A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, a Mate Szőlészeti és Borászati Intézet Badacsonyi Kutató Állomása, valamint a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend szervezésében idén június 3-án, harminckettő, Kéknyelűt termelő badacsonyi borászat részvételével, kulturális programokkal, zenével, kiváló borokkal és ízletes fogásokkal az év legnagyobb Kéknyelű
Világtörténelmünk egyik legrejtélyesebb jelensége: Japán és az atombomba. Jó néhány nyugati globális stratégiai elemző szerint Tokió olyan közel van az atomfegyver megszerzéséhez, gyártásához, célba juttató eszközei megteremtéséhez, hogy Japánt de facto atomhatalomként lehet számon tartani.
Egyre több a panasz a túlszaporodott medveállományra Románia keleti részében, a székelyföldi megyék, települések vezetői után moldvai elöljárók is szóvá teszik a problémát.
Az expedíciós hegymászóra emlékezik ezekben a napokban a Kossuth Rádió, ennek keretében kedden Az este című műsorban megismételték a Suhajda Szilárddal készült interjút, melyet Juhász Árpád geológusnak adott. Ma 19:30-tól a Nagyok portréműsorban a tavalyi, Náray Balázzsal készült beszélgetését adják újra.
Az izraeli titkosszolgálat egy korábbi ügynöke is meghalt, amikor a hétvégén egy hirtelen érkezett vihar felborított egy turistahajót Észak-Olaszországban.
Szerda este Budapesten rendezik meg az Európa-liga döntőjét, amire akár ötvenezer szurkoló is érkezhet. A tervek szerint a ma szülinapos miniszterelnök is ott ünnepel.
Tavaly év végén szabályosan berobbant, és pillanatok alatt magával ragadta a nézőket a Király című sorozat. Ismerd meg a néhai énekes egykori szerelmét alakító Bíró Panna Dominika színésznőt, aki a sorozat mellett más remek alkotásban is látható.
Orbán Viktort „ünneplik” a diákok, a miniszterelnök „szerelemprojektjéhez” köthető tárgy mellé estére bulit is ígértek. Egy focimeccsre is kihívták a miniszterelnököt.
A Cofidis SA megállapodást írt alá a napokban a Bnpp PF Group magyarországi leányvállalatának megvásárlásáról, így a Magyar Cetelem Bank részvényei a Cofidis SA tulajdonába kerülnek - jelentette be a fogyasztási hitelszolgáltató szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2022-ben 402 milliárd forintos vesztesége volt az MNB-nek, ez lényegesen meghaladja az egy évvel korábbi 51,7 milliárdot, sőt az elmúlt húsz évben sem volt példa még csak hasonlóan nagy mínuszra sem. Ugyanakkor a magas kamatok miatt a veszteség lehetett volna sokkal nagyobb is, ha a kamateredményt nem kompenzálja a devizaváltáson elkönyvelt 800 mil
Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest Park kerül az első helyre. Mindez persze csak akkor érvényes, ha épp nincs valamilyen nagy zenei fesztivál a fő
A novembertől élesedő szabályozás enyhíti az építkezőkkel szemben támasztott és a jelentős felújításokra vonatkozó, bonyolult és elavult követelményeket.
Először szurkolhatunk két magyar csapatnak a női kézilabda Bajnokok Ligája négyesdöntőjében. Az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC mellett az FTC-Rail Cargo Hungaria is ott lesz a hétvégi budapesti eseményen. Mindkét magyar együttes szombati elődöntőjét, a vasárnapi bronzmérkőzést és a döntőt is élőben közvetíti a Kossuth Rádió Hajdú B. István é
Radics Gigi nemrég egy hatalmas kihívásban próbálhatta ki magát. Az énekesnőt a Disney stúdió kereste meg, hogy legyen A kis hableány filmben a főszereplő, Ariel magyar hangja.
A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak maradtak, már kora tavasszal kezdtek visszatérni a vevők is, s reméli, hogy őszre ismét felpörög a piac.A lakáspiac prémium sz
Az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon a 90-es Nagyfüged-Ludas és a 78-as Gyöngyös-kelet csomópont között a Borsókúti pihenőhelynél felborult egy kamion. A 81-es kilométernél a főváros felé két sávot lezártak. A forgalmat a pihenőhely gyorsítósávjára terelték. Az ellenkező oldalon a belső sávot zárták le a baleset miatt. Budapest felé m
Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Kihirdette 31 fős bő keretét Miodrag Radulovic, a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő montenegrói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A mai EP-vita előtt a jelentéstevők sürgették a Tanácsot a magyar soros EU-elnökség megakadályozására. Sophie in’t Weld közölte: azért írták alá olyan gyorsan az EP-s határozati javaslatot, “mert nagyon aggasztó, hogy Hahn biztos úr miket mond, hogy például Orbán Viktor egész jól teljesít, és nem állunk annyira távol a megállapodástól”. Az EP-képv
Zavartalanul folytatják a külföldi munkavállalók felvételét az Egyesült Államok legnagyobb technológiai konglomerátumai egy vízumprogramon keresztül, miután tömeges elbocsátásokkal építettek le közel százezer amerikai alkalmazottat.
Az ingerfeldolgozási érzékenység során bizonyos helyzetekben nehezebb a szülőknek boldogulni, ám vannak pozitív tulajdonságok is, melyek ehhez a személyiségtípushoz tartoznak.
A programhoz kapcsolódó regisztrációs felület 2023. augusztus 1-én indul, érdeklődni pedig már június 1-től lehet az OFA Nonprofit Kft. elérhetőségein keresztül.