2023. május 31. szerda

máj. 31
12:39
Orbán Viktor fogadta az UEFA vezetőit (hirado.hu)
A találkozón Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is részt vett.
máj. 31
12:39
Esik a forint árfolyama (Portfolio)
A forint szerdán az euróhoz és a dollárhoz képest is gyengül, főként utóbbival szemben vesztett az árfolyamából. Ma a német infláció mozgathatja a piacot, de este érkezik a Bézs könyv is az USA-ból. A török líra is esik a dollárhoz képest.
máj. 31
12:39
Már csak a sürgősségin tudtak segíteni A farm, ahol élünk Loráján (hirado.hu)
Melissa Gilbert egy ártalmatlan tűnő csípés miatt került kórházba, ami pár óra alatt súlyos gyulladást okozott.
máj. 31
12:39
Kártérítésért perelnek annak a gyorséttermi vezetőnek a gyerekei, aki a hűtőkamrába szorulva halt meg (ATV)
Egy amerikai gyorsétteremlánc étteremvezetője beszorult a fagyasztókamrába és mivel senki nem vette észre időben, ezért halálra fagyott. A 63 éves Nguyet Le minden erejével megpróbált kijutni: véresre verte a kezét, hogy valahogy felhívja magára a figyelmet, ám hiába. A gyerekei most kártérítésért perelnek – írja a Guardian.
máj. 31
12:39
A Dunán debütált Oláh Ibolya és Radics Gigi duettje (hirado.hu)
Kedden jelent meg Oláh Ibolyának, A Dal 2022 győztesének az MTVA támogatásával készült tízdalos lemeze, és a Helló, helló! című számának klipje.
máj. 31
12:39
Vezetőváltás az MG Motor Hungary élén (autopro)
Még nincs egy éve sem jelen a hazai piacon az MG, máris történt az élén egy változás.
máj. 31
12:39
Ismét jelentős túljegyzés mellett találtak gazdára a diszkontkincstárjegyek (vg.hu)
.
máj. 31
12:39
Kábítószer-kereskedelemmel vádolják a volt válogatott focistát (Life)
Kábítószer-kereskedelem vádjával indult büntetőeljárás a Szpartak Moszkva 31 éves csatára, Quincy Pomes ellen.
máj. 31
12:39
Durva kritika „szegény öreg” Péreznek: Verstappen tesztpilótája lett (Magyar Nemzet)
Paul Stoddart szerint a mexikói megmutatta, hogy miért nem lehet őt bajnokaspiránsnak nevezni.
máj. 31
12:39
A Szilícium-völgy sztárja volt, most megkezdte börtönbüntetését a legnagyobb startup-csaló (Forbes)
Forradalmi vérteszteket ígért, de mindenkit becsapott. Végül 11 év börtönt kapott.
máj. 31
12:39
15 milliárd forintos autóipari beruházással 170 új munkahely jön létre Pécsen (Autószektor)
Fotó: MTI/Ruprech Judit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen arról számolt be, hogy az üzem évi csaknem 2,5 millió méternyi szintetikus bőr autóülés-huzattal fogja ellátni az európai járműipari piacot, az előállítás ráadásul környezetkímélő módon fog zajlani, és a termékek kopásállósága négyszer nagyobb lesz, mint az eddig h
máj. 31
12:39
Ez a személyiségjegy erősen összefügg a magas empátiával (in.hu)
A kutatók egy nem túlságosan meglepő, mégis fontos megállapítást tettek: az, hogy valaki kedves, az empátia magas szintjével függ össze.A kutatások leírásai alapján a kedves emberek általában tapintatosak, bizalomteljesek, barátságosak és melegszívűek.Az ilyen típusú személyek általában odafigyelnek mások problémáira, ami szintén együttérzőbbé tesz
máj. 31
12:45
Lionel Messi megelőzte Cristiano Ronaldo egy fontos mutatóban (Infostart)
Az argentin világbajnok futballista az öt európai topliga legeredményesebb gólszerzője lett.
máj. 31
12:45
A helyi szerbek nem ismerik el az időközi polgármester-választások eredményeit (HírTV)
Továbbra is feszült a helyzet Koszovó északi részén. További részletekért kapcsoltunk Szabadkára Dóró Alen kollégánkhoz.
máj. 31
12:45
Mutatjuk, mikor búcsúznak Lang Györgyitől (hirado.hu)
„Búcsúzzunk el közösen Györgyitől úgy, ahogy ő akarná és emlékezzünk rá együtt, vidáman” – írta szerdán közösségi oldalán barátja és zenésztársa, Falusi Mariann.
