Mohos Zsófia fotográfus Görbeország projektje és naptára lett a Highlights of Hungary 2022 közönségszavazásának győztese. Zsófi Mikszáthtól kölcsönözte az elnevezést, amely ma már többet jelent számára a palócok lakta falvaknál, az egész egyre halványodó paraszti kultúra szimbóluma, amelyet szeretne fotóival élesebbre rajzolni. Színeit visszaadni é
Az Egyesült Királyságban hosszú hagyománya van az elitista kluboknak, amelyeket a nagy múltú felsőoktatási intézményekben alapítottak. Az egyik ilyen klub a Bullingdon Club, amely az Oxfordi Egyetemen alakult 1780-ban.
A tagországok állam- illetve kormányfőinek, az Európa Tanács negyedik, május 16. és 17. között Reykjavíkban tervezett csúcstalálkozójukat annak kell szentelniük, hogy visszatereljék országaikat a demokrácia útjára – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric. Az Európa Tanács főtitkára, a szervezet éves jelentésében, amely a demokratikus intézmények erő
A járatokról gyakran lopnak el az utasok kávésbögréket, párnákat, takarókat, de van egy tárgy, amit még ezeknél is többször tulajdonítanak el. Kitalálod, mi az?
Uniós milliárdokat remélt egy indiai csalótól Márki-Zay Péter, ezért önkormányzati információkat és a városházi dolgozók személyes adatait adta át neki.
Nemzetközi perrel nézhet szembe Kálomista Gábor, miután túl merész húzással újította fel a világhírű rendező, Martin McDonagh darabját, A nagy kézrablást. A szombati premier előtt néhány nappal közölte a szerző ügynöksége a Thália Színházzal, nem járulnak hozzá, hogy a fekete komédia afroamerikai szereplőjét elmaszkírozott fehér színész játssza.
Robbanások egész sorozata rázta meg a krími Szevasztopol környékét a hétvégén. Egy krími tisztségviselő szerint Ukrajna áll a támadások mögött, amelyet drónokkal hajtottak végre – írja a Task & Purpose haditechnikai portál.
Heten életüket vesztették és tizen megsérültek a texasi Brownsville városában, amikor egy autó zsúfolt buszmegállóba hajtott egy migránsközpontként használt hajléktalanszállás előtt vasárnap - közölte a helyi rendőrség.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) újabb televíziós alkotások gyártására szavazott meg támogatásokat, köztük Herczeg Ferenc A fehér páva című művéből kiinduló tévéfilmre. Folytatódik a ’48-49-es hősöket bemutató ismeretterjesztő sorozat, dokumentumfilm készül a székely festészetről, a pannonhalmi szerzetesekről és egy vajdasági tanyaszínházról, egy kisfiú
Az eurót hétfőn reggel hét órakor 371,92 forinton jegyezték a péntek esti 371,84 forint után, a dollár jegyzése 336,60 forintra csökkent 337,20-ról, a svájci franké pedig 378,82 forintra emelkedett 378,36 forintról.
Hatalmasat menetelt eddig a forint idén: az év eleji kezdésnél a forint 6,9 százalékkal áll erősebben az euróval, 9,8 százalékkal erősebben a dollárral és 6,1 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben,
Az érzelmeinket manipuláló, nem invazív technikák alkalmazásával talán sikerülhet megfékezni az alvásunkat megkeserítő rémálmokat.Egy 36 rémálom zavarral diagnosztizált páciensen végzett tavalyi tanulmány kimutatta, hogy két egyszerű terápia kombinációja csökkentette rossz álmaik gyakoriságát.A tudósok felkérték az önkénteseket, hogy írják át a leg
A 2008-as válságig kell visszamenni az életbiztosításoknál, hogy olyan rossz évet találjunk, mint a tavalyi. A nagyon magas infláció ellenére csupán egy százalékkal nőtt a díjbevétel, és elmaradt a decemberi befizetési hajrá. A lakosság más befektetéseket választott, főleg állampapírba és befektetési alapba tette a pénzét.
Az Apple sikerének kulcsa, hogy álszent módon szoros és szívélyes kapcsolatot ápol a kínai politikai vezetéssel, véli az Elliott Management volt vezető portfóliómenedzsere. Emiatt már most is óriási kockázat az Apple-be fektetni.
A Slovan Bratislava vasárnap 3-2-re nyert Dunaszerdahelyen a felső ház nyolcadik fordulójában, így közel került 13. aranyérméhez a szlovák labdarúgó-bajnokságban.
„Európa a valóságban nincs is többé. Szétosztották maguk között a barbárok” – mondja egy Wass-regény tudós szereplője: az író legjobb regényeinek máig ható üzenetei vannak.
A Turanza 6 fejlesztési folyamatában nagy szerepet játszott az európai járművezetők körében végzett széles körű fogyasztói kutatás eredménye, amellyel a mérnökök első kézből kaptak visszajelzést, mit várnak el a felhasználók egy nyári túraabroncstól.3 Biztonságra és teljesítményre tervezve A TÜV SÜD által végzett, független tesztek alapján a Bridge
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.