2023. május 30. kedd

máj. 30
20:33
Sátrat vertek a diákok a Sándor-palotánál, napokig fognak tiltakozni Novák Katalin hivatala előtt (SzMo)
Azt akarják elérni, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a státusztörvényt. Holnap Orbán születésnapját is „megünneplik”.
máj. 30
20:33
Carson Coma-koncert vagy bármi más helyett zárt ajtók a brüsszeli Liszt Intézetben (Telex)
A zenekar május 30-i brüsszeli fellépését kormánykritikus kiszólások és dal megjelenése után, egy hete mondta le az állami intézmény. Nekik azt állították, más programot szerveztek erre a napra, de a helyszínen zárt ajtókat és a koncert elmaradását technikai okkal magyarázó kiírást találni.
máj. 30
20:39
Czippán Anett közös fotón mutatta meg új szerelmét (Life)
Februárban írtunk arról, hogy Czippán Anett ismét szerelmes, egy nem teljesen civil férfiba. Most közös fotót is kszített magukról a műsorvezető, melyet az Instagramon mutatott meg követőinek.
máj. 30
20:45
"Mindig is fontos volt, hogy a társam ne csak egy szép nőt lásson bennem" - Új kapcsolatáról vallot Csősz Boglárka (Metropol)
Nehéz év volt a tavalyi az üzletasszony számára, hiszen szinte teljesen új életet kellett kezdenie. 15 év után elvált a férjétől, ma pedig már kimondhatjuk, hogy újra egy társ mellett hajtja álomra a fejét nap mint nap.
máj. 30
20:45
A Richter felülteljesített a tőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,67 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 47 515,68 ponton zárt kedden.
máj. 30
20:45
Egyéniségéhez méltón emlékeznek Suhajda Szilárdra (hirado.hu)
Csendes megemlékezést tartanak a Mount Everesten tragikus körülmények között elhunyt Suhajda Szilárd tiszteletére a budapesti Szemlőhegyi-barlangnál ma este.
máj. 30
20:45
EFOTT 2023: ilyen lineup várja a fesztiválozókat Velencén (Pénzcentrum)
Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjá
máj. 30
20:45
A szlovén kormány nem hosszabbítja meg az energiatermékekre vonatkozó áfacsökkentést (hirado.hu)
A tavaly szeptember elseje óta érvényben lévő intézkedés május 31-én lejár.
máj. 30
20:45
A szlovén kormány nem hosszabbítja meg az energiatermékekre vonatkozó áfacsökkentést (hirado.hu)
A tavaly szeptember elseje óta érvényben lévő intézkedés május 31-én lejár.
máj. 30
20:45
Csendben újabb kínai akkumulátoripari beruházás jöhet Magyarországra (444.hu)
2 millió euró bejegyezett tőkével megalapították a magyarországi leányvállalatát a hongkongi CHR Groupnak, ami akkumulátoripari gyártóberendezések készítésével foglalkozik, és partnere volt már a Samsung SDI-nak és a CATL-nek is.
máj. 30
20:45
Elon Musk Pekingbe ment a kínai külügyminiszterhez (444.hu)
Közben a kínaiak nemet mondtak egy miniszteri egyeztetésre az Egyesült Államokkal.
máj. 30
20:45
José Luis Mendilibar: Még le kellene vezetnem egy edzést (m4sport.hu)
A Sevilla trénere szerint a kevesebbet hibázó csapat győz majd a budapesti El-döntőben.
máj. 30
20:45
Elképesztő lelkierő, Suhajda Szilárd felesége is részt vett a budapesti gyertyagyújtáson (BorsOnline)
Kedden este gyertyagyújtással emlékeztek Suhajda Szilárdra.
máj. 30
20:45
Lépett a Nato, több száz katonát küldenek Koszovóba (Nyugati Fény)
Beavatkoznak.
máj. 30
20:45
Uniós biztos: Továbbra is fennáll Magyarországon az európai értékek megsértésének veszélye (Telex)
Vera Jourová szerint folytatni kell a hetes cikk szerinti eljárást. A magyar soros elnökség blokkolásáról eddig nem tárgyaltak.
máj. 30
20:47
Washington büntető intézkedéseket vezet be szíriai pénzügyi szolgáltatók ellen (hirado.hu)
A törvény egyúttal büntetőintézkedésekkel sújtja azokat is, akik „az újjáépítésben történő részvétel révén hasznot húznak a szíriai konfliktusból”.
máj. 30
20:51
Tüntetők jelentek meg a Fővárosi Törvényszék épülete előtt: a végrehajtói maffia felszámolását követelték (ATV)
A kilakoltatott Bíró Ica is csatlakozott a tüntetőkhöz.
