Philip Jefferson, a Federal Reserve kormányzótanácsának tagja jelezte, hogy a központi bank valószínűleg nem változtat a kamatlábakon a következő, júniusi ülésén, hogy lehetővé tegye a gazdasági kilátások további értékelését. Eközben Larry Fink, a Blackrock vezérigazgatója viszont további szigorításra számít.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az elmúlt hónapokban – a globális tényezőket is figyelembe véve – részletesen értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg.
Valószínűleg utolsó öt évére készül a vasárnap újraválasztott Erdoğan, de az sem kizárt, hogy teljesen átírná az alkotmányt. Óriási volt az infláció, mégis nyert. Mit kezd a gazdasággal, az országban élő hárommillió menekülttel, a NATO-val vagy Putyinnal? Marad-e valami a török demokráciából? Összeszedtük.
Munkalassítással, illetve túlbuzgósággal tiltakoznak Romániában a szolgálati nyugdíjak tervezett reformja ellen a börtönőrök – tudatta szerdán a büntetés-végrehajtási intézetek szakszervezeti szövetsége (FSANP).
Terézváros polgármestere osztott meg képeket a pusztításról, amelyeken törött üvegek, hányás és szemét látható. A napokban elültetett 4000 tő virág is a drukkerek áldozatává vált.
Egy, eredetileg a vulkánkitörések és földrengések pontos érzékelése céljából megalkotott kutatóballon detektálta a hangokat a sztratoszférában. Egyelőre még a szakemberek is tanácstalanok.
A Sevilla nyerte meg a labdarúgó Európa-liga budapesti döntőjét, miután 147 perces játék után szétlövésben legyőzte az AS Romát. A rendes játékidő és a hosszabbítás után 1-1-re álltak a csapatok.
A klímaváltozás okozta változékony időjárás miatt különösen sok halálos áldozatot szedett a Mount Everesten az idei hegymászószezon. Idén eddig 12 olyan hegymászó halálát erősítették meg, aki a világ legmagasabb hegyét próbálta meghódítani, öt embert pedig hivatalosan eltűntként tartanak nyilván, köztük a magyar Suhajda Szilárdot.
Az Európai Parlament plenáris ülésén ismét Magyarországgal foglalkoztak szerdán, a vita középpontjában a jogállamiság helyzete és az egyelőre befagyasztott uniós pénzek lehívása volt. Az ügyben az EP-képviselők hevesen bírálták a magyar kormányt, valamint követelték, hogy valódi jogállamisági reformok nélkül az EU-s forrásokat ne utalják el Magyaro
A világ egyik legjobb légitársasága egy ideig nemcsak a csomagok, hanem az utasok súlyát is megméri. Az Air New Zealand járatain utazó több ezer ember fogja majd megmérni magát, mielőtt a jövő hónapban felszáll a fedélzetre.A vállalat tisztában van vele, hogy ez a lépés ijesztő lehet, de véleményük szerint a biztonságért mindent meg kell tenni.Ez i
A korábbi győri polgármester lezártnak tekinti a múltat, szerinte a győrieket már nem érdekli a szexbotránya. Borkai a Győri Atlétika Club elnökeként tért vissza a városi közéletbe.
Az Apple App Store ökoszisztéma 2022-ben 1100 milliárd dollár bevételt termelt, a bevételek több mint 90 százaléka az alkalmazások fejlesztőihez került.
Az Európai Bizottság aggodalommal kíséri figyelemmel az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló új lengyel törvényt, amely már hatályba is lépett - jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos szerdán az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén.
Az öt budapesti kaszinó jó évet zárt 2022-ben, és azokat működtető Las Vegas Casino Zrt. összesen 20,4 milliárd forint osztalékot fizetett a Garinvest Projektnek, amelyből Garancsi István és Habony Árpád részesedhettek - számolta ki a Forbes.
Tavaly 4590 milliárd forint értékben folytattak le eredményesen közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők, ami csaknem 370 milliárd forinttal haladta meg a 2021-es adatokat - közölte a Közbeszerzési Hatóság szerdán, 2022-es szakmai beszámolója adatait ismertetve.
Korszerű rendszerben készülnek és a korábbiaknál részletesebb felújítási javaslatokat tartalmaznak a jövőben az épületek energetikai tanúsítványai. A novembertől élesedő szabályozás enyhíti az építkezőkkel szemben támasztott és a jelentős felújításokra vonatkozó, bonyolult és elavult követelményeket - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Rengeteg elloppott felhasználónév és jleszó kombináció kering a a kiberbűnözői piacon. A felhasználók gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt, ami miatt könnyűszerrel a hekkerek célpontjává válnak. De hogyan lopják el az emberek adatait a támadók és mire kell figyelni jelszókezelő vásárlásakor?
Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy a jogállamiság Magyarországon is megvalósuljon, amit világosan mutatnak az eddig meghozott, példa nélküli, Magyarországot érintő költségvetési intézkedések
Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy a jogállamiság Magyarországon is megvalósuljon, amit világosan mutatnak az eddig meghozott, példa nélküli, Magyarországot érintő költségvetési intézkedések - jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén.
A magyar csapat 8-4-es vereséget szenvedett a címvédő olasz Pro Reccótól a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjében, így az 5-8. helyért folytatja szereplését.
Az Európai Bizottság aggodalommal kíséri figyelemmel az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló új lengyel törvényt, amely már hatályba is lépett - jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos szerdán az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén.
Vádat emelt a Kunszentmártoni Járási Ügyészség egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei mentőtiszttel szemben, aki szolgálat közben az esetkocsiban adott be magának kábítószernek minősülő anyagot
Több mint 600 millió osztalékot vett ki az egyik cégéből, amely több Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég kommunikációs és PR-tevékenységét is ellátja.
Ahhoz, hogy egy vállalat versenyben maradhasson a piacon és eredményeket érhessen el, gördülékeny és hatékony munkafolyamatokra van szüksége. A mai rohamosan fejlődő világban egy cég sem engedheti meg magának, hogy elavult szoftverekkel dolgozzon. Itt jönnek képbe a vállalatirányítási rendszerek. Csakhogy ahány cég, annyi munkafolyamat és igény. Ci