A macskák híresen távolságtartó állatok, de mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is kötődnek hozzánk, lehet, csak a kommunikációban akadtak problémák. Egy kutatás szerint viszont csak többet kell mosolyogni rájuk. De nem emberi módon. Régóta lehetett sejteni, de egy 2020-as tanulmány azóta már megerősítette: ha az emberek hunyorogn
Július elején lesz a Kékszalag Fesztivál, amelyre a Balaton-parton és a vízen kerül sor. A vitorlásversenyek a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjjal és a Classic Round – 24. Izsák Szabolcs Emlékversennyel kezdődnek július 1-jén szombaton, egy nappal később lesz a Kékpántlika. Július 6-án reggel pedig elrajtol az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A ver
Miért fontos a gyümölcskezdemények szabályozása? Rengeteg kártevő támadja a gyümölcsfákat, így védekezz! Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalójának fókuszában a gyümölcstermés megvédése áll.
Maki Stevenson szerint a legnagyobb bűn, amit a konyhában el lehet követni az, ha a tökéletességet hajszoljuk. Nőként pedig hatványozottan hajlamosak vagyunk erre. Ismerjétek meg hazánk egyik legismertebb séfjének izgalmas útját, élet- és ételfilozófiáját.
A nemzeti digitális tér létrehozásával Magyarország a digitális állampolgári szolgáltatások terén is élen jár – állítja Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes szerint egy magyar állampolgárnak joga és lehetősége kell, hogy legyen – bárhol éljen és tartózkodjon is épp a világban -, hogy intézményes és kulturális kapcsolatot tartson a magyar államm
Összesen több mint 5 milliárd forintnyi beruházási program tervezése zajlik a Schneider Electric zalaegerszegi MG Zala üzemében. Az elképzelések eredményeként jelentős mértékben bővülhet az idén 30. születésnapját ünneplő gyár termelési kapacitása, illetve még inkább fenntartható és energiahatékony lehet a működése. Jelentős fejlesztésekre készül 2
Az Egyesült Államokban sürgősségi vakcinázásra bólintott rá az állategészségügyi hatóság a kondorkeselyűk körében. Mielőtt azonban a veszélyeztetett faj egyedei megkapnák az életmentő oltást, kísérleti biztonsági vizsgálatot végeznek egy nem veszélyeztetett keselyűpopuláción.
Pizzát készíthetsz a sütőben, sőt a grillen is, de az autentikus ízélményhez a legjobb, ha kemencében sütöd a vékony tésztát. Az Alfa Forni egy gyorsan felállítható és azonnal bevethető kemence, ami a tökéletes pizzát süt2 perc alatt! És akár a nyaralóba is könnyedén magaddal viheted!
A sötét oldal a félelemre, a szorongásra, a jövőkép-nélküliségre épít, a fegyvere pedig a hazugság és a cinizmus – mondja Pataky Attila. Miért hord Orbán Viktor-os pólót? Mivel nyűgözte le Csák János? Interjú az Edda frontemberével a világ állapotáról, a magyar sorsról és arról, mit mond a liberálisoknak, ha kérdezik.
Már csak pár hét és itt a kánikula, megkezdődik az igazi strand szezon. Emiatt sokan kezdtek szigorú fogyókúrába az elmúlt hetekben, hónapokban. De mindannyian tudjuk, hogy a folyamatos önsanyargatás csak éhezéshez és túlevési rohamokhoz vezet. Sokkal célravezetőbb, ha megpróbálja kedvenc ételeit egészségesebben, kalóriaszegényebben elkészíteni. Eg
Az európai jobboldalnak van mit tanulnia Orbán Viktortól: vissza kell venni a kulturális őrhelyeket, és többet kell olvasni Gramscit. Jorge González-Gallarza Hernandezzel beszélgettünk, az Uncommon Decency podcast vezetőjével, akit a CPAC Hungary-n értünk el, melyet az Alapjogokért Központ szervezett.
Gyilkos drónrajok, amik képesek likvidálni egy város férfilakosságát, miközben az infrastruktúrát érintetlenül hagyják. Ami most még sci-finek tűnik, hamarosan valósággá válhat: a világ nagyhatalmai őrült versenybe kezdtek, hogy elsők legyenek a mesterséges intelligencia által vezérelt autonóm fegyverek megalkotásában, Ukrajnában pedig éles körülmé
Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában - mondta a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
Pünkösd napját ünneplik vasárnap a keresztény egyházak. A húsvéti időszakot lezáró ünnepen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.
Pünkösd vasárnap meglepő fordulatokat, és még meglepőbb tanulságokat hozhat. A konfliktusokat nem lesz igazán könnyű kezelni, de ha sikerül, azzal óriásit nyerhetünk. A napi horoszkóp most is hasznos tanácsokat nyújt ehhez.
Több mint 40 rendbeli lopás bűntettében vallotta magát bűnösnek egy temetkezési igazgató az Egyesült Államokban, Indiana államában, akinél több mint 31 ember bomló holttestét találták meg.
Az Európai Unión belül Magyarországon az egyik legalacsonyabb az infokommunikációs (IKT) szektorban dolgozó nők aránya. Hazánkhoz képest egyedül csak Csehországban dolgozik arányaiban kevesebb nő ebben az iparágban. Nálunk 13,6 százalékot, Csehországban 11 százalékot sem tesz ki a ráta, miközben az uniós átlag a 19 százalékot közelíti – derül ki az
Futótűzként terjed egy új bűnözési módszer: jól informált tolvajok követik a bérelt autókkal közlekedőket, és hazautazásuk napján kifosztják a csomagokkal teli járművet. Ilyenkor lehet választani az időigényes hatósági eljárás, vagy az induló repülő között. Rendőrségi jegyzőkönyv nélkül viszont nincs kártérítés.
Ismét jó kedélyűen viccelődött egymással Fernando Alonso és Max Verstappen az időmérő edzés sajtótájékoztatóján. De milyen lesz a hangulat a monacói rajtjuknál?
A hosszú élet titkát világszerte rengetegen keresik. Természetesen egy konkrét módszerről továbbra sem beszélhetünk, ami garantálná, hogy sokáig fogunk élni, de sok apró dolog van, amivel rengeteget tehetünk érte. Ebben pedig aligha van jobb irányadó, mint a világ kék zónáiban élők szokásai - ha te is azokat a dolgokat teszed meg reggel, mint ők, h
A középkor kapcsán gyakran kerülnek elő a rettenetes haláláesetek. A magyar krónikák lapjaira is jutott néhány, most a Képes Krónika nem királyokról szóló tudósításaiból válogattunk.