A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki a Pápai Hús Kft. tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásából. A döntés mögött le
Gazdasági információk tekintetében ma leginkább a magyar adatközlésekre figyelhetünk: a Központi Statisztikai Hivatal a márciusi külkereskedelem első becslését, a Pénzügyminisztérium pedig az államháztartás áprilisi számait teszi közzé. Mindkét adatközlés fontos, utóbbi a nem túl fényes kilátások miatt kifejezetten (2024-ben még tovább emelkedik ma
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Oroszország gyakorlatilag leállította a fekete-tengeri gabonamegállapodás végrehajtását azáltal, hogy megtagadta a beérkező hajók regisztrációját – közölte hétfőn az ukrán újjáépítési minisztérium.
Összeütközött két személygépkocsi az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon az M0-s autóút csomópontjánál, a torlódás már csaknem 7 kilométeres - közölte az Útinform.
Két személyautó karambolozott az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, Győr térségében, a Rába-híd felújítása miatti terelés elején. A 128-as km-nél csupán egy sávon lehet közlekedni, a torlódás közel 1 km-es. Két személygépkocsi ütközött össze az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon az M0-s autóút csomópontjánál. A 13-as km-nél a
Szerda hajnalban teszi közzé az OTP az idei első negyedéves számait, az elemzők arra számítanak, hogy a bank rekordközeli bevételt, és a masszív különadó-terhelés ellenére kiemelkedő profitot érhetett el.
Sokunk számára az év eleje a megújulásról, az újrakezdésről, a rossz szokásainkkal való leszámolásról szól. Mindez azonban érdekes kontrasztban áll az év végével, ami jellemzően az ünnepi beszerzések, nagybevásárlások és vásárlási akciók időszaka.
Izrael újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben - közölte kedd hajnalban az izraeli hadsereg. Palesztin illetékesek közlése szerint a támadásokban meghalt az Iszlám Dzsihád három vezetője és legkevesebb hat civil, köztük gyerekek is.
Januárban az áradások miatt négy ember vesztette életét Aucklandben, februárban pedig a Gabrielle ciklon okozta áradások és földcsuszamlások következtében tizenegyen haltak meg az országban.
Június 3-án Budapesten, a Ríz Levente Sport- és Rendezvényközpontban tartják a 11. Superfight Series Hungary K1 és muay thai szabályrendszerű gálát, ahol két Európa-bajnoki címmeccset is megtekinthet majd a publikum. Bereczki Dominik 8-0-s győzelmi mutatóval rendelkezik, kilencedik alkalommal a ringbe lépve a német Paul Leipivel mérkőzik meg a kont
A tesztelők általános visszajelzése az volt, hogy az ötcsillagos szállodai besorolás az egységek tekintetében elég széles spektrumon mozog, nagyon nagy különbségek vannak az építészeti, a belsőépítészeti és szolgáltatások tekintetében és persze az árak területén is.
95 éves korában elhunyt Máthé Erzsi, Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Az első randevú mindig nagyon izgalmas dolog. Nem tudhatjuk, hogyan sikerül, milyen lesz a másik, azonban néha a szokásosnál is nagyobb meglepetések érhetik az embert.
Az Európai Bizottság közlése szerint Ursula von der Leyen az ukránok által újonnan kitalált Európa-napon megerősíti az EU megingathatatlan támogatását Ukrajnának.
Hét murvás verseny első állomása következik a Portugál Rallyval, ahol Ott Tanak még arra számít, hogy kisebb hátrányban lesz, de bízik benne, hogy tapasztalatával ki tudja egyenlíteni a lemaradást.
Idén március 10-én eléggé limitált sajtóvisszhang mellett terjesztette elő a HB4903-as törvényjavaslatot Mark Dorazio republikánus texasi képviselő. Az azóta elt
Komoly támadás alatt áll Ukrajna: kedd hajnalban 15 cirkálórakétát lőttek Kijevre, de minden ukrán régióban légiriadó van érvényben a rakétatámadások veszélye miatt.
A volt demokrata párti amerikai elnökjelölt meghökkenve látta, hogy konzervatív amerikaiak mentek Magyarországra, hogy tiszteletüket tegyék a miniszterelnök előtt a Cpac-en.
Ismét jelentős sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP, hétfőn 1,5 milliárd forintért vásárolt a hazai nagybank - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.