máj. 31
12:45
Megvan Lang Györgyi búcsúztatójának időpontja: "Emlékezzünk rá együtt, vidáman..." (Femcafe)
Kitűzték a dátumot és a helyszínt Lang Györgyi búcsúztatójára, tájékoztat az Mti.
máj. 31
12:45
„Az önismeret nagyon jó bázis” – Rókusfalvy Lili a júniusi Képmás címlapján (Képmás)
Nemrég egy kerekasztal-beszélgetésből tudtam meg, hogy Rókusfalvy Lili szereti, ha a bemutatásakor elhangzik: kétgyerekes anyuka. A beszélgetést vezető férfi kolléga ezen annyira meglepődött, hogy el is felejtette hozzátenni, hogy nem mellesleg a képernyőn rendszeresen szereplő televíziós műsorvezető a Duna Televízió képernyőjén. Talán az hozta zav
máj. 31
12:45
Vérző sebekkel menekítették ki, megtámadták Opitz Barbit és Greget az egyik budapesti plázában (BorsOnline)
Trágár szavaktól zengett a fővárosi bevásárlóközpont.
máj. 31
12:45
Újra nyereséges évet zárt a Budapest Airport, de a COVID okozta veszteség még mindig jelentős (Spabook)
Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia. A repülőteret üzemeltető társaság a…
máj. 31
12:45
Bajnai Gordonék pert nyertek az Index ellen – súlyos büntetést szabott ki a bíróság a Fidesz-közeli portálra (Nyugati Fény)
Arra kötelezték őket, ismerjék be, hogy hazudtak.
máj. 31
12:45
Orbán Viktor fogadta az Uefa vezetőit (Magyar Nemzet)
A találkozón Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is részt vett.
máj. 31
12:45
Figyelem: fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség (naphire.hu)
Péntek éjfélig van érvényben, a cél a közbiztonság fenntartása.
máj. 31
12:51
Unikornis született, újabb fontos ország tart a válság felé (Privátbankár)
A kínai növekedési kilátások romlása és az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos viták miatt esnek elsősorban az indexek. A BUX még tartja magát, a Mol és az OTP mozgása kioltja egymást. A forint tovább ostromolja a 370-et. Egy cég átlépte az egybillió dolláros méretet, egy gazdaságilag óriás állam termelése pedig nagy csalódást okozott.
máj. 31
12:51
Az állatkertben lesz Lang Györgyi búcsúztatója (Infostart)
A Pa-Dö-Dő együttes tagja a Hősök tere túloldalán lakott az elmúlt évtizedekben.
máj. 31
12:51
Milyen szabályokat érdemes szem előtt tartani a nyári szabadság kiadása során? (Adózóna)
Minden évben, így idén is áttekintjük a nyári szabadságolásokat megelőzően a szabadságok kiadásának alapvető szabályait. Ezen szabályok figyelmen kívül hagyásának ugyanis komoly jogi következményei is lehetnek. Cikkünkben a legfontosabb szabályokat gyakorlati szempontból ismertetjük.
máj. 31
12:51
Megtörte a csendet Suhajda Szilárd felesége, megható üzenetet küldött (ATV)
A magyar hegymászó felesége, Timi is ott volt kedden a budapesti megemlékezésen.
máj. 31
12:51
„Nagy sztárként fogunk emlékezni rá” - szívszorító dolgokat mondott Arnold Schwarzenegger (Ripost)
Több filmben is szerepeltek együtt.
máj. 31
12:51
Hiába vezetett sokáig, a férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott kikapott Mongóliától a világbajnokságon (m4sport.hu)
A hajrát a mongolok bírták jobban.
máj. 31
12:51
Elárulta az államtitkár, jöhet-e nyáron újabb nyugdíjemelés (SzMo)
Tállai András szerint a kormány azon dolgozik, hogy a nyugdíjak értékmegőrzése biztosított legyen.
máj. 31
12:51
Abszurd! - nem ugathatnak a kutyák a kutyaparkban (BorsOnline)
Mindez nem valami tréfa, sajnos halálosan komoly.
máj. 31
12:51
Sorsdöntő fordulat? Harry herceg váratlan döntést hozott, III. Károly örülhet, úgy tűnik, hogy fia hazatér (Promotions)
Források szerint Harry hercegmeglépi azt, amire Károly nagyon várt.
máj. 31
12:51
Nyilvánosan késeltek és vertek halálra egy tinilányt, senki nem állt meg segíteni (Magyar Nemzet)
Az ország a világ legdurvább helyének számít, ahol nőnek lenni a legveszélyesebb.
