Az olimpiai bronzérmes Márton Anita nyolcadik helyen végzett női súlylökésben az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat második rabati állomásán, ahol hat versenycsúcs is megdőlt vasárnap.
34. bajnoki címét ünnepelte a Ferencváros labdarúgó csapata szurkolóival együtt. Az MVM Dome-ban és előtte tartott ünnepégen és gyereknapon több ezren vettek részt.
A török Legfelsőbb Választási Tanács (Ysk) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
A Ferencváros bajnokavató ünnepségén Kubatov Gábor klubelnök minimum hat új igazolást szükségességéről beszélt, ezt Hajnal Tamás sportigazgató azzal egészítette ki, hogy ez a szám magasabb is lehet – és azt is hozzátette, néhány kiszemelt már alá is írta a szerződését.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel tovább növelte az előnyét a vb-pontverseny élén.
A szokásos magazincsokrunk mellett két döntőt is közvetítünk hétfőn: a női Simple Liga fináléjának első, illetve a férfi futsal NB I fináléjának második mérkőzését.
Elütött egy személyautó egy 83 éves kerékpárost Kiskunhalas térségében vasárnap délelőtt, a biciklis a helyszínen életét vesztette - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Még a pontszerzést is nehéz feladatnak gondolta előzetesen, végül a dobogón ünnepelt Esteban Ocon Monacóban. Az Alpine számára nehéz időszakban jött a váratlan siker.
Pünkösdre átlépte az 50 ezret az Országos Mentőszolgálat új alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma - közölte a mentőszolgálat szóvivője vasárnap az Mti-vel.
Pünkösd napját ünneplik vasárnap a keresztény egyházak. A húsvéti időszakot lezáró ünnepen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.
Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török elnök újraválasztási győzelme önzetlen munkájának természetes eredménye - hangzott Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő távirata, amelyet vasárnap este tettek közzé a Kreml honlapján.