máj. 30
20:51
Érik a szenzáció: Szoboszlai a példaképét, Ronaldót tömheti gólpasszokkal (Ripost)
Ennek szólt Szoboszlai gólöröme, amivel Ronaldót idézte?
máj. 30
20:51
Hátborzongató felfedezést tett a NASA (BorsOnline)
A frissen megtalált égi jelenség egyedülálló.
máj. 30
20:51
Gréczy Zsolt feldúltan kiabálni kezdett Menczer Tamás felszólalása közben (Demokrata)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Varga Zoltán kérdésére reagált az Országgyűlésben.
máj. 30
20:51
Bécsben szeptembertől ingyenes lesz az iskolai menza (Telex)
Az oktatási tanács szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi infláció a középosztályra is hatalmas terhet ró.
máj. 30
20:57
Főhajtás és gyertyagyújtás Suhajda Szilárd emlékére a Szemlőhegyi-barlangnál (vg.hu)
Több százan gyújtottak gyertyát a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban található hegymászó emlékhelynél.
máj. 30
21:03
Tele lesz a Puskás Aréna a litvánok elleni Eb-selejtezőn (m4sport.hu)
Három héttel a meccs előtt minden jegy elkelt.
máj. 30
21:03
Feldman Zsolt: az ukrán gabonát importáló államok az egység érdekében vegyék figyelembe a keleti tagok igényét (vg.hu)
Noha már csak alig pár nap van hátra és lejár az ukrán terményekre vonatkozó uniós importsop határideje, az Európai Bizottság hivatalosan még nem közölt semmit. A mai agrártanácsi ülésen a magyar fél ismét kérte az import korlátozás megújítását, több támogatást és az importálóknak kedvező szállítási dotációra is javaslatot tett.
máj. 30
21:03
„Metal Lady sosem lesz néni!” - 66 éves lett a bomba formában lévő Bíró Ica (BorsOnline)
Családjával ünnepli születésnapját.
máj. 30
21:03
Holtan találtak egy neves német hegymászót a Himalájában (Life)
Holtan találtak rá Luis Stitzinger tapasztalt német hegymászóra a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsán, a Himalájában.
máj. 30
21:09
Áll a bál Szekszárdon: nem hajlandó megválni posztjától a polgármester, pedig megállapították az összeférhetetlenséget (ATV)
Hiába állapította meg Szekszárd közgyűlése a város első emberének összeférhetetlenségét, a polgármester nem kíván megválni a posztjától. Sőt jogi úton támadná meg a döntést. Egyes vélemények szerint Szekszárd már legalább harmincmilliárd forinttól esett el mióta rendezetlenek a körülmények.
máj. 30
21:09
Mindegy, hogy király, kormányzó vagy pártfőtitkár, a hatvanat, azt meg kell ünnepelni (444.hu)
Ferenc Józsefet ágyúzás, Horthyt díszszemle, Rákosit az egész ország köszöntötte, Kádár pedig taktikai okból belengette a lemondását. Így ünnepelték a 60-at az ország sorsát meghatározó korszakos politikusok, valamint az ezt a kort miniszterelnökként megélő Antall József és Medgyessy Péter.
máj. 30
21:09
Békefenntartók sorfala védi a polgármesteri épületeket Koszovóban (hirado.hu)
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök egymást vádolja a történtekért.
máj. 30
21:09
Ensz: Nincs elég pénz, ezért a felére kell csökkenteni a tanzániai menekülttáborokban élők kalóriaadagját (444.hu)
200 ezer ember napi kalóriaadagja így már csak a felét fogja elérni az ENSZ által ajánlott mennyiségnek.
máj. 30
21:09
Megszólalt új párkapcsolatáról Csősz Bogi: pikáns részleteket árult el (Ripost)
Nehéz volt a tavalyi év az üzletasszony számára.
máj. 30
21:09
A Fehérvár Nego mellett három, korábban nagy dérrel-dúrral bejelentett megváltójától vált meg (m4sport.hu)
Hivatalosan is bejelentette a MOL Fehérvár: Nego Loic elhagyja a klubot, és mellette további három légiós is távozik, akikben közös, hogy bejelentésükkor nagy várakozással tekintettek szereplésük elé.
máj. 30
21:09
Franciaországban egymás után adják át az akkugyárakat (vg.hu)
Sőt, egy egész "Battery-Valleyt" hoznának létre.