máj. 31
12:51
The Guardian: A szakértők tudni vélik, mi okozhatja a sok tragédiát a Mount Everesten (Mandiner)
Suhajda Szilárd útját is befolyásolhatta a klímaváltozás.
máj. 31
12:51
Óvszertrükk: fogadjunk, hogy így még sohasem próbáltad (AC News)
Olyan dolgot művel az óvszerrel egy 26 éves lány a videóban, ami sokaknak még csak eszébe se jutna.
máj. 31
12:53
Beleálltak Kulcsár Edina rajongói G.w.M-be: elkeseríti őket, amit feleségével művel (BorsOnline)
Hangot adtak annak, mit is gondolnak valójában.
máj. 31
12:53
Ezzel a képpel üzen az MLSZ-nek Kubatov Gábor (Mandiner)
A Fradi játékosa lett az év felfedezettje.
máj. 31
12:57
2 milliárdos osztalékot hozott Tiborcz István zászlóshajó cége (Menedzsment Fórum)
Tiborcz István zászlóshajónak is tekinthető cége tavaly sem okozhatott csalódást.
máj. 31
12:57
Újabb durva magyarellenes kirohanásra lehet számítani (HírTV)
Véget ért a baloldali képviselők sajtótájékoztatója az Európai Parlamentben, ahol délután a plenáris ülésen újabb Magyarországról szóló vita lesz. A témában Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő nyilatkozott a sajtónak.
máj. 31
12:57
Újabb agrár- és élelmiszeripari beruházások indulhatnak (vg.hu)
Az állattartó telepek és az élelmiszeripari üzemek fejlesztését is támogatják.
máj. 31
12:57
Sajtóhír: Messi elfogadta az új csapat ajánlatát, rekordfizetésért írhat alá (BorsOnline)
Világrekordot jelentő összegért írhat alá Lionel Messi.
máj. 31
12:57
Jókora veszteséggel zárta az évet Orbán Ráhel hegyvidéki luxusbababoltja (Forbes)
73,4 millió forintos árbevétellel és 55 millió forintos veszteséggel zárta 2022-t a kormányfő lányának hegyvidéki bababoltja.
máj. 31
12:57
Okosotthonok: itt vannak az év legfrissebb trendjei (Üzletem)
Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében.
máj. 31
13:03
Mióma terhesség alatt (WebBeteg)
A mióma jóindulatú, rendszerint ártalmatlan izomtumor, amely a méh izomszövetéből indul ki. Ha a méh belsejében alakul ki, fájdalmat és vérzészavarokat okozhat, illetve megakadályozhatja a terhesség kialakulását. Elhelyezkedhet a méh külső felszínén is, ekkor általában csak akkor okoz panaszokat, ha a mérete nagyon nagy.
máj. 31
13:03
Felfalják egymást a magyar bankok: újabb pénzintézetet vásároltak fel, ezt minden ügyfélnek tudnia kell (Pénzcentrum)
A Cofidis megvásárolta a Magyar Cetelem Bankot, az erről szóló bejelentés ma érkezett meg - írja a Portfolio. A Cofidis SA május 24-én megállapodást írt alá a BNPP PF Group magyarországi leányvállalatának megvásárlásáról A megállapodás értelmében a Magyar Cetelem Bank részvényei a Cofidis SA tulajdonába kerülnek közölte a Cofidis.
máj. 31
13:03
Június második felétől már teljeskörűen elérhetik a gazdálkodók az elektronikus gazdálkodási naplót (Agroinform)
Összefoglaló az eGazdálkodási Napló Agroinform webináriumról.
máj. 31
13:03
Az UEFA vezetőivel ebédelt Orbán Viktor (vg.hu)
.
máj. 31
13:03
Már majdnem egész Magyarországon támad, jobb ha vigyázol! (BorsOnline)
Rendkívüli módon bedurvult a pollenhelyzet Magyarországon.
máj. 31
13:03
Új Stephen King horrorklasszikus született? – Ilyen lett A mumus (SzMo)
Ilyen erős kezdést régen láttam moziban. Atmoszférikus, brutális és mégis 16-os korhatár? Ekkor még azt gondoltam, ez lesz az év horrorfilmje.
máj. 31
13:03
Meleg és csapadék – gomba és károkozók a gyümölcsösökben (Agrárágazat)
Gombás fertőzések a mezőgazdasági kultúrákban – a növényvédelem aktualitásai a gyümölcsösökben.
máj. 31
13:09
Kórházban akadt dolga Novák Katalinnak (Menedzsment Fórum)
Meglátogatta a megsérült magyar katonákat a főparancsnok.

Keresés