2023. május 3. szerda

máj. 3
10:48
Nem haladt az autós kiszolgálás egy gyorsétteremnél, mert az ittas sofőr elaludt a sorban (Autószektor)
Illusztráció: police.hu Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. május 1-jére virradó éjszaka arról, hogy az egyik veszprémi gyorsétterem autós kiszolgáló sorában egy gépjármű elállta az utat. A helyszínre érkező járőrök a járó motorú autóban alvó állapotban találták a sofőrt, majd felébresztették. Ezután intézkedtek vele szemben és alk
máj. 3
10:48
A jogász figyelmeztet: Súlyos dolgok várnak Galambos Lajosra a börtönben (Nyugati Fény)
Elhúzhatják a trombitás nótáját.
máj. 3
10:48
Azahriah a Petőfi Zenei Tanácsról: Semmi köze a zeneiparhoz (Forbes)
A 21 éves előadó szerint azok sem építik a magyar zenét, akik „a legtöbb közpénzzel meg lehetőséggel egy olyan, teljesen más irányba akarják azt vinni, ami nem a zenét szolgálja, hanem a saját érdekeiket”.
máj. 3
10:48
Idegenben győzte le a címvédőt a Lakers az NBA-ben (Sportal)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) főcsoport-elődöntőjének első mérkőzésén a Los Angeles Lakers idegenben győzte le a bajnoki címvédő Golden State Warriorst.
máj. 3
10:49
10 lenyűgöző fotótapéta a természet erejével (Édenkert)
Unalmasak a falak? Tervezz be akár minden helyiségbe egy lélegzetelállító fotótapéta dekorációt! Ami a bőséges posztertapéta kínálatot illeti, a témák, színek, minták száma szinte végtelen - ám továbbra is a természet tematika a legközkedveltebb. A pálma - és levélminták, a zöld nyugtató árnyalatai minden otthonban és minden közösségi térben jól mu
máj. 3
10:50
Milliárdos kárt okozó számlagyár működtetői ellen emeltek vádat (Magyar Hírlap)
Az ügyészség szerint a számlagyár hierarchikusan és konspiratívan működött.
máj. 3
10:50
Ezért kell dollármilliókat fizetnie a bokszoló legendának (Sportal)
A bokszlegenda Manny Pacquiao elveszített egy polgári pert az Egyesült Államokban, mivel az esküdtszék a Paradigm Sports Management oldalára állt egy szerződési vitában
máj. 3
10:51
Európában 38%-kal, Magyarországon 100%-kal nőtt a 2022-ben eladott hőszivattyúk száma (Alternatív Energia)
Több mint 3 millióra nőtt az Európai Unióban 2022-ben eladott hőszivattyúk száma, ami 38%-os növekedésnek felel meg, ismertette Thomas Nowak, az Európai Hőszivattyú Szövetség főtitkára Budapesten, a Magyar Hőszivattyú Szövetség konferenciáján a tavalyi év eredményét.
máj. 3
10:51
Tényleg olyan rossz lenne néha egy kicsit halogatni a dolgokat? (Édenkert)
“Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra”, a mondást mindenki ismeri, de kérdés, hogy mennyire van még létjogosultsága. A 21. századi rohanó világban ez az eredetileg a lustaság ellen született közmondás és a hozzá kapcsolódó felfogás egyre inkább kezd kártékony jelleget felvenni. Ma már talán aktuálisabb a “gondolkodj, mielőtt cselekszel” alapveté
máj. 3
10:52
Karácsony Gergely: A Pride az egyik legszebb ünnep Budapesten (Magyar Hírlap)
A főpolgármester közölte, hogy ott lesz a felvonuláson, és másokat is invitált az eseményre.
máj. 3
10:54
Karácsony Gergely bejelentést tett: ő nem dönt a Lánchídról, a budapestieknek kell (vg.hu)
A főpolgármesternek megtetszett a nemzeti konzultáció, ezért levelet küld a fővárosi lakosoknak.
máj. 3
10:54
Megvizsgálták miért terjednek lassan az elektormos autók (Tiszta Jövő)
Míg Európa egyes országaiban rohamosan terjednek az elektromosan tölthető járművek, sok térség leszakadóban van.
máj. 3
10:54
Közlekedési balesetben elhunyt a Pécs és a ZTE korábbi játékosa (Magyar Hírlap)
Fujsz Richárd motorkerékpárjával egy traktorral ütközött.
máj. 3
10:54
Hősugárzó okozta egy csecsemő halálát (Demokrata)
A nő egy hősugárzó közvetlen közelében magára hagyta egy hónapos kislányát.
máj. 3
10:54
Olasz lap: Orbán Viktor lehet a békekötés kulcsfigurája (Magyar Nemzet)
A magyar miniszterelnök központi szerepet játszhat a háború lezárásában.
