Brit királyné lett Camilla: a királyi ház rajongói és a bulvársajtó által negyven éve követett, kanyargós életutat bejárt asszony végül révbe ért, Károly hites felesége lett, és szombaton őt is megkoronázzák az ősi rítus szerint.
Habib Farajollah Chaabról kimondta a teheráni bíróság, hogy romlottságot terjesztett. Svédország próbált segíteni, de az Iszlám Köztársaság nem ismeri el a kettős állampolgárságot.
Évszázadokon át hétpecsétes titokként örzik a formulájának a receptjét annak a szent olajnak, amellyel a brit uralkodókat generációkon át felkennek. A koronázási olaj az egyik legfontosabb és legszimbolikusabb kelléke III. Károly királlyá avatásának. Most hetven év után újra megalkották, ám az új uralkodó ebben is komoly változtatást kért.
A válasz egyszerű: mindegyiket! Az élhetőbb, tisztább környezet közös érdekünk. A visszaváltásuk, majd újrahasznosításuk kevesebb energiafelhasználást, következésképpen kisebb környezeti terhelést jelent. Ráadásul a visszaváltó automaták, amelyek a legjobb megoldást kínálják, még adnak is érte pár forintot.
A klímaválság az évszázad legnagyobb biztonsági kihívása - jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben a Petersbergi Klímadialógus (PCD) nevű konferenciasorozat idei tanácskozásán, amelyet a novemberi dubaji ENSZ-klímakonferencia (COP28) előkészítésére hívtak össze.
A termelési folyamatok, illetve az energiafelhasználás optimalizálása a mezőgazdaságban kulcskérdéssé vált az elmúlt időszakban, amely tőkeigényes, azonban megtérül, éppen ezért ennek támogatása kiemelt jelentőségű az agrártárca számára - jelentette ki az Agrárminisztérium (Am) közleménye szerint Feldman Zsolt, az Am mezőgazdaságért és vidékfejles
A tűzoltók eloltották a vácegresi asztalosműhelyben szombaton reggel keletkezett tüzet – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Ujjongó tömeg fogadta a Wesminsteri apátságba áthintózó III. Károlyt és Kamillát. A koronázási ceremónia után a Buckingham-palota erkélyéről integettek, a repülőshow az eső miatt jóval visszafogottabb lett.
Hamarosan lánya egyik kedvenc énekesével, Manuellel keresi az ország legjobb hangját Miklósa Erika. A Kossuth-díjas operaénekesnő Trokán Nóri, Curtis és Manuel mellett az egyik coachként, azaz mentorként tűnik fel az RTL rövidesen induló műsorában, a The Voice-ban. A tehetségkutató sajtótájékoztatóján Miklósa Erika elmondta, hogy több okból is öröm
"Nem az én királyom!", "Töröljék el a monarchiát" - ilyen és ehhez hasonló feliratokkal több mint százan tüntetnek a Westminster apátság közelében lévő Trafalgar téren.
Szerencsére személyi sérülés nem történt, viszont az eset rávilágít arra, hogy milyen könnyen megvan a baj. Az eset Angliában, Leicestershireben történt.
Általában az embereknek meg kell hajolniuk III. Károly király előtt. De egy ember előtt még a király is térdet hajt. Akkor, amikor a Canterbury érsek, Justin Welby megkoronázza és felkeni őt.
Bő egy óra múlva megkezdődik III. Károly koronázási ceremóniája. A vendégek már reggel óta gyűlnek a Westminster apátságban, mindenki Károlyt és feleségét, Kamillát várja. Ezekben a percekben bukkant fel először a mai napon az új uralkodó, III. Károly, amikor elhagyta a Clarence House-t a koronázási szertartása előtt.
Szombaton koronázzák királlyá III. Károlyt Londonban. Az uralkodó fejére csak rövid időre kerül a Szent Eduárd-korona, ugyanis az több mint 2 kilót nyom. A hivatalos eseményeken egy másik, könnyebb koronát visel az uralkodó.
III. Károly királyi koronázásához használt legősibb kellék Skóciából érkezett. A Végzet Köve állítólag egyenesen a Szentföldről származik, és több ezer éves.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának arról beszélt, hogy hamarosan az a kevés pénz is elfogy a főváros számlájáról, ami jelenleg még rajta van. Karács Gergely is arról beszélt korábban, hogy a fővárosnak teljesen elfogytak a tartalékai a kormány döntése értelmében.
Leszámolások fényes nappal, milliós, majd milliárdos üzletek, robbantások pártszékházaknál és politikuslakásoknál – a vadkapitalizmus és az infláció hétköznapi válságaiban vergődő magyar lakosságnak a kilencvenes évek második felében egy újabb, a létbizonytalanság érzésére ráerősítő tényezővel is szembe kellett néznie: az egyre erőszakosabb szervez
Vessünk egy pillantást képekre, és egyezzünk ki abban, hogy ez a tűzpiros végérvényesen ugyanúgy a Mazdáé, mint a Ferrarié a ferraripiros rosso corsa. Lassan hozzánőtt és elválaszthatatlan. Ne pocsékoljanak pénzt más színre, mert ez úgy klassz, ahogy van. Ez itt a Mazda CX60-Skyactive PHEV, vagyis plug-in hibrid verziója. Az európai piacon kapha
Május első vasárnapja hagyományosan anyák napja, aznap és az azt megelőző néhány napban jelentősen megugrik a virágárusok forgalma. A vevők jellemzően a tavaszias-nyárias színű vágott virágokból álló vegyes, nagyobb értékű csokrokat és a cserepes virágokat egyaránt keresik, de a tulipán, a rózsa is népszerű ajándék ilyenkor.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 22 éves férfival szemben, aki egy évvel ezelőtt, Budapest belvárosában elektromos rollerrel közlekedett a járdán. Amikor ezt szóvá tette neki egy járókelő, őt többször megütötte, amelynek következtében a sértett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. A vádirat szerint a vádlott 2022. május 5-én kora délut
Miközben formálódik a fővárosi önkormányzata pere, több potenciális válaszlépés is felmerülhet a kormány részéről arra az esetre, ha tényleg nem fizetnek Karácsonyék.
Úgy tudni, hogy III. Károly király kisebbik fia, Harry herceg mindössze 24 órát tölt Londonban, és édesapja koronázási szertartása után azonnal visszarepül Los Angelesbe.
Az Egyensúly Intézet agytröszt szegénységi trendeket vizsgáló 2023. áprilisi közvélemény-kutatása szerint tavaly ősz óta összességében javult a magyarok szubjektív jövedelmi helyzete, bizakodóbban tekintenek a jövőbe, mint fél évvel ezelőtt. Ugyanakkor a lakosság mindössze 25 százaléka mondhatja el magáról, hogy gond nélkül ki tudna adni 100 ezer f