évek tekintetében a magyar állam költségvetési terheinek csökkentése érdekében módosították a sztrádakoncessziós szerződést. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. ismertette, hogy egyetlen beruházást sem töröltek, mindössze többet átütemeztek egy kétéves periódusban.
máj. 8
19:00
A DK is Nemény András újraindulását támogatja Szombathelyen (444.hu)
Korábban a Momentum is beállt az MSZP-s polgármester mögé.
máj. 8
19:00
Mekkora területen lesz kukorica és napraforgó az idén? (Agroinform)
A tavaszi munkák állapotát bemutató elemzésből kiderül, hogy a tavalyi évhez képest hogyan alakulhat a vetésszerkezet.
máj. 8
19:00
A koronázás sötét oldala: Rémült ló gázolt a tömegbe Iii. Károly koronázási ceremóniáján (Femcafe)
Szombaton királlyá koronázták Iii. Károlyt, a ceremóniát számtalan helyen közvetítették élőben. Az egész esemény nagyon patinás és csodálatos volt, azonban van egy árnyoldala.
máj. 8
19:00
Kezdetben temették, végül a VHS-korszak legendája lett: az Odeon-videótéka (Hamu és Gyémánt)
A '90-es években berobbanó VHS-korszakra a rendszerváltás utáni Magyarország kulturális bombájaként is lehet tekinteni. Rövid időn belül szinte mindenkinél lapult egy VHS-lejátszó, a videótékáknak köszönhetően pedig olyan filmekkel lehetett találkozni, amikkel előtte csak elvétve. A több száz téka közül is kiemelkedett a budapesti Odeon-hálózat, am

Keresés