máj. 3
10:54
Újhullámos bőrápolás, 40 évnyi innovációval (Forbes)
A bőr az emberi test legnagyobb szerve, bár talán így még nem is gondoltunk rá. Tükrözi az általános közérzetünket, és jelzi, ha nem gondoskodunk róla megfelelően. És bár az egészséges étkezés és a kellően sok alvás megkerülhetetlen a bőr egyensúlyának fenntartásához, a külső tényezőkkel szemben nem lehet csak belsőleg védekezni. A NAOS – a Bioderm
máj. 3
10:54
Berecz Zsombor új szerepkörben lesz jelen az Eb-n (Sportal)
Berecz Zsombor nem indulóként, hanem házigazdaként lesz jelen a jövő vasárnap kezdődő Finndingi Európa-bajnokságon, amelynek Csopak ad otthont.
máj. 3
10:56
Veszély: a Fehér Házban vesézik ki a Google és a Microsoft vezetőivel a mesterséges intelligenciát (vg.hu)
Az MI-szoftverek cégvezetői a mesterséges intelligencia biztonsági kockázatait vitatják meg az amerikai kormányzattal.
máj. 3
10:56
Orbán Balázs a kordonbontásról (Magyar Hírlap)
Nem túl logikus megostromolni egy építési területet.
máj. 3
10:56
Karácsony mosná kezeit a Lánchíd elhibázott felújítása miatt (Magyar Nemzet)
A főpolgármester a budapestiekre hárítaná a felelősséget.
máj. 3
10:57
Megvannak a nevek! Az Rtl közzétette, kik a The Voice arcai (Blikk)
Erre számítottál?
máj. 3
10:58
Ferenc pápa köszönetet mondott a szeretetteljes magyarországi fogadtatásáért (Magyar Hírlap)
A pápa Szűz Mária, a magyarok Nagyasszonya oltalmára bízta a „kedves Magyarországot”.
máj. 3
11:00
Újabb javadalmazási politikát indít az AutoWallis (Portfolio)
Újabb céleléréshez kötött, a stratégiai célokat támogató javadalmazási politikát indított az AutoWallis a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében. A program célja, a csoport meghatározott vezetői és munkavállalói körét jobban ösztönözze, és érdekeltté tegye a stratégiai célok elérésében, a további növekedésben.
máj. 3
11:00
Orbán után a botrányai miatt nemrég kirúgott Tucker Carlson lesz a következő felszólaló a csütörtökön kezdődő budapesti CPAC-on (444.hu)
De beszél majd a zsidózó Gosar képviselő, Bolsonaro fia és az a Matt Schlapp is, akit egy másik férfi perel éppen azért, mert állítása szerint megfogdosta és kéretlenül nyomult rá.
máj. 3
11:00
Jócskán megugrott a Ford bevétele (TőzsdeFórum)
A Ford a keddi tőzsdezárást követően bejelentette, hogy az első negyedéves árbevétele 20 százalékos növekedést követően 41.5 milliárd dolláron alakult. A Ford Motor Company a keddi börzezárást követően hozta nyilvánosságra első negyedéves pénzügyi eredményeit. Az autógyártó árbevétele 2023 első negyedévében éves szinten 20 százalékkal nőtt meg, ezz
máj. 3
11:00
Bevált a recept, ismét részvényekkel ösztönöz az AutoWallis (vg.hu)
Az autókereskedő csoport még inkább érdekeltté tenné vezetőit és munkavállalóit a stratégiai célok elérésében és a további növekedésben.
máj. 3
11:00
Szoboszlai: Megmutattuk, hogy csapatként mire vagyunk képesek (Magyar Hírlap)
Marco Rose: Könyörtelenek voltunk, és szereztünk néhány nagyon szép gólt.
máj. 3
11:00
Hősugárzó okozta egy csecsemő halálát (Demokrata)
A nő egy hősugárzó közvetlen közelében magára hagyta egy hónapos kislányát.
máj. 3
11:00
Pénteken startol az idei érettségi (Magyar Hírlap)
Elsőként a nemzetiségi nyelv- és irodalomvizsgákat tartják meg május 5-én.
máj. 3
11:00
Hoppá: lehet, hogy ezt Ön sem tudta a nyugdíjáról? (naphire.hu)
Amikor valaki eléri a nyugdíjkorhatárt, az ellátás mértékének megállapítása során sok mindent kell figyelembe venni. Ide tartozik például a gyes és a gyet, érdemes azonban tisztázni, hogy mit hogyan számítanak be.