máj. 30
21:11
Most már technikai okokra fogják, hogy lemondták a Carson Coma brüsszeli koncertjét (444.hu)
A kormányzati fenntartású intézmény pont azután lépett, hogy a zenekar erősen bírálta a kormányt.
máj. 30
21:11
Szívszorító: így búcsúztak Suhajda Szilárdtól a fővárosban (Ripost)
Kedden este emlékeztek meg Suhajda Szilárdról.
máj. 30
21:15
Ezek a világhírű sztárok szinte sosem adnak autogramot: elárulták, miért döntöttek így! (Femcafe)
Biztosan számodra is ismerős az érzés, amikor izzadó tenyerekkel várakozol kedvenc sztárodra, hogy autogramot szerezhess tőle, melyet aztán újra és újra előveszel pusztán csak azért, hogy nézegesd.
máj. 30
21:15
Szabó Istvánnak a Ferencváros legyőzése mutatott rá, nyugodtan lehetnek bátrak (m4sport.hu)
Bár már akkor is megmosolyogta, hogy védekező futballal jellemzik csapatát, a Ferencváros őszi legyőzése adta meg a löketet, hogy a bátrabb játékot is felvállalhatják – árulta el az újonc Kecskeméttel az OTP Bank Liga második helyét megszerző Szabó István, miután átvette az NB I. legjobb edzője elismerést a RangAdó-díjátadón.
máj. 30
21:15
A "luxus hullámos haj" tarol idén nyáron: ez a fazon mindenkinek jól áll (Femcafe)
Hamarosan itt a nyár, így itt az idő, hogy a hajadat is felkészítsd erre a szezonra – és itt jön képbe a lusta lányok luxus hullámos haja.
máj. 30
21:15
Holtan találtak egy neves német hegymászót a Himalájában (Demokrata)
Az 54 éves hegymászó korábban egyedül vágott neki a 8586 méter magas Kancsendzönga meghódításának.
máj. 30
21:15
MEKKora ötlet: a II. kerület kecskékre és bárányokra cserélné a fűnyírókat (Telex)
A kérődző állatok nagyvárosi alkalmazására eddig nem volt példa Magyarországon, de a jelek szerint nem csak az állatoknak jön be a nagyvárosi gyep, a gyerekeknek is bejönnek a fűnyíró-helyettesítők, így lesz folytatás.
máj. 30
21:17
Néhány év múlva el fognak tűnni a csillagok az égről (Femcafe)
Egy nemzedék múlva láthatatlanná válhat az összes csillag az égbolton, leszámítva a legfényesebbeket.
máj. 30
21:21
Torokfájás, köhögés, zihálás? Már 16 ezer halottja van a koronavírusnál is pusztítóbb járványnak (Metropol)
A gyerekek és az idősek különösen nagy veszélyben vannak.
máj. 30
21:21
Veszteséges zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyes kezdés után veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
máj. 30
21:21
AM-államtitkár: Az Európai Unió mutasson szolidaritást a kelet-európai gazdálkodókkal! (hirado.hu)
A mezőgazdasági károk enyhítését célozni kívánó uniós pénzügyi támogatásról egyelőre nem született döntés.
máj. 30
21:21
Nagy-Briannia kimondta: Ukrajna megtámadhatja Oroszországot (Portfolio)
Ukrajnának szabad önvédelemből támadásokat végrehajtani orosz területeken lévő célpontok ellen is - jelentette ki kedden James Cleverly brit külügyminiszter Tallinnban.
máj. 30
21:21
A rettegett járványra figyelmeztetnek egy menekülttáborban Kenyában (ATV)
A menekültek számának gyors növekedése miatt kolerajárvány veszélyére figyelmeztetett a 300 ezer fős kelet-kenyai Dadaab menekülttáborban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet kedden.
máj. 30
21:21
Brit külügyminiszter: Ukrajnának szabad támadásokat végrehajtani orosz területek ellen (hirado.hu)
Ukrajnának szabad önvédelemből támadásokat végrehajtani orosz területeken lévő célpontok ellen is – jelentette ki kedden James Cleverly brit külügyminiszter Tallinnban.
máj. 30
21:21
Horror a vízben: krokodiltámadás ért egy sportolót (Ripost)
Centiken múlt, hogy nem történt nagyobb tragédia.
máj. 30
21:21
Elhunyt édesanyja mellett találtak meg egy síró csecsemőt (BorsOnline)
Szörnyű tragédiára derített fényt a rendőrség.
máj. 30
21:21
NAV: több millió forintnyi hamis ruhát találtak egy tolnai piacon (Life)
Mintegy négymillió forint értékű hamis ruhát találtak egy Tolna vármegyei piacon áruló nőnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Keresés