„A jóvátétel nem csak erkölcsileg indokolható, hanem képes kezelni a régóta fennálló faji egyenlőtlenségeket is” – mondta Barbara Lee demokrata képviselő.
A magyar válogatott csatár nem volt keretben a Leipzig elleni, 1–0-ra elveszített bajnokin, ám a Sportál információja szerint nem az esetleges klubváltás áll a háttérben.
Idénybeli legjobb időmérős eredményével tért vissza Carlos Sainz a bakui kisiklás után. Csapattársa balesete kapcsán megértő, Max Verstappen felzárkózásában pedig biztos.
A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legutóbbi részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető olyan fenntartható pénzügyi megoldásokat mutatnak be, amelyekkel érdemben tehetünk a fenntarthatósági fordulatért.
Elfogadhatatlannak nevezte a Forma–1-es Miami Nagydíj időmérőjén elért eredményeket a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. Az osztrák szakember azok után kritizálta pilótáit, hogy George Russell a 6., míg Lewis Hamilton csak a 13. helyen végzett.
Felmentését kérte Zuzana Caputová államfőtől Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő - ezt a miniszterelnök jelentette be Pozsonyban vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A műsorvezető nem csinál belőle titkot, hogy posztolás előtt – egészséges keretek között – megszerkeszti a fotóit. A túlzott korrekció előtt viszont értetlenül áll.
A magyar válogatott csatár nem volt keretben a Leipzig elleni, 1–0-ra elveszített bajnokin, ám a Sportál információja szerint nem az esetleges klubváltás áll a háttérben.
A magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott 21–18-ra kikapott Szlovéniától az izraeli Eilatban zajló világbajnoki selejtezőtorna rájátszásában, így a viadal utolsó meccsén a kínaiakat kell legyőznie a vb-részvétel kiharcolásáért.
Félidejéhez érkezett a levegőminőség javítását célzó, 2019-ben indult HungAIRy LIFE integrált projekt - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
Az idén az első negyedévben a magyar háztartások 41 százaléka fogta vissza kiadásait a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt, míg egy éve még csak 22 százalék reagált így a gazdasági folyamatokra - tájékoztatta az MTI-t a Publicis Groupe reklám- és kommunikációs ügynökség szerdán.
Divatos hivatás a borászkodás, sőt napjainkban egy jól csengő szakma is, de az oktatási szakemberek azt tapasztalják, hogy a nappali képzésben kevés diák választja ezt, ugyanis el kell érnie a fiataloknak egy bizonyos kort, hogy erre valóban megérjenek. A nappali diákok kevesebben vannak, mint a felnőtt képzésben részt vevő tanulók, akik általában
A magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott 21–19-re legyőzte Kínát vasárnap az izraeli Eilatban rendezett világbajnoki selejtezőtorna rájátszásában, így kijutott a bécsi vb-re.
Vasárnap délelőtt kisiklott egy tehervonat több kocsija Hajdúhadház és Újfehértó között - számolt be a Mávinform. Közölték azt is, hogy a műszaki mentés miatt ezen a szakszon szünetel a vonatforgalom.
A GLS Hungary üzembe helyezte 1000. csomagautomatáját Budapesten az Allee bevásárlóközpontban, ezzel a Magyarországon is elérhető csomaglogisztikai szolgáltatók közül elsőként érte el ezt a mérföldkövet.
A magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott 21-19-re legyőzte Kínát vasárnap az izraeli Eilatban rendezett világbajnoki selejtezőtorna rájátszásában, így kijutott a bécsi vb-re.
Pünkösdkor csendes sétával indul útjára a május 26. és 28. között megvalósuló II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál, amellyel megnyílik a Zichy-kastély szabadtéri színpada és a Zsámbéki Nyári Színház is. A Zichy-kastély udvarán akusztikus produkcióikkal lépnek színpadra a hazai könnyűzene meghatározó alternatív előadói, köztük a 30Y, a Felefánt, Henri Go
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján a rendkívüli haláleset körülményeinek vizsgálatát a miskolci rendőrkapitányság folytatja le.
A felmérésben megkérdezettek 68 százaléka gondolja úgy, hogy egy nőnek nem kell lemondania a karrierjéről, az életcéljairól az anyaság és a gyermeknevelés miatt.
„Anyák Napja ≠ Anyád Napja”? Kell-e a káromkodás és a verekedés a fociba? Érdemel-e büntetést ifjabb Lisztes Krisztián a fáklyás ünneplésért? És Messi, mert elutazott Szaúd-Arábiába? Stílusos dolog-e a volt csapatod kispadja előtt ünnepelni egy gólt? Itt a Jobbfelső pipa legfrissebb adása a visszatérő Ganxsta Zoleeval, Harsányi Leventével és Hevesi
Hogy mikor van pörkölt vagy gulyásleves verseny Nápolyban, azt nem tudjuk, de pizzakészítő bajnokságot rendeztek a hétvégén a Kincsem Parkban, most először. Mi a titka ennek a roppant egyszerű ételnek, hogyan volt képes meghódítani a világot? Erre a kérdésre is kerestük a választ, lelkes amatőr és profi pizzamestereket kérdezgetve.