máj. 3
11:02
A globalizáció megtorpanása sem ingatja meg a dollár dominanciáját (TőzsdeFórum)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a globalizáció megtorpanása és a dollár elsődleges globális tartalékvaluta-szerepének gyengítését célzó törekvések ellenére az amerikai fizetőeszköz a belátható jövőben megőrzi domináns világkereskedelmi súlyát. Az egyik legnagyobb londoni központú globális elemzőműhely, a Capital Economics ked
máj. 3
11:02
Zelenszkij: a Pentagon-iratok kiszivárgásának eltitkolása nehéz helyzetbe hozta Ukrajnát (vg.hu)
Az ukrán elnök szerint a Fehér Ház nem kommunikált megfelelően Kijevvel a kényes ügyben.
máj. 3
11:06
A koszovói miniszterelnök saját javaslatát mutatta be a kisebbségi szerbek közösségével kapcsolatban (hirado.hu)
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától.
máj. 3
11:06
Kiderült az igazság: ezért rúghatták ki Tucker Carlsont a Fox News-tól (ATV)
Április végén robbant a bombahír, miszerint az amerikai hírcsatorna megvált legnépszerűbb műsorvezetőjétől, ezzel lezárult egy korszak a Fox News-nál.
máj. 3
11:06
Újra F1-es autóban Vettel – legendás masinákat fog vezetni (m4sport.hu)
Újra Forma–1-es autót fog vezetni a tavaly visszavonult Sebastian Vettel. Nigel Mansell és Ayrton Senna autóját is pályára fogja vinni – mégpedig a saját gyűjteményéből!
máj. 3
11:06
Óriási tűz: kigyulladt egy orosz üzemanyagraktár a krími Kercsi-szorosi híd közelében (videó) (vg.hu)
A TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint drón zuhant a létesítményre, és ez okozta a tüzet.
máj. 3
11:06
Nádai Anikó tökéletes strandteste azonnal elhozza a forró nyarat (Promotions)
A magyarországi ValóVilágok talán legismertebb és legsikeresebb női arca lett Nádai Anikó.
máj. 3
11:06
Gyógyszerrel végzett a 95 éves örökhagyóval (Magyar Hírlap)
Az ítélet ellen az eljáró ügyész a vádlott terhére életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.
máj. 3
11:06
„Nem szabad a teljes vadásztársadalmat megbélyegezni” (Magyar Nemzet)
A svájci farkas esete rossz hatással van az országimázsra, a vadászatra és a teljes állatvédelem megítélésére is.
máj. 3
11:08
Nem vicc: Az ukrán védelmi miniszter szerint harcok nélkül is el tudják foglalni a Krímet (Magyar Hírlap)
Meglepő fejtegetés érkezett a legmagasabb szintről.
máj. 3
11:08
Borzasztó iskolai ámokfutás a szerb fővárosban (Magyar Nemzet)
Halálos áldozata is van a kegyetlen vérengzésnek.
máj. 3
11:09
Egy ország, ahol 6 évet kap a volt pénzügyminiszter (Infostart)
Hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a román legfelsőbb bíróság Darius Valcov volt pénzügyminisztert, a Szociáldemokrata Párt egykori gazdasági stratégáját, akit egy korábbi tisztségében elkövetett befolyással való üzérkedésben és pénzmosásban találtak vétkesnek.
máj. 3
11:09
24 év barátság: így ünnepelt Ákos és Leslie Mandoki (Metropol)
A nagy eseményre a tutzingi RedRock stúdióban került sor.
máj. 3
11:12
Szentkirályi Alexandra: A kormány megvédte a magyar gazdákat (hirado.hu)
Szentkirályi Alexandra Záhonynál megnézte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai hogyan ellenőrzik azokat a szállítmányokat, amelyek Ukrajnából tartanak egy más országba.
máj. 3
11:12
Bemutatják a hazai állomány legjavát, lesznek tenyészállat-bírálatok is (Agroinform)
Holnap nyitja kapuit a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. Az Agroinform standja is vár titeket!
máj. 3
11:12
„Meg fogom ölni a királyt!” - megszólaltak a szemtanúk a Buckingham-palotánál történt támadásról (Ripost)
Friss hírek érkeztek!
máj. 3
11:12
Felbőgött az Opel–Peugeot–Citroen-gyártó motorja (vg.hu)
Az árverseny ellenére tartja pozícióit az Opel, a Peugeot és a Citroen gyártója.
máj. 3
11:12
Curtis, Manuel, Trokán Nóra és Miklósa Erika fognak zsűrizni a The Voice-ban (SzMo)
Az RTL-en visszatérő tehetségkutató műsorvezetője pedig Istenes Bence lesz.
máj. 3
11:12
Hírességek utolsó mondatai (Magyar Hírlap)
Edison mindenkinek reményt adhat.
máj. 3
11:12
Az olimpiai ezüstérmes magyar versenyző házigazda lesz Csopakon (Magyar Nemzet)
Berecz Zsombor nem indulóként lesz jelen a jövő vasárnap kezdődő Finndingi Európa-bajnokságon, amelynek Csopak ad otthont.

Keresés