2023. május 6. szombat

máj. 6
9:06
Kövér László nyitotta meg a Magyar Filmnapokat Ulánbátorban (Magyar Hírlap)
Örvendetes tény, hogy az elmúlt években számos magyar-mongol együttműködési megállapodás jött létre a kultúra terén, melynek egyik fontos pillére a filmipar - mondta nyitó beszédében a házelnök.
máj. 6
9:06
Kövér László nyitotta meg a Magyar Filmnapokat Ulánbátorban (Demokrata)
Az elmúlt években számos magyar-mongol együttműködési megállapodás jött létre a kultúra terén.
máj. 6
9:06
Prigozsin elárulta, hogy pontosan hány négyzetkilométer van még ukrán kézen Bahmutban (Mandiner)
A Wagner-csoport vezetője szerint van még bennük potenciál.
máj. 6
9:06
Most érkezett: Elhagyta az országot Kövér László (Nyugati Fény)
Elutazott a házelnök.
máj. 6
9:06
Dárdai Herthája most kapaszkodhat bele az utolsó szalmaszálba (Telex)
4 forduló alatt kell eltüntetnie 6 pontos hátrányt a Herthának a bentmaradásért.
máj. 6
9:08
Elindult a nagy nap, a britek izgatottan készülnek a koronázásra (Mandiner)
London utcáin kora reggel óta gyülekeznek az emberek.
máj. 6
9:09
Komoly változások előtt az Apple okosórái (Infostart)
Az watchOS 10-zel, azaz az óra új operációs rendszerével még látványosabb és hasznosabb változások érkezhetnek a felületre.
máj. 6
9:09
Felrúgja a monarchia szokásait Iii. Károly: a királyi és a hivatalos dress code-dal is üzen a koronázásán (Blikk)
Nemcsak a ceremónia rövidségével, hanem a királyi öltözékkel is jelezheti III. Károly király, hogy új korszak kezdődik a brit alkotmányos monarchia történetében. Az uralkodó a meghívott vendégek és saját dress code-jával is üzenni fog a világnak.
máj. 6
9:12
Ma koronázzák meg III. Károly királyt (ATV)
Megkoronázzák szombaton III. Károlyt, az Egyesült Királyság és tizennégy további nemzetközösségi ország uralkodóját. 10.25-től az ATV-n nyomon követhetik a koronázás eseményeit.
máj. 6
9:12
Az eső már hagyomány a koronázáson: ma is elázhatnak a Károlyra váró százezrek Londonban (SzMo)
A BBC időjárásjelentése szerint az eső épp dél körül érheti el a brit fővárost, amikor a ceremónia is javában zajlik majd. De ez már többször is így volt a történelemben.
máj. 6
9:15
Mi lesz Bahmuttal? Ezért őrjönghetett Putyin kedvenc zsoldosvezére (Menedzsment Fórum)
Az orosz-ukrán 437. napjának reggelén az ukrán ellentámadás előszeléről szólnak a hírek.
máj. 6
9:18
Júniustól indul a kötelező akciózás az nfláció letörése érdekében (ProfitLine)
A háború és az elhibázott szankciós politika Európa szerte eddig nem látott inflációhoz vezetett. A kormány célja, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket, a teljes foglalkoztatást, továbbá kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt. A kormány ennek érd
máj. 6
9:18
Sorsoltak az európai szuperlottón: egy magyarnak különösen jól indult a hétvége (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/18. heti, pénteki nyerőszámait. Ezúttal nem született telitalálat, egy magyar játékos viszont közel 1,4 millió forintot kaszált a 4+2 találatos szelvényével.
máj. 6
9:18
A Toyota alapítójának unokája tovább fejlesztené a GR részleget (Autónavigátor)
Január óta új vezérigazgatója van a Toyotának: Akio Toyodát váltotta Koji Sato a főnöki székben. Mint minden vezetőváltásnál, itt is
máj. 6
9:18
Már most teljes az őrület Londonban - képek az izgatott ünneplőkkel teli utcákról (SzMo)
A történelmi napon elárasztották London utcáit a brit lobogóba öltözött emberek, sokan Károly és Kamilla maszkot tettek fel.
máj. 6
9:18
Kerezsi Zalán szerint ez volt a bajnokság legfontosabb Honvéd-győzelme (Magyar Hírlap)
A 19 éves kispesti labdarúgó találatával győzte le a Budapest Honvéd a Bozsik Arénában 1–0-ra a Kecskeméti TE-t a labdarúgó NB I 30. fordulójában.
máj. 6
9:18
Borzalmas tűzvész Budapest mellett (naphire.hu)
Tűz ütött ki egy hatszáz négyzetméteres asztalosműhelyben Vácegresen, négy város tűzoltói oltják a lángokat.
máj. 6
9:21
Magyarországi tóban él a világ legnagyobb pontya: 50 kiló és jobban őrzik, mint a nemzet aranyát, nem horgászhat rá bárki (Blikk)
Biztonsági kamerák, harapós kutya, drótkerítés, éjjeliőr - szinte a pápának kijáró személyi védelem illeti meg a világ legnagyobb pontyát. Nemesvita mellett, az Euro Aqua farmon éli mindennapjait a rekorder hal, a földgolyó egyetlen 50 kiló feletti pontya, amelyet öt évvel ezelőtt fogtak ki, mértek meg és fotóztak le.
máj. 6
9:24
Ezekkel a szemüvegkeretekkel nem hibázhatsz (Igényesférfi.hu)
A szemüveg öltöztet - tartja a közkeletű mondás. Na de melyik? A sokféle stílus, az aktuális férfi divat és az időtlen modellek között nem könnyű eligazodni és megtalálni azt, ami valóban jól áll, ami illik az arcformához, személyiséghez.
máj. 6
9:24
Különös tüneteket produkál az ébredező óriás vulkán - legutóbb több száz ember életét követelte (Promotions)
Közelgő hatalmas kitörés előjeleit tapasztalták, megkezdődött a kitelepítés.
máj. 6
9:24
Először sikerült megfigyelni, ahogy egy csillag felfalja az egyik bolygóját (Magyar Hírlap)
A megfigyelt galaktikus lakoma 10-15 ezer évvel ezelőtt történt.
máj. 6
9:24
ORFK: csaknem tizenháromezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5661-en léptek be Magyarországra pénteken.
máj. 6
9:24
Biden: „A fiam semmi rosszat nem tett!” (Mandiner)
Hunter Biden ellen hamarosan vádat emelhetnek adó- és fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.
máj. 6
9:24
29 magyar nő csatlakozott a Corteva Agriscience TalentA nemzetközi oktatási programjához (Magyar Mezőgazdaság)
Áprilisban elkezdődött a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági vállalat TalentA programja a Magyar Női Unió közreműködésével. Az idén Magyarországon már másodjára elindított képzési és támogatási program elsődleges célja az agráriumban dolgozó nők fejlődésének támogatása és financiális lehetőségeik bővítése.
máj. 6
9:24
Római kori városnevek (Szakmát Szerzek)
Hazánk a római korban a Pannonia elnevezésű terület része volt. Ez a térség csak az i. e. 1. századra kezdett a rómaiak számára is fontossá válni, méghozzá a fokozódó kereskedelmi tevékenység miatt. Ekkoriban ugyanis a szárazföldi kereskedelmi utak a Balkán és Itália között hazánkon keresztül vezettek. Ezt hívták Borostyánútnak. Pannonia meghódítás
máj. 6
9:27
Orbán Viktor aláírta: új helyettes államtitkárt kapott Magyarország (Menedzsment Fórum)
Kinevezték az új művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkárt
máj. 6
9:27
Megnevezték az új helyettes államtitkárt (Infostart)
Május 1-jei hatállyal Szentmártoni János író, költő váltja a távozó Pataki András rendezőt a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkári posztján.
máj. 6
9:30
A tanárokra vonatkozó új törvénytervezet valódi tartalma (Demokrata)
Az új jogszabályt még nem tárgyalta az Országgyűlés, jelenleg a szakmai egyeztetések folynak. Az ellenzék azonban hecceli a pedagógustársadalmat.
máj. 6
9:30
Rovanpera: Idén még nem voltunk csúcsformában (Racing)
Kalle Rovanpera elismerte, hogy annak ellenére is a vb címért között tud lenni, hogy még nem volt egy versenyen sem csúcsformában.
máj. 6
9:30
Kövér László még tovább mélyítette a magyar-mongol kulturális kapcsolatokat (Telex)
Tavaly a Kincsemet vetítették és egy téren teqballoztak a magyar kulturális napokon a mongol fővárosban, most a parlament elnöke nyitotta meg a Magyar Filmnapokat Ulánbátorban.
máj. 6
9:36
Már lehet szavazni a Budapesti Lakógyűlésen (444.hu)
Június 11-éig minden 14 évnél idősebb budapesti polgár elmondhatja a véleményét a Budapest és a Lánchíd jövőjével kapcsolatos kérdésekről.
máj. 6
9:36
Véletlenül kinevette Mészáros Lőrincet a fideszes politikus (SzMo)
Boldog István a diáktüntetések egyik molinóján élcelődött, de ezek szerint azt nem tudta, hogy a szöveg valójában Mészáros Lőrinctől származik.
máj. 6
9:36
Letépte az ukrán zászlót, majd hatalmas pofont kapott az orosz képviselő (Mandiner)
Az incidensre Ankarában került sor a fekete-tengeri együttműködésről szóló tárgyalások folyosóján.
máj. 6
9:36
Furcsán tért vissza egy Model 3 Amerikába (Villanyautósok)
Lehet már kínai import cellákra szorultak.
máj. 6
9:39
Hihetetlen: majdnem meghalt a Himaláján az unatkozó milliomos (Blikk)
Gyakorlatilag unatkozó, depressziós milliomosként jelentkezett a gyilkos Mount Everest-i túrára Beck Weathers texasi patológus, aki 1996 májusában, nyolcadmagával kísérelt meg feljutni a 8848 méteres csúcsra.
máj. 6
9:42
Kvíz: Mennyire ismered a brit királyi családot? (SzMo)
III. Károly királlyá koronázásának napján íme 10 kérdés a brit királyi családról.
máj. 6
9:42
A magyar futball új sztárja ma 18 éves – idősebb Lisztes Krisztián: „A fiam minden várakozásomat felülmúlta!” (Mandiner)
Ifjabb Lisztes Krisztián nevétől hangos a magyar futball. A tehetség valósággal berobbant az NB I-be, öt meccsen négy gólt rúgott - lehet, hogy mégis eltiltás vár rá?!
máj. 6
9:42
Keresztbe állt egy teherautó az M1-es autópályán (Autószektor)
Budapest irányába, a 30-as km szelvényben, teherautó ütközött egy – műszaki hiba miatt a – leállósávon álló kamionba. Az ütközés következtében a teherautó a két pályát elválasztó szalagkorlátnak hajtott, majd keresztbe állt.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
máj. 6
9:42
Hadat üzent a kormány, felkötheti a gatyáját a Tesco, a Spar és az Aldi (naphire.hu)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter elárulta, hogy a kormány még mindig nem tett le arról, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi szektort átalakítsa.
máj. 6
9:45
Bírság mellett kötelezi a kormány akciókra a boltokat (Piac és Profit)
Június elsejétől indul a kötelező akciózás.
máj. 6
9:48
Ukrán hadijelentés: több mint hatszáz katonát veszítettek egy nap alatt az oroszok (Magyar Hírlap)
Információk szerint tavaly február óta 3710 tankot, 7224 páncélozott harcjárművet, 2978 tüzérségi rendszert, 550 rakétavetőt tett eddig ártalmatlanná az ukrán haderő.
máj. 6
9:48
A cseh elnök kimondta: Kína és Oroszország ellen kell összefogni! (Mandiner)
Petr Pavel szerint a Nyugatnak egységesnek kell lennie.
máj. 6
9:48
III. Károly fejére most nem az aranyozott pingponglabdás, hanem a kétkilós koronaszörny kerül (Telex)
A koronázáskor a frissen felkent király két fejdíszt is visel, a kétkilós Szent Eduárd koronát a szertartás végén a valamivel praktikusabb, 3000 gyémánttal kirakott birodalmi koronára cseréli.
máj. 6
9:54
9 tipp, hogy mindig szép legyen az orchideád (Agroinform)
Te tudod, mi kell ahhoz, hogy igazán gyönyörű legyen az orchideád? Eláruljuk!
máj. 6
9:54
Az Álommeló: Bálint számára véget ért a küzdelem (Márkamonitor)
A jelölteknek a piaci forgatagban kellett teljesíteniük és minél több általuk választott terméket eladniuk. A nap pedig az office-ban folytatódott, ahol Hr-es szakemberek faggatták a jelölteket.   Bálint összetört: sírva rogyott a földre kiesése után „Nagyon sok fantasztikus tulajdonsága van, de a vesztébe rohan” – Bálint a könnyeivel küszködve hal
máj. 6
9:54
Honnan tudjuk, hogy fonálféreg van a veteményesben? (Agrofórum)
Nagy veteményezők vagyunk, és az első pár évben rendre azt tapasztaltuk, hogy tele volt a talajunk fonálféreggel és drótféreggel. Kerestük is a megoldást, hogyan tudjuk elűzni őket vagy összegyűjteni úgy, hogy ne kelljen talajfertőtleníteni.
máj. 6
9:54
Fehérneműre vetkőzött az álomarcú magyar színésznő, Kardos Eszter az egész országot megbabonázta az ikonikus jelenetben (Promotions)
Kardos Eszter is követte Lékai-Kiss Ramóna és Szabó Erika példáját.
máj. 6
9:54
Rejtélyes körülmények között halt meg a legnagyobb francia (Magyar Hírlap)
Kora összes dinasztiája érdekelt volt abban, hogy Napóleon meghaljon.
máj. 6
9:54
Ujhelyi István kitálalt: Nem titkolózhat tovább az agrárminiszter az EU-s pénzekről (Nyugati Fény)
Közölte, a kormány direkt csúsztatja a pályázati kiírásokat.
máj. 6
9:54
Minden, amit III. Károly mai koronázási ünnepségéről tudni érdemes (Helló Magyar)
Ugyanakkor érdekes, hogy a közvélemény-kutatások szerint a szigetország népét nem igazán hozza lázba az esemény

Keresés