Óriási kitüntetésben volt része a 9 éves György hercegnek a tegnapi koronázási ceremónián, ahol nagypapája, III. Károly és Kamilla királyné fejére került fel a korona. Egyes hírek szerint senki nem vitt még véghez ilyen feladatot, hasonlóan fiatal életkorban.
Újra három szolgáltató érhető el a lakás-takarékok piacán, miután a Fundamenta évekig tartó egyeduralma után idén márciusban az OTP, majd május elején az Erste is piacra dobta az új termékét. A befizetéseinkre most akár 30%-os kiegészítést is kaphatunk, ezeket azonban nem szabad úgy tekinteni, mintha ugyanekkora hozamot biztosítanának. Legutóbb öss
A hétvégén rendezik az NN Ultrabalatont. Ebből az alkalomból az Innomed Medical Zrt. felajánlott egy CardioAid defibrillátor készüléket a Gyermekrohamkocsinak.
III. Károly király és Kamilla királyné a legidősebb uralkodói pár, akiket az Egyesült Királyságban valaha megkoronáztak. A 75 éves királyné megjelenése a történelmi ceremónián ráadásul különlegesebb volt, mint azt elsőre gondolnánk.
„A jóvátétel nem csak erkölcsileg indokolható, hanem képes kezelni a régóta fennálló faji egyenlőtlenségeket is” – mondta Barbara Lee demokrata képviselő.
A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legutóbbi részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető olyan fenntartható pénzügyi megoldásokat mutatnak be, amelyekkel érdemben tehetünk a fenntarthatósági fordulatért.
Felmentését kérte Zuzana Caputová államfőtől Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő - ezt a miniszterelnök jelentette be Pozsonyban vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Félidejéhez érkezett a levegőminőség javítását célzó, 2019-ben indult HungAIRy LIFE integrált projekt - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
Az idén az első negyedévben a magyar háztartások 41 százaléka fogta vissza kiadásait a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt, míg egy éve még csak 22 százalék reagált így a gazdasági folyamatokra - tájékoztatta az MTI-t a Publicis Groupe reklám- és kommunikációs ügynökség szerdán.
Vasárnap délelőtt kisiklott egy tehervonat több kocsija Hajdúhadház és Újfehértó között - számolt be a Mávinform. Közölték azt is, hogy a műszaki mentés miatt ezen a szakszon szünetel a vonatforgalom.
A GLS Hungary üzembe helyezte 1000. csomagautomatáját Budapesten az Allee bevásárlóközpontban, ezzel a Magyarországon is elérhető csomaglogisztikai szolgáltatók közül elsőként érte el ezt a mérföldkövet.
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján a rendkívüli haláleset körülményeinek vizsgálatát a miskolci rendőrkapitányság folytatja le.
„Anyák Napja ≠ Anyád Napja”? Kell-e a káromkodás és a verekedés a fociba? Érdemel-e büntetést ifjabb Lisztes Krisztián a fáklyás ünneplésért? És Messi, mert elutazott Szaúd-Arábiába? Stílusos dolog-e a volt csapatod kispadja előtt ünnepelni egy gólt? Itt a Jobbfelső pipa legfrissebb adása a visszatérő Ganxsta Zoleeval, Harsányi Leventével és Hevesi
Hogy mikor van pörkölt vagy gulyásleves verseny Nápolyban, azt nem tudjuk, de pizzakészítő bajnokságot rendeztek a hétvégén a Kincsem Parkban, most először. Mi a titka ennek a roppant egyszerű ételnek, hogyan volt képes meghódítani a világot? Erre a kérdésre is kerestük a választ, lelkes amatőr és profi pizzamestereket kérdezgetve.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a négynapos kereskedési héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 46 330,72 ponton zárt pénteken, 1508,51 ponttal, 3,37 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A minimális sebességtúllépésért csak akkor jár büntetés, ha megállítja a sofőrt a rendőr. A telepített traffipaxoknál, vagy a mozgó sebességmérőknél még elvileg megmaradt az a szabály, hogy bizonyos mértékű sebesség-túllépésig nem kell számítani bírságra.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Nehéz megmondani, hogy gyorsan változó világunkban valójában mekkora kockázatot vállal az, aki csupán egyetlen termék előállítására és/vagy forgalmazására szakosodik. Pedig a zöldágazat is bővelkedik olyan termelőkben, akik egy szűkebb növénycsoportot vagy akár egyetlen növényfajt szaporítanak, abból szolgálják ki partnereiket kiemelkedő minőségű á
2023. május 11-13. között vár mindenkit a Ludovika Fesztivál a Ludovika Campuson. A helyszín az Orczy-park, amelyet az Üllői út, az Orczy út, a Diószegi Sámuel utca és a Korányi Sándor utca vesznek körbe. A fesztivál könnyen megközelíthető a Nagyvárad tér felől. Miért pont Ludovika? 1808-ban alapították meg az első magyar tisztképző akadémiát “